Hírek

Chikán Attila: az emberek nem bíznak a jövőben

337388Chikán Attila közgazdász szerint az oktatásból nemcsak a pénz hiányzik ahhoz, hogy eredményesebb legyen, hanem a szemléletváltás is. Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában a magyar gazdaság versenyképességéről úgy fogalmazott: elsősorban az intézményrendszer iránti bizalmatlanság fogja vissza.

A magyar oktatási rendszerből hiányoznak azok a szellemi mozgások, amelyek nem tudnak lábra kapni a központosított irányítás miatt - fogalmazott Chikán Attila.
 
„Óriási probléma az a szemlélet, amely szerint a gazdaság igényeinek megfelelő oktatást kell végrehajtani, miközben
fogalmunk sincs arról, hogy a mostani tanulók mit fognak dolgozni
a pályájuk csúcsán, hiszen teljesen más munkakörök lesznek. Túlságosan arra koncentrálunk, hogy a mai feltételeknek megfeleljen a képzés” - mondta a közgazdász, és úgy látja, hogy az oktatási rendszerben szemléletváltásra is szükség lenne.
 
„Van egy unokám, kislány, Anni-Panni, most lett elsős. Egy hét után azt mondta, tulajdonképpen
nem rossz dolog az iskola, egy probléma van vele, semmi olyat nem csinálnak, amit a kisgyerekek szeretnek.
Ez egy szomorú mondás, és annyira leírja a helyzetet, hogy nem adekvát az, amit kapnak a gyerekek, ahhoz képest, ahogy folytatni szeretnék az életüket.”
 
A közgazdász szerint a felsőoktatás is nagyon komoly problémákkal küzd.
„A duális képzés számomra egyfajta szimbóluma a hibás útnak.
A magva az, hogy bevisszük a gyerekeket a mai vállalatokhoz, megnézik, ma mit csinálnak, megtanulják azt, hogy egy-egy multinacionális cégnek kiváló munkásai legyenek. Ezt a gazdasági felsőoktatásban az alapoktatás színvonalának rovására csinálják, amelynek a színvonala olyan mértékben esett vissza az elmúlt 20-25 évben, hogy azt leírni nehéz.”
 
A fiatalokat elsősorban tanulni kellene megtanítani, hogy alkalmazkodni tudjanak az előttük álló változásokhoz - mondta az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában.
 

Versenyképesség

Magyarország az elmúlt években két-három hellyel visszaesett a versenyképességi rangsorban - mondta Chikán Attila.
 
„A Világgazdasági Fórum legutóbbi versenyképességi rangsorában 60-ak vagyunk a világon. 2001-ben a 29-ek voltunk. Az OECD vagy az Európai Unió országai közül már csak négyen vannak mögöttünk, a volt szocialista országok, Romániát kivéve, mind mögöttünk vannak, tehát nagyon
súlyosan visszaesett a versenyképességünk.”
A versenyképesség növekedésének legnagyobb akadálya az intézményrendszer iránti bizalmatlanság - mutatott rá a közgazdász. huppa
 
„Döntően az intézményrendszerre építene a jól fejlődő ország. Ez azt jelenti, hogy az emberek bevonásával, hatékonyan kellene struktúrában működnie. Mi a 130 rangsorolt ország listájában mindig száz fölött vagyunk. Olyan tényezőket mérnek, mint a korrupció, a jogi helyzet rendezésének esélyei, kormányzati stabilitás, a politikusokba vetett bizalom. Ezekben évek óta a legrosszabbak vagyunk. Van tehát egy társadalmunk, amely egyáltalán nem bízik az intézményrendszerében, és ezt különböző módon ki is fejezi.”
 
Márpedig
ha az emberek nem bíznak az intézményrendszerben és a jövőben, akkor nincs növekedés
- fejtette ki Chikán Attila közgazdász, egyetemi tanár.
 
Kapcsolódó hanganyagok:

Chikán Attila az oktatásról:

Chikán Attila a versenyképességről:

 

hirtv.hu /
Matolcsy diadalittas nyitánya után az elemző nyitotta fel a szemeket  / 2017. október 13.

www.youtube.com / ATVzrt / videó
Pénzügykutató: mankókkal támogatott a magyar gazdaság  / Közzététel: 2017. okt. 13. - Az ATV Start vendége Pogátsa Zoltán közgazdász.

www.atv.hu / videó
Bod Péter Ákos / 2017.10.13.
A műsorvezető Krug Emília.