Hírek

Orbánék adóparadicsomot építenek, nem élhető Magyarországot

d_kos2016114A miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy kilenc százalékra viszik le a cégek nyeresége után fizetendő társasági adót. Ez az adónem eddig a kis- és közepes vállalkozások esetében  tíz, míg a nagyvállalatok és multik esetében tizenkilenc százalék volt. Tehát miközben Orbánék emelik a minimálbért, amelynek nettója az óriási munkavállalói adóteher miatt még így is elmarad a környező országokétól, brutális pénzt kívánnak adni a nagy cégeknek.

Az elképzelés lényege, hogy ezek a cégek majd ettől több fizetést adnának a munkavállalóknak, csak hát tudjuk, ez nem igaz. A nagyobb céges nyereségtől még nem lesz nagyobb a munkavállalók fizetése. Ha Orbánnék valóban a béremelést akarták volna elérni, akkor nem a cégek nyereségét, hanem a munkát terhelő költségeket csökkentették volna inkább. Vagyis nem a munkáltatók terheit, mert abból nem lesz biztos béremelés, hanem a munkavállalók terheit. De még ha a munkáltatókon is könnyíteni akartak volna, akkor sem a nagy cégek, hanem a kis- és középvállalkozások terheit kellett volna csökkenteniük.

Ha valóban meglépik ezt Orbánék, az körülbelül 300 milliárdos lyukat üt majd a költségvetésben. Ez kétszerese a felsőoktatásra szánt éves költségvetésnek. Fejenként minden magyar állampolgárnak 30 ezer forint. Biztos, hogy ezt a multiknak kell adni? Illetve a magyar oligarcháknak, akik ezután ki tudnak venni ennyivel nagyobb nyereséget?

És ehhez jön még az egykulcsos személyi jövedelemadó újabb, egy százalékos csökkentése, ami megint a leggazdagabbaknak kedvez, hiszen minél nagyobb a jövedelem, annál nagyobb az a megtakarított egy százaléknyi összeg abszolút értéke.

Mindez a kieső pénz hiányozni fog, és pontosan tudjuk honnan: a szegények felemelésből, a leszakadó régiók fejlesztéséből, az oktatásból, az egészségügyből, a lakhatási programokból, a biztonság megélhetés megteremtéséből, és azokból a programokból, amelyektől egy ország működik.

Orbánék ezzel a lépéssel a széthullásban lévő neoliberális konszenzus éltanulói lesznek, és folytatják a rendszerváltás utáni magyar gazdaságpolitika legrosszabb hagyományait, ami csupán tolni tudja az állami pénzt a nagyvállalatok zsebébe, a bejövő tőkéért cserébe. De a hosszú távú fejlődést elősegítő humánerőforrásba való beruházást, a magyar gazdaság gerincének megteremtését, a kis- és középvállalkozások megerősítését és az anyagi javak igazságos elosztását nem tudják megvalósítani általa.

Az egyszeri bejövő tőkéért áldoznak óriási pénzeket, növelik a nemzetközi hálózatok nyereségét, amelynek nagy részét ki fogják vinni az országból, de nem járulnak hozzá, gazdaság valódi növekedéséhez, amely minden magyar ember anyagi helyzetén javítana.

Amit Orbánék csinálnak, az csupán egy adóparadicsom, amitől nem lesz jobb élni ebben az országban, de a nemzetközi nagytőke lekenyerezésével és saját „nemzeti tőkéseik” megsegítésével pusztán a saját hatalmukat tudják bebetonozni.

Cikk: http://kettosmerce.blog.hu/2016/11/20/orbanek_adoparadicsomot_epitenek_nem_elheto_magyarorszagot

 


Kapcsolódó cikkeink:

korrupcio_vr.jpgOrbán szesztestvére a libaőrzésben hirtelen mindenhez elkezdett érteni / Készült: 2016.11.19
Messze még április elseje, de szerintem ennél viccesebb hír már addig nem lesz. Már amennyiben képesek vagyunk szívből röhögni a saját kínunkon. Az történt, hogy ötödik szülinapját ünnepli a korrupcióellenes megállapodás. A zsúron jelen volt Pintér Sándor olajozott és száz évre titkosított múltú belügyminiszter, Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke, másodállásban Szájer József felesége, Hajnal Péter, a Kúria tanácselnöke (Darák Péter nem ért rá), Lajtár István, Polt Péter helyettese. Ott volt továbbá Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke és Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.