Hírek

A kormány elismerte: Orbán tényleg tömeggyilkos

hulla2Na jó, nem ilyen nyíltan, csak áttételesen. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ koordinálásával, minisztériumi munkacsoportok által készített felmérés szerint, Magyarországon évente tízezrek (!) halnak meg, mert nem kapnak időben megfelelő orvosi ellátást. Az egészségügy tönkretétele rengeteg halálos áldozatot követel.

Több mint egy éve írtam egy cikket Orbán, a tömeggyilkos címmel arról, hogy az Eurostat jelentése szerint Magyarországon évente több mint 24 ezer ember azért halt meg, mert nem kapott időben megfelelő orvosi ellátást. Ez a halálozások 41,5 százaléka!

Ez persze nem mind a mostani kormány bűne. Törvényszerű, hogy az egészségügyben is előfordulnak hibák.

Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy az egészségügyből pénzt kivonó, szervezeti zűrzavart generáló, az orvosok és ápolók kivándorlását kikényszerítő Orbán-maffia jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy sokan idő előtt meghaljanak. Nem lehet ezért számszerűsíteni, hogy az indokolatlan halálokból mennyi is írható az Orbán-kormány számlájára, de az biztos, hogy több ezres nagyságrendről van szó.

Több ezer ember halálát okozni súlyos bűncselekmény. Akkor is, ha nem lelövik őket, hanem szándékosan, tudatosan megtagadják tőlük a megfelelő orvosi ellátást – írtam akkor.

Mindennek persze nem lett nagy visszhangja. Én is arra számítottam, hogy ha az ellenzék rászáll a témára (amit persze elmulasztott…), a Centrális erőtér szokása szerint lesöpri az érveket, elvégre az Eurostat valami brüsszeli intézmény, bizonyára Soros ügynöke…

Ehhez képest. most állami intézmények – köztük az Emberi Erőforrások Minisztériuma – megerősítették, hogy az egészségügy szétesése miatt nőtt Magyarország lemaradása az európai átlaghoz képest a legfontosabb halálokok terén. Például a rosszindulatú daganatok miatt bekövetkezett halálozásban Magyarország a legeslegutolsó helyen áll az egész Európai Unióban.

A kormányzati adatok bizonyos értelemben még az Eurostat adatainál is aggasztóbbak, szerintük egyetlen év alatt (a vizsgált 2014-ben) 32 ezer megmenthető ember hunyt el.

Az EMMI önleleplező egészségügyi teljesítményértékelése eléggé meglepő, elvégre a Fideszre nem jellemző a bűnök bevallása. Hacsak Balog Zoltán nem Soros-bérenc…

Még azt is bevallották, hogy a halálozásban és a várható élettartamban is brutálisak a társadalmi különbségek. A férfiaknál csaknem 7, a nőknél több mint a 8 év a különbség a legjobb kilátásokat nyújtó közép-magyarországi és a legrosszabbat biztosító észak-magyarországi régió között.

Egy alapfokú végzettségű férfi 12, egy ugyanilyen végzettségű nő 5,6 évvel él rövidebb ideig, mint a felsőfokú végzettségű, azonos nemű honfitársa.

Igen nagy területi különbségek vannak a várólistáknál is. Közép-Magyarországon 31, Dél-Dunántúlon 110 napot kellett várni átlagosan, az országos átlag pedig 53 nap volt.

A lényeg azonban az, hogy a politika szándékosan hagy meghalni több ezer embert, akik különben megmenthetők lennének. Inkább stadionokra és kisvasútra költi a közpénzt. Arról se feledkezzünk meg, hogy a fideszes bűnszervezet megszüntette a társadalombiztosítást Magyarországon (a 2011-es alaptörvényben már nem szerepel az állam feladataként a társadalombiztosítás fenntartása, intézményeit fokozatosan meg is szüntették), ami azt jelenti, hogy az évekig fizetett járulékokért már semmi sem jár. Az már csak adó, azt pedig a kormány arra költi, amire akarja. Oszt jó napot!

Cikk: http://gepnarancs.hu/2017/06/a-kormany-elismerte-orban-tenyleg-tomeggyilkos/

hirtv.hu /
Nem érdekelte a kormányt az egészségügy  / 2017. június 15.

gepnarancs.hu
Orbán, a tömeggyilkos / 2016.05.28.
Azt ma már egyre többen megértik, hogy Orbán G. Viktor önző és cinikus politikája miatt felszámolták a demokráciát és tönkretették a gazdaságot. Az viszont számomra is csak most vált világossá, hogy ezzel emberek ezreit (!) gyilkolják meg.

ec.europa.eu
Amenable and preventable deaths statistics
Data from June 2017.

mertek.aeek.hu
Jelentés 2013-15 - Magyar Egészségügyi Rendszer Teljesítményértékelése
Az alábbiakban olvasható az egészségügyi rendszer 2013-2015-ös időszakot átölelő Teljesítményértékelési Jelentése és a hozzá kapcsolódó dokumentumok. A Jelentés egészében és fejezetenként is letölthető.