Hírek

Most már tényleg kifelé a Duna-parti fideszes bordélyból!

ovi_allmegKi győzné fölsorolni, mi minden van az uralkodó szervezet rovásán? A legjobb magyar egyetem, a CEU elleni aljas, nemzetellenes támadás legyen már az utolsó utáni csepp a csordultig teli pohárban!

Az mit jelent fideszül, hogy „mindenki tartsa be a szabályokat?” Vajon kikre és miféle szabályokra gondolt Lázár, amikor ezt mondta?

Mert CEU-ügyben tartott félretájékoztatót, és ott nyilatkozta így el magát.

Szóval, kikre és miféle szabályokra „gondolhatott”? Csak az írottakra, vagy az íratlan udvariassági és erkölcsi normákra is? S vajon a mindenkiben benne volna ő és a Fidesz is..?

Az íratlan normákra biztosan köp, különben nem vádolt volna meg nyilvánosan egy újságírót azzal, hogy hülyeségeket és hazugságokat ír, mintegy 90 százalékban… Mert ugye létezik – persze csak demokráciákban – , bizonyos szereposztás. A sajtó ellenőrzi a hatalmat, nem pedig fordítva

Különben ha a név szerint említett Joó Hajnalka írásaiban a 10 százalékot megközelíti az értelmes és igaz tartalom aránya – hiszen Lázár szerint „csak” 90 százalékban hülye és hazug, amit alkot – , akkor az pont 10 százalékkal több, mint amennyi igazság van Lázár és társai mondókáiban.

Hát az írott szabályokkal hogy áll a Fidesz? Azt mondta maga a Keresztapa (és azóta persze az egész papagájkommandó ismételgeti), hogy senki, még egy milliárdos sem állhat törvények fölött. És lám, Balog is mondja…

Hát hiszen igaz, ami igaz: a Fidesz nagyon igyekszik, legalábbis általában, hogy ne álljon a törvények fölött: rendszerint péntekről keddre teremt valami törvényféleséget maga fölé, amellyel aktuális jogtiprását igyekszik takarni, befedni, „szentesíteni”…

Törvénykövető magatartást vár el tehát a hatalombitorló szervezet a CEU-tól. El kell ismernem, van ebben valami érdekes újdonság. Hogy a keresztapai szervezet visszamenőleges törvényeket „alkot”, már megszokott, sajnos. De az, hogy még nem létező törvény betartását követeli meg, visszamenőleg és előre, az kétségtelenül még szokatlan.

Nem Halász János – ez a végtelenül „rokonszenves” úriember – volt az első, aki csalással vádolta meg a CEU-t: ő csupán élmunkás papagájként ismételte el, amit a Keresztapa már elhandabandázott:

Halász Jánost kérdezték a külföldi egyetemekkel kapcsolatban tervezett törvényi változtatásról, amelyről azt mondta: külföldi egyetemek – köztük a „Soros-egyetem” – nem tartották be a magyar törvényeket, „ez csalás”. Szavai szerint maga a Közép-európai Egyetem (CEU) rektora ismerte el a törvényszegést, amikor elmondta, hogy az intézmény külföldön sehol, az Egyesült Államokban sem folytat képzést, mégis Magyarországon amerikai diplomát is ad. Ez nem fair a magyar egyetemekkel szemben – jegyezte meg.

Ez persze úgy zagyvaság, ahogy van, de a lényeg érthető: azzal csalt a CEU, hogy nem igazodott egy (még) nem létező „törvényhez”.

Bezzeg a Fidesz! Neki szabad létező, általa is elismert (ha e szónak e szervezettel kapcsolatban egyáltalán van bármi értelme) jogot semmibe vennie. Halász úr mai szeánszán az volt a műsor, hogy pártja nevében fölszólította kormányát,

ne fizesse ki a Magyar Helsinki Bizottságnak a két bangladesi migráns ügyében a strasbourgi bíróságon megítélt pénzt, és nyújtson be fellebbezést a döntés ellen.

Hát hiszen fellebbezni lehet, és a jogerős döntésig nem is kell fizetni… Ám ez a fölszólítás azt jelezheti, hogy ha úgy alakul, a jogerős döntésre is köp majd Orbánia pártja és kormánya…

Miután egyébként az a helyzet, hogy a fideszes „törvénygyár” sorozatosan jogtalanságokat „törvényesít”, fölvetődik általában is a kérdés: a mai hatalom milyen alapon kéri számon a jog betartását bárkin is..?

