Minden vég kezdet is egyben

Részletek

Készült: 2016. december 31. szombat, 16:51

Print 

Találatok: 1320

És ez igaz a naptári évekre is. Befejeződik 2016, még néhány óra és eljön 2017, az új év. Új év, új problémák, új kihívások, de nagyon jó lenne, ha új megoldások is jönnének a régi problémákra. Nem sorolom 2016 bajait, nem taglalom Orbán Viktor bűneit, nincs értelme.

Elolvastam Debreczeni József könyvét, melynek címe A szürke dominanciás.
Sokan azt tartják, hogy a könyv Simicska Lajosról, Orbán tettestársáról szól, de tévednek, ez a könyv a mai, viruló magyar diktatúráról íródott.
Olvastam egy-két kritikát, mely a könyv jelentőségét próbálta csökkenteni azzal, hogy nemigen van benne új ismeret, amiről a szerző ír - azokat a tényeket túlnyomó többségükben ismerjük, sehol semmi nóvum.
Majdnem igazuk van, mint ahogy azoknak is, akik elé odaborítanak egy-két köbméter öntvényt, csapágyat, fogaskereket, elektromos vezetéket, rézcsövet, aztán kijelentik, hogy ezeket mind-mind látták már.
Csak úgy vannak vele, mint Iván, a szmolenszki babakocsigyár munkása, akinek a gyárból hazalopott alkatrészekből, mikor összerakta, mindig egy harckocsi jött ki - ők is értetlenül szemlélik, hogy a sok kisebb-nagyobb disznóságból, szabadságunk ellopott elemeiből hogyan lett itt igen rövid idő alatt virtigli kis diktatúra.
Pedig akár érthetnék is, ha történelemórán nem a légy hallásvizsgálatával lettek volna elfoglalva, hiszen 1933 és 1939 között sem telt el több idő, mint 2010 és 2016 között.
A diktatúrák általában hatékonyak, a nép pedig az erőszakosságot az erővel, a diktatúrát a határozott politizálással igen nagyon szereti összetéveszteni, főleg, ha löknek is neki időnként kis alamizsnát, melyet természetesen tőle lopnak el, és közben csiklandozzák a nemzeti öntudatát.

A mi diktatúrácskánknak még annyi mentsége sincs, mint a megelőző korok diktátorainak lehetett, akik legalább valamiféle ideológia mentén boldogították népüket, még akkor is, ha ez az ideológia hamis volt, vagy utópisztikus, de a társadalomról szóltak.
Egy. a  hirdetője számára kívánatos társadalmi modellt kívántak elérni erőszakos eszközökkel.
A mi diktátoraink is ilyenek voltak a múltban, megspékelve azzal, hogy ideológiájuk mögött egy-egy világhatalom ereje és hol kimondatlan, hol erőszakos kényszere állt.
Ma nincs ideológia, legfeljebb letűnt korok avítt és poros eszméinek visszaböfögése folyik, miközben a hatalomgyakorlás szimbolikája egy jelmezbál hangulatát idézi - a liba hattyúnak öltözik, és fene elégedett magával...
A mai hatalom a hősi időket idézi, amikor egy vesztett háború után egy másik vesztett háború felé masíroztunk, előkészítve néhányszázezer magyar baka és zsidó halálba küldését, az ország porig rombolását, utat nyitva Szálasinak és Rákosinak.
A legfájóbb pont a mai helyzetben az, hogy ezek - beleértve a köpcös kis haspókot is - a mieink, ezekből a suttyókból egy se nevelkedett polgári miliőben, ezeket be lehetne vonni aranyfüsttel, az se segítene rajtuk, hiszen számukra idegen közegben mozognak, idegen mintákat követnek, úgy mutatnak a Sándor-palota aranyozott stukkói között, mint kutyaszar a meisseni tálban.
Ezekből a megtagadott rendszer nevelt elsőgenerációs értelmiséget, de elfelejtették, hogy honnan jöttek, még akkor sem jut eszükbe, amikor nyakukban a szalvétával hagymát esznek hagymával - kanállal...
De ezt még túl lehetne élni, hiszen a jó ízlés isteni adomány, vagy van, vagy nincs, ami viszont vérfagyasztó, az az ideológia abszolút hiánya, hacsak a rablást nem tekintjük ideológiának.
Ezt a problémát járja körül Debreczeni könyve, bemutatva, hogy hogyan áll össze alkotóelemeiből a diktatúra, és megmagyarázva azt, hogy miért téved, aki azt gondolja, hogy ez ad hoc lépések sorozata, a Viktátor improvizál, vagy megtévesztették szegényt.
Nem így van.
Ez jól felépített, logikus lépések sorozatának következményeként beállt helyzet, az állam foglyul ejtése, egy bűnszervezet létrehozása, működtetése, az ország leigázása.

