Hírek
Hont: Na, ugye
- Részletek
- Készült: 2017. június 10. szombat, 22:23
- Találatok: 2002
Ne sírj, Balázs! Ezért nem érdemes. Vélemény.
Szerintem ki lehet kapni Andorrától.
Ki lehet kapni a Csatornaszamos MgTSZ ificsapatától is. Vagy bárki mástól. Ez ugyanis egy játék. Egy játékban a gyengébb néha elveri az erősebbet. Ez néha igen kellemetlen, vagy úgy mondjam: a világ előtt ciki. Ahogy ciki volt a Manchester Unitednek kikapnia a Zalaegerszegi TE-től, pedig a két csapat között nagyobb tudás- és anyagi háttérbéli különbség volt, mint a tegnap pályára lépő két válogatott között.
Az igazi ciki azonban nem ez. Ami miatt valóban szégyellni kéne magunkat a világ előtt az az, hogy időről időre ráengedünk mit sem sejtő európai városokra néhány száz elborult neandervölgyit náci tetkóval vonulni Marseille-ben, kedélyesen buzizni Lisszabonban, borogatni Bukarestben. Ott kéne őket felejteni valahol, hozzanak létre számukra egy no-go zónát vagy egy állatkertet.
De nyilván hazánk nem mondhat le varázsos személyiségükről, értékes szolgálataikról. A lelátói lumpenek a rendszer Zsil-völgyi bányászai, kellenek ők a pártszékházak elé, a választási irodához és vadászni CEU-kitűzős fiatalokat az éjszakában. Mindemellett ők jelenítik meg leginkább azt a lelki működést, amely a NER egészére jellemző, és amely már a Kádár- és Rákosi-rendszert is áthatotta: 11 vadidegen férfi produkciója teremti meg a személyes önbecsülést, az egyéni és kollektív kiválóságot, a büszkeség érzését. A fekete pólós harcosokból – akik társadalmilag olyan hasznos tevékenységet látnak el, mint például a karlendítés, a fejvörösítés és más hasonlók – nem egyszerűen a szurkolói elkeseredés, düh tör elő (ami érthető lenne, ha valakit magával ragad a játék), hanem az afeletti csalódás, hogy most nem érezhetik magukat különbnek más népek fiainál, és nem tudják felsőbbrendűségük teljes tudatában ordibálni, hogy ledarálnak minden román csecsemőt. Ezért üvöltik a magyar csapatnak, hogy vegyétek le a mezt, és ez csal könnyeket Dzsudzsák szemébe.
Emiatt éppenséggel nem kéne sírnia – más okból lehet. Az ugyanis valóban elmondhatatlanul kínos, hogy civilben recepciós, tanár meg műszerész hobbifocisták verik azokat, akik a futballból élnek, és elvben nincs más dolguk, mint a lehető legjobban fölkészülni a következő mérkőzésre.
De hát ez már így volt tavalyelőtt is. Csak akkor a villanyszerelőkből, bankárokból és börtönőrökből álló – kulcsjátékosait nélkülöző – feröeri csapatot sikerült hazai pályán kínnal, keservvel lenyomni, ami után kitört az össznépi hurrá, s ha bátorkodtam megjegyezni, hogy itt Feröerről van szó, akkor jött a magát kommentelőből átképző autodidakta szakértő, hogy kioktasson: napjaink futballjában minden győzelem értékes, a fejlődés egyértelmű, és aki nem képes a győzelmet a nándorfehérvári diadallal azonos szinten kezelni, az válasszon más országot magának stb. Innen jutottunk el oda, hogy
na ugye.
Ez a „na ugye” volt hivatva igazolni a labdarúgásba öntött állami milliárdokat, a lázálomszerű stadionépítkezést, azt, hogy lelátói VIP-páholyokban intéződnek az államügyek, és hogy a miniszterelnöknek bármely nemzetközi torna fontosabb, mint a hivatalos programok. Tavaly nyáron az örömünnepek hangjait fölerősítő és elferdítő média azt a látszatot erősítette, hogy mindez megérte. Leszünk még újra focinagyhatalom, és hogy focinagyhatalomnak lenni jó, mert akkor boldogságban forr össze a nemzet, és újra három tenger fogja mosni aranylábainkat. A nyolcvanas évek sportújságírásában rekedt orbánista-szotyialista szubkultúra a mai napig „EB-csodát” emleget, utalva a hangulatra és az eredményekre egyaránt. Ez egyrészt félreértés, másrészt önámítás. 
A kivetítők előtt összegyűlő, Körúton fesztiválozó, parókás, arckifestett tömeg nagy részének nem történelmi megigazulást, identitáskérdést jelentett a relatív siker, hanem bulit. Bulikat viszont nem a költségvetésből szokás finanszírozni, már csak azért sem, mert hatalmi befektetésnek is rossz. Az akkori boldogok többnyire már nem is emlékeznek a meccsek éjszakáira, mások a gondjaik, más az életük, de azok, akik a pillanatot akarják uralni, nem tudnak mit kezdeni azokkal, akik a pillanatnak akarnak örülni.
Önámításnak pedig azért önámítás, mert az Eb semmiféle áttörést a magyar futballban nem hozott. Egy harmatgyenge csoportból sikerült kijutni egy hihetetlenül fölhígított kontinensviadalra, és ott elérni két jó (a túlértékelt osztrákokkal és a nehezen belelendülő portugálokkal szemben) és egy elfogadható eredményt (a parányi Izland remek válogatottja ellen). Majd, amikor szembejött egy erős és egyben sikeréhes társaság, az elgázolta a válogatottat. A belgák elleni 0-4 harminc évvel ezelőtt nemzeti tragédiának számított volna – és tökjó, hogy ma már nem számít annak, de attól még fényes sikerként se könyveljük el. Egy jól motivált, fegyelmezett csapat helytállt egy nemzetközi eseményen, de ettől – ismétlem – a magyar labdarúgás egy parányival nem lett jobb, és ezzel szembesülünk azóta is.
