Hírek

Nyeretlen kétévesek

Részletek: Készült: 2017. február 26. vasárnap, 22:23
Print; Találatok: 1463

tomegmanipuo A kifejezés a lóversenyek világából származik. A telivérek kétéves korukban kezdenek versenyezni, a kifejezés erre utal. De van jelentése a szlengben is - a fiatal, tapasztalatlan emberre szokták némi pejoratív felhanggal alkalmazni. Magyarországon nincs nagy tradíciója a lóversenyzésnek, Széchenyi is hiába erőlködött, jobban járt volna, ha az "Itt a piros-hol a piros" nevű szerencsejátékot népszerűsíti, ez sokkal közelebb áll a magyar néplélekhez, mint az olyan fogadások, ahol a tehetség és a rátermettség is szerepet kaphat.

De nyeretlen kétévesek azért vannak, akik nálunk komoly eséllyel indulhatnak a politikai pályán, merthogy a magyar választópolgár szerint ők még szűziesen ártatlanok, és a választó szerint van rá esély, hogy azok is maradnak, még ha miden tapasztalat ennek ellenkezőjét is erősíti.
Hogy miért hiszi azt a magyar választó, hogy egy ilyen ifjú politikus megváltást hozhat az országra, az maga a rejtély.
Különösen akkor, ha az egyik ilyen megváltó már kilopta a nép szemét is, ezt mindenki tudja is róla, hiszen iparszerűen kleptomániás.
Ma már az államalapító szent ereklyeként őrzött kezén is csak négy ujj van, mióta Vezérünk a körmeneten kezet nyújtott neki.
A Szent Koronán a drágakövet - Rejtő által megihletve - egy kerékpár macskaszemével helyettesítette, éppen csak nem villog a kanyarban.

Nem vagyok annak híve, hogy a tehetséget a korral szoros korrelációba hozzuk, van, ugye öreg zenész, meg van jó zenész, de azért a kiskutya sem tud eltekinteni az ugatás gyakorlásától, a politikusi pálya meg kimondottan olyan, hogy be kell érni rá, ha valaki nem csak sikeres, de hasznos is szeretne lenni.
Namármost az érés nem keverendő össze a megrothadással, amit remekül tanulmányozhatunk a mai politikus-generációkon, melyekben már sem szemérem, sem mértéktartás nincs.
Ezek - kis "e"-vel - ma már, ha libát lopnak, akkor elbontják és ellopják a libaólat is, és bekopognak a tulajdonoshoz gyufáért, hogy meggyújtsák a libaól deszkájából rakott tüzet, melyen a lopott libát sütik.
És lám, a magát nagyon okosnak és ravasznak tartó magyar nép képtelen mértéktartással kezelni, ha elépottyantanak tíz-tizenöt fiatalt, azonnal felismerik bennük a megváltót.
Merthogy ezek még nem loptak.
Hogy aztán ez magas erkölcsiségük okán maradt el, vagy csak nem fértek hozzá a javakhoz, az már mindegy is, habár könnyű erkölcsösnek maradni annak a szépasszonynak, akit bottal sem piszkál meg senki...

Az emberek zöme szeret hinni, én meg azt hiszem, hogy ezzel a hatalom rútul visszaél.
Az új megváltók léte elhanyagolható momentum az ország életében, a lényeg itt az, hogy nem kellett belegyalogolni egy eleve vesztes olimpiai pályázatba, nem kellett viselni ennek presztízsveszteségét, viszont az előkészítésre szánt pénzből le lehetett csippenteni annyit, hogy elégedetten hajthassák álomra fejüket azok, akik a nagyüzemi rablásra specializálódtak.
Könnyes szemmel nézzük a megtért fideszes fiatalt, könnyeinken át elfelejtjük észrevenni, hogy a háttérben már harmadikat fordulnak a kamionok, melyek a lopott pénzt szállítják.
Meghatottan hüppögünk, mikor látjuk, hogy a mozgalom, mely inkább izgalom volt, falujárásra indul Mécs Imre gyerekének ütős szatírájával abban az országban, melyben minden mondatot szó szerint értelmeznek, legalábbis, ha a hatalom érdekei úgy kívánják. De legalább a szerző észrevenné, hogy hülyére vették, de nem, továbbra is büszkén hirdeti, hogy nem kedveli a parasztokat, nagy kedvet csinálva a vidék népének a csatlakozáshoz.

