„A zuhanás folyamatos”

Részletek

Készült: 2017. március 29. szerda, 23:29

Print 

Találatok: 1369

Interjú Ligeti Miklóssal, a Transparency International Magyarország jogi igazgatójával - ​A Transparency Internacional tavaly 22. alkalommal készítette el Korrupció Érzékelési Indexét, amely a világ 176 országát a közszektor korrupciós kitettsége szempontjából rangsorolja, és amely szerint Magyarország – egyetlen év alatt hét helyet csúszva lefelé – most ebben a rangsorban az 57. helyen áll. Ez a „teljesítmény” ugyanezen index szerint az Európai Unió 28 tagállama között a 24–25. helyre teszi Magyarországot – holtversenyben Romániával. Erre a zuhanásra azonban, illetve arra a kérdésre, miért egyedi korrupciós szempontból Magyarország az Európai Unióban, a TI magyarországi jogi igazgatója szerint a korrupciós esetek száma vagy milyensége önmagában nem ad választ.

(Az interjú március második hetében készült.)

– Nem könnyen találtunk alkalmas időpontot a beszélgetésünkhöz, a héten két napot is a bíróságon tölt. Milyen ügyekben?

– Számos eljárást kezdeményeztünk a közérdekű adatok megismerése érdekében, ezeknek a pereinknek van egyfajta – mondjuk úgy – stratégiai húzásuk. Szűkösek az erőforrásaink, ha nem így lenne, akkor persze végtelenül nagy számú pert indítanánk. A fókusz jelenleg a letelepedési államkötvényekre, a Magyar Nemzeti Bank dolgaira és a társaságiadó-kedvezményre jogosító sporttámogatásokra jut.

– A tegnapi tárgyaláson kik voltak az alperesek?

– Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium, és a per, illetve percsalád tárgya ezúttal a társaságiadó-kedvezményre jogosító sporttámogatások, közkeletű elnevezéssel a tao-pénzek részleteinek feltárása volt. A pert első fokon elvesztettük, és ez volt az első tárgyalás másodfokon, az Ítélőtáblán. Már csak az ítélet kihirdetése van hátra, március 21‑én lesz a kezünkben a döntés. (A bíróság végül jogerős ítéletében elrendelte az adatok nyilvánosságra hozatalát. – a szerk.)

– Mire számít?

– A bíróság azon az állásponton van, hogy annyit van jogunk tudni, mennyi az állam, az adókassza összes vesztesége a társaságiadó-kedvezmény miatt, tehát hogy a kormány, az állam mekkora adóbevételről mond le a sportcsapatok javára. Szerintünk viszont azoknak a cégeknek a neve sem lehet adótitok, amelyek – az állami adóbevételeket csökkentve – sportcsapatokat támogatnak. Nem azt vitatjuk, hogy milyen sporttámogatási rendszer van Magyarországon, hiszen a sport támogatása, ha az állam fizetné, ugyanennyibe kerülne, csak akkor legalább látnánk a költségvetési törvényben, hogy a Fradi ennyit kapott, a Felcsút annyit, a Diósgyőr emennyit, a Haladás meg amannyit.

– Tehát azt, hogy melyik cég mennyivel támogatja például a miniszterelnök szívéhez és házához közelálló csapatot, vagy a Tállai államtitkár városában, Mezőkövesden épülő stadiont, vagy például Seszták fejlesztési miniszter városának a csapatát...

– Felcsút volt az abszolút bajnok a maga 9,2 milliárdjával, ami kétszázszorosan haladta meg az átlagos támogatási mértéket, és ez még csak a közel két évvel ezelőtti adat, amihez 2016‑ra ígérvényben további 3 milliárdot húzott be, és ebből már realizált több mint kettőt. Felcsút tehát egy 11 milliárdos csapat, és rajta kívül Szolnok, Kisvárda és Mezőkövesd is komoly privilégiumokban részesül, aminek két magyarázata lehet: vagy ők a legjobb pályázatírók, vagy a cégek érzik úgy, hogy jól teszik, ha „hűbéri pénzeket” fizetnek nekik.