De kérdés: szembesülünk-e? Az andorrai fiaskónak, annak, hogy a miénknél erősebb garnitúrák izzadtság nélkül gázolnak át a magyarokon, annak, hogy augusztusra már letakarítják az NB1-es klubokat az európai fociporondról és sok minden másnak igenis létezik a sporton túlmutató jelentősége. Mégpedig az, hogy az akarnok, központilag irányított és dotált szisztéma NEM MŰKÖDIK. Teljesen fölöslegesen pumpálják a nemzeti vagyont a versenysportba, ezzel csak kárt okoznak, mert éppen a versenyt szüntetik meg a helyezkedés, az erőforrásokhoz való odaférkőzés rovására. Egy kontraproduktív rendszer és felfogás erőltetésében fogynak el közös erőfeszítéseink.
És még ennél is fontosabb, hogy az egész futballkrízis mindannak a csődjét is mutatja, amit a nevelésről, a jövőbe való befektetésről gondolunk. Az akadémiai rendszer legalább 15 éves, mára már két profi generációnak kéne dörömbölnie a jegyzett nyugati bajnokságok kapuján. Nem is az a kudarc, hogy a válogatottunk vagy a klubcsapataink gyengék, hanem hogy mutatóban is alig van nívós bajnokságok középcsapatainál magyar játékos – akár csak a tartalékoknál. Ezeknek a janicsárképzőknek a hatékonyságát és a mögötte lévő botrányos szellemiség tarthatatlanságát ennél élesebben semmi nem világíthatja meg. Már megint az ellenkezőjét csináljuk, mint amerre a világ halad, és ezt apróbb-nagyobb sikerek csak elfedik.
Ennyiben a foci tünet, mert mindaz, amit róla elmondtunk, az igaz a teljes gazdaságra és az oktatásra úgy általában. Akinek valójában sírnia kéne az Parragh László és a többi kurzusszolga. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke két napja tartott egy előadást, amit bátran nevezhetnénk a gazdaságirányítás és oktatáspolitika Andorrájának. Parragh szerint a makrogazdasági adatok rendben vannak, ám a versenyképességet a fejlett gazdaságokhoz való fölzárkózást tekintve komoly probléma, hogy egy jelentősebb béremelést a vállalkozások nem bírnak, ha viszont az elmarad, akkor „kiürül az ország”. Magyarán: az egyensúlytartás érdekében beáldozott nyugdíj-megtakarítások, a piacot torzító, egészségtelen különadók, a válság utáni világméretű pénzbőség és a beömlő uniós pénzek (nevezzük ezt Eb-csodának) ellenére az alapproblémát illetően hét év alatt nem mozdultunk egy tapodtat sem előre (ezt meg Andorrának). No, de Parragh receptet is ajánl: szerinte gimnáziumokat kéne bezárni, hogy a szakmunkásképzők termeljenek ki alacsony képzettségű és bérigényű munkavállalókat (ezt pedig hívjuk akadémiai rendszernek). Hogy ebből miként lesz fölzárkózás, azt nem tudom, azt sem, hogy ha megborul az egyensúly, ha apadni kezd az EU-finanszírozás, akkor mi lesz ezzel az országgal, de ha Csányi Sándor bedobná a törülközőt, akkor van egy jelöltem MLSZ-elnöknek.
Szóval, még mielőtt nekiállnánk túlpocskondiázni a magyar focistákat, gondoljunk bele abba, hogy Dzsudzsákéknak az a pechük, hogy menetrendszerűen kénytelenek találkozni a valósággal. Orbán, Parragh, Matolcsy lehet, hogy ezt megússza, és nem fog összefutni a valósággal. Csak a gyerekeink meg az unokáink.
Cikk: http://hvg.hu/sport/20170610_hont_na_ugye_foci_dzsudzsak_gazdasag
Hont András és Somogyi Zoltán / 2017.06.12.A műsorvezető Mészáros Antónia.
Andorrás cikkünkhöz pont az Emmiből érkezett az egyik leginfantilisebb komment / 2017.06.11.Gondolat- és vitaébresztő cikkünk alá szépen sorjáztak a kommentek, az egyik legkevésbé az érvekkel foglalkozó, leginkább személyeskedő, hogy ne mondjuk igazi troll komment egy Emmi-főosztályvezető csuklójából érkezett.
Andorrát Soros pénzelte / 2017.06.10.A magyar titkosszolgálat kiderítette, hogy mi áll az andorrai vereség hátterében. Azonnal gyanús volt, hogyan lenne képes a világranglista 186. helyén álló csapat legyőzni a nemzeti tizenegyet. A mérkőzés túlmutatott önmaga jelentőségén, a háttérhatalom célja a magyar nép és a magyar demokrácia lejáratása volt, hogy a hanyatló Nyugat fölényét bizonyítsák a NER fölött. A TEK már vizsgálja, hogyan lehetséges, hogy erre nem készült fel sem az MLSZ, sem a magyar politikai vezetés, de még Rogán Antal sem jelent meg a FIFA székházában, hogy személyesen felügyelje az eseményeket, és szükség esetén – de legkésőbb a második félidő előtt a szünetben – közbeavatkozzon és megóvja a mérkőzést, de legalábbis a fejeléstől eltiltassa Andorra játékosait.
Risitas visszatér és értékeli az andorrai vereséget - ezen garantáltan szakadni fog a nevetéstől - videó / 2017.06.10.Elképesztő paródia videó került fel az internetre, amin Risitas alias Francesco Zombori értékeli ki az andorrai vereséget.
