Hírek

Tízmilliós lelépési díjak - Pártállamot épít a Fidesz?

selejtAkár 10 millió forintos végkielégítést is kaphatnak azok a köztisztviselők, akik távoznak a megszűnő kormányzati háttérintézményektől – derült ki a Népszabadság birtokába került dokumentumból. Még azok is kaphatnak 600 ezret, akiknek nem járna végkielégítés, a feltétel csak az, hogy hat évig elkerüljék az állami és az önkormányzati szférát. Néhány éve a Fidesz még „pofátlan" végkielégítésnek nevezte a többmilliós lelépési díjakat. Az MSZP szerint a Fidesz bürokráciacsökkentés helyett valójában "pártállamot" épít, az Együtt szerint pedig nincs logika a háttérintézmények átszervezésében. Összegyűjtöttük, hogy az ellenzéki pártok miért ellenzik az átszabást.

Megírtuk: Lázár János kancelláriaminiszter jelentette be múlt csütörtökön, hogy 72-73 állami szerv, háttérintézmény, kutatóintézet került „célkeresztbe" a bürokráciacsökkentés jegyében. A háttérintézmények felülvizsgálatát karácsony előtt rendelte el a kormány, a lista összeállítását Orbán Viktor Lázárnak adta feladatul. A Miniszterelnökségnek április 15-ig kell javaslatokat tennie az átalakításokra. Az érintett háttérintézményeknél 50 ezren dolgoznak. Azt Lázár sem cáfolta, hogy lesznek, akiktől megválnak, a köztisztviselők körülbelül húsz százalékától biztosan.

A kormány az angol közigazgatás átszabásának modelljét tekinti példának, a cél az, hogy a távozó közszolgák ne létesítsenek közszolgálati jogviszonyt, illetve ne vállaljanak ismét munkát központi vagy önkormányzati szervnél, kizárólagos állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságnál, köztestületnél. A Miniszterelnökség javaslata szerint a tiltás nem vonatkozna az eseti megbízással vállalt tudományos, oktatói vagy művészeti tevékenységre.

A tízmilliós összeg a szolgálati idő által kiszámított végkielégítés 400 százaléka – rögzítik az előterjesztésben. A távozó közigazgatási tisztviselők impozáns végkielégítésének terve azért is pikáns, mert 2010-ben a választási győzelme után hivatalba lépő Orbán-kormány kész volt felborítani az alkotmányos rendszert, és a nemzetközi felháborodás és botrány árán is korlátozni az Alkotmánybíróság jogosítványait azért, hogy visszamenőleges hatállyal eltörölhesse a kétmillió fölötti „pofátlan" végkielégítések rendszerét.

A kormányzati javaslat azt is előírja, hogy Lázár Jánosnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel közösen kell majd kidolgoznia a Karrier Híd- programot, amelynek elindítását 2017. január elsejére tervezi. A program fő pillére lesz, hogy adó- és járulékkedvezményt biztosítson azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a közfoglalkoztatásból kilépetteket alkalmazzák. A hiányszakmákra vonatkozó átképzési program lesz a másik pillér, a harmadik pedig, hogy kedvezményes hitellel támogatják a tulajdonossá válást a közszférát elhagyók esetében.nepszava

MSZP: pártállamot épít a Fidesz

Az ellenzéki pártok ellenzik a háttérintézmények átszervezését. Az MSZP szerint a Fidesz bürokráciacsökkentés helyett valójában "pártállamot" épít a háttérintézmények átszervezésével. Beke Károly, az MSZP elnökségi tagja úgy fogalmazott, hogy ezzel az intézkedéssel az Orbán-kormány megint nem magán spórol, hiszen nem a felesleges és drága politikai vezetők, államtitkárok, helyettes államtitkárok, kormánybiztosok, miniszteri biztosok létszámán csökkent, hanem "kínozza" az alacsony fizetésből élő dolgozókat, közalkalmazottakat.

Együtt: nem fognak működni ezek a csúcsminisztériumok

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja semmiféle logikát nem lát abban, a bürokráciacsökkentés jegyében bejelentett átalakításban. Szabó Szabolcs független képviselő teljes mértékben érthetetlennek nevezte, hogy miért pont a listán lévő intézmények szűnnek meg vagy olvadnak be. Azt mondta, amikor majd egy-egy hatóságot vagy intézményt egy minisztérium alá rendelnek, újabb államtitkárokat vagy helyettes államtitkárokat kell majd kinevezni az új minisztériumi egységek élére. Így azok a fideszes képviselők is új poszthoz jutnak, akik eddig nem voltak államtitkárok, és még nagyobbra nő a kormány. A képviselő hozzátette: az Együtt úgy gondolja, hogy ezek a csúcsminisztériumok sem fognak működni.

