Hírek

Ömlik ki a pénz a külkerbankból, mintha nem lenne holnap

exim_motorMire gondol az ember, ha elhangzik az, hogy „Eximbank”? Talán egy szürke, unalmas kis állami külkereskedelmi bankra. Hát, ez már a múlté, a mai magyar Eximbank már nem egy külkereskedelmi szakbank, hanem rengeteg adófizetői pénzt elnyelő, még annál is több pénzt a nemzetközi piacról állami garanciával beszívó, és egyre furább, belföldi ügyleteket hitelező bankgömböc lett.

Az Eximbank – illetve a vele együtt Exim brand alatt tevékenykedő Magyar Exporthitel Biztosító, a Mehib – célja az lenne, hogy a külföldre termelő cégeket kedvezményesen hitelezze, és ezzel is egyengesse útjukat a nemzetközi versenyképesség rögös útján, sok más ország eximbankjához hasonlóan. Erre külön törvény is van. Azaz volt.

Az utóbbi időben az Eximbank teljesen nyíltan kezdett hitelezni olyan dolgokat, mint Andy Vajna TV2-vásárlása, vagy Garancsi István CSOK-áremelkedést tökéletes időzítéssel kihasználó Kopaszi-gátas lakópark-projektje, miközben Kuna Tibor cége szervez rendezvényt, a Századvég ad tanácsot és még egy Duna Aszfalthoz kötődő cég is megjelent beszállítóként – azaz megjelentek a bank körül az állam más részeinél máshol már megszokott pénztalicskázó érdekcsoportok.

Gyanús dolgok

Akkor sokan felkapták a fejüket, amikor 2014 nyarán egyszer csak kinevezték az Eximbank vezérigaztó-helyettesének a nagyjából nulla banki tapasztalattal rendelkező Puskás Andrást, aki korábban Rogán Antal helyettese volt az V. kerületben.

ovi_mtva

Innentől kezdve tényleg felgyorsultak a dolgok a bank körül. Nem sokkal később, 2014 decemberben leváltották az akkori, világbankos hiteleket letárgyaló vezérigazgatót, Nátrán Rolandot a korábbi MFB-s Urbán Zoltánra. Igaz, ebben szerepet játszhatott egy szövevényes ügy, amiben Nátránék, legalábbis az új vezetés szerint, hátrányos, hűtlen kezelést kimerítő (sőt, a büntető feljelentés szerint „bűnszervezetben elkövetett”) szerződést kötöttek az Eximbank új, Lánchíd Palotában létesítendő székházáról Nobilis Kristóf Döb-68 nevű cégével. A per egyelőre tart, addig is, a bérleti díjat mindkét helyre fizeti az Eximbank, adófizetői pénzből.

A banknak a jelek szerint már kevés volt a korábbi szerep, tehát hogy kísérgessék a külügyminisztert a keleti nyitás soron következő állomásaira, és a bankokon keresztül pénzeljék a kis exportőrcégeket.

Csak jöttek és jöttek a fura gigahitelek:

  • 11 milliárd forint (35 millió euró) egy diósgyőri vasműre egy szlovákiai szír üzletembernek, Aksam Barakatnak, amiből a mostani helyzet szerint nem lesz semmi. (Bejelentés: 2015. április.)
  • A 9,2 milliárd forintos közvetlen állami támogatáson túl nagyjából harmincmilliárd forintos hitel a Kárpáti László agrárvállalkozó Tisza-TK Projekt Kft-jének egy óriási gabonafeldolgozó üzemre Tiszapüspökiben. (Bejelentés: 2015. július.)
  • Ismeretlen összegű hitel az időközben Csányi Sándor befolyása alá került egykori Olajterv, ma már OT Industries százhalombattai gumifeldolgozó üzemére – azóta az ötlet, legalábbis ebben a formájában, kútba esett. (2015. január.)
  • 6,7 milliárd forint (21 millió euró) Andy Vajna kormánymegbízott-kaszinókedvezményezettnek, hogy meg tudja vásárolni a TV2 tévécsatornát. Ez csak 2015 decemberben derült ki.
  • 16 milliárd forint (52 millió euró) Garancsi István Market Építőjének Kopaszi-gáti építkezésére (ezt nem jelentették be, sőt, a pletykák szerint az Eximbanknál és a Marketnél is meg voltak lepődve).

Ami Vajna és Garancsi beruházásait illeti, azok nem csak azért furák, mert hát mégiscsak a miniszterelnök folyamatosan a kedvükre módosított jobszabályokkal és milliárdokkal jutalmazott barátairól van szó, hanem azért is, mert

egy tévécsatorna-vásárlásnak vagy egy budapesti lakópark-építésnek a világon semmi köze nincs az exporthoz.

Korábban nem is adhatott volna ilyen hitelt az Eximban, egészen 2014 szeptemberéig, amikor is módosították az Eximbankot szabályozó törvényt (a sok fura dolgot tartalmazó költségvetési salátatörvény módosításának részeként) ...

Teljes cikk: http://444.hu/2016/02/03/bibliai-leptekekben-omlik-ki-a-penz-a-kulkerbankbol

newoligÁllamosított bankok = Oligarcha hizlalda
Mennyi pénzt adott az MKB az Origo és a TV2 megvételére? - Először egy éve – a Töröcskei István vezette Széchenyi bank csődjének kapcsán – írtam cikket a témában, Bankcsődök: ma kicsiben, holnap nagyban? címmel. Azóta volt itt minden, a BudaCash-csődtől a Quaestor-botrányig terjedően: 300 milliárdos kár, átírt BEVA szabályok, visszamenőleges törvényhozás, végső soron adófizetői pénzekből történő részleges kártalanítás. Felelős nuku, következmény nix.

 


Kapcsolódó cikkeink:

money_fallArany drága fideszes honfitársaim / Készült: 2016.04.03
A DK kiperelt olyan iratokat, amikből kiderül, hogy a Rogán Antal vezette V. kerület pénzelte a kormány egyik propagandalapját. Tegye fel a kezét, akit ez meglep. Szerencsére nem csak ez az egy ilyen kiadvány, weboldal, akárminek nevezzük létezik ebben a kategóriában, hanem jó sok. A jó hír ebben: nem sok ember olvassa. Akkor sem, ha tucatjával dolgoznak ott jól fizetett és rendkívül szorgos munkások.