Hírek

Orbán elővette az angolnataktikát

ovi_somolyHízelgésből, hazudozásból és határozottságból rakta össze brüsszeli fellépését. A bizottság a maga korlátozott eszközeivel nekiment, de érdemi sebet csak a néppárt ejthetne rajta. A CEU-t Európa nem mentheti meg.

 
  • Szerdán Orbán Viktornak Brüsszelben kellett megvédenie magát azzal az Európában egyre általánosabb vélekedéssel szemben, hogy szisztematikusan rombolja a magyar jogállamot.
  • Aligha győzött meg sokakat az igazáról, az Európai Bizottság pedig igyekezett határozottan fellépni ellene, de ez nmagában nem lesz elég arra, hogy érdemi fordulatot kényszerítsen ki a CEU vagy a civilek ügyében.
  • Orbánra érzékeny csapást csak saját európai pártja, a néppárt tudna mérni, ám hogy erre van-e szándék, az nem derült még ki.

Hiába az eljárás, ez önmagában kevés lesz a CEU megmentésére

Ha a politikai vitákon, retorikai kunsztokon túl akarjuk értelmezni a magyar kormányfő és az EU intézményeinek szerdai összecsapását, akkor a nap legfontosabb híre az volt, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a CEU bezáratására írt magyar törvény ellen, ám Orbán Viktort ez egyelőre nem tántorítja el attól, hogy az egyetemet kiűzze Magyarországról.

Ugyanis ha a magyar kormány minden fellebbezési lehetőségével élni kíván, akkor mire esetleg a törvény érdemi módosítására köteleznék Magyarországot, addigra a CEU-nak már mennie kell, mert a törvény szűk határidői miatt nem lesz képes tovább működni. Így nyert most értelmet, hogy miért kellett az utolsó pillanatban is egy módosítóval tovább szigorítani a törvényben szereplő határidőket.

A bizottság ugyan a saját tempójához képest gyorsan lépett az ügyben, és csak egy hónapot adott a magyar kormánynak az első körös válaszra az ilyenkor szokásos két hónap helyett, de ez a rendkívüli eljárás is kevés lehet ahhoz, hogy a CEU megmeneküljön. A mostani törvény alapján október végén az egyetem már elvesztheti a működési engedélyét, és a ha a magyar kormány az EU bírósága elé viszi az ügyet, akkor legkorábban 2018-ban lehet ítélet. És ha csak akkor módosítja a magyar kormány a törvényt, az a CEU szempontjából már lehet, hogy mindegy lesz.

Éppen ezért szerdán a legfontosabb kérdés Orbán Viktor sajtótájékoztatóján az volt, amit a Bruxinfo újságírója tett fel, miszerint a bizottsági eljárást politikai vagy jogi ügyként kezeli-e. Orbán pedig azt mondta, hogy tisztán jogi ügyként, és később jelezte, hogy lesznek érvei a kormányának a jogi vitában.

Ez azt jelenti, hogy Orbán mostani ígérete alapján nem veszi az adást, hogy a bizottság és még a néppárt szerint is rossz ötlet kiebrudalni a CEU-t Magyarországról, és ameddig lehet, addig küzd a törvény mellett. Ez azt jelenti, hogy ha Magyarország végül vesztene is ebben a küzdelemben, a háborút Orbán akkor is megnyerheti.

Talán csak a néppárt lenne képes hatni

Az egyetlen nyitott kérdés ebben az ügyben, hogy Orbán akkor is ragaszkodik-e a törvényhez, ha kizárják a Fideszt az Európai Néppártból. A kizárás önmagában nem lehetetlenítené el a Fideszt, viszont Orbánt az európai politika perifériájára sodorná, és olyan látványos megszégyenítést szenvedne el, mint amilyet ő szán a civil szervezeteknek. Ez hazai tekintélyének is ártana, még talán a Fideszen belül is.

Korábban a néppárt elnöke és frakcióvezetője is azt mondták, azt várják Orbántól, hogy a CEU ügyében járjon el az Európai Bizottság iránymutatása szerint, akármi is lesz ez. Szerdán kiderült, hogy a bizottság megtámadta a törvényt.