PM: pusztító eredményekkel járna a leépítés

A Párbeszéd Magyarországért szerint a közszféra tervezett leépítése a rövidlátó és akarnok politika mintapéldája, ami pusztító eredményekkel jár. Tordai Bence úgy fogalmazott: akiket most Lázár János bürokratának nevez és ellenségként bélyegez meg, valójában szakmai munkát végeznek, mert ők szolgálják az oktatást, a tudományt, a kutatást, a gyógyítást és a kultúrát. Ha bezárják és részben jogutód nélkül megszüntetik ezeket az intézményeket, akkor a magyar állam nagyon fontos képességeket veszít majd el - értékelt. A PM szerint nem pusztításra, hanem fejlesztésre és képzésre van szükség a magyar közszférában - mondta a politikus.

LMP: spórolást szolgál az átszervezés

Komlósi Csaba, az LMP kulturális szakszóvivője pénteken úgy nyilatkozott: bürokráciacsökkentésre ugyan szükség van, a bejelentett lépések ugyanakkor nem ezt szolgálják, csupán a spórolást. Fontos intézményeket kíván megszüntetni a kormányzat, amelyek nem méltóak a leépítésre - értékelt a szóvivő.

Cikk: http://nepszava.hu/cikk/1083457-tizmillios-lelepesi-dijak---partallamot-epit-a-fidesz

www.atv.hu / videó
Bokros Lajos / 2016.01.26.
„Ez olyan mintha láncfűrésszel mennék be a füvészkertbe gyomot irtani”. –mondta Bokros Lajos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Lázár János „halállistájáról. A MOMA elnöke szerint nincs ésszerű magyarázat arra, hogy miért éppen most akarják ilyen drasztikusan csökkenteni a bürokráciát, hacsak az nem, hogy most bejelentették, mindenki fél, aztán majd jön a „jó király” és megmenti az embereket. Hatezer dolgozótól válhatnak meg a minisztériumi háttérintézmények, ha Orbán rábólint Lázár János bürokráciacsökkentési ...


6 ezer állami dolgozót bocsáthatnak el - 2016.01.26. - Több mint 6 ezer állami dolgozót bocsáthatnak el a minisztériumi háttérintézmények átszervezése miatt - tudta meg az Index. Ez a birtokukba jutott előterjesztésből derül ki, ami szerint a hatékonyabb ügyintézés miatt van szükség az intézkedésre. Ugyanakkor hatástanulmány, ami ezt alátámasztaná, nincs a dokumentumban. - Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/6-ezer-allami-dolgozot-bocsathatnak-el

www.atv.hu / videó
Bürökráciacsökkentés: Orbán Viktoré az utolsó szó / 2016.01.27.
Orbán Viktor dönt majd arról, hogy a megszűnésre ítélt háttérintézmények közül melyik maradhat, és melyiknek számolják fel végleg a működését. Az Index úgy tudja: Lázár János listája csak azért lett ilyen hosszú, hogy a végén legyen majd mibőlengedni. A tervek szerint 6 ezer embert küldenének el. A lobbizásra azonban nem lesz sok idejük az intézményvezetőknek: legkésőbb február 10-én ugyanis - a portál szerint - megszülethet a döntés. További részletek a videóban.

kadar_oviSimay E. I.: Lezárul a káder-casting első fordulója
A kormányzati háttérintézmények kapcsán jött a hír, hogy bezárási hullám söpör végig rajtuk. Nem egy esetben olyan intézményeket is elsöpörve, amelyek nagyjából a tervidőszak, illetve a szervezés korszakát élik. Megindult a stáb összeállítása, majd megszűnnek. Látszólag ésszerűtlenül. Valójában talán a hatalom egyedfejlődésének teljesen ésszerű momentumaként. Az utóbbi kapcsán egy három szintes lebontást terjesztenék elő megfontolásra. Nyilvánosan kijelentve: nincs nálam a bölcsek köve.

ovi_orulPofátlanok
Tényleg azok. Olyan vehemensen tiltakoztak a 2010-es kormányváltáskor a fideszes politikusok az állami apparátusból elbocsátott korábbi közalkalmazottak milliós végkielégítései miatt, hogy azt gondolhatta a közvélemény, valami irdatlan visszaélésről rántják le a leplet a hatalom új „urai”. Csontvázakat kerestek az államigazgatás „szekrényeiben”, nem találtak. Az állam kirablását vélelmezték a végkielégítések kifizetése körül, de a „pofátlannak” mondott kifizetésekről kiderült, hogy a Bajnai kormány egyetlen korábbi közalkalmazottnak sem fizetett nagyobb „bánatpénzt”, mint amit az akkor érvényes törvények szerint megillette őket. Túl hangosan léptek fel, nehéz lett volna hirtelen visszavenni a hangerőből, kitalálták a kétmillió fölötti kifizetések 98 százalékos büntetőadóját. Törvénytelen volt, ők is tudták, de megtették.