Hírek

Nagyon szerény javaslat

03forum_lemt„Vajon mikor politizálok inkább, Antiphón? Akkor, ha egymagam vetem be magam a politika sodrába, vagy akkor, ha arra fordítok gondot, hogy a lehető legtöbben műveljék hozzáértően a politikát?" Xenophón: Emlékeim Szókratészról

Szeptember 1-jén, csütörtök reggel a Magyar Szocia­lista Párt elnöke azt mondta a Klubrádióban, hogy pártja – hasonlóan a Fideszhez és a Jobbikhoz – ellenzi a „migránsok" kötelező betelepítését. De ellenzi a szerinte fölösleges népszavazást is, mert a kötelező betelepítés amúgy sincs napirenden.

Ez ugyan gyáva mellébeszélés, de jellegzetes, így hát fontos.

Azt javaslom, hogy egyszer s mindenkorra húzzuk ki a probléma méregfogát – azaz beszéljünk arról, hogy mindenfajta külső kényszer nélkül, minden külföldi befolyástól függetlenül mit tegyen a magyar állam avégett, hogy megsegítse a háború poklából (Szíriából, Afganisztánból, Líbiából és máshonnan) menekülőket.

Indítványom a következő.

Kötelezze magát a szuverén magyar állam – az Országgyűlés döntésével –, hogy (a kellő ellenőrzések után) lehetővé teszi HÚSZEZER MENEKÜLT magyarországi letelepedését.

Hogyan jutottam erre a ­számra?

A Magyarországhoz területben és lakosságszámban hasonló Ausztria harminchétezer-ötszáz menedékkérőnek teszi lehetővé a letelepedést. Ausztria gazdagabb hazánknál, ezért ezt a számot durván megfeleztem.

Igaz ugyan, hogy ez a fölső szám vagy fölső határ (Obergrenze) az osztrák alkotmányjog szerint törvényellenesen (túlzottan) korlátozó. Igaz ugyan, hogy bécsi baloldali barátaim úgy vélik: a fölső határ (Obergrenze) hívei, támogatói fasisztoid fajgyűlölők. (Mellékállásban persze szociáldemokrata és liberális-konzervatív államférfiak és politikusnők.) Sokkal több menekülőt kellene beengedni, egy darabig eltartani és segíteni, majd egyenrangú polgártársként valóban befogadni a baloldal (pillanatnyilag hatástalan) nézete szerint.

De akit a bécsi baloldaliak fasisztoid fajgyűlölőnek titulálnak, az Magyarországon ultraradikális, szélsőbaloldali „migránssimogató", gyökértelen kozmopolita, a Soros György és a Ferenc pápa által megtestesített globális zsidó háttérhatalom ügynöke.

Mellőzzük most mindezeket a túlzásokat és képzelődéseket, és maradjunk az ismeretes magyarországi politikai valóságban. (Amelyben ezt a számot majd még lefelé fogják alkudni, akár TÍZEZERig. A sok-sok MILLIÓból, akiknek a többsége törökországi, libanoni, jordániai, sőt: iráni menekülttáborokban található – erről a nagy hatósugarú magyar médiákból nem lehetett értesülni, pedig tény.)

Akármi lesz a sokrétű hazugságra alapozott október 2-i népszavazásból és a bojkottjából – bár sejthető, hogy micsoda – , mindenképpen abba kell hagyni, hogy a külföld felelősségéről, Németország és az Euró­pai Unió menekültpolitikájáról locsogjunk ­tovább.

A tét: Magyarország becsülete, a mi tisztességünk.

Az Európai Unió ebben mellékszereplő.

A lényeg a mi kötelezettség­vállalásunk.

A húszezres maximum a mi esetünkben: mi­nimum.

Ezt a demokratikus közvéleménynek kellene előbb az olyan nagy szervezetekre kényszeríteni, mint némely települési önkormányzatok, a nem nagyon rasszista, nem nagyon etnicista ellenzéki pártok, a szakszervezetek, az egyházak, a civil társadalom szabad mozgalmai és intézményei.

Majd nekik az Ország­gyűlésre és a kormányra. Elvárható lenne, hogy újságok, internetes portálok, blogok, közösségimédia-csoportok, rádió- és tévéműsorok nyíltan az indítvány mellé álljanak.

A lényeg a mi kötelezettség­vállalásunk.

A húszezres maximum a mi esetünkben: mi­nimum.