A Népszava karácsonyi számának Szép szó mellékletében vezető értelmiségiek írnak a mai helyzetről, az csak a baj, hogy ugyanők írtak mindenfélét korábban is, és ők asszisztáltak lelkesen Orbán hatalomra-juttatásához akkor, amikor még meg lehetett volna állítani a folyamatot.
Ma már nem lehet, mint a népi bölcsesség is mondja, nehéz a lószart visszalapátolni a lóba, meg aztán sokat változott a társadalom is az elmúlt hat évben.
A diktatúra ellenségeket keres, mert ha ellenség ellen kell harcolni, akkor félre kell tenni az egyéni sérelmeket, fel kell stószolni a megfagyott embereket, nem kell észrevenni a lassan Astoriáig érő sort az ételosztásnál, tudomásul kell venni a külföldre szaladó fiatalságot, mert állítólag ezt kívánja a haza üdve.
Orbán nagy szerencséje, hogy mire Gyurcsány meg a cigányok befuccsoltak volna, mint ellenségek, megjelentek a migránsok, akiket keresztülkergettek az országon, félelmet gerjesztve az egyébként is félelemben élő szegény falusi és városi, alsó-középosztálybeli szerencsétlenekben, akikkel könnyű volt elhitetni, hogy a menekültek veszélyeztetik a már csak karnyújtásnyira levő Kánaánt, meg Julcsa ángyi erkölcseit.
Az viszont nem zavarja őket, hogy olyan dolgokkal kell szembenéznünk, melyekre 1989 előtt negyven évig nem volt példa, megfagyott emberekkel, hajléktalanokkal, éhező gyermekekkel, Viktor bácsi ínségkonyhájával, a társadalmi mobilitás megrekesztésével - hadd ne soroljam.
Nem varrnék mindent a nyakukba, mert követtek el hibát mások is, de az egyértelmű, hogy ez a banda gátlástalanul, a gazdagokat lekenyerezve, a szegényebb népcsoportok rovására akarja bebetonozni a hatalmát - örök időkre.
A hatalom megtartása érdekében mindent bevetnek, politikusokat fizetnek, pártokat működtetnek, miközben a magát felettébb okosnak tartó mainstream magyar értelmiség észre sem veszi, hogy hülyét csináltak belőle - már megint.
Még ma is azon tökölődnek, hogy mi is ez most, tulajdonképpen, és nevezhetjük-e egyáltalán diktatúrának.
Pedig nyilvánvaló, hogy ezeket elzavarni az előválasztásos meg egyéb idiótaságokkal nem lehet, ez a polémia csak arra jó, hogy a diktatúra könnyebben bánhasson el az ellenzékével.

