Hírek

Lesújtó kép az EU-s országjelentésben a magyar oktatásról

d_kom2012096A kormány szerint az Európai Bizottság a választásokba akar beavatkozni, noha éves jelentése átfogó képet fest az oktatás és az egészségügy jelenlegi állapotáról. Az Európai Bizottság szerdán közzétette szokásos éves jelentését az unió minden tagországáról, így Magyarországról is. Mivel a jelentés nem épp pozitívumokkal van tele, Kovács Zoltán kormányszóvivő el is mondta, hogy az EU-s jelentés nem más, mint politikai és kampányjelentés, aminek jellegzetessége, hogy csak negatívumokkal van tele.

 
Kovács  nem érti, miért van az, hogy ilyen „vélemények” mindig a kampányok idején jelennek meg. Ám a Bizottság minden évben elkészíti az egyes országokra vonatkozó jelentéseit, és a beszámolót a múlt évben is ugyanígy március elején hozta nyilvánosságra, pedig akkor nem rendeztek országgyűlési választást idehaza.
 
A beszámoló hosszan ismerteti – egyebek mellett – az oktatás jelenlegi állapotát, és több szempontból is lesújtó képet fest a magyar iskolarendszerről. A Bizottság többek közt arról ír, hogy a 15 évesek képességei Magyarországon jóval az EU-s átlag alatt vannak. A jelentés idézi a 2015-ös PISA-eredményeket, amelyek több területen is lényegesen alulmúlták a három évvel korábbiakat. A magyar oktatást érő egyik legsúlyosabb kritika, hogy
az egész EU-ban nálunk van a legnagyobb hatással a diákok szociális háttere az iskolai eredményességre.
A jelentés kiemeli, hogy az iskola típusa is nagyban befolyásolja a diákok teljesítményét, a három típusú középfokú intézményből – középiskola, szakgimnázium, szakközépiskola – ugyanis a szakközépiskolás diákok teljesítettek legrosszabbul a PISA-teszteken. Az Európai Bizottság beszámolója arra is kitért, hogy 2016-ban már 12,4 százalékra emelkedett a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon, míg az EU-s átlag 10,7 százalék.
 

Ráadásul amíg ez a mutató az EU-ban mindenhol évről évre fokozatosan csökken, Magyarországon 2010 óta stagnál. A probléma a roma diákok körében a legnagyobb, hiszen amíg nem roma társaiknál a korai iskolaelhagyási ráta 8,9 százalék, addig a náluk ugyanez 59,9 százalék. A dolgozat felhívja a figyelmet a szegregációra is: mint írják, a hátrányos helyzetű fiatalok, köztük a romák, legtöbb esetben olyan iskolákba járnak, ahol ők alkotják az intézmény többségét. Ennek következtében az MTA idei adatai szerint 2008 és 2016 között egyre inkább csökkent annak a valószínűsége, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok találkozzanak a jobb szociális körülmények között nevelkedő diákokkal. Az Európai Bizottság szerint hiába vette át hazánkban az állam az iskolák irányítását az önkormányzatoktól azzal a szándékkal, hogy csökkentsék az egyenlőtlenségeket, a roma gyerekek 61 százaléka még mindig olyan iskolába jár, ahol minden diák vagy legalábbis a többség szintén roma.
 
A jelentés ezen kívül arra is kitér, hogy ugyan sikeres pedagógiai modelleket dolgoztak ki Magyarországon, csak limitált számú olyan intézmény van, ahol ezeket valóban használják is. A pedagógusok fizetésével kapcsolatban azt írják, a régiós átlagtól nagyobb mértékben nőttek ugyan a bérek 2013 óta, még mindig 31 százalékkal alacsonyabbak más diplomás fizetéseknél. A jelentésben megjegyezték, hogy 24.hu
ezzel párhuzamosan a helyettesítésekért és a túlórákért járó fizetéskiegészítéseket eltörölték, a tanárok heti óraszámait pedig 20-22-ről 22-26-ra emelték.
A jelentésben taglalt problémák között szerepel az is, hogy a felsőfokú oktatás teljesítménye nem követi a növekvő igényt a magasan képzett munkaerőre. 2010 óta folyamatosan csökken az egyetemi jelentkezések száma, amit csak részben magyaráznak a demográfiai változások. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 30-34 évesek között 2016-ban 33 százalék volt, míg az EU-s átlag ugyanezen a területen 39,1 százalék.
 

Az Európai Bizottság éves jelentésében az egészségügy helyzetét is részletesen ismerteti, többek közt azt írják, az egészségügyi rendszerünk fő kihívásai közé tartozik
  • az egészségtelen életmód által okozott kockázatok,
  • az ellátás egyenlőtlen minősége és
  • az egyenlőtlenségek az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésben.
2015-ben 75,7 év volt a várható élettartam Magyarországon, ez majdnem öt évvel alacsonyabb az EU-s átlagnál. Igaz, hogy az elmúlt 15 évben négy évvel nőtt ez a szám, de az uniós átlagtól való eltérés alig csökkent. Ráadásul tovább nőt a várható élettartam közötti különbség az iskolázottság tekintetében: egy magasan képzett és egy iskolázatlan férfi között akár 11,7, nőknél pedig 6,7 év is lehetett a különbség 2015-ben. Ezek az óriási egyenlőtlenségek az egészségügyi tényezőkkel és az ellátáshoz való eltérő hozzáféréssel magyarázhatóak.
 