Ezt a demokratikus közvéleménynek kellene előbb az olyan nagy szervezetekre kényszeríteni, mint némely települési önkormányzatok, a nem nagyon rasszista, nem nagyon etnicista ellenzéki pártok, a szakszervezetek, az egyházak, a civil társadalom szabad mozgalmai és intézményei. Majd nekik az Ország­gyűlésre és a kormányra. Elvárható lenne, hogy újságok, internetes portálok, blogok, közösségimédia-csoportok, rádió- és tévéműsorok nyíltan az indítvány mellé álljanak. Bizonyára lennének olyan szervezetek, amelyek képesek és hajlandók aláírásgyűjtést szervezni. Ha a Kétfarkú Kutya Pártnak sikerült elég pénzt összegyűjtenie a maga humoros-kritikai kampányára, akkor minden bizonnyal erre is lehet. Valószínűleg a jótékony hajlandóság is megerősödhetnék, nem kellene mindent az államnak fedeznie.

Azok, akik nem szeretnek a külföld nyomására cselekedni – ami nem érthetetlen –, most bebizonyíthatják, hogy nem rasszisták vagy idegengyűlölők, hanem olyan nagylelkű hívei a nemzeti függetlenségnek, akik tudatában vannak a szenvedő emberiség iránti erkölcsi kötelességüknek. Ez természetesen nem csökkentheti saját szűkölködő, nyomorgó honfitársaink iránti felelősségérzetünket se.

Ez a katasztrófa nagyságához képest roppantul szerény jó cselekedet, ha jobban meggondoljuk, merő semmiség.
De még ez is csak akkor ér valamit (nagyon keveset, de valamicskét mégis), ha hátsó gondolatok nélkül tesszük, önként, szabadon, semmi másért, csak az együttérzés és szolidaritás egyszerű indítékát követve.

A sok millióból megmenthetünk húszezret.

Ha ennyivel se próbálkozunk meg, akkor...

De ezt a mondatot nem szeretném befejezni.

Múlt szombaton, augusztus 27-én az Essex megyei Harlow-ban hat 15 év körüli kamasz agyonvert egy bevándorlót, mert lengyelül beszélt.

A gyilkosságról beszámoló brit sajtó megemlíti, hogy amióta Anglia – az ismert népszavazás után – kilépett az Euró­pai Unióból, több mint háromezer esetben indult nyomozás ún. gyűlöletbűncselekmény (hate crime) miatt, amelyet menekültek, bevándorlók, vendégmunkások vagy más külföldiek (elsősorban kelet-európaiak) sérelmére követtek el a gyanú szerint. A kelet-közép-európai országok közhangulata se sokkal barátságosabb; a följebb említett Ausztria – a magyarországi példát követve – szükségállapotot készül elrendelni „a migrációs helyzet" miatt. Ugyancsak október 2-án lehetséges, hogy Ausztria szélsőjobboldali férfit választ szövetségi elnöknek. Hazai párhuzamokat nem érdemes sorolni.

Legfőbb ideje, hogy a tehetetlenség érzését leküzdve, a mi térségünk demokratái is lépjenek ki a passzivitásból, kezdeményezzenek, küzdjenek – még ha olyan végletekig szerény keretek között is, mint aminőkre itt (messze-messze visszalépve voltaképpeni álláspontomtól) javaslatot tettem. Bármennyire búbánatos kis kompromisszum ez az indítvány, talán elindíthat valamit.

Húszezer ember élete.

Ennyi.

A semminél kicsit több. Talán. Ha lehet.

Cikk: http://nol.hu/velemeny/nagyon-szereny-javaslat-1630177

www.atv.hu / videó
Tamás Gáspár Miklós / 2016.09.07.
Ha azt mondanánk a menekülteknek, hogy szeretettel várjuk őket és gondoskodunk róluk, akkor jönnének, mondta Tamás Gáspár Miklós az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

www.atv.hu / videó
A nap híre - 2016.09.06. / 2016.09.06.
A műsorvezető Simon András.

mno.hu
Orosz csalóval is üzletelt a kormány
Egy karib-tengeri sziget hatóságai által kiállított erkölcsi bizonyítvány alapján tudott letelepedési kötvényt vásárolni egy jogerősen elítélt orosz állampolgár – tudta meg lapunk. Úgy tűnik tehát, hogy könnyen kijátszhatók a kormány által szigorúnak mondott biztonsági szűrők, hiszen az igazolást a „szokásos tartózkodási hely” hivatalaitól várják. Információink szerint az egyik, letelepedési kötvényt forgalmazó cég, az Arton Capital Kft. tulajdonosa, Balogh Radosztina egyetemi társa volt Rogán Antalnak, akivel ma is tartja a kapcsolatot. Az Index megtudta, a bahreini tiszteletbeli konzul, Garamvölgyi Balázs is üzletel a letelepedési kötvénnyel.