– Álnaiv kérdés következik: mire gondol?

/ es.hu

– Anélkül, hogy látnánk a tételes adatokat, amelyekért pert indítottunk, mi is csak feltételezni tudjuk, hogy ha egy cég befizet ezekhez a politikusi szerelemmel körülölelt csapatokhoz, akkor remélheti, hogy állami megbízásban, állami cég megrendelésében, európai uniós támogatás szétosztásakor majd valami jól kifizetődő megrendelésben részesülhet. Az aránytalanság, amely ráadásul nincs összefüggésben a csapatok sportbéli eredményességével, arra enged következtetni, hogy valami nem szakmai összefüggés dominálja ezt az egész támogatási rendszert.

– Nézzük akkor az összefüggéseket. Azon a listán, amelyet a Transparency International tavaly 22. alkalommal állított össze, és amely a világ 176 országát a közszektor korrupciós kitettsége szempontjából rangsorolja, Magyarország egyetlen év alatt hét helyet csúszott lefelé, és most az 57. helyen áll, az Európai Unió 28 tagállama között pedig a 24-25. helyen, holtversenyben Romániával. Mit jelent ez az 57., illetve 25. hely?

– A Transparency International ennek az indexnek a segítségével arra keresi a választ, mennyire képes a vizsgált országokban a közszektor, de nevezhetjük egyszerűen kormánynak is, a társadalomban, illetve a gazdaságban megjelenő különféle korrupciós kockázatokat elhárítani, vagy épp ő maga mennyire forrása a korrupciós kockázatoknak. A Korrupció Érzékelési Index tehát, amely különböző mértékadó intézmények, például a Freedom House, a Világgazdasági Fórum, a Bertelsman Alapítvány és a Világbank felméréseit és megállapításait összegzi, és amely a kormányok korrupció elleni intézkedéseinek megbízhatóságát, egyúttal a kormányok hitelességét méri, esetünkben folyamatos visszaesést mutat. Magyarország ma „madártávlatban” és világviszonylatban szemlélve közepesen, európai uniós viszonylatban súlyosan korrupt ország, folyamatosan romló korrupció elleni teljesítménnyel.

– Bevallom, számomra a világranglistán betöltött 57. hely nem sokat mond, sokkal inkább az, hogy az unió­ban nálunk a közszférát tekintve már csak három ország számít ilyen tekintetben fertőzöttebbnek, Olaszország, Görögország és Bulgária.

– Igen, ez az igazi referencia: az unió. Amikor csatlakoztunk, tizenkilencedikek voltunk az akkor még huszonöt tagú közösségben, amivel már akkor sem volt okunk dicsekedni, de azóta sikerült magunkat még sokkal lejjebb tornázni, és ma már csak a sor végén jut nekünk hely, hátulról számolva negyedikként. Magyarországon egyébként a korrupció mindig súlyos probléma volt, és a Transparency magyarországi szervezete már 2010-et megelőzően is jelezte, hogy a korrupció intézményesült, még ha a 2010 óta regnáló kormányok szeretnek is minket olyan színben feltüntetni, mintha sokkal megengedőbbek lettünk volna a korábbi kormányokkal szemben.

– De akkor mégis miben áll a különbség a két időszak között, mi okozza a zuhanást, amiről az imént beszélt? Mert azzal a korrupciós kitettséggel vagy fertőzöttséggel, ami a 2010 előtti kormányokat jellemezte, és amiről a Transparency is rendre beszámolt, Magyarország nem állt egyedül, vagy nem állt a többiektől nagyon távol az unióban, gondoljunk csak a francia elnökválasztási kampányok idején előkerülő ügyekre. Tehát valahol a középmezőny végén volt, igaz, a mindenkori elsőktől, Dániától, Finnországtól, Svédországtól, Hollandiától mindig nagyon lemaradva.

