Hírek

Matolcsy több száz évre bele akarja írni magát a történelembe

mgyh.jpgEgy volt kisgazda frakciótitkár és a MIÉP-es exképviselő a Matolcsy nevű jegybankelnök doktori témavezetője.

Hogy Matolcsy kb. 30 éve ontja az ezoterikus ökörségeit a gazdaságpolitikáról, de csak most jut eszébe megismerkedni a gazdaságtudományok ortodoxiájával, amivel miniszterként, államtitkárként több kormányban is szembeszállt, az jellemző.


Az talán még inkább, hogy a disszertáció témavezetőjét schmittpáli módon az általa vezetett szervezet útján közpénzből vásárolja meg. (Schmitt az olimpiai bizottságot, Matolcsy a jegybanki alapítványokat használja erre.)

És Lentner Csaba neki is állt megszolgálni a pénzét, miután Orbán rájuk parancsolt, hogy kommunikáljanak proaktívan, és védjék meg az MNB-t, meg Matolcsy pénzszórását nyilvánosan. Előbb - maga is korábbi Széles-alkalmazott - a neonáci futóbolond Bayerhez ment be az Echo TV-be, hogy

  • közösen megállapítsák: Matolcsyn múlik a 2018-as választások Fidesznek kedvező eredménye
  • valamint a pénzét kétségbeesetten megszolgáló Bayer még is azt javasolja, hogy szobrot is kéne neki állítani.

Ha ezt már túlzásnak vélnénk, akkor Lentner igazolta, hogy szerintük nem volt az. Mégis kevés is: a szervilizmusból sose lehet elég.

Adott egy egészen elképesztő interjút a 168 órának, amiben minden eddiginél jobban bemutatja, hogy

Matolcsy és köre teljesen elveszítette a kapcsolatát a valósággal, és már a Holdon túli világban járnak.

A "20 éve Matolcsy szellemi aurájában élő" Lentner az interjúban azt mondja, hogy

  • "Valójában attól tartunk, hogy visszajönnek a kommunisták." (26 évvel a rendszerváltás után!)
  • Egyszersmind be kellene vezetni a szocialista tervgazdálkodási rendszer hatékony elemeit.
  • Az Alkotmánybíróság hátba döfte Matolcsy Györgyöt.
  • Csak az a közpénz, amit adó formájában szednek be.
  • A valós gazdaságpolitikai intézkedések a nemzeti banknál összpontosulnak (a gazdasági minisztérium helyett).

1

  • Nem lényeges, hogy Matolcsy alkotmányos mulasztást követett el.
  • Matolcsy a nemzetgazdaság motorja. "A fejében lévő szellemi muníció mozgatja a GDP-t".
  • "Ez egy szabadságharc. Hat éve tartó dicsőséges tavaszi hadjárat, ahol csatát nyerünk csata után. Matolcsy a 2018-as választások alfája és ómegája. Ha ez a gazdaságpolitika megbukik, pénzügyi instabilitás jön, ami társadalmi konfliktusokat, sztrájkokat generálhat."
  • Matolcsy több száz évre be akarja írni magát a történelembe, "ez zajlik most".

Matolcsy már nem csak néhány 100 milliárd forintnyi közpénzre tette rá a kezét, hogy elosztogathassa a rokonai között; már nem csak a magyar gazdaságpolitika vátesze, akinek szobrot kéne állítani; már nem csak az a személy, akin a 2018-as választások múlnak; akinek a fejében lévő szellemi muníció mozgatja a GDP-t.

Már nemcsak a magyar gazdaságtörténet legjobb jegybankelnöke, akit támadni annyi, mit a forintot támadni. (Tehát Matolcsy maga a forint.)

Matolcsy több száz évre bele akarja írni magát a történelembe.

Te atyaúristen, és mi még azt hittük, hogy ez csak pillanatnyi epizód, amikor a józan észt semmibe vevő unortodoxok, félnótás ezoterikusok, közpénzeket ipari méretekben lenyúló futóbolondok irányíthatják a magyar államot.

Mondjuk arra ezer évekig emlékezni fognak, hogy egyszer a magyar gazdaságpolitikát miniszterként és jegybankelnökként olyan ember dominálta, aki nem szerette a számokat, különösen a 8-astól irtózott, ellenben mélyen hitt a tízmilliószoros napokban.

Cikk: http://b1.blog.hu/2016/05/29/matolcsy_tobb_szaz_evre_bele_akarja_irni_magat_a_tortenelembe

b1.blog.hu
Érvelési segédlet fideszes trolloknak
A hosszú hétvégén nagyot mentek a kormánypárti rezsiharcosok, megmondók, bértollnokok, propagandisták, ideológusok, ifjútörökök és sajtófőnökök.Íme 10 dolog, amit a híveik megtanulhattak, és a konstruktív vitában felhasználhatnak Németh Szilárdéktól.

b1.blog.hu
Mit fognak ehhez szólni a KDNP-szavazók hatalmas tömegei?
Közeleg az idő, és már látható távolságban van a KDNP újabb bukása. A kormány azt fontolgatja, hogy eltörli a kötelező erkölcs- és hittant is. Azaz azt tervezik, hogyfelszántják Hoffmann Rózsa lába nyomát, és a barázdákat behintik sóval.

Matolcsyék szerint ők nem szórták szét a pénzt, csak befektették - klikk!

 


Kapcsolódó cikkeink:

lentNERCsörgősipkás futóbolondok amíg a szem ellát / Készült: 2016.05.01
Akkor folytassuk a gyógypedezést, mondaná kedves kollégám, mert úgy tűnik, nem mostanában kellene leszállni erről a hálás témáról, ami a Matolcsy-féle jegybankot övezi. Azt bizonyára tudja már mindenki, hogy a Magyar Nemzeti Bank és annak alapítványai, amelyeknek persze hogy semmi közük egymáshoz, Matolcsyhoz pláne, a kormánytól meg végképp függetlenek - minden más egyéb életbevágó költésük mellett - olyan áron vásároltak szőnyeget, mint keményen dolgozó kisember lakást szokott. Mármint az, aki egyáltalán.