A szerdai parlamenti vitában feltűnő volt, hogy a néppárti képviselők is élesen kritizálták a lex CEU-t. Manfred Weber néppárti frakcióvezető is a törvény ellen érvelt, bár általánosságban, a konkrét törvényen kívüli egyes ügyekben méltatta Orbánt. Weber felszólalása után nem lehetett eldönteni, hogy szombaton, a néppárti kongresszuson hogyan döntenek a Fideszről.

Orbán porhintése

Orbán igyekezett elvenni a bizottsági kritika élét, úgy tenni, mintha jogtechnikai kérdésről lenne szó, és nagyon sokszor elismételte, hogy minden korábbi nagy vitát már rendezett a bizottsággal. Ezeknek sok esetben meghátrálás lett a vége magyar részről, vagyis átírtak törvényeket. Csakhogy ebben az esetben hiába ígér most Orbán együttműködést a jogi eljárások végére, mint láttuk, a CEU szempontjából ez már mindegy lesz.

Így az a nagy kérdés, hogy elég lesz-e a néppártnak Orbán elvi ígérete, miszerint a végén úgyis betartja az EU-s törvényeket, csak hadd érvelhessen még az igaza mellett, amíg csak ezt a jog megengedi. Ez persze csak porhintés, hiszen gyakorlati szempontból ez a válasz azt jelenti, hogy „hiába szóltatok, hogy nektek ez nem tetszik, úgyis megcsinálom”, viszont retorikai szempontból európainak is eladható a szöveg.

Szombaton kiderül, hogy megelégszenek-e ezzel a válasszal. Nyilván sokat számít majd, hogy Berlinben, a CDU központjában mit akarnak majd. Nem véletlenül mondta el szerdán Orbán Viktor vagy ötször, hogy a Fideszt még Helmut Kohl hívta meg a néppártba.

Tippünk szerint ha a magyar kormány szombatig bejelenti, hogy kisebb technikai módosítások lehetségesek a törvényben, akkor valószínűleg az arra utal majd, hogy Berlinből kizárással fenyegetnek. Ha az marad a kormányzati kommunikáció, hogy nem látják okát a módosításnak, akkor a Fidesz valószínűleg megúszta.

Szép, de hazug szavak

Az Európai Bizottság a szervezet lomhaságához és semlegességre törekvő módszeréhez képest egész keményen kiállt a nemzeti konzultáció hazug kérdéseivel szemben. A szerdai EP-vitára időzítve kiadtak egy anyagot, amiben tételesen cáfolták, hogy a konzultációban felsorolt veszélyek valóságosak volnának.

Ennél többet a bizottság nem nagyon tehet, hogy megvédje magát a magyar kormány hazug propagandájával szemben. Viszont ez a brüsszeli irat aligha lesz látványos hatással, jelenleg egy pdf fájl áll szemben egy több tízmilliárdos propaganda-gépezettel a magyar közvélemény meggyőzésére.

Orbán Viktor így könnyen beszélhetett arról, hogy mennyire szereti a vitát, és hogy ettől remek dolog a demokrácia. Jól látszott azonban érvelésének hazugsága, amikor a sajtótájékoztatón egy olasz újságíró azzal szembesítette, hogy „illegális bevándorlók”Magyarországra telepítésével ijesztgeti a konzultáció egyik kérdése a magyarokat, holott az illegális bevándorlás ellen az EU összes intézménye fel akar lépni, és legfeljebb menekültek befogadásáról volna szó. Márpedig a menekült az nem lehet „illegális”.

Orbán egészen bizarr gondolatmenettel válaszolt, és ez volt az egyetlen alkalom szerdán, amikor vennie kellett a fáradtságot, hogy kormánya egy konkrét hazugságát megpróbálja kimagyarázni.

Azt mondta, hogy ennél a konzultációs kérdésnél a kormány nem a kötelezően áttelepítendő emberekre vagy a kvótadöntésekre célzott, hanem a menekült státusért folyamodó és másodfokú ítéletre váró személyekre. Vagyis szerinte a kormány ezzel arra kérdezett rá valójában, hogy az első fokon elutasított, de fellebbezéssel élő menekültstátusért folyamodókat be lehessen-e zárni a tranzitzónába. Tényleg ezt mondta.