– És mégis, ha megkérdezünk mondjuk egy dán vagy egy finn kutatót arról, náluk milyen a korrupciós helyzet, akkor ők is azt mondják, hogy szörnyű. Ezek után joggal gondolhatják azt, hogy „te jó atyaúristen, mi lehet Magyarországon”, ha ők mégis ennyivel jobban teljesítenek nálunk. Tehát önmagában a korrupciós esetek száma vagy milyensége nem ad választ arra a kérdésre, hogy Magyarország miért egyedi korrupciós szempontból az unióban, hiszen korrupció nyilván minden országban van...

– Mert Magyarország egyedinek számít?

– Igen, bizonyos értelemben nagyon is egyedinek.

– De miben?

– Az intézményrendszere állapotában. Abban, hogy a magyar intézményrendszer mára teljesen kiüresedett és megbukott a korrupció elleni küzdelemben. Mert igaz, hogy Magyarországnak 2010 előtt sem volt jó a korrupcióval szembeni teljesítménye, de amikor a Fidesz kétharmadot szerzett 2010‑ben, az új kormány azonnal hozzákezdett az intézményrendszer módszeres és rendszeres meggyengítéséhez, felszámolásához és kikapcsolásához. Mára egyrészt zömében a kormány iránt elkötelezett, lojális vezetők irányítják a közhatalmi tér kormánytól függetlennek rendelt szervezeteit, másrészt a kormány olyannyira átalakította ezeket, hogy már képtelenek eredeti rendeltetésüknek, a végrehajtó hatalom működése feletti kontrollszerepnek eleget tenni. Igaz, ma már nem ritkán az erre irányuló ambíció is hiányzik.

– Tehát a kontrollintézmények léte és működése, működőképessége nemcsak a joguralomnak, hanem a korrupció elleni küzdelemnek is elemi feltétele?

– Igen, nélkülük nemcsak demokrácia nincs és jogállamiság, de nincs igazi korrupció elleni küzdelem sem. Ahol nincs jogállamiság, ott előbb-utóbb a korrupció is fel fogja ütni a fejét, és fordítva, a korrupció gyilkosa lesz a demokráciának és a jogállamnak. Az a meglátásunk és tapasztalatunk, hogy Európában a „kevés jogállam, de nagy gazdasági fejlődés” képlet nem vezet sikerre. Ázsiában létezik az úgynevezett fejlesztőállam-koncepció, amikor az állam maga is egyfajta projektként funkcionál, amelynek az a feladata, hogy a rurális, nyomorgó, analfabéta, rossz egészségügyi ellátással jellemzett posztkolonialista társadalmat – egész civilizatorikus lépéseket átugorva – eljuttasson mondjuk a XVII. századból a XX. vagy a XXI. századba. Ebben a modellben, egyfajta alkukötés keretében, a társadalom feladja a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság jelentős részét a prosperitásért cserébe, de Európában ezeknek az egyenleteknek általában nincs pozitív megoldásuk.

– Pedig mintha a „magyar lélek” hajlamos lenne ilyesmire. Önt nem erre emlékezteti az ún. kádári konszolidáció egykori elfogadottsága vagy épp a most iránta tömegesen érzett nosztalgia? Vagy a szemmel látható beletörődés az Orbán-rendszerbe?

– Valóban, a nemzeti együttműködésnek nevezett rendszer is csereügyletet kínál: hogy a gazdasági prosperitásért, amit ígér, cserébe adjuk föl a politikai váltógazdaságba és a véleménypluralizmusba vetett bizalmunk egy részét. Az viszont egyre inkább nyilvánvaló, hogy ezzel az egész nemzetipolgárság‑, nemzetiburzsoázia-, nemzetitőkésréteg-építésnek nevezett nemzeti maszlaggal csak a saját, tartalmában korrupt, nem teljesítményelvű, nem az egyéni érdemet jutalmazó, nem esélyhez juttató gazdaság- és társadalompolitikájukat próbálják legitimálni, azt a világot, amelynek jellemzője a klientúraépítés és a klán tagjainak helyzetbe hozása, és amit már Móricz is oly érzékletesen írt le a Rokonokban.

