Hírek

Szembe a forgalommal

16860007d958Závecz Research kutatása szerint a baloldali választók többsége közös listát és közös miniszterelnökjelöltet szeretne, jelentős részük bevonná a Jobbikot is az együttműködésbe. Nem az első eset, hogy a választó okosabb, mint a pártkorifeusok.

 
Feledhetetlen látvány volt a 2014-es választásokon Mesterházy Attila értetlen és bambán döbbent ábrázata a Műegyetem előtti nagygyűlésen, melyen a választók - MSZP és DK szimpatizánsok együtt követelték az összefogást.
Sokan el sem hitték, hogy ez spontán megmozdulás volt, de aki ott volt, az tudja: senkit nem érdekelt a pártvezetők szánalmas vergődése, a választók ott és akkor választási győzelmet szerettek volna, és senki nem azért vett részt ezen a rendezvényen, hogy négy évre biztosítsa szeretett vezérkéinek helyét a parlamenti padsorokban.
Most is közel a perc, amikor a tömegek megértik, hogy a győzelemhez először saját vezetőiket kell világgá kergetni.
Ők ma még megengedhetik maguknak, hogy fennsőbbséges pofával doktrinerkedjenek, vagy a gyermekkorban hiányzó villanyvasút helyett a politikai játszótéren játsszanak, de a nép egyszerű gyermeke ezt nem engedhetné meg nekik - csak még nem jutott el ennek felismeréséig.
 
Igen, győzni akarunk, és elkergetni ezt a velejéig rohadt tolvaj bandát, akik páratlan lehetőséget kaptak a történelemtől, amit páratlan pofátlansággal háláltak meg.
Magyarországnak sokféle kormánya volt már, volt bolsevik, nyilas, de olyan, mint most, még soha.
Magyarországon első ízben jutott kormányra a szervezett bűnözés, ami csak annyiban nem meglepő, hogy a fasizmust is Olaszországból importáltuk és importáljuk a mai napig, hát akkor a szervezett bűnözést miért importálnánk máshonnan?
Az idősebbek még emlékezhetnek Andreotti olasz politikus nevére, akit a maffia emberének tartottak, de emlékezhetnek , Aldo Moro, a meggyilkolt miniszterelnök nevére is, akinek halálában Andreottit is bűnrészességgel gyanúsították.
Morot agyonlőtték, így jár, akinek nincs létrája...
A nép pedig csak nézegeti, mi is folyik itt?
Egy ideig hajlamos voltam a baloldali kommunikáció szimpla ügyetlenségének tulajdonítani a kialakult helyzetet, de mára már más a véleményem - ennyire ostobának ingyen nem lehet lenni, ez az emberi agy ismeretében elképzelhetetlen.
 
Egyszer már megszívta a demokratikus oldal a miniszterelnöki castingot, mikor Gyurcsány lemondott, de nem tanult belőle senki semmit.
Ma éppen a még meg sem szerzett képviselői helyekről folyik az osztozkodás, a lehető legócskább módon.
Erre legszebb a csepeli példa, ahol a szocialisták ráindítják Bangóné Borbély Ildikót az Együtt politikusára, Szabó Szabolcsra, gondolom azért, mert Németh Szilárdot az előző választáson megverte, hát keresni kell mást, és bár Németh segített nekik, de Gobbi Hildát nem találták éppen...  
Már maga a helyeken való osztozkodás is kontraproduktív, az emberek nem szeretik a mutyit, márpedig az ilyen osztozkodásoknak kimondottan mutyiszaga van, akárhogy is tálalják a résztvevők.
Itt három politikai iskola vetélkedőjét nézegethetjük, az elsőt a Fidesz képviseli, ők az elitiskola, kitömve pénzzel és korlátlan lehetőségekkel, úgy vehetik meg a számukra szükséges embereket, mint Mari néni a libát a piacon, az igazgató pedig élet-halál ura.A másik politikai iskola a szoci-dk kamarillapolitikai iskola, ahol a döntések homályosan körvonalazott elvek mentén, sötét párthelyiségek mellékhelyiségeiben jönnek létre, száz vezér kétszáz ötletéből.
A harmadik iskola a Jobbiké, ők a terepen ügyködnek és az emberek érzelmeire építenek, - utóbbi tekintetben hasonlítanak a Fideszre, mely gyűlöli is ezért őket.
Itt a Vezér szava szent, csak az a baj, hogy hátát a falnak vetve kell élnie életét, előtte a fal vastagságáról pedig nem hátrányos meggyőződnie.
Nem árt emlékezni a Hosszú Kések Éjszakájára...
 
Nem tudom, látták-e már a demokratikus politikusok az idei naptárt, talán nem lenne hátrányos vastag filccel bekarikázni az április nyolcadikai dátumot.
Sokaknak ez a nap a politikai halál napja lehet, ne legyen igazam.
Sokan mondják, hogy biztatóbb dolgokról kellene írnom, de az igazság az, ha szidjuk a Fideszt vagy Orbánt, abból választási győzelem még nem lesz.
Így is rettenetes késésben vagyunk, de ma még van egy minimáluis esély, februártól meg már az sem lesz.
Talán nem ártana a vezető demokrata politikusoknak utoljára átgondolni még a teendőket.
Persze illúzióim nincsenek.
 
 

444.hu
A hazugság, ami egyben tartja ezt az országot / 2018.01.11.
Az egész magyar közélet alapja a hamis illúzió, hogy Orbán Viktor demokratikus választásokon leváltható. Az ellenzék és a kormány közösen tartja fent ezt a látszatot, ami lehetetlenné teszi a valósággal való szembenézést.

 

Kapcsolódó cikkeink:

grincs_kotcseÚjabb kétharmados fényes sikereket kívánok mindenkinek, aki közösséget vállal az őt eltaposó rablókkal / Készült: 2017.12.30
Nem elég csicsás és rozsdásodik is Nyíregyházán a stadion, a dorogi meg szimplán le van lakva? Nem probléma. Gurulnak a milliárdok. Szarul nézett ki a pekingi magyar nagykövetség? Segáz. Megtoljuk 5 milliárddal, a 2000 év alatt megtérülő Budapest-Belgrád kínai vasúthoz képest bagatell. A vállról indítható páncéltörő rakéták hiányoztak a gyógyszereiket kiváltani nem tudó nyomorultak életéből, mint egy falat kenyér? Még jó, hogy lehet kapni. Húsz milliárd igazán nem tétel.

25152035_170Bruck András: Szavazz, ha bírsz! / Készült: 2017.12.18
Az ellenzéki pártok hitvány viselkedéséhez az egyetlen használható támpontot Arthur Koestler 1953-as önéletrajzi regényének ebben a mondatában találtam: „Hitler győzelmének előestéjén a szocialista és kommunista vezetők legfőbb erőfeszítéseiket az egymás elleni harcra összpontosították.”