Be kellene fejezni az ál-ellenzéki pártokkal való vitákat, mert ezzel a diktatúrát szolgálják ki a résztvevők, melyek közül némelyiket éppen erre a célra tart fenn a hatalom.
Anyám szomszédasszony, aki ezer éves és ezeregy éve baloldali azt mondta, hogy a Jobbikra fog szavazni, mert a baloldali pártok nem csinálnak semmit, csak egymással torzsalkodnak.
Igen, ez a kép kívülről, azt senki sem nézi, hogy a mérhetetlen kis törpepártok tagság és választói háttér nélkül ötletelnek, és nagy hangon szapulják azokat, akik el akarnák távolítani a rablóbandát és vissza akarnák venni az ellopott holmit, ha már az ellopott életünket nem is képesek visszavenni.
A legújabb háború Medgyessy Péter ötlete nyomán bontakozik ki, mert azt merte mondani, hogy akár a Jobbikkal is össze kell fogni Orbán és bűnözői eltávolítása érdekében.
Unortodox gondolat, nem kétséges.
De a politika nem a vágyak, hanem a lehetőségek művészete, és igencsak úgy néz ki, hogy a baloldalinak tartott pártok nem számíthatnak elég szavazóra a cél eléréséhez.
Meg kell hát vizsgálni, hogy van-e reális lehetőség a Jobbikkal való összefogásra egyetlen cél, a maffia elzavarása érdekében.
Szembe kell nézni azzal is, hogy a Jobbik valamilyen formában jönni fog, mert az inga mindig kileng a szélső pontjáig.
Lehet, jobb egy jobboldali-radikális parlamenti párttal szövetkezni, mint egy anakronisztikus diktatúrát hatalmon tartani, természetesen meghatározott feltételrendszer között.
Lehet persze, hogy nem járható ez az út, de vajon, van-e ma másik?
Az eszetlen doktrinerség juttatta ide a baloldalt, ahol ma agonizál, és tudnunk kell, ha valamire azt mondjuk, hogy nem, az nem megoldási javaslat.
Márpedig megoldást kell találni,  mert így szépen, ütemesen elvérzik az ország, és ugyan így is eljön a változás, csak nem mindegy, hogy milyen áron.

2017 igen fontos időszak lesz, tele előreláthatatlan tényezőkkel.
Trump, Putyin, Merkel - a sorsuk és döntéseik meghatározzák a magyar mozgásteret is, és lehet, egyszer a magyar külpolitikának sem lesz elég Észak-Korea diktátorát elítélni, lehet, meg kell majd magyaráznia a magyar corleone-demokrácia mibenlétét is.
Borotvaélen táncolunk, ha az uniós támogatás bármilyen oknál fogva megszűnik, hát sok esélyünk nincs.
Próbáljunk hát jövőre együtt gondolkodni, próbáljunk nem bedőlni a mindenféle szirénhangoknak, és tegyünk meg mindent a diktatúra felszámolása érdekében.
Merthogy ez az első és legfontosabb feladat - a fuldoklót is először ki kell húzni a vízből, utána lehet csak kezelni a vízben összeszedett összes bajait.

Kívánok minden kedves olvasómnak és kommentelőmnek 2017-re olyan évet, melyben legalább néhány sikeres momentummal találkozhatunk, és ne feledjük: 1955 decemberében még senki sem számított 56 novemberére.
Ceaușescu sem gondolt arra 1989 januárjában, hogy karácsonyra személyesen jön érte a mennyből az angyal - a sors forgandó.
De azért - mindenekelőtt - mindenkinek kívánok jó egészséget, békés, szép életet, boldogságot!

Boldog új évet kívánok!

Cikk: http://www.pupublogja.hu/2016/12/minden-veg-kezdet-is-egyben.html

A van még lejjebb csak ezután kezdődik
Nem mondom, hogy nem szórakoztam remekül azon a híren, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság magyarázatot vár Szijjártó Péter külügyminiszterként jegyzett szellemi kakadutól, amiért leőrültkommunistadiktátorozta Észak-Korea minden kétséget kizáróan őrült kommunista diktátor vezetőjét. Nem mondom, hogy nem röhejes, amikor a mindenkori magyar diplomácia mindenkori legmélyebb vakondtúrása bárkiről-bármiről olyan összefüggésben beszél, hogy közben Magyarország európai uniós tagságát használja hivatkozási alapul, miközben nincs egyetlen olyan országvezetés az Unióban, amely olyan elemi erővel és olyan kitartóan pocskondiázná az európai szövetséget, mint éppen Magyarország demokratikusan megválasztott kormánya.

Magyarország, álomország
Csak álmodjuk ezt a nyögvenyelős, rosszkedvű, leharcolt vidéket, ahol élünk. Nehéz, egészségtelen ételeket ettünk lefekvés előtt, túl sok Orwell-t olvastunk. Kafka sem javallott, mert az embernek mindenféle kényszerképzete keletkezik.

 

• Előző
• Tovább