Hírek

Töltött káposzta

Ovi_keresztenyEtetéssel egybekötött szociológiai felmérést végzett Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), amikor műanyag tálkákban töltött káposztát osztott a Parlamentben a tekintetes (nagyságos, méltóságos) képviselő uraknak/asszonyoknak jótékonysági felhorgadással.

 
Nem az volt jótékony, hogy megetette az ország szűkölködő anyáit/apáit, hanem, hogy ezzel a gesztussal próbált pénzt kiszedni belőlük, ami első ránézésre is embert próbáló feladat, és bele is bukott ez a Bangóné. Negyvennégyezer forintot kalapozott össze az egész bagázstól.
 
Igaz, a megszentelt cél sem volt egy nagy vaszisztdasz. A gyűjtést Debrecenben óhajtotta eldorbézolni, mert az ottani városanyák/atyák megadóztatják a karitatív ételosztást. De hogyan is remélhetett ennek orvoslására pénzt ezektől ez a Bangóné, amikor mindez egybecseng a központi akarattal, amely megtiltja az emberséget az országban az embereknek.
 
A kísérlet egyébként azt hozta, hogy LMP-s és Jobbik-os anyák/apák, meg egy darab Fidesz-es vette elő a bugyellárisát, más nem. Se DK-s, se MSZP-s, se a rosseb se tudja, milyen mezben ücsörögnek ott még naplopók, senki sem. Ebből is kitetszik, hogy a ganyéság pártfüggetlen, vagy éppen az, hogy akit képviselővé szentelnek, annak elrohad a szíve.
 
A felmérés megmutatta tehát, hogy lelket ezekben ne keressünk, de azt is, hogy humorérzéket se. Az álkeresztény (KDNP) Soltész Miklós azt tartotta nevetni valónak, hogy konyhalányokat keresett, illetve, hogy szerinte Bangóné azért osztotta kesztyűben a kis lábaskákat, mert olyan szart főzött.
 
Ezen legalább annyira lehet kacarászni, mint amikor Sheldon mesél viccet a fizikus tehenéről, a többiek meg nézik, hogy akkor ezt hogy. Dunai Mónika, aki a Fidesz színeiben lopja a napot, magából indult ki, amikor azt fejtegette, hogy mérget tettek a kajájába. Ezt nem látnám el lábjegyzetekkel, de nem is ez a lényeg.

Orbán csokival

 
Ki más, mint Balog páterminiszter mondta meg a tutit, amikor úgy méltatlankodott, hogy ez a Bangóné ezzel a pörformansszal megsértette az Országház méltóságát. Ez a kijelentés azt feltételezi, hogy van neki ilyenje, ami elképzelés a scifiből eredhet, a Tejút pereméről valahonnan.
 
Az Országház a mai időkben olyan épületet jelent, amelyben a képviselők megbújhatnak a cudar időjárás elől, miközben olyan törvényeket szavazgatnak meg, amelyek legálissá teszik a lopást. Vagy, ha ilyet már nem lehet, akkor titkosítással tussolják el a balhét.
 
Más funkciója a NER-ben nem nagyon van, fölösleges tehát szakralizálni, attól nem lesz jobb. Mint ahogyan a képviselő urak/hölgyek is csak úgy nyakig tele vannak szarral és húggyal, mint akármelyik panelproli, és mégis azt hiszik, hogy tíz centivel a föld fölött lebegnek. És amilyen hülye a magyar, ezt így is látja.
 
Az is érdekes, hogy az ország elcseszett háza számára az nem volt méltatlan, amikor Orbán Viktor, országos cimborájával, valami Semjénnel együtt zabálta két pofára a tüntetők csokiját. Az is mindent elmondott az egész hordáról meg a vezérükről, a házmester Kövér mégsem akart közéjük lövetni.
 

Páter szarvasgombával

Beleképzelve magam még ennek a Balognak a fejébe, az biztosan nem lett volna méltatlan, ha ez a Bangóné zsolnaiban szervírozta volna a calvadossal ízesített gombamártást a csirkemell-filé mellé, mint tette ezt a páter négy éve a Hiltonban, amikor szerencsétlen gyerekek etetésével kurválkodott.
 
Most töltött káposztát osztottak ennek a Balognak műanyagban, ami különben is veszélyes eledel, ezt Móricz óta tudjuk. Az ő Kis Jánosa is ennek a gombócába fulladt bele. Ilyen veszélyek azonban nem fenyegették a mi jótevőinket, mert a kaját villámgyorsan ki is vitték a gyalázatok terméből.
 
Ennek a Bangónénak viszont a jövőre nézvést azt lehetne tanácsolni, ha ennyire buzog benne a szívjóság, akkor a káposztáját be se vigye ilyen Balogoknak, hanem a Kossuth téren osztogassa szét azoknak, akik értékelik is. Messze nem kell menni, igaz, lehet, hogy megbüntetik. Vállalható kockázat azért, hogy találkozzon olyan magyarokkal, akik közül egyben több méltóság van, mint a képviselői csürhében együtt és négyzetre emelve.
 
 

hirtv.hu /
Fösvény urak - Töltött káposztával fizetett volna az adakozó honatyáknak a szocialista képviselő, de a jótékonysági akció kudarcba fulladt. Szégyen vagy sem, a politikus mindösszesen 44 ezer forintot tudott összekalapozni a parlamentben. Vendégünk volt az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó. / 2017.12.14.

hirtv.hu /
Nyomorban - Tavaly a magyarok 32 százaléka élt súlyos nélkülözésben. Csak Romániában, Bulgáriában és Görögországban él ennél is több szegény – írja az Európai Unió statisztikai hivatala. Vendégünk volt a Közmunkás Szakszervezet társelnöke, Komjáthi Imre. / 2017.12.14.

Egyéb zabálások:

 

Kapcsolódó cikkeink:

anthony-b-aFerge Zsuzsa: Mit tanulhatunk Atkinsontól az egyenlőtlenségről? / Készült: 2017.12.12
Novemberben jelent meg magyarul Anthony B. Atkinson közgazdász Egyenlőtlenség című nagy hatású műve a Kossuth Kiadó gondozásában. A könyvbemutatón Ferge Zsuzsa szociológus mondott beszédet, a szöveg szerkesztett változatát közöljük.