Ezzel az érveléssel az csak a kisebbik baj, hogy teljesen kizárt, hogy volna ember Magyarországon, aki elolvasva a konzultációt pont erre az érdekes jogi helyzetre gondoljon. A nagyobb baj, hogy az „illegális bevándorló”definíció így sem állja meg a helyét, hiszen az EU-s szabályok pont azért nem engedik bezárni ezeket az embereket, mert amíg nincs jogerős ítélet a sorsukról, addig nem lehetnek illegálisak.

Sorosozás ezerrel

Orbán szerdán néha úgy beszélt, mint akinél európai értékek iránt elkötelezettebb politikus nem is lehetne: megköszönte a vita lehetőségét, megengedte, hogy migráns ügyben sincs esetleg igaza, és csak a vélemények sokszínűsége mellett érvelve kért türelmet politikája iránt. Még azt is magyarázni igyekezett, hogy az Állítsuk meg Brüsszelt!jelszóval ő a jelenleg érvényes EU-s szabályok mellett állt ki, és ilyen formában valójában az EU-t népszerűsíti Magyarországon. Tényleg ezt mondta.

Egyetlen olyan téma volt, amiben a szavak szintjén sem volt hajlandó visszavenni, és úgy tenni, mintha nem csupán az európai mainstream egy érdekes színfoltja volna: ez pedig Soros György elleni kérlelhetetlen haragja volt. Róla pont úgy beszélt, ahogy itthon is szokott, az ő kedvéért nem öltötte fel az európai álarcát.

Amikor a sajtótájékoztatóján a civil szervezetekről szóló törvényről beszélt, akkor egészen szenvedélyesen fejtegette, hogy azért szánta rá magát a törvény támogatására, mert attól tart, hogy a Soros György által pénzelt szervezetek meg akarják változtatni az etnikai arányokat Magyarországon. Ezt a Hír tévé azon kérdésére mondta, hogy miért lehetséges az, hogy a Jobbik által benyújtott nagyon hasonló törvényt tavaly ősszel még lesöpörte a Fidesz.

Orbán válasza ebben az esetben sem tűnt igaznak. Ugyanis azok a szervezetek, amelyekre gondolt, nem emberek ide költöztetésén dolgoznak, hanem az itthon is hatályos európai törvények betartatásán, mint arról itt részletesebben írtunk.

De ha el is fogadnánk, hogy Orbán félreérti a működésüket, illetve titkos hátsó szándékról van tudomása, érvelése még akkor is hamis volna. E szervezetek menekültügyi álláspontja, az általuk vitt ügyek ugyanis semmit sem változtak 2016 szeptembere, a jobbikos javaslat óta.

Cikk: https://444.hu/2017/04/26/orban-elovette-az-angolna-taktikat

nepszava.us
Orbán arcátlanul hazudozott, de a Néppárt kiáll mellette / 2017.04.26.
Orbán a magyarok által már jól ismert ostoba kijelentéssel kezdte az Európai Parlamentben neki szegezett kérdésekre adott válaszát, hogy fontos a vita, a demokrácia “érvelésalapú”. Mondja ezt az az ember, aki kivégezte Magyarország legnagyobb napilapját, megszállta a közmédiát, felvásárolta vagy ellehetetlenítette a magyar sajtó legnagyobb részét, és még a parlamentben sem tűr vitát, a véleménynyilvánításokat büntetik és lassan egy hadsereggel fenyegetik.