A halálozási ráta ugyan csökkenő tendenciát mutat, de az egészségügyi rendszer limitált hatékonysága miatt még mindig magas. A halálozások háromnegyedét szív- és érrendszeri betegségek vagy rák okozza.
Egy nemrég megjelent értékelés becslései szerint ráadásul a halálesetek negyede megelőzhető lehetett volna.
Még mindig hatalmas egészségügyi kockázatot okoz a magyarok egészségtelen életmódja, 2014-ben a felnőttek több mint egynegyede dohányzott Magyarországon, ami az EU harmadik legmagasabb mutatója e téren. Alkoholfogyasztás terén pedig 10 százalékkal haladjuk meg az uniós átlagot.
 
Az egészségügyre fordított kiadások tekintetében sem állunk jól az EU-ban: 2015-ben a kormány a GDP 7,2 százalékát fordította erre, míg az EU-s átlag 9,9 százalék volt. Ha pedig a fejenkénti ráfordítást nézzük, akkor az ország egészségügyi kiadásai nagyjából a felét teszik ki az uniós átlagnak, ez a különbség pedig az elmúlt évtizedben folyamatosan nőtt.
 
A jelentés megemlíti a kórházi szektor 2007-es és 2012-es átszervezését is, amelyek következtében körülbelül 10 ezer kórházi ággyal lett kevesebb Magyarországon. A kórházi fekvőhelyek száma bőven elmarad az EU-s átlagtól, 100 ezer főre nálunk 515 ágy jut, míg az uniós átlag 699 darab.
 
Az oktatáshoz hasonlóan az egészségügy területén is szó esik a béremelésekről, de arról is, hogy a rendszer így is munkaerőhiánnyal küzd. Hazánkban valamivel alacsonyabb az ezer főre eső orvosok száma, mint az EU-s átlag (3,1 a 3,6-hoz képest), az ápolók esetében azonban már szignifikánsabb a különbség: ezer emberre 6,5 az átlagos 8,4-hez képest.
 
A jelentésben szóba kerül az is, hogy az elmúlt évtizedben rengeteg egészségügyi dolgozó hagyta el Magyarországot, illetve megemlítik, hogy a dolgozók kor szerinti összetétele aggasztónak tűnik a jövőre nézve.
 
 

dudasj.ath.cx
Hogy hasítunk
Ábrák, grafikonok Orbanistan "sikereiről"

- Sikereink az oktatásban
- Sikereink az egészségügyben

 

Kapcsolódó cikkeink:

etelosztas26Elmúlt nyolc év: többen vannak a vesztesek, mint a nyertesek / Készült: 2018.02.26
„Elmúltnyolcév” – a magyar politikában sokat emlegetett fogalom immár mást jelent, a második ciklusát most lezáró Orbán-kormány tevékenységére is használható. A Ténygyár és a ZRI Závecz Reaserch személyes megkérdezéssel végzett kutatása egyebek közt arra kereste a választ, mit gondolnak a magyarok erről a második „elmúltnyolcévról”. Kik vannak többen, a vesztesek vagy a nyertesek?

19497491_8dmPontos számok mutatják meg, mekkorát zuhant a magyar iskola / Készült: 2018.02.23
A kormány ugyan a szakképzést erősítené a gimnáziumok rovására, a családok épp ellenkező vágányon vannak: 2017-ben először történt meg, hogy gimnáziumba jelentkeztek a legtöbben, a szakiskolákban meg lassan kiürülnek az osztályok. A 16 éves tankötelezettség óta brutálisan sok a lemorzsolódó, alapvetően ma is az határozza meg a sikert, hogy ki milyen családba születik. Friss számok a magyar közoktatás állapotáról.

14326718_14mAz Európai Bizottság szerint a magyar gazdaság nem demokratikus, nem környezetbarát, nem igazságos / Készült: 2017.03.11
Nemrég vált elérhetővé az Európai Bizottság által Magyarországról kiadott 2017-es országjelentés. A jelentés a Bizottság hivatalos álláspontját tükrözi, egyfajta osztályzat a tagországok számára. Az értékelés nem a Bizottság elvárásairól szól, hanem arról, hogy azok hol tartanak a közösen megfogalmazott, az Európai Tanács, (állam- és kormányfők), és az Európai Parlament által elfogadott célokhoz képest. A célokat az Európai Unió „Európa 2020” elnevezésű, 10 évre szóló foglalkoztatási és növekedési stratégiája tartalmazza.

orbanistani_otthonElhallgatott jelentés Magyarországról / Készült: 2016.03.17
A foglalkoztatáspolitika, a szociális és az egészségügyi ellátás területén számtalan kritikát is megfogalmazott az Európai Bizottság idei országjelentése Magyarországgal szemben, ám ezekről nem tájékoztatta a közvéleményt a kormány. Pedig kevesen érzékelik saját bőrükön a költségvetési sikereket, annál többen szenvednek az utóbbi évek megszorító reformjaitól. Összeállításunkban sorra vesszük, mit kifogásoltak az uniós elemzők.

ovi_lesBrutális kritikákat rejt a bizottsági jelentés hazánkról / Készült: 2015.02.26
Az Európai Bizottság (EB) a makrogazdasági egyensúlytalanságok átfogó vizsgálatának ismertetése után csütörtökön közzétette a tagállamokra vonatkozó részletes, frissített jelentéseit is. Ez látszólagos változatlanságot mutat az előző évhez képest, azaz nem romlott a helyzet, ám a részletekben igen kemény kritikák bújnak meg.