Hírek

Nyílt levél az ellenzéki pártok vezetőihez

75db7b5ba580Jobbik, MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd, Modern Magyarországért Mozgalom, Momentum Mozgalom, Új Kezdet, Polgári Világ, LMP, Kétfarkú Kutya pártok

 
Tisztelt Elnök Asszonyok, Elnök Urak!
 
Az évek során egyenként is megismerve az Önök véleményét az ellenzéki pártok választási együttműködésének lehetőségéről és látva a múlt gyakorlatát azzal a sürgető kéréssel fordulok Önökhöz, hogy a 2018-as választásokhoz közeledve, éppen az elmúlt napok történéseinek fényében gondolják újra az álláspontjaikat.
 
Önök nyilván eljutottak már legalább addig a felismerésig, hogy külön-külön nem nyerhetik meg a választást. Ám ha Önöknek valamilyen illúzióik lehettek még arról, hogy érdemesebb 2018-után ellenzékben lenni, mint ma feladni az önképükből és szövetségi lehetőséget keresni minél többünkkel a választások megnyerése érdekében, akkor világosan cáfolta Önöket az elmúlt néhány nap. Két olyan -- önmagában nem túl lényeges, de a helyi értékükön túlmutató -- esemény történt a héten, amelyek világosan bizonyítják, hogy mire számíthat a magyar nép 2018 után. Felhívom a figyelmüket az Önök kötelességére a magyar néppel szemben, ami jóval túlmutat a saját hatalmi szempontjaikon. De ha ez nem elég, akkor azt is hozzáteszem, hogy egy 2018-ban minősített többséggel felálló Fidesz-kormányzásban olyan szerepe lehet csak az ellenzéknek, amit -- biztos vagyok benne -- Önök közül senkinek sem lesz kedve eljátszani.
 
A két esemény között, amelyre utaltam, az egyik a Fidesz propaganda-gépezetének beindulása a Jobbik elnökének néhány konkrét nyugdíjasra vonatkozó kijelentése miatt, amit a Fidesz általánosítva terjeszt -- közpénzt nem kímélve és az erkölcsi mércét rég maga mögött hagyva -- a nyugdíjasok körében.
 
A második esemény a távozó holland nagykövet kijelentése volt, akit Önök elfelejtettek megvédeni -- ha nem az ő, akkor az országunk érdekében -- a fideszes hazudozástól és nacionalista indulatkeltéstől. Idemásolom a kormány által nehezményezett sorokat a nagyköveti interjúból:
 
"Autósmerénylet bárhol történhet, a legtöbb a Közel-Keleten. És akkor most bombázzuk le a Közel-Keletet? Itt egy csoport, amelynek tagjai a globalizáció vesztesei, ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet. Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány."
 
Tehát ez pontatlan ugyan, de igaz. Magyarországon nem a fanatikus vallásosság mentén kreálnak ellenséget a globalizáció vesztesei, hanem a fanatikus nacionalizmus mentén. A dolog alapvetően stimmel, nincs mit szégyellenie a holland diplomáciának. A magyar kormánynak van.
 
Ezek az események ismét arra utalnak, hogy az Orbán-rezsim gátlástalansága nem ismer határokat, amikor a hatalma megőrzéséről van szó, és az előttünk álló választási kampányban ennek éppen úgy fogják tanújelét adni, mint akik élet-halál harcot vívnak. Mert a felfogásuk szerint ezt vívnak. Holott ez a felfogás az Önöké kellene, hogy legyen. Az Önök élet-halál harcáról van szót, amit csak együtt nyerhetnek meg. Ehhez képest Önök arról vitatkoznak, hogy kinek van menlevele a jövőbe, és kinek nincs. Arról vitatkoznak, hogy ki alkalmasabb és felkentebb jelölt Orbán ellenzékének szerepére. Az Önök vitája megmosolyogtató és naiv, és semmi másról nem szól -- a tapasztalataik vagy éppen a fiatalságuk ellenére --, mint az ötszáz éves magyar haldoklás újabb fejezeteinek előkészítéséről.
 
Magyarország 2018-ban nem kevesebbről fog dönteni, mint Szent István, Széchenyi és Antall József országának megmaradásáról -- a civilizációnkról. Nagyon világos, hogy 2018 tétje "Európa vagy Oroszország".
Ha ez nem lesz alkalmas közös nevező és kampányüzenet Önöknek, ellenzéki pártoknak, akkor méltán fog az utókor úgy emlékezni Önökre, mint akik Orbán Viktorral együtt elárulták a magyar nemzetet. Önök -- ha jól tudom -- mind az Unióban akarják látni az országunkat az elkövetkező évtizedekben. Miért nem tudnak akkor annak a veszteségnek a fenyegetése ellen kampányolni, amit a Fidesz jelent erre a jövőképre?
 
