Hírek

Az emberek kétharmada nem ért egyet a CEU ellehetetlenítésével

nemzeti_tahoA januárban mértekhez képest a nyolc százalékpontnyival többen gondolják úgy, hogy a kormány intézkedéseiben érintett civil szervezetek az ország számára inkább hasznos tevékenységet folytatnak.

A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, április 10 és 16 között, 1021 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a Soros György, civilek és a CEU elleni kampány és intézkedések megítélését.

A megkérdezettek kétharmada nem ért egyet a CEU ellehetetlenítése irányába tett kormányzati lépésekkel. A januárban mértekhez képest a nyolc százalékpontnyival többen gondolják úgy, hogy a kormány intézkedéseiben érintett civil szervezetek az ország számára inkább hasznos tevékenységet folytatnak, így már több mint minden második megkérdezettnek ez a véleménye. A civil szervezetek szerepével kapcsolatos kérdések társadalmi megítélése a kampány ellenére elmúlt három hónapban érdemben nem változott, azonban egyre kevesebben gondolják azt, hogy Soros György a magyar kormány megbuktatására törekszik.

Továbbra is a választók több mint fele az EU-t tekinti hazánk természetes szövetségesének, ám fél évvel ezelőtti kutatásunkhoz képest hibahatáron csökkent azok aránya, akik szerint Oroszországhoz kellene közelednünk. Mindeközben, ezen idő alatt, majd’ háromszorosára növekedett azok aránya akik szerint hazánk külpolitikája Oroszország érdekeit szolgálja, és tíz százalékponttal azoké, akik szerint Oroszország veszélyt jelent hazánkra. Ám, ezen folyamatok nem befolyásolták a választók EU iránti elköteleződését, tízből hat válaszadó továbbra is az EU tagságunk mellett szavazna egy erről szóló esetleges népszavazáson.

A megkérdezettek kétharmada (63 százalék) nem ért egyet a CEU ellehetetlenítése irányába tett kormányzati lépésekkel, és mindössze 2 százalék gondolja azt, hogy nem ez a célja a kormányzatnak. A lépésekkel semelyik vizsgált társadalmi csoport, így a Fidesz szavazók enyhe többsége (35 százalék, 34 ellenében) sem ért egyet, de leginkább az MSZP és a Jobbik szavazók gondolkodnak így (82 és 73 százalék).

A megkérdezettek kétharmada (66 százalék) nem ért egyet azokkal lépésekkel, hogy a civil szervezetek munkáját próbálják ellehetetleníteni. Így nem váratlan, hogy a januárban mértekhez képest a nyolc százalékpontnyival többen (51 százalék) gondolják úgy, hogy a kormány intézkedéseiben érintett civil szervezetek az ország számára inkább hasznos tevékenységet folytatnak, így már több mint minden második megkérdezettnek ez a véleménye. Leginkább az MSZP szavazók, a diplomások, és az érettségizettek gondolják így (63, 63, 62 százalék).

Míg az előző kérdésben minden vizsgált társadalmi csoport hasonlóan gondolkodik, azt a kérdést a Fidesz szavazók, és a alacsonyan iskolázottak és a községekben élők már másként látják. Az ő esetükben többségben (54, 46 és 46 százalék) vannak azok akik szerint károsak az ország számára ezen szervezetek által végzett tevékenységek.

A civil szervezetek szerepével kapcsolatos kérdések társadalmi megítélése a kampány ellenére elmúlt három hónapban érdemben nem változott, azonban egyre kevesebben gondolják azt, hogy Soros György a magyar kormány megbuktatására törekszik.

2016 júniusában, amikor az összeesküvés elméleteket kutattuk, csupán minden harmadik megkérdezett (29 százalék) gondolta az, hogy Soros György meg akarná buktatni a kormányt, és 44 százalék gondolta másként. Ez 2017 januárjára némileg megváltozott, és akkor a megkérdezettek harmada (34 százalék) gondolta azt, hogy Soros kormányt akar buktatni, és lényegében ugyanannyian (36 százalék) gondolják hogy ez nincs így. Most, három hónappal később lényegében visszaállt az 2016 júniusban mért állapot, 47 százalék szerint a milliárdosnak nem célja a kormánybuktatás, és 32 százalék szerint az. Ebben a kérdésben másként gondolkodnak a Fidesz és a Jobbik, illetve az MSZP és a bizonytalan szavazók. Míg az előbbiek esetében azok vannak többségben, akik szerint Soros valamire készül (49 és 42 százalék, 39 és 40 ellenében), addig az utóbbiak ebben nem hisznek (60 és 48 százalék, 26 és 24 százalék ellenében).

Továbbra is a választók több mint fele (53 százalék) az EU-t tekinti hazánk természetes szövetségesének, ám fél évvel ezelőtti kutatásunkhoz képest hibahatáron csökkent azok aránya, akik szerint Oroszországhoz kellene közelednünk (6 százalék).

Egyes társadalmi csoportok ebben a kérdésben is eltérően gondolkodnak. Az EU-t leginkább az MSZP szavazók (71 százalék), a 60 évesnél idősebbek (62 százalék) és a bizonytalanok (56 százalék) szeretnék szövetségesnek, a Jobbik (40 százalék), és a Fidesz szavazók (45 százalék) legkevésbé – egyben pont ők azok, akik leginkább közelednének Oroszországhoz (17 és 12 százalék).

Az elmúlt fél év alatt, majd’ háromszorosára (26 százalék) növekedett azok aránya akik szerint hazánk külpolitikája Oroszország érdekeit szolgálja. Ez az arány különböző mértékben, de minden társadalmi csoportban nött. A Fidesz szavazók körében 2-ről 7 százalékra, az MSZP szavazók körében 29-ről 40 százalékra, a Jobbik szavazók esetén 9-ről 36 százalékra, míg a bizonytalanok esetében 8-ről 29 százalékra. Ezzel hasonló módon és arányban csökkent azok aránya, akik szerint a külpolitika elsősorban hazánk érdekeit szolgátja.

Tíz százalékponttal növekedett azok aránya, akik szerint Oroszország veszélyt jelent hazánkra. Az MSZP és a Jobbik szavazói, illetve a diplomások (60, 49, 47 százalék) akik legyinkább éreznek ilyen veszélyt. Míg legkevésbé a Fidesz szavazók (21 százalék) és a szakmunkás végzettségűek (32 százalék). Mindeközben érdemben nem változott azok aránya, akik szerint az EU, vagy az USA veszélyt jelentene az országunkra…

Teljes cikk: http://gepnarancs.hu/2017/04/az-emberek-ketharmada-nem-ert-egyet-a-ceu-ellehetetlenitesevel/

hirtv.hu /
Oroszok a spájzban? - Az orosz befolyás a magyar belpolitika állandó témájává vált. Kiket mozgósít a Brüsszel- vagy Moszkva-ellenes kommunikáció? És hogyan dolgozza ezt fel az orosz propaganda? Kapcsoltuk az orosz nagykövetség közelébe szervezett tüntetést. / 2017. április 24.

 


Kapcsolódó cikkeink:

ov_ibargyuErre talán Orbán sem számított / Készült: 2017.04.22
Úgy tűnik, minden kormányzati szándék ellenére a magyar nép elkezdett tartani Oroszországtól, illetve megcsappant a kabinetbe vetett bizalom - derül ki a Publicus Intézet Vasárnapi Hírek megrendelésére készített kutatásából. Emellett a civilek és a CEU vegzálásában sem áll valami jól a kormány.