Hírek
A tizenegyes század példája
- Részletek
- Készült: 2015. augusztus 08. szombat, 23:06
- Találatok: 3278
Tulajdonképpen mi még az idegengyűlölethez is teljesen hülyék vagyunk. Bemondta a tévé, a rádió, ki volt szépen plakátolva, sőt még személyesen a miniszterelnök is rákérdezett, hogy van-e hozzá kedvünk? Hogyne lenne! Már régóta csak a kedvező alkalomra vártunk. Üsd, vágd, nem apád! Betyár virtus, vagy mi a fene.
Először ott bicsaklott meg ez a nagy nemzeti nekibuzdulás, hogy elfelejtették velünk pontosítani a gyűlöletünk tárgyát. A plakátokra nincs sehova odaírva, hogy konkrétan, ki is az elvetemült, aki kedvtelésből Magyarországra szeretne jönni, azután mindenáron ki akar minket túrni a saját hazánkból. Nagy igyekezetében az ember ilyenkor aztán piszkosul elkezdi utálni azokat akiket kell. Hogy kiket? Hát azokat, azokat az izé…, mindegy, na. Tudom és kész. Nem vagyok én ostoba, tökéletesen meg tudom saccolni. A külföldiül beszélőket, meg persze azokat, akik olyan külföldiesen néznek ki. Meg a segítőiket. És a segítőik segítőt. És persze a segítőik segítőinek segítőit…
Emiatt aztán az lett a vége a nagy offenzívának, hogy mindenki kedve szerint azt gyűlölhet, akit csak akar. Keresztbe, kasba, széltébe, hosszába. Ha úgy gondolom, buzgó imádságok közepette, orrba verem a szomszédomat, mert valami ismeretlen isteneknek áldoz a hátsó kertben. Aztán a végén kiderül, hogy csak szalonnát sütöttek. Sajnálatos eset. Furcsán viselkedtek, na. Még tüzet is raktak, mint a pápuák.
Az lett volna a célszerű, ha mindenki kapott volna egy „Magyar vagyok, nem turista!” közhely-pólót. Aki pedig várost nézni jön hozzánk az egy „Turista vagyok, nem bevándorló! Ez nagyjából azt jelenti, hogy mentességet élvezek.” feliratút. Így már mindjárt szervezettebben ugorhattunk volna neki a Kristallnacht-nak.
Ennek sajnálatos hiányában, szegény Kovács Zoltán, kormányszóvivő úr és frontember láthatóan egyre meggyötörtebb állapotban kénytelen minden atrocitás után közölni a közvéleménnyel, hogy sajnos fatális tévedés történt, de azért nem jártunk olyan messze az igazságtól. Legközelebb majd biztos beletalálunk pontosan a bajok közepébe. Ezáltal a haza is nagy valószínűséggel fényre fog derülni, vagy valami hasonló égi jelenség fog történni. Azt állítja, hogy nekünk ettől sokkal jobb lesz, és ez a lényeg. A többi csupán járulékos veszteség, baráti tűz, jobban mondva eltévedt ökölcsapás.
A gyűlölet már csak ilyen. Nagyon nehéz kordában tartani. Tisztességes politikus nem is nagyon játszadozik vele, már csak a saját jól felfogott érdekében sem. Jelenleg valami politikai hasznot persze ki lehet vele belőle csikarni, és pozőr módjára el lehet vele játszani a haza megmentőjének bájos szerepét. Ha azonban ez nem párosul valami látványos eredménnyel, a hűséges harcostársak előbb, vagy utóbb, de megunják a dolgot és elkezdik követelni a zsoldjukat. Csúnya históriákat lehet olvasni erről a történelemkönyvekben és a világirodalomban. Ott van példának egy rakat királydráma.
Egyre több jel mutat arra, hogy a polgárok ellenállása megcincálta a kormány mesterien felépített propagandáját. Illetve hülyeségeket beszélek. Nincs itt semmiféle ellenállás, csak jó szándék, segítőkészség és együttérzés. Egyre több kölcsönösen pozitív tapasztalat halmozódik fel a menekültekkel kapcsolatban. Ennek hatására a támadások mindinkább groteszkebbekké és vállalhatatlanabbá válnak.
A kormány természetesen megpróbál minden eszközt bevetni azért, hogy a feszültséget a végletekig feszítse és legfőképpen fenntartsa. Ha hazudni kell, akkor hazudik. Eddig ebből baj még nem történt.
A támadásból azonban úgy néz ki, lassan, de biztosan átmennek védekezésbe. A déli határzár épül ugyan, de nem úgy, ahogy azt eredetileg elképzelték. Az egész akció egy karikatúrává torzult, ami így az egész kaiserlich und königlich Orbán rezsimet kitűnően jellemzi. Ad-hoc döntéseket hoznak, hasra csapva, előkészítés és hatásvizsgálatok nélkül, aztán menet közben elkezdenek vadul improvizálni. Hogy ne érje szó a ház elejét – csak azért is, merő dacból – tessék-lássék lezárják ugyan a beígért határszakaszt, de a menekültek bejutását ez a ákombákom tákolmány nem nagyon nehezíti meg.
A problémákra hamis és rossz válaszokat adnak, amit valamiként mindig korrigálni kell. Már az elején világos volt az, hogy ez a „határzárosdi” csak egy méregdrága blöff. A valódi problémákat a lakosság egy része kezdte el megoldani a korrupcióba gabalyodott kormányzat helyett. Ez a legnagyobb kudarc, ami ezt az egész xenofób propagandát érhette. Túlságosan sokan húzták ki a fejüket a hurokból. Amikor a lakosság józan gondolkodású része rádöbbent arra, hogy a helyzet tarthatatlan, cselekedni kezdett. Az azért mégsem járja, hogy kisgyerekek éhezzenek és szomjazzanak. Nem kötelező ehhez római katolikusnak lenni. Ferenc pápa sem ezért szólalt fel, hanem mert derék, lelkiismeretes ember.
Teljes cikk: http://huppa.hu/a-tizenegyes-szazad-peldaja/
Kapcsolódó cikkek:
- A kettéfűrészelt De Gaulle
Csak némi késéssel csapott meg a történelmi fordulat szele. Először észre sem vettem, hogy a tusnádfürdői beszédben új szerepben a maga írta darabban a 21. század De Gaulle-ja akar színpadra lépni. Elment a fülem mellett a bejelentés: "Mi, magyarok, a földrész gaulle-istái vagyunk." Az világos volt, hogy a "mi, magyarok" Orbánnál a fejedelmi többes szám jegyében "én magyar"-t jelent, de még mindig nem vettem igazán komolyan a dolgot. Végül is lefestették már az Aranycsapat tagjaként, azt is túléltük. Ha most De Gaulle, hát De Gaulle. Jó, hogy ennyivel megúsztuk, ezzel az erővel lehetne éppen Napóleon vagy Julius Caesar is.