Hírek

Kérlelhetetlen éretlenek

kdnpA napokban olvashattuk a Medián reprezentatív felmérésének eredményét, amely a vasárnapi nyitva tartás társadalmi támogatottságáról mutat valós képet. Az elemzés márciusi és májusi adatokat ismertet, hasonlít össze. Pártszimpátia alapján sorolja be a lakosság véleményére kíváncsi és közérthetően megfogalmazott kérdésre beérkezett válaszokat. Ebből az derül ki, hogy május végén a megkérdezettek 72 százaléka támogatta az üzletek vasárnapi nyitva tartását (ez az érték márciusban „csak” 62 % volt), ami azt jelenti, hogy a társadalom csaknem háromnegyede szívből utálja az értelmetlen vásárlási korlátozást.

A helyzet „fokozódását” hitelesen igazolja, hogy két hónap alatt 45 százalékról 63 százalékra emelkedett azoknak a Fidesz híveknek az aránya is, akik a hét utolsó napján nyitva tartó üzleteket kedvelik. A Jobbik szimpatizánsok szintén a korlátozás nélküli vasárnapi vásárlás pártján állnak: náluk 64 százalékról 78 százalékra növekedett a hétvégi nyitva tartással rokonszenvezők csoportja. Lassan nyugodtan kimondható, hogy egy ország áll szemben a KDNP által kierőszakolt buta törvénnyel és az abból eredő gyakorlattal.

Nem tudom, minek kell történnie ahhoz, hogy az idevonatkozó törvényt megszavazó képviselők közül valaki pánikszerűen felsikoltson: hölgyeim és uraim, ezt a dolgot nagyon elszúrtuk! Változtassunk, de íziben! Az elbukott net-adóval kapcsolatban a miniszterelnök több alkalommal büszkén jegyezte meg, hogy az ugyan elhibázott kezdeményezés volt, de a plebejus kormányzat képes volt gyorsan korrigálni. Most rosszabbul állunk, hiszen a társadalom többsége által gyűlölt és megvetett koncepció már nem a tervasztalon hever, hanem alkalmazott gyakorlatként négy hónapja mérgezi közéletünket és keseríti meg mindennapjainkat. Korlátozza döntési szabadságunkat, önkizsákmányolásra kényszeríti a családi vállalkozókat, tönkreteszi a szezonális bel- és külföldi idegenforgalmat. Az ostoba intézkedés következtében két hónap alatt csaknem 2500 kereskedelmi dolgozó került az utcára, miközben áprilisban (a vasárnapi zárva tartás első teljes hónapjában) rekord túlóramennyiséget - összesen 378 ezer órát - teljesítettek a kereskedelemben dolgozó munkavállalók. A balatoni és a velencei tavi önkormányzatok „térden állva” könyörögtek a gazdasági kormányzatnak, hogy legalább a főszezonban oldják az indokolatlan szigort. Mindenki látja, hogy pénteken–szombaton a Balaton közeli bevásárlóközpontokban elviselhetetlen a zsúfoltság, a hét utolsó napján pedig a családi tulajdonban lévő kis üzletek nem képesek magas szintű kereskedelmi szolgáltatást nyújtani. A feszült helyzet ellenére sincs esélye a konstruktív párbeszédnek, az ésszerű nyitásnak, a szükséges változtatásnak.

Az ismételt nemleges kormányzati válaszok félelmet, konokságot és sértettséget takarnak. A jogalkotók bizonyára attól félnek, hogy gyengének tűnnek és a köznevetség tárgyaivá válnak, ha engednek a racionalitás parancsának és visszavonják a törvényt. Ezért konokul azt hajtogatják, hogy az intézkedés családbarát és kedvezőek a gazdasági hatásai. És sértettek is a nemzetes asszonyok, urak, mert úgy érzik, hogy az őket választó nyomorult nép nem értékeli áldozatos munkájukat és nem képes megérteni a magasztos gondolatokat.

Az elfogadott normaszöveghez fűzött magyarázatok pedig álszentek és szakmai járatlanságot tükröznek. Okkal-joggal gondolhatja tehát a lakosság jelentős többsége, hogy az üzletek vasárnapi zárva tartását egy nagyképű, erőszakos, kontár brigád agyalta ki és emeltette törvényi erőre.