444.hu
Pörgetik: csak augusztusban közel annyian vettek letelepedési kötvényt, mint ahány menekültet idén befogadott az ország - 444 / 2016.09.06.
Magyarország jól jár: csak a kötvények kamatain bukott eddig 5,3 milliárdot.

www.atv.hu / videó
Harangozó Tamás / 2016.09.05.
Pintér Sándor egy írásbeli kérdésre válaszolva írta, hogy első sorban orosz, kínai, szír és afgán állampolgárok kaptak eddig engedélyt a letelepedésre, mondta Harangozó Tamás az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

hvg.hu
TGM: Gyávák, árulók és ostobák / 2016.09.05.
A jobboldal diadalmenetének gusztustalan mellékterméke, hogy az ún. ellenzék térfelén egyre többen állnak át a Fideszhez. Vélemény. - Már-már azt gondolta volna az ember, hogy van legalább pár kisebb csoport, amely értelmesen szembeszegül a hazug népszavazási kezdeményezéssel. És csakugyan, az Együtt, a PM és a Bokros-féle MOMA közösen döntött valamiféle plakátkampányról: igen, kiragasztanak majd egy végtelenül ízléstelen, rosszul beállított fényképet, amely nem javasol semmi szépet és jót, viszont szükségtelenül (és nagyon helytelenül) sérti és bántja azokat a honfitársainkat, akik történetesen a Fidesszel és a Jobbikkal értenek egyet a föltett kérdés megítélésében.

nepszava.us
Markó Beáta: Agónia
Huncut – mondta minapi nyilatkozatában az MSZP újonnan megválasztott elnöke a magyar kormányfőre. Gazdag magyar anyanyelvünk szókészletéből kapásból tudnánk száz jelzőt mondani rá, de ezek közül, ha valami nem illik rá, az éppen a huncut. Ennek a szónak a szinonimái – csak a szocialista pártelnök kedvéért említünk néhányat – a csalafinta, a rosszcsont, a pajkos, a kópé, a csintalan.

Viktor szolgál és véd - klikk!

 


Kapcsolódó cikkeink:

ovi_hazugNe kockáztasd Orbán Viktor és a Fidesz jövőjét! / Készült: 2016.08.31
Miközben Orbánné Orbán Ráhel sértődötten közszerepel az MTI-ben, pedig állítólag nem is közszereplő, és kikéri magának, hogy ő márpedig turistaként látogatott férjestől-urastól Bahreinbe, egészen pontosan azért, hogy udvariasságból üdvözölje a muszlim arabokat, apu újabb fokozatra kapcsolta a muszlimozásból-migránsozásból-terroristázásból szárba szökkenő gyűlöletkampányt.

00365753Lakner: a cselekedetek számítanak / Készült: 2016.08.27
Itt és most, ebben a politikai helyzetben, ilyen erőviszonyok mellett is megtehetnénk annyit, hogy a saját életünket, a saját személyünket nem vetjük alá a gyűlölködésnek - fogalmaz Lakner Zoltán. A politikai elemző a kormány menekültügyi indulatgerjesztéséről, valamint az arra való választalanságról beszélgetve arra jut, hogy az ellenzéki oldal egyetlen kötőereje ma az Orbán-ellenesség, amelyből sem valódi alternatíva, sem értékalapú politika nem látszik kifejlődni. Lakner szerint az egyes embernek, az egyes választópolgároknak is felelőssége van a maga körében.

Pbk.jpg Professzorok Alpári Köre / Készült: 2016.08.25
Professzor, fn: az a szolga, akinek szakállába törlik zsíros kezüket a mulatozó urak. - A professzor szó átvitt értelemben nagyon okos embert jelent, így van ez, mióta egyetemek léteznek. Az agyából, sőt az agyának él, ezért az övé fejlettebb a többieknél, Platón az ő fajtájára bízta volna az állam vezetését. Ha megkocogtatja a poharát, joggal várja el, hogy odafigyeljenek rá.

lejtos.p5Cserpes Tamás: Csalásra gondosan előkészítve / Készült: 2016.08.24
„Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Magyar Szocialista Párt alelnökének a kvótareferendumos kormányzati hirdetések miatt benyújtott kifogását pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság.” (Nem vizsgálta a választási bizottság az MSZP kifogását)

kopaszSomogyi Zoltán: Házatlanok / Készült: 2016.08.10
Benzinnel próbálnak tüzet oltani, gyűlölettel országot védeni. Vélemény. - A minap kaptam egy elektronikus levelet, feladója klasszikus Gmail-ismeretlen volt. Gmail úr azt írta, hogy hazátlan vagyok, mert aki magyar, az érti a kormány kampányát. Gondoltam, milyen egyszerű is magyar állampolgárnak lenni. Nem kell itt Vörösmartyt, Berzsenyit vagy Adyt ismerni, elég egy Fb-hirdetést, egy tv-spotot vagy akár egy óriásplakát tartalmát, és rögtön mellényzsebben a magyar állampolgárság. (Persze, tudom, hogy reklámüzenetek olvasgatása és értelmezése nélkül, legálisan is lehet venni hazát, fejenként százmillió forint körüli összeget befizetve valamely, a kormánypárti vezetők által kiválasztott titokzatos cégbe, de ez már egy másik történet, a házakkal rendelkező migránsoké.)