Hírek

Álomvallás

val2015eAz oktatás tartópillére a kereszténység meg a keresztyénség, mondá Lázár János kancelláriaminiszter minapában Mezőtúron, megkóstolva az alattvalók ellenállási hajlandóságát az egyházi állammal szemben. Ki is fejtette, apróra, hogyan is gondolja ezt a dolgot: "„A legtöbb ma, ami a 21. században egy diáknak adható Magyarországon, Európába és a világban, hogyha jó keresztény, keresztyén embert nevelünk belőle, és hogyha jó magyar embert nevelünk belőle.

Ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudjuk, hogy a következő évtized, évszázad próbáját kiállja-e.
Csak azt tudjuk bizton, és nekünk, magyaroknak a múlt ezért különösképpen is fontos, hogy az elmúlt ezer esztendő magyar sikerei azon múlottak, hogy a fiatal magyarok keresztények, keresztyének voltak-e, és hogy mertek-e jó magyarokká válni."
Azért összeírhatná az elmúlt ezer esztendő magyar sikereit, melyek a magyar fiatalok vallási hovatartozásán múltak, továbbá mi történt a tökéletességük felé vezető úton velük?
Tanulságos lenne...

Persze ez így nettó hülyeség, ahogy van, hiszen egy diáknak annyi sok minden adható. Adható például ingyenes oktatás, ösztöndíj, minőségi oktatók, színvonalas tankönyvek, meg kettő a szeme alá, ha nem tanul tisztességesen, de speciel oktatási szempontból szinte mindegy, hogy az illető muzulmán, buddhista, sintó vagy zsidó vallású.
Igenám, csak hát Orbán nem csak oktatni, de nevelni is akar, valahol hallhatta ugyanis, hogy a vallás a nép ópiuma, azt pedig tudhatta, hogy aki ópiumpipát szív, az nem hőbörög, nem száll szembe a tekintéllyel, alázatosan térdepelve adja meg Istennek, ami Istené, a királynak meg, ami a királyé.
Hogy melyiket mi illeti meg, azt meg a régi vicc szerint úgy lehet megállapítani, hogy az aranytallérokat fel kell hajítani az ég felé, amit akar, az Úr magánál tart, ami meg visszaesik a földre, az a királyt illeti, Istenkirálynál meg az egész őt illeti.


Persze ne gondoljuk azt, hogy Lázár sületlenségeket beszél, ugyan nem egy jellemóriás, de nem is bolond, tudja, hogy mit beszél.
Jelenleg éppen legalizálni iparkodik napjaink egy jellemző folyamatát, az oktatás egyházi kézbe adását.
Főként a vidéki Magyarországra jellemző ez, ahol sorra jönnek létre az egyházi iskolák, no, nem új iskolák építésével, hanem az állami iskolák egyházi kézbe adásával.
Ezek az iskolák arról nevezetesek, hogy miután levették az Állami Általános Iskola feliratot, és felszegezték a Szent Bonifác Keresztény Általános Iskola tábláját, azonnal magasabb finanszírozást kapnak, mint az állami iskolák.
A tanárok maradnak, a cigány tanulók mennek, a tanítás tárgyi feltételei javulnak, az egyházak pedig ideológiai apporttal szállnak be a projektbe, - ők teszik bele a folyamatba az Istent.
Isten ehhez nem szól semmit, csak csendben öklendezik, megszokta már a dolgot, nem ez a legnagyobb bűn és trógerság, melyet a nevében elkövetnek.
Az állami iskolában pedig maradnak a problémás tanulók, akiknek nem jut semmi, a szülők is szegények, ők lesznek az a réteg, melynek nem jut majd se kultúra, se egészségügyi ellátás, étel is csak módjával, kiszorulva és kiközösítve a falu szélén, a cigányfalvakban, a város peremén, egyik napról a másikra, kilátástalanul küzdve a túlélésért.