– Erre mondja Lánczi András, most már a Corvinus Egyetem rektora, korábban a miniszterelnök főtanácsadója, hogy amit korrupciónak neveznek, az valójában a Fidesz legfőbb politikája, amelynek fontos a hazai vállalkozói réteg megerősödése. Ezek szerint amikor magáncégeket államosít, hogy kisvártatva, de előbb feltőkésítve, hozzá közel álló vállalkozóknak adja, akkor ez tulajdonképpen semmi más, mint a hazai vállalkozói réteg megerősítése.

– A kormány állítása az, hogy amikor ezt a szerinte nemzeti tényezőt hozza helyzetbe és juttatja előnyhöz, akkor nekünk, magyaroknak jobb lesz. De akármilyen marketinggel próbálja is elmagyarázni, hogy az nemzeti érdek és nem korrupció, ami a dohány-kiskereskedelemben, a takarékszövetkezetekkel, az állami földbérletekkel, a szerencsejáték és kaszinó üzletággal történik, arra a kérdésre nem ad választ, hogy nekem mint adófizető magyar állampolgárnak miért lett jobb attól, hogy a hatalomhoz közelálló tőkés csoport húzza le, nyúlja le az államot, arat közbeszerzési győzelmeket, és olyan javakat szerez meg, amelyekre egyébként a teljesítménye okán nem lenne képes.

Visszatérve a „magyar lélekkel” kapcsolatos kérdésére, én még mindig bízom abban, hogy a magyar polgár úgy általában magát nem a fejlesztendő vadkelethez vagy az ázsiai térséghez sorolja, hanem Európához, és ez a közeg – benne a felvilágosodás hagyományaival, a szabadságjogokkal, a humanizmussal és mindazokkal az emberi jogi törekvésekkel, elvekkel és elképzelésekkel, amelyek Európát megkülönböztetik más régióktól – nem fér össze a fegyelmező-fejlesztő állam gyakorlatával, és eddig e koncepciók apologétáinak nem is sikerült egyetlen olyan európai államot sem találniuk, ahol ezek a módszerek eredményre vezettek volna. Ellenkezőleg, Európában az a tapasztalat, hogy a jogállamiság, a demokrácia, a korrupció elleni küzdelem sikere és a prosperitás, a gazdasági versenyképesség kéz a kézben járnak, és csak együtt, egymással együttműködve tudnak megvalósulni.

– Jó, akkor beszéljünk erről az együttműködésről, a korrupciós helyzet, az ország korrupciós kitettsége és gazdasági teljesítménye, a korrupciós rangsorokban és a versenyképességi listákon elfoglalt helyezése közötti összefüggésekről. A Transparency összefoglaló tanulmányában megállapítja: Magyarország az EU-ban, ahol erős az összefüggés a GDP és a korrupciós kitettség között, az alacsony GDP-jű, magasan fertőzött országok között foglal helyet. A svájci székhelyű Világgazdasági Fórum (WEF) versenyképességi jelentése szerint Magyarország a 2001-ben elfoglalt 28. helyről 2016-ra a 69. helyre zuhant. De Magyarország versenyképessége saját régiónkon belül is zuhanórepülésben van.

– A davosi Világgazdasági Fórum felmérése szerint Magyarország versenyképességének megítélése már korábban, a 2000-es évek elejétől romlani kezdett, és a zuhanás folyamatos, Magyarország 2001–2002-ben még a világ 28. legversenyképesebb gazdasága volt, mára a 69. helyre süllyedt. Ennél is szembetűnőbb, hogy ennek a versenyképességi indexnek az állami intézményrendszer állapotát, benne a kormány teljesítményét – ún. puhább mérőeszközökkel, szakértői mélyinterjúkkal – vizsgáló intézményi pillérében Magyarország a vizsgált 136 országból tavaly a 119. helyen végzett.

– Mit vesz figyelembe ez a „mérőeszköz”?

