Hírek

Ez egy levél

postas_vikiKedveseim, most már egészen biztos, hogy vezérünk teljesen, véglegesen és visszavonhatatlanul megőrült. Két napja a facén üzent az ő népének, mert valami miatt ilyen Dumas-szerű romantikus hangulatban volt. Azt tartotta fontosnak közölni a nagyvilággal, hogy „Egy mindenkiért, mindenki egyért” Télleg, nem szórakozok.

 
Még jó, hogy nem a milliók egy miatt, hogy nem ez jutott az eszébe, bár voltaképp totálisan érdektelen, mi gőzölög a búrája alatt. Már rég eljátszotta a jogait, hogy komoly emberek foglalkozzanak vele, itt, a hátországban azonban jól elvagyunk. A móka és a kacagás jót tesz az emésztésnek, plusz még felpezsdíti a vérkeringést is.
 
Tegnap az is kiderült, hogy újólag levelet ír népének egyetlenünk, korra, nemre, felekezetre való tekintet nélkül, hogy az utolsó csecsszopó is megtudja az egy igazat, az örök üdvözülés biztos útját. A levél arról szól, hogy Soros György milliókat akar betelepíteni a Közel-Keletről és Afrikából, ezt pedig nem lehet hagyni. Sic! Minden körítés, vakarózás és cicó nélkül.
 
Még csak választ sem vár rá, úgyis tudja, hogy az egész nemzet, egyként, önként és dalolva, mindenki mögötte állván, elutasít, fogat csattogtat és hörög egy ütemre. Én most az alkotás schmittes módját választom – másolok, és nem restség okán. Szívbéli örömmel olvasgattam a hírhez fűzött kommenteket, amelyeket megkapna a vezér, ha hagyná. De ilyet nem tesz egészségügyi okok miatt, pedig az anyázás meglepően változatos tárháza tűnik fel az alább közzéteendő sikolyokban.
 
Ti viszont örvendjetek velem, íme, a merítés:
 
„…Ez egy borzasztóan buta levél, borzasztóan buta embereknek.…A populisták óriási találmánya, hogy a butaságra erőforrásként tekintenek, és nem haboznak ki is aknázni azt. Tehát: buta embereknek szól, ez igaz, és a levél is az ő szintjüknek megfelelő, viszont aki írja, na, az egyáltalán nem buta, viszont mérhetetlenül aljas. A Magyaroknak tökéletes lesz….És a migránsokat is elriasztja!….Borzasztónak borzasztó, de erős igény van rá……A levél színvonalán látszik, hogy mit is gondolnak valójában rólunk, mármint a Kubatov listáján szereplőkről. Csak az átlag Fidesz szavazó szellemi színvonalához igazították….Viktor Orbán mifaszt levelezik velünk már megint? Nincs erre idő, inkább áskálja tovább a lövészárkokat, mert különben lecsap ránk a Soros-veszedelem, megerőszakolják a nőket, és levágott fejekkel fog focizni a Pancho Arénában a migráns válogatott!….Affenébe! Most megint lehet izgatottan várni a postást, remegő kézzel feltépni a borítékot, végigsimítani szeretettel a lapon, áhítattal élvezni a sorokat, rákönnyezni, összecsókolni minden négyzetcentit, az aláírást huszonötször, naponta, az imazsámoly fölé helyezni a falra, majd rárajzolni a büdös lófaszt.…
 