Hát nem erkölcsi alapon, az biztos… S a jogi alap sem több, mint amennyi a hatalom ma meglévő ereje.

Volna itt még valami, persze, semmi új.

Nemcsak azt mondta Halász János – ez a kétségtelenül pártjához illően derék, becses úriember –, hogy ne fizessen a „kormány”, hanem azt is, hogy fizessen Soros, van neki elég pénze.

Ami igaz, igaz: van és volt Sorosnak elég pénze – több is, mint kellett volna. Ha annak idején kicsit kevesebb lett volna abból a pénzből, a Keresztapa ma talán nem Orbánia miniszterelnöke, hanem segédfogalmazó valahol – hiszen talán Orbánia sem jött volna létre…

Abban mindenesetre biztosak lehetünk – az idézett halászi szövegmoslék jelzi –, hogy a Fidesz továbbra is elszántan, leállíthatatlanul sorosozik. Magyarán: folyamatos hecckampánnyal akarja megőrizni hatalmát. Olyan hecckampánnyal, amely szándékosan gerjeszt és erősít rasszista, főleg antiszemita indulatokat.

Lázár, aki szintén pártjához és kormányához méltó, becses, derék úriember, azt is mondta, hogy az elmúlt 30 év legdurvább kampánya következik, de nem a Fidesz tehet majd róla

Hát tényleg: nem a Fidesz tehet róla… Mármint arról, hogy ha a zemberek a Fidesz ellenzékét, vagy azokat, akik igyekeznek megőrizni valamit korábban megszerzett autonómiájukból, minden további nélkül, „kódoltan” Soros-bérencnek, idegen érdekek képviselőinek zsidózzák le; nem a Fidesz tehet majd arról, ha az általa megbolondított, megvadított, hazájukat végveszélyben érző, kényszerképzetekben tajtékzó nemzetikeresztények még erősebben gyűlölik majd a Fidesz ellenfeleit…

Mindaz, ami napjainkban s egyáltalán: hosszú-hosszú ideje történik, újra meg újra fölveti a kérdést: mit keresnek még demokraták a bűnszervezet bordélyházává züllesztett Duna-parti palotában? A hatalom naponta adja mindenki tudtára: nem ismer el más jogot, akaratot, érdeket, csak a sajátját; naponta érzékelteti, s nem csupán ocsmány médiabirodalmában, hanem vezető „politikusainak” megnyilvánulásaiban is, hogy sokkal nagyobb aljasságokra képes és hajlandó, mint amilyeneket akár legelszántabb ellenfelei, ellenségei föltételezhettek róla.

Nem kezdem újra a szervezet bűneinek fölsorolását, csak a közoktatás szétverését említem itt meg, hogy aztán a CEU ügyével fejezzem be e posztot.

A CEU a legelismertebb, legjobbnak tartott magyar(országi) egyetem. Az ellene aljas indítékból kezdett sorosozó, azaz sunyin antiszemita indulatokra építő támadás van olyan súlyosan nemzetellenes akció, hogy tényleg az utolsó utáni csepp legyen a már régen túlcsordult pohárban. Hogy azt mondják a demokratikus pártok, demokrata képviselők, hogy nincs tovább: nem hajlandók egy légtérben tartózkodni a nemzetre rontó bűnszervezet tagjaival… Hogy ellenzékből sem hajlandók tovább asszisztálni ahhoz az elvetemült romboláshoz, nemzetzüllesztéshez, amit Orbán és társai művelnek.

Cikk: http://gepnarancs.hu/2017/03/most-mar-tenyleg-kifele-a-duna-parti-fideszes-bordelybol/

huppa.hu
Bruck András: Miért a gyűlölet? / 2017.03.31.
A CEU megtámadása mögött is kell, hogy legyen valami diktatórikus logika, valami, ami beleillik a kormány hét éve folyó felperzselt föld taktikájába. A Közép-európai Egyetem esetében szerintem ez a minőség, ez zavarja őket egyre jobban. Nyilván közvetlen hasznot is várnak az agressziótól, elsősorban híveik megújuló csodálatát, talán egy helyeslő twittert Putyintól, de a Nyugat Nádor utcai szellemének jól érzékelhető fölénye az, amit nem tudnak tovább elviselni. Az zavarja őket ennyire. Egyik oldalon az általuk halálra, elvérzésre ítélt, összevissza dobált, darabolt, ingatlanjaitól megfosztott, át- meg átszervezett, Orbán-komisszárok (kancellárok) által szorongatott hazai felsőoktatás, másikon a CEU, a világ felső egyharmadába tartozó oktatási, kutatási színvonalával, tárgyi lehetőségeivel, eszközeivel, fizetéseivel, nyitott, félelem nélküli légkörével – és ahova ezért hajlandók külföldről is hazajönni a magyarok.