– Olyan tényezőket, mint a politikusokba és a politikai rendszerbe vetett közbizalom, a közpénzek átlátható felhasználása, a részrehajló kormányzati döntések léte vagy hiánya, az üzleti etika, tehát a gazdasági szektorban szokásos eljárások milyensége, a kormányzati döntések kiszámíthatósága vagy kiszámíthatatlansága, az igazságszolgáltatás függetlensége. És sajnos, az a helyzet, hogy Magyarország ezen tényezők tekintetében a régió, tehát a Visegrádi 4-ek és a balti államok átlagánál is sokkal rosszabbul teljesít. Bizonyos területeken a vizsgált országok legrosszabb csoportjába tartozunk, például ami az üzleti etikát és a kormányzati döntések átláthatóságát illeti, ebben az utolsó előtti helyen vagyunk, ami valahol a volt szovjet Közép-Ázsia szintje.

– Mi köze van a kormányzati átláthatóságnak és a kormányba vetett bizalomnak a magánszférában általános üzleti etikához?

– Ezek mindig hatnak egymásra, az üzleti szereplők nagy általánosságban mindig és mindenhol úgy viselkednek, ahogyan azt az adott országban a kormány megköveteli vagy kikényszeríti – önmagától is. Ha az állam megengedő módon viszonyul a korrupcióhoz, és a társadalom is elfogadó, bármilyen tiszta környezetből jön is valaki, itt mégis megpróbál majd maga is a zavarosban halászni, mert ezt „várja el” tőle a környezet. Tehát a tiszta környezet pacifikálja, a korrupt környezet magához húzza és kompromittálja a szereplőket.

És ez bizonyos tekintetben érvényes az intézményekre is: mivel a közberuházások világa, amely a korrupciónak leginkább kitett területek egyike, uniós forrásokat csapol, ezért a magyarországi intézményes korrupciót paradox módon az Európai Unió – forrásai révén – maga is táplálja. Szó sincs róla, hogy tolerálná, ugyanakkor mégis tény, hogy eddig hatékony eszközt az ellene történő fellépéshez nem talált.

– Mindezeket figyelembe véve mennyire helytálló a már emlegetett indexek és rangsorok esetében korrupcióellenes kormányzati intézkedésekről beszélni?

– Nálunk a végrehajtó hatalom megszűnt a korrupció gátjaként viselkedni, számos esetben sokkal inkább a korrupció felhajtó tényezője, létrehozója. Ez nyilván elválaszthatatlan a végrehajtó hatalom, a szoros értelemben vett kormány elképesztő felhatalmazásától és cselekvési szabadságától. Mert miután – az igazságszolgáltatást, a bíróságokat leszámítva – minden kontrollintézményt lerázott magáról, a közpénz lenyúlása következmények nélkül zajlik.

– A Transparency International tanulmányaiban a magyarországi helyzettel kapcsolatban gyakran használja a state capture, a foglyul ejtett állam kifejezést, amely eredetileg olyan helyzeteket ír le, amelyek során valamilyen erős gazdasági lobbi foglyává válik az állam. De vajon nálunk ezekben az esetekben kik ejtik foglyul az államot?

– Igen, ez alapvetően a banánköztársaságokra jellemző modell, ahol a gyenge állami szereplőt erős, befolyásos gazdasági lobbik tartják fogságban. Magyarországon azonban más a helyzet, itt az állam óriási hatalommal és erővel rendelkezik, tehát azt mondani rá, hogy gazdasági lobbik ejtik foglyul, semmiképp sem helytálló. Ez sokkal inkább az állam foglyul ejtésének fejjel lefele fordított esete lehet, amikor valamiféle politikai klikk vagy klán, amelyet a kormányhatalom aktuális birtokosai és lojális szövetségesei alkotnak, tartja fogságban az államhatalmat.

– Értsem úgy, hogy a végrehajtó hatalom ejti foglyul az államot?