Felhívom Önöket az olvasottak megfontolására. A Polgári Konzervatív Pártnak, amelynek elnökeként jegyzem ezt a levelet, természetesen szintén megvannak a fenntartásai Önökkel szemben -- kivel szemben kisebb, kivel szemben nagyobb --, aminek visszatérően hangot is adtunk az utóbbi években. Ugyanakkor azt képviseljük, hogy az Európai Unió tagsága olyan pártok fölötti ügy, amelynek kapcsán minden ellentétet készek vagyunk félretenni és ennek érdekében erkölcsi vagy politikai támogatást nyújtani egy ellenzéki koalíciónak. Most ez a tagságunk forog veszélyben, ezért a PKP kész támogatni egy hatékony ellenzéki együttműködést, amely lehetőség szerint kiterjed az ellenzék összes pártjára. Leszögezem: kis párt vagyunk, ezért a felhívásunk nem valamiféle kormányzati szerepért cserében íródott. A PKP-nek a feladata ebben a pillanatban mindössze ráébreszteni Önöket arra, hogy az óriási, nyugodtan történelminek nevezhető felelősségükhöz képest milyen elhanyagolható, érdektelen vitákat folytatnak.
 
A nemzet előtt felelünk, mert a nemzet jövője forog kockán.
 
Üdvözlettel:
 
Béndek Péter, a PKP elnöke
Budaörs, 2017. augusztus 26.
 
 

nepszava.hu
Lengyel László: Sötét vizek partján / 2017.08.26.
A hatalom ellenfelének lenni mindenkor bátorság. De egy ilyen könyörtelen hatalom belső ellenfelévé válni még nagyobb bátorság. - Értjük, értjük, válaszolta a választó, de mi a jövő? Értjük a ti jövőtöket, de mi a mi jövőnk? Mi a gyerekeink és unokáink jövője? Mi az országé? Lesz itt végre béke és nyugalom? Biztonság és átlátható szabályok? Lehet, hogy mégis Berlinben és Párizsban, Londonban és Linzben van a jövő? Mit tegyünk, ha az ország ura nem érti a netet, a fiatalokat, jaj, talán a jövő világát se?

gepnarancs.hu
Büszke európai ország / 2017.08.26.
– Jónapot uram. Parancsol valamit? – Csak erre jártam, te féltökű junijós. – Mifelénk nem szoktak csak erre járni, tisztelt uram. Ez itt egy nemzetközi szervezet. – Tudom, vazze’, ne nézzé’ tahónak. Gondútam, megnézem, hogyan vagytok.

 

Kapcsolódó cikkeink:

6575f8ee4a0A Nyugat alkonya és az Orbán–Putyin-viszony / Készült: 2017.08.25
Ahogy Orbán külpolitikájában általában, a Putyin-találkozó esetében is minden a stílus, semmi a tartalom. Vélemény. - Augusztus 28-án ismét hazánkba látogat az orosz államfő, ezúttal a dzsúdó-világbajnokság nyitóünnepségére. Putyin, a politikai show nagymestere állítólag pástra is lép majd az eseményen. De ha már itt jár, Orbánnal is négyszemközt tárgyal majd, idén másodszor, Orbán 2010-es hatalomra kerülése óta hetedszer.

Gajus_ScheltemaNem tarthatunk életben egy korrupt rendszert – mondja a távozó holland nagykövet / Készült: 2017.08.24
Négy év után a napokban távozik Budapestről, és több évtizednyi külszolgálat után nyugdíjba megy Gajus Scheltema, Hollandia magyarországi nagykövete. Interjúkötetet is megjelentetett, amelyben ő kérdez. Ittléte során Orbán Viktorral egyszer sem találkozott, magyar túzokkal annál többször. A kormány által támadott civil szervezeteknek azt tanácsolja: vállalják büszkén, hogy a holland kormány támogatja őket.

i-robot-2001A függetlenség - halál / Készült: 2017.07.26
A McKinsey tanulmánya szerint húsz év múlva (!) a mai emberi munkaidő több mint 50 százaléka, 2050 körül a 80%-a automatizálva lehet a világban -- ami ugyanakkor kétszeresére növeli a termelékenységet. A Nyugatra visszatér az olcsóbb munkaerő miatt keletre vándorolt tőke egy része, elsősorban a komplexebb iparágakban, amelyek felvevőpiaca még mindig inkább itt van. A technológiai változások tőkekoncentrációhoz és a nagyobb vállalatok megerősödéséhez, és a középcégek ritkulásához vezetnek, miközben kinyílik az egyedi ötletekre alapozó, magasan digitalizált kisvállalatok előtti tér.