orulunkvincent.blog.hu
A valo'di Lex CEU
2004. évi LXI. törvény a Közép-európai Egyetem állami elismeréséről1 - Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, valamint New York állam kormányzója által 2004. április hó 5. napján kiadott közös nyilatkozatban foglalt célok megvalósítása érdekében, a New York államban (Amerikai Egyesült Államok) elismert Közép-európai Egyetem (Central European University) magyar, nem állami egyetemként történő elismerése érdekében, a hazai felsőoktatás nemzetközi jellegének erősítése, a külföldi tapasztalatok meghonosítása, valamint az idegen nyelven megszerezhető felsőfokú szaktudás bővítésének céljából - figyelemmel a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 4. §-ának (3) bekezdésére, valamint 6. §-ának (1) bekezdésére - a következő törvényt alkotja. …

nepszava.us
Bartus László: Orbán így akar Trump közelébe kerülni / 2017.03.31.
Orbán szeretne nagy és fontos ember lenni, mint Mussolini és Hitler, de pechjére egy kicsi, világpolitikai szempontból jelentéktelen országba született. Ezért kiabál annyira hangosan, hogy észrevegyék, de ez sem elég. Trump elég gyorsan találkozott azokkal, akik fontosak, s ezek közé a “felcsúti Nérónak” nevezett magyar császár nem került be. Már Szijjártó komát is elzavarta Washingtonba, hogy találkozzon Gorka Sebestyénnel, az antináci Kossuth-téri tüntetővel és anti-antiszemita horthystával, hogy járjon ki végre egy meghívást Washingtonba. Legyen már fontos és nagy ember a felcsúti törpe. De láthatóan Trumpot annyira sem érdekli Orbán, mint egy elrepült golflabda a floridai rancson.

b1.blog.hu
7+1 Fidesz-hazugság a CEU-val kapcsolatban
Még a közrádió kampányüzemmódba kapcsolt mikrofonállványa sem bírta ki kérdezés nélkül Orbán újabb hazugságcunamiját. A kormányfő azonban nem akadt meg, csak mondta tovább a valótlanságokat.

sztarklikk.hu
Kopik a kormányfő / 2017.03.31.
Mivel az ellenzék évek óta nem intéz valódi kihívást a Fidesz-kormány fejéhez, hajlamosak vagyunk kevesebbet foglalkozni azzal, hol tart Magyarország egyszemélyi vezetője. Holott tény: a mai Orbán Viktor már csak homályos árnyéka egykori önmagának. Magyarország legjelentősebb politikai közössége, a Fidesz a legöregebb, legavíttabb társaság. A 2002-es választási vereség után felpörgetett, mára pedig csúcsra járatott hatalomkoncentráció egyben azt is eredményezte, hogy a párt sorsát rávarrták a a nyolcvanas évekből örökölt csúcsvezetőre - 2010 óta pedig Magyarország is kizárólag Orbán Viktor aktuális állapotának függvénye.

huppa.hu
Földes Péter: Üzenőfüzet / 2017.03.31.
Tájékoztatjuk önöket, hogy fiuk magatartásában az utóbbi időkben kedvezőtlen változásokat tapasztaltunk. Bár e negatív elmozdulásnak voltak előjelei, mi, ameddig lehetett, türelmesen vártunk, mert bíztunk abban, hogy gyermekük szép szóval, meggyőzéssel, ha úgy tetszik, érvekkel is jobb belátásra bírható. Ebbéli reményünkben azonban csalódnunk kellett: gyermekük magatartása nemhogy javult volna, de egyre inkább elhatalmasodtak a viselkedésében és személyiségében a laikus szem számára is jól látható zavarok. Nevezett gyermek gyakran verekszik társaival, főleg a nála kisebbekkel, ráadásul lop is tőlük.