– Én ezt inkább politikai klikknek, politikusokból, állami vezetőkből és az ő gazdasági holdudvarukból álló informális hálózatnak nevezném, amely a lényegi döntéseket meghozza, illetve befolyásolni tudja, legyenek ezek törvények, közbeszerzések vagy épp személyi kinevezések. Számos magas állami vezető tűnik bábfigurának ezen a sakktáblán, például ott van a Széchenyi Bank esete, amit Töröcskei István tulajdonolt egy időben, amíg le nem ütötték a tábláról, mert hirtelen a Magyar Nemzeti Bank mint pénzügyi prudenciahatóság észlelte hogy ez a bank nem működik szabályosan, és Töröcskeit ekkor az Államadósság Kezelő Központ éléről is eltávolították. Ami érdekes, hogy egyáltalán miért visel ilyen magas, közpénzzel kapcsolatos tisztséget valaki, akinek van egy magánbankja, és hogy lehet, hogy amikor gazdaságilag megbukik, akkor államilag is megbukik? Nem mellesleg az Államadósság Kezelő Központ az, amelyik a letelepedési államkötvény bizniszt végrehajtotta, aminek hála 4700 ellenőrizetlen hátterű személy szerzett magyar letelepedési és schengeni utazási jogosultságot.

– És ugyancsak nem mellesleg, ennek eredményeként a magyar államkasszából, illetve a közpénzekből kivonódott több tízmilliárd forint.

– A mi számításaink szerint körülbelül 40 milliárd forint közpénz biztosan bekerült bizonyos, fene tudja, miért közreműködő cégek kasszájába.

– Amelyek offshore hátterű cégek?

– Hogy offshore hátterűek-e, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy egy kivételével mindegyik offshore paradicsomként ismert országban van bejegyezve. És azt is tudjuk, hogy ezeket a cégeket – teljesen szokatlan módon – a parlament gazdasági bizottsága látja el engedélyekkel, holott az Országgyűlés bizottságai rendesen nem foglalkoznak cégengedélyezési ügyekkel. A nagy kérdés persze az, hogy a magyar állam miért nem értékesíti a letelepedési kötvényeket olyan módon, ahogyan az egyéb államkötvényeket. Miért kell közbeiktatni olyan vállalkozásokat, amelyeknek nem tudni, ki a tulajdonosa, de kötvényenként 29 ezer euró előre átadott kamattal gazdagodnak. Ezzel a konstrukcióval két szereplő biztosan jól jár, a kötvénybe befektető külföldi, aki schengeni utazási és letelepedési jogosultságot szerez, és a közvetítő vállalkozás, amely ebből meggazdagszik. A magyar állam és az adófizető magyar állampolgár pedig nagyon rosszul jár. Az ilyen esetekre lehet azt mondani, hogy az állam nem egyszerűen csak elnézi a korrupciót, de maga hozza létre.

– Korábbi mentalitásvizsgálatokból tudjuk, hogy a magyar társadalom korrupcióval kapcsolatos attitűdjei legalábbis felemásak. A megkérdezettek többsége azt mondja, hogy a világ körülötte korrupt, de ő maga nem, vagy ha mégis, akkor többnyire talál magának felmentést. Másrészt miközben nagy problémának tartja, valamiért mégis egykedvűen tekint az intézményes korrupcióra, és például 40 milliárd ilyen módon való eltulajdonításától már a szeme sem rebben. Ön ezt mivel magyarázza?

– A véleménykutatásokból kiderül, hogy az emberek Magyarországon úgy gondolják: nincs mit tenni a korrupció ellen. 2012-es felmérésünk szerint száz magyar polgár közül, ha korrupciót észlelne, csak harminc jelentené, de négy évvel később, 2016‑ban már csak húszan voltak a jelenteni hajlandók. Tehát százból nyolcvanan hallgatnának – ami a volt Szovjetunió ukrán és belorusz szintjével egyenlő. A „nem jelentés” két legfontosabb tényezője pedig változatlanul a félelem – én fogok bajba kerülni – és a bizalomhiány – úgysem történik semmi.

– De hiszen van is ok ezt gondolni, vagy úgy is mondhatnánk, nincs ok az ellenkezőjét gondolni. Egyetlenegy nagyon jelentős ügy volt az elmúlt években, a Horváth András által feltárt és bejelentett áfacsalási ügy, amelyben azóta sem történt semmi, de ha történt is, nem tudunk róla, ellenben a bejelentő ellen eljárás folyik.