Az egyházi iskola azért jó, mert módot ad a szegregációra.
Az állami iskola köteles a körzetében mindenkit felvenni, de a keresztény iskola feltételekhez kötheti a felvételt.
A jelenlegi helyzet szerint megy ez, mint az ágybasz@rás, éppen annak megfelelően, ahogy ezt Orbán és tehetséges minisztere elképzeli.
Már csak azt kellene még tudni, hogy milyen is az a jó keresztény/keresztyén ember?

Na jó, nem tuggyukki, de mégis?
És milyen a jó magyar ember?
Magyar ember-e egyáltalán, aki nem jó?
És hol kell jónak lennie, a ló segge mögött, a sufniüzemben, a multinál a gép mellett, vagy az ágyban?
Súlyos kérdések ezek, felebarátaim az Úrban, specifikálni illene, meg eldönteni, van-e átfedés a jó magyar ember és a jómunkásember között, vagy az egyik halmazhoz tartozás kizárja a másikat, mint a libák és a róka esetében ez köztudottan fennforog.
Évszázadokat lépünk hátra és évszázadokra kaparjuk el a magyar közoktatást ezzel.


Az egyházi intézmények jó hírüket elsősorban annak köszönhetik, hogy a néhány egyházi középiskolába az egyházak össze tudtak szedni minőségi oktatói kart, ugyanez országos méretekben kissé nehezebben megy, pohos, pedagógiailag felkészületlen plébánosok felügyelik majd az iskolákat, sok szeretettel, persze, néhányan még ölükbe is veszik majd a kisgyerekeket.
Idő kérdése, mikor terjeszt be Semjén egy államvallás bevezetésére vonatkozó indítványt, de akkor rá is cseszik Viktor, reformátusként nem lehet majd királlyá koronázni.
Kénytelen lesz az Unió császára lenni, ott nincsenek ilyen szigorú előírások.
Persze idejében el kellene kezdeni a rőzsegyűjtést a máglyához, melyen a boszorkákat égetjük majd.


Egyelőre még csak magunkat égetjük, de legyünk türelmesek, eljön még a mi időnk!  
Addig is tanúsíts alázatot feljebbvalóiddal szemben, hányd magadra a keresztet buzgón, mert a párttitkár figyel!

Cikk: http://www.pupublogja.hu/2016/11/alomvallas.html

index.hu
Tényleg Nemzeti Keresztyén Alaptanterv jön? / 2016.11.30.
Lázár János követ dobott az álló szenteltvízbe, a kormány azóta sem tudott mit reagálni a felmerülő kérdésekre. Pedig az irány nem új: egyre inkább veszik át a terepet az egyházi iskolák.

hvg.hu
Kereszténység és magyarságtudat? Remélik, hogy Lázár csak viccelt / 2016.11.29.
Munkaerőpiaci szempontból is nonszensz, amiről Lázár János beszélt a minap, amikor a diákok keresztény neveléséről beszélt. Még az egyházi iskolák közül sem érzi mind, hogy a legfontosabb lenne, egyházi gimnázium nincs is a legjobb tíz középiskola között.

nepszava.us
Bartus László: Lázár és a keresztényképzés
Lázár János a NER elbutítási programjának megfelelően megjelölte a magyar oktatás legfontosabb feladatát. Szerinte "a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént, és jó magyart nevelnek belőle". Ez lenne az iskola célja. Lázár szerint "ami ezen túl van az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudni, kiállja-e a következő évszázadok próbáját". Mivel olyan gyerek még nem született, aki évszázadokig élne itt a földön, az is elég lenne, ha egy magyar gyerek tudása az élete időtartamára kiállná az idő próbáját, vagy legalább arra alkalmassá tenné, hogy ne közmunkásként kelljen elkezdenie az életet a tolvaj, bűnöző fideszes polgármester földjén. De erre sem kap esélyt.

168ora.hu
PDSZ: A gyerekek számára nem az a legfontosabb, hogy buzgó keresztények legyenek! - 168 óra / 2016.11.27.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Mezőtúron, a református kollégium felújított ókönyvtárának átadásán azt mondta: a kormány meggyőződése szerint a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént és jó magyart nevelnek belőle. Úgy fogalmazott: „ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető”, és nem tudni, kiállja-e a következő évszázadok próbáját.