Hírek

Miért engedik ki a Hrurirát fizetési kötelezettsége alól?

v_miskaAz MSZP azt kérdezi a nemzetgazdasági minisztertől, miért engedik ki a végelszámolással fizetési kötelezettsége alól a Quaestor Financial Hrurira Kft.-t.

Szakács László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) épülete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, a céginformációs adatok szerint a kft.-vel szemben július 9-én kezdődött végelszámolás, amely lényegében megszüntetést jelent. Emlékeztetett arra, hogy a Quaestor-kötvényeket ez a kft. bocsátotta ki, bár az eladási szerződésekben Q-ÉP Zrt. az eladó.

Értékelése szerint kiengedik a kötelemből azt a társaságot, amelyiknek fizetési kötelezettsége lehet a károsultak, a Befektető-védelmi Alap, a Quaestor-alap és az azokat esetlegesen előzetesen finanszírozó bankok és az MNB felé.

Az Országgyűlés brókerbotrányt vizsgáló albizottságának tagja felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény áprilisi elfogadása után minden fideszes vezető azt mondta, három hónapon belül minden károsult megkapja jogos jussát. Szerinte azonban a kormány el akarja odázni a jogszabály végrehajtását. Ezért is fordult írásbeli kérdéssel Varga Mihály miniszterhez a múlt héten - mondta.

Szakács László a többi között azt kérdezi a nemzetgazdasági minisztertől: mi az álláspontja arról, hogy a Quaestor összeomlása előtti utolsó pillanatban a Külgazdasági és Külügyminisztérium kivette a cégnél tartott pénzét? Miért hivatkozik a tárca az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszok elbírálására, amikor annak nincsen halasztó hatálya a törvény végrehajtására?

Az MSZP-s politikus amellett, hogy a Quaestorral kapcsolatban is firtatta az MNB felelősségét, azt is megkérdezte Varga Mihálytól: mi az álláspontja arról, hogy a jegybank a törvényben meghatározott feladatain túl műkincseket vásárol?

Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese elmondta, azért jöttek az MNB elé, hogy támogatásukról biztosítsák az épület előtt tüntető Quaestor-károsultakat. Emlékeztetett arra, hogy az MSZP tavasszal jogi segítséget is ajánlott a károsultaknak. Közölte, most úgy látják, hogy újra segíteni kell a károsultaknak, a kormány ugyanis azt mondja, minden rendben van, folynak a kifizetések, miközben ez nem így van.


Miért engedik ki a Hrurirát fizetési kötelezettsége alól? - Közzététel: 2015. aug. 5. - Az MSZP azt kérdezi a nemzetgazdasági minisztertől, miért engedik ki a végelszámolással fizetési kötelezettsége alól a Quaestor Financial Hrurira Kft.-t.

Cikk: http://mszp.hu/video/miert_engedik_ki_a_hrurirat_fizetesi_kotelezettsege_alol

Gőgös Zoltán - 2015.08.05. - Ha egy cég végelszámolás alá kerül, akkor az meg is szűnik, ez után nem lehet semmilyen követelés vele szemben - ezt Gőgös Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az MSZP elnökhelyettese szerint akkor lehet végelszámolás alá vetni egy céget, ha nincsen semmilyen tartozása, ez egy napi gyakorlat, ezzel semmi baj nincs, de a Quaestor esetében ez nem állja meg a helyét. - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20150805-gogos-zoltan

Pápa Levente - 2015.08.05. - Most azt mondják Matolcsyék, hogy azért ilyen magasak a bérek a jegybankban, mert a piaci szférához igazították, holott 2013-ban még egy ÁSZ jelentés azt állította, hogy egy kifizetőhely az MNB, annyira sokat keresnek a dolgozók, most ennél is 25 százalékkal többet keresnek - ezt Pápa Levente mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az Együtt alelnöke szerint valaki biztosan hazudik, vagy Matolcsy György, aki azt mondja, hogy ez a reális, vagy az ÁSZ jelentés nem mondott anno igazat. - Quaestor ügy: 4:33 min. - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20150805-papa-levente