 …Sieg Heil Mein Minister Elnök Úr!!!….És most ezzel már megint mit kellene csinálni? Nem lehet rajta ikszelgetni és egy vagyonért visszaküldeni, nincs benne csekk sem. Hát ez így csak egy levél. Nyugodtan írhatna nekem Facebookon is, jóval olcsóbb és ugyanúgy leszarnám, mintha kézbe kapnám….
Lyally, vajon megint ad emelést?…Valamivel be kell gyújtani, ennyi haszna van….Egy ilyen levél-akció kb. egymilliárd forintjába van az adófizetőknek. Csak emlékeztetőül, Tátrai Mikós, a MNV egykori vezetője több év letöltendő börtönbüntetését tölti olyan 1.3 milliárd forint kárért a sukorói telekcserével kapcsolatban, amely kár végül sohasem érte a magyar államot….Ezért kell az összes rühes fideszes mocskos állatnak a családjával együtt börtönben elrohadnia…Szemetet nem szabad kályhában, vagy kazánban elégetni…Ne legyünk szadisták, elég ha letöltendőt kap valamelyik megbízható, büntetés végrehajtási intézményben, és örökre eltiltják a közügyek gyakorlásától…Nagyon erőtlen próbálkozás, hogy legitim módon reprezentálják a “nép” akaratát. Valójában egy pöcsetlen vitytátor húzás és újabb pénzek mennek el a semmire….Anyáddal kommunikáljatok büdöszokniszagú koleszfiúk!….
…Ez ugye az az Orbán Viktor, aki még sohasem hazudott? Valahol igaz is; ő nem “sohasem” hazudott, hanem ő “mindig” csak hazudott, és mindig is csak hazudni fog, amit csak a nyomdafesték elbír, meg amíg bírja felette az égbolt, a földköpeny, amíg végül agyon nem bassza ezért egyszer egy rosszabb hangulatú isten egy villámmal….Hogy lehet az, hogy Magyarország miniszterelnöke ennyire nyilvánvaló és álságos módon hazudozhat a saját állampolgárai képébe, és erre milliárdokat költhet úgy, hogy mindez nem különösen nagy értékű hűtlen kezelés?….És a többi kormánytag asszisztál hozzá. Nem hiszem el, hogy belül igazat adnak a miniszternek, de a jó fizetésért, a meggazdagodásért mindent bevállalnak. Vajon meg fogják-e mondani az utódjaiknak, hogy milyen áron gazdagodtak meg? Egyszer mindenki megkapja a méltó büntetését. Van, amit pénzzel se tud senki megváltani….Marha nagy mákunk, hogy az uniót, az ellenzéket, a civileket, a tanárokat, a diákokat, az orvosokat, a hajléktalanokat, az éhező gyerekeket, a speciális otthonokban lévőket, a tűzoltókat, migránsokat…stb… meg a világ más tájait kezében tartó gyuribá ilyen elnéző velünk, hogy hagyja ezt a színjátékot évek óta, és nem súlyt le ránk minden erejével….Úgy látszik, az a legjobb fegyver, ha minél többet költünk a propagandára….Ebből hány kilót kell gyűjteni egy Bözsi-jegyért???…”
 
I tak dalse, polgártársak. Lehet választani, kiegészíteni, hozzáfűzni, leköpni, eldobni, pörgetni, röptetni, toldani és elvenni belőle, mindent lehet. A NER nyolcadik évében járunk ugyanis.
 
 

A Stop-Sorosról ír Orbán levelet - 2018.01.27. - Megint levelet küld Orbán Viktor, ezúttal a Stop Soros-nak elnevezett törvénycsomagról. Pedig nem is biztos, hogy még a választások előtt szavaz róla az országgyűlés. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/a-stop-sorosrol-ir-orban-levelet

www.atv.hu / videó
Levelet ír minden magyarnak Orbán - így reagált az ellenzék / 2018.01.28.
A Stop Soros törvénytervezetről küld levelet mindenkinek Orbán Viktor. A levél azonban egyetlen dologról nem szól, magáról a tervezetről. A Fidesz szerint minden rendben, aki akarja, úgyis el tudja olvasni a 20 oldalas javaslatot. Az ellenzék szerint azonban közpénzből folytatja a gyűlöletkeltést a kormány.

varosikurir.hu
Orbán, a „levelező diktátor” / 2018.01.28.
Régen a császárok, királyok és pápák kaptak sokszor dicstelen gúnynevet, míg az elmúlt 120 évben a diktátorok „büszkélkedhetnek” nem éppen hízelgő ragadványnevekkel. - Orbán, mint „levelező” diktátor fog bevonulni a történelembe. Ő az, aki bár szarik a nép a véleményére, de kényszeresen állandóan leveleket ír az övéihez. Hol „választ” is vár, mint a nemzeti konzultációs levelek alkalmával, máskor határon túlra vagy csak hazai felhasználásra a legelképesztőbb irományokat fogalmazza meg. 2016 év végén és tavaly is szívhez szóló levelet írt az összes nyugdíjasnak a tízezer forintnyi Erzsébet utalványhoz mellékelve. Sőt, tavaly még ahhoz is volt képe, hogy levélben pénzt kolduljon a hívektől.

www.napi.hu
Mindenki levelet kap Orbán Viktortól - ez lesz benne / 2018.01.28.
Levélben tájékoztatja a "Stop Soros" törvényjavaslatról az állampolgárokat a miniszterelnök - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ a kormany.hu-n szombaton az MTI szerint. - Ebben a miniszterelnök többek között arról tájékoztatja az állampolgárokat, hogy a kormány - a múlt év végi nemzeti konzultáció egyhangú eredményének érvényt szerezve - határozott a Stop Soros törvényjavaslatról. A javaslat célja annak megakadályozása, hogy Magyarország bevándorlóország legyen.