Hírek

Fehérek között egy ázsiai

susuBocsánatot kérek az ázsiaiaktól, köztük a magyarok elődeitől is, hogy Nagyurunkat ide soroltam, jóllehet, ő nem a távoli sztyeppék gyermekeinek leszármazottja. Ettől persze lehetne még rendes ember is, de láthatólag egyre jobban elhatalmasodik rajta a kór, mely elméjét rágja kitartó szorgalommal, meggátolva abban, hogy népének kedvező módon irányítsa azt a szerencsétlen országot, melynek hasonló kórban szenvedő népe enyves kezeibe adta a hatalmat. Ma igét hirdetett a Magyar Nemzeti Bank Lámfalussy-konferenciáján.

Sokan állították már, hogy ambíciója erőszakosságával egyenes, míg politikai tehetségével fordítottan arányos, azt is, hogy beszédei hallatán az az érzete támad hallgatójának, mintha a kisember már kinőtte volna ezt az országot, és most éppen a Világ Meghatározó Politikusa címre hajtana.
Nem kell ezen csodálkozni, hiszen ha azokhoz méri magát, akikkel körülvette magát, még indokoltnak is tűnhet a törekvése, és mint tudjuk, az ember viszonyaiban az, aki - Kukatörpéhez képest sokan érezhetik magukat óriásnak.
A baj csak az, hogy abban az országban, melynek itthon élő népességének fele szegénységben, harmada nyonorban él, arra lenne szükség, hogy a politikát a józan racionalitás irányítsa, a politikus ne ábrándozzon, ne kóvályogjon fellegekben, mint a szotykos körtétől berúgott liba.
Nagyurunk sajnos elégedetlen volt számos diszciplinára kiterjedő szakértelmének terjedelmével, jóllehet már jelen állapotában is bátran felvehette a versenyt Sztálinnal és Elena Ceausescuval, de ő a társadalomtudományban is maradandót akar alkotni.
Ennek okán időről időre alapot vet és igét hirdet, jelen esetben átfogó jelleggel, hadd okosodjon a buta világ, hadd nyíljon ki a nép csipás szeme.


Első alapvetése, hogy olyan, hogy európai nemzet nem létezik, Európa egy utópiát hajszol, mellyel sürgősen le kell számolni.
A föderális Európa illúziójával szemben többpólusú Európára van szükség.
Hogy melyek legyenek ezek a pólusok, melyek a pólus természetétől fogva egymással ellentétesek, azt nem fejtette ki, de homokszem legyek a Buckában, ha nem az irányítása alatt álló területi egység lenne az egyik pólus, míg a legyőzött ellenségek a másik, talán a migránsok a harmadik és Mészáros Lőrinc a negyedik - a többiek léte egyelőre még kérdéses.
Érdekes elképzelés. ha hirtelen a Földnek is támadna néhány pólusa még, hát igencsak összeszarhatná magát az emberiség, de ne zárjuk ki Nagyurunk világformáló elképzeléseinek realitását, hiszen II. János Pál is tett csodát, pedighát ki volt ő a mi Büszkeségünkhöz képest?
Ha Európa nem egységes, akkor a kiskakas úr a saját szemétdombján, míg ha föderális, akkor alkalmazkodni kell, le kell mondani mindenféle jogkörökről, nem lehet gyakorolni a pallosjogot és az első éjszaka jogát sem, nem lehet saját képünkre és hasonlatosságunkra szabni a közbeszerzési törvényt, nem lehet lerúgni Gyurcsány fejét, mert a jogkör nem az uralkodói kézben van.

Jelzem, fenti logika alapján  amerikai nemzet sem létezik, de ennek a kérdésnek szorgalmas feszegetését elmellőzi a tudós, hiszen Amerikában még több nemzet él együtt, mint Európábam, ha csak a dakotákra és az ő életjelenséget csak elméletben mutató lovukra gondolunk is, melyet folyamatosan sarkantyúz, de az egy tapodtat se halad előre.
Pedig kell, hogy vágtasson, hiszen Vezérünk elmondta, hogy hat év alatt sikertörténet lettünk, valószínűleg már megelőztük a Pannon Pumát, és a világ csodálattal tekint ránk.
Ezt majd csak akkor fogjuk becsülni igazán, mikor magányosan, az Unión kívül éhendöglik az ország, persze felettünk büszkén lengeti a szél az ötkarikás lobogót.
Azt is mindja a Mi Bölcsességünk, hogy az Unió maga a csalódás, hiszen nem ért el egyet sem kitűzött céljai közül, csak azt nem teszi hozzá, hogy többek között ő, meg a hozzá hasonló nagyeszűek miatt hiúsul meg rendre minden, ami az Uniót erősebbé tenné.

Pedig erős versenytársakkal kell számolnunk, gazdasági és katonai téren egyaránt, akikkel szemben az ilyen államoknak, mint Magyarország is, esélyónk sincs, - az esély egy egyesült Európában van, melyben Magyarország gazdasági-katonai súlyának megfelelő szerepet játszhat.
Jelenleg ez a templomi segédegér szerepe a pápaválasztó konklávén, de munkával, szorgalommal akár még a sekrestyés feladatköréig is feltornászhatjuk magunkat.


Ez az ember még a saját elveiről is képes megfeledkezni, ha saját gigantomániájáról van szó.
Őt aztán nemigen érdekli az egyszerú emberek véleménye, bátran hülyét csinál a választópolgárból de azt hiszi, hogy a nagyobb államok politikusai ügyetlenebbek nála.
Téved.
És téved, mikor azt hiszi, hogy ebben a harcban, melyet eszetlenül indított Európa ellen, győzhet.
Veszíteni fog, mégha ma azt is hiszi, hogy Trumptól felhatalmazást kapott arra, hogy mostantól a nemzet érdekeit helyezzük az első helyre.
Idáig kinek az érdekeit helyezte első helyre - csak nem a saját hatalmi és gazdasági érdekeit?

Szánalmas beszéd volt ez, egy szánalmas figura szájából.
Jó lenne, ha a választó megértené, hogy már megint hülyének nézik.

Cikk: http://www.pupublogja.hu/2017/01/feherek-kozott-egy-azsiai.html

Orbán trumpi magasságokba repítette magát - klikk!

 


Kapcsolódó cikkeink:

titanicA hajó süllyed, az úri közönség táncol / Készült: 2017.01.04
Az isten adta nép sír, rí és csikorgatja a fogát, rágja a zablát és rángatja az istrángot, de mindent benyel, amit csak elé raknak.