És ezt nem állítja le sem a szerző édesapja, sem barátaik, akik tán tudtukon kívül, de lelkesen asszisztálnak a Fidesz céljainak eléréséhez, merthogy a Momentum megtette kötelességét, a Momentum mehet, még mielőtt veszélyessé válhatna a hatalomra valamiféle nem tervezett önmozgása.
Így most zavartalanul lehet a liberális értelmiségre mutogatni, a hazaárulókra, akik megakadályozták az Olimpiát, minden magyarok vágyát, nemzeti nagylétünk nagy temetőjévé téve a Stadionok Földjét...

Nem vágyom egy olyan politikai berendezkedésre, melyben egy elvetélt generációs párt ismét degenerációssá válik, jóllehet belátom, hogy az "ifjúság", meg a "fiatal" remek hívószó.
Mégis azt gondolom, hogy egy egészséges társadalomban a politikai döntéshozóknak a társadalom minden szegmenséből és minden korosztályából illik kikerülni, torz az a politika, melyben az időseknek vagy a fiataloknak nincs szava.
Torz, még akkor is, ha homályos tekintetű nagymamák ikszelgetnek boldogan arra a szervezetre, melyben unokáikat vélik felfedezni, miközben nem veszik észre, hogy éppen unokáik jövőjét teszik tönkre meggondolatlan választásukkal.
Abban igaza van Orbán Viktornak, hogy nem azt kell nézni, hogy mit mond, hanem azt, hogy mit tesz - de ez valamennyi politikussal kapcsolatban igaz.
A politika nem csak a közélet, hanem a tömegmanipuláció terepe is, és ebben vannak, akik profik - jelenleg éppen ők vannak hatalmon - és vannak amatőrök, akik észre sem veszik, hogy már megint hülyét csináltak belőlük - ők ma - a beépített trógereket leszámítva - a mai ellenzék.
Személy szerint engem jobban bosszant ez, mint a hatalom hazudozásai, mert hazudni egyoldalúan is lehet, de az ostobaság ilyen minősített eseteihez már mindkét fél közreműködésére is szükség van.

Aki azt gondolja, hogy a fiatalság ellen vagyok, mint begyepesedett vénember, az rettenetesen nagyot téved.
De nem hiszem, hogy nekik kellene helyből meghirdetni a frankót, melyet tisztességben megőszült politikusok nem képesek nekifutásból sem megfogalmazni, mert a játék, melyet ritmikus sportgimnasztikaként ismertek, menet közben ketrecharccá változott, annak minden ódiumával.
Talán el lehetne gondolkodni, hogy a fiatalok számára a politizálás terepe milyen szervezet legyen, milyen feladatokkal, mert nem okvetlen az elméleti munka fekszik számukra legjobban, de a gyakorlati aktivitáshoz a mai ellenzéki pártok nem nagyon adnak terepet.
A választót meg gyanakvásra kell nevelni, mert a szép jelszavak mögött egyre többször van más hátsó szándék.
Érni kell a társadalomnak még sokat, talán a következő száz év is rámegy.
Ami nem is lenne baj, de vajon egyben tartható addig ez az ország?
És ha egyben tartható, a magyarok országa lesz, melyben helye van örménynek, tótnak, svábnak, zsidónak, cigánynak, vagy egy műmagyar, műanyag ország lesz, Európa peremvidékén?

Nagy a tét, nem lenne baj, ha megtanulnánk gyorsan tanulni...

Cikk: http://www.pupublogja.hu/2017/02/nyeretlen-ketevesek.html