kanadaihirlap.com
Az EU diktátora megint szerepelt az Unió színpadán / 2017.04.26.
Orbán Viktor kimondottan harcias, agresszív és arrogáns formát öltött az Európai Parlamentben szerdán, amikor Magyarországról, a CEU bezáratásáról, a civilek vegzálására alkalmas törvénytervezetről és az EU-elleni abszurd nemzeti konzultációról tartottak vita napot. Az Európai Néppárt nem határolódott el a Fidesztől és Orbán Viktortól, a magyar állampárt pedig továbbra is tagja maradhat az EPP-nek, mely döntés elsősorban az Európai Parlament legnagyobb frakcióját minősíti. De az Európai Uniót sem kéne kimélni. Miközben a magyar ellenzék és a rezsim ellen tüntető magyarok számomra értheteten okokból még mindig az EU zászlóját tekintik felkarolandó szimbólumnak, az EU biztosítja be azt, hogy a Fidesz nevű mérget még sokáig adagolni fogják Magyarországon.

hirtv.hu /
Pofon Brüsszelből - Eddig tartott a küzdelem, és feladja a CEU? A rektorhelyettes szerint már kevesebb, mint 50% az esélye annak, hogy az egyetem Budapesten marad. Vendégünk volt Enyedi Zsolt. / 2017. április 26.

hirtv.hu /
A szőnyeg szélén - „Nem vagyunk tökéletesek” – írták magyar fideszes ep-képviselők a brüsszeli néppárti politikusoknak, akik egyre keményebb kritikákat fogalmaznak meg Budapest eu-ellenes politikája miatt. Lehet, hogy Brüsszel tenyere is viszket? Vendégeink voltak Németh Péter és Kovács Zoltán újságírók. / 2017. április 26.

Eljárás indult a CEU miatt - 2017.04.26. - A CEU-ról, a civilekről, és a nemzeti konzultációról is kérdezték Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament szerdai ülésén, ahol az első napirendi pont volt a magyarországi helyzet. A Közép-európai Egyetemet sokak szerint ellehetetlenítő törvénymódosítás miatt az Európai Bizottság most kötelezettségszegési eljárást jelentett be. A miniszterelnök azt mondta, Magyarország elkötelezett az unió mellett, és nyitott a tárgyalásra. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/eljaras-indult-a-ceu-miatt

CEU: megy vagy marad? - 2017.04.26. - Előfordulhat, hogy csak a könyvtár egy része marad a CEU-ból Budapesten – erről is beszélt az egyetem rektorhelyettese az RTL Híradónak. Enyedi Zsolt szerint ma már 50 százaléknál kisebb az esélye annak, hogy az intézmény Magyarországon működik majd tovább. Európa számos városából van megkeresésük, Prágába és Bécsbe is mehetnek. A költözés a dolgozókon és családtagjaikon keresztül tízezer embert is érinthet. A most felvett oktatóknak már nem tudják azt mondani, hogy vegyenek Budapesten lakást. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/ceu-megy-vagy-marad

Lehet, hogy mégsem marad a CEU? - 2017.04.26. - Ma már nagyobb az esélye annak, hogy a CEU elköltözik Budapestről, minthogy itt marad. Ezt az intézmény rektorhelyettese mondta az RTL Híradónak. Enyedi Zsolt szerint az is elképzelhető, hogy Budapesten csak egy felnőtt oktatási kurzus lesz vagy a könyvtár egy része marad. A CEU vezetése azért jutott erre a következtetésre, mert a felsőoktatási törvény elfogadása óta senki nem tárgyal velük a megoldásról. A kormány szerint hamarosan munkacsoport alakul az egyeztetésekre. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/lehet-hogy-megsem-marad-a-ceu

 


Kapcsolódó cikkeink:

nemzeti_tahoAz emberek kétharmada nem ért egyet a CEU ellehetetlenítésével / Készült: 2017.04.25
A januárban mértekhez képest a nyolc százalékpontnyival többen gondolják úgy, hogy a kormány intézkedéseiben érintett civil szervezetek az ország számára inkább hasznos tevékenységet folytatnak.

6zwlbk3qxpd„Alapvetően téves és rosszindulatú” – volt híve válaszolt Orbánnak CEU-ügyben / Készült: 2017.04.17
Dr. Király Miklós nagyon kiakadt a professzorokat nyomasztó Orbán-nyilatkozaton, és válaszolt a miniszterelnöknek. A felsőoktatás katasztrofális állapotban van, a CEU-ügy felesleges és káros hatalmi játszma.