– Horváth András bátran, kockázatokat vállalva felhívta a közfigyelmet egy, a hozzáértők és a gazdaság szereplői, valamint az állam által ismert jelenségre, az államhatár átlépésével összefüggő, úgynevezett utaztatásos áfacsalásra. Az általa leadott jelzésben az volt az újdonság, hogy elmondta: úgy néz ki, hogy bizonyos esetekben az állam maga is eltűri, sőt, bátorítja ezt a magatartást azáltal, hogy szelektíven alkalmazza a jogszabályokat, bizonyos szereplőkre lecsap, másoknak pedig megbocsát. Az ügy kivizsgálása azóta sem történt meg, vagy nem tudunk róla, de ha tévedett volna Horváth András, arról sincs híradás. Az ellene indított eljárást viszont nehéz nem a rossz hír hozójára kimért büntetésnek látni...

– Egyúttal üzenetnek a társadalom számára...

– Magam is azt gondolom, hogy a magyar társadalmat jellemző, a korrupció észlelésével kapcsolatos hasadt szemlélet okainak a feltárása a szociálpszichológia számára is komoly kihívást jelentene. Az is tény ugyanakkor, hogy a nagyon absztrakt vagy nagyon nagy összegű korrupciós ügyleteket, amilyen például a jegybanki alapítványok esete vagy a takarékszövetkezeti szektor lenyúlása, nem nagyon tudja a társadalom beárazni. Ezért mi megpróbáljuk filléres szinten is bemutatni a korrupciós történéseket, ami azért nem okoz különösebb nehézséget, mert úgy néz ki, hogy a hatalom, bár a százmilliárdokat szereti, de az aprópénzért is lehajol – talán azon az alapon, hogy aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Matolcsy György rokonai például a jegybanki alapítványoktól pár százezer forintos megrendeléseket is kapnak ún. tanulmányírásra, amelyek feltételezésünk szerint, tartalmukat tekintve valójában egymás mutánsai, amit tehát semmi esetre sem indokolt havonta mondjuk öt példányban megvásárolni. Ennek bizonyítására tehát pert indítottunk, amit első fokon meg is nyertünk, mert bízunk abban, hogy így meg tudjuk mutatni érthető, kézzelfogható módon az embereknek azt, hogy itt napi szinten az ő bőrükre menő, az ő pénzüket apasztó korrupció zajlik. És bár nem szívderítő a Sztálinnak tulajdonított idézet, miszerint egy ember halála tragédia, egymillió emberé már statisztika, mi most mégis ezt a logikát kölcsön véve mondjuk: 100 milliárd forint ellopása „csak” nemzetgazdasági tétel, százezer forint ellopása azonban esetleg kivisz százezer embert az utcára. Ezért mondjuk mi, hogy bárcsak Románia szintjénél tartanánk, ahol, bár nagyok a bajok, és nagyon súlyos probléma a korrupció, de legalább tettek sikeres intézkedéseket arra nézve, hogy a politikai korrupció ne maradjon következmények nélkül.

Cikk: http://www.es.hu/cikk/2017-03-24/radai-eszter-/a-zuhanas-folyamatos.html

Magyar Bálint / 2017.03.30.
A kétsebességes Európa programját jelentették be Máltán, amit Orbán Viktor is aláírt, legalábbis így értelmezte az ott elfogadott nyilatkozat tartalmát Magyar Bálint.

Harangozó Tamás / 2017.03.30.
Minden magyar állampolgárnak elemi érdeke, hogy független bírósági ítéletek szülessenek, mondta az Egyenes Beszédben Harangozó Tamás.

Molnár Csaba / 2017.03.30.
Kíváncsi lenne rá, hogy Orbán Viktornak mennyire remegett a keze, amikor aláírta az Európai Néppárt nyilatkozatát, amely a korrupció elleni közdelem mellett tesz hitet – mondta Molnár Csaba az Egyenes Beszédben.

Polt: Világszínvonalú a hazai ügyészek munkája - 444 / 2017.03.30.
A mosonmagyaróvári ügyészség felújított épületének átadásán adott visszafogott értékelést.

 

• Előző
• Tovább