Itt tartunk most, július első napjaiban. A Medián felméréséből az a következtetés is levonható, hogy ma már nincs olyan számottevő polgári csoportosulás (ideértve a pártokhoz nem kötődő személyek közösségét is), amely elfogadná a jelenlegi állapotot. A KDNP-hez húzó maroknyi keresztes vitéz hamis igehirdetéssel igyekszik a népet kábítani, de az öntudatos (és vásárolni akaró) magyarok már nem vevők a süket dumára. Van véleményük, mégpedig egyértelmű és markáns.

A jelenlegi szituációt a foci nyelvére fordítom: a 72 százalékos támogatási arány felér egy sárga lapos figyelmeztetéssel, ami után könnyen villanhat a szigorúbb büntetést jelentő piros.

A felmérés eredményeinek közzétételével közel egy időben tudhattuk meg, hogy a Magyar Szocialista Párt népszavazási kezdeményezést adott be a Nemzeti Választási Irodának. Az ellenzéki párt most mindenkit megelőzött, így a június 30-án benyújtott kérdésük kedvező elbírálása után lehetőség nyílhat a vasárnapi nyitva-, illetve zárva tartás ügyében népszavazást tartani. Remélem, hogy a kezdeményezést nem sajátítja ki a párt és az aláírásgyűjtés során nem válik elkeseredett politikai harcok és paktumok martalékává egy vállalható, jó szándékú törekvés. Igazi civil megmozdulás keretei közt kell tartani a kezdeményezést, folyamatosan hangsúlyozva, hogy a népszavazás felkarolása/kikényszerítése demokráciánk és gazdaságunk szempontjából egyaránt fontos.

Minden természetes személyt, szakszervezetet, civil szervezetet, munkaadói szövetséget arra bíztatok, hogy pártpreferencia nélkül támogassa az aláírásgyűjtést. Az érvényes és eredményes népszavazás érdekében tehát az „Ügyet” távol kell tartania pártok hadszínterétől, mivel csak így van esély arra, hogy a magyarok millióinak akarata – politikai vonzalmaiktól függetlenül -maradéktalanul érvényesülhessen.

dr. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára

Cikk: http://nepszava.hu/cikk/1062280-kerlelhetetlen-eretlenek

Kapcsolódó cikkek:

  • Láss csodát: újabb és újabb CBA-üzletek nyitnak ki vasárnap
    Az elmúlt hónapokban megtorpant a kiskereskedelmi forgalom látványos bővülése, de növekedés továbbra is tapasztalható. A kormányzati propaganda elsősorban a magyar gazdaság teljesítményének javulásával magyarázza a növekedést, de a szakemberek szerint leginkább a piac kifehéredése húzta feljebb a számokat.
  • Már tucatnyi trükköt kitaláltak a vasárnapi boltzár ellen
    Nagyon kreatívaknak bizonyulnak az üzlethálózatok a vasárnapi boltzár kicselezése sportágban: az internetre mennek, hosszabbítják a hétközi nyitva tartást, nyomatják a franchise-t, kis boltokat nyitnak. A legújabb trükk az, hogy piacnak minősíttetik magukat.
  • Piacnak minősíttette magát egy balatoni CBA-üzlet
    Bár a CBA elnöke, Baldauf László a Heti Válasznak adott interjújában a vasárnapi munka rossz hatásairól beszélt, egy balatonfenyvesi CBA mégis piacnak minősíttette magát, így vasárnap is nyitva lehet. Az 1000 négyzetméteres CBA-boltnak a szabályozás szerint zárva kellene tartania vasárnaponként, a település jegyzője azonban a tulajdonos kezdeményezésére piacnak nyilvánította az üzletet, a piacokra pedig nem vonatkozik a vasárnapi nyitva tartás tilalma – számolt be róla az RTL Klub Híradója.
  • Medián: egyre többen a vasárnapi zárva tartás ellen
    Minden társadalmi csoportban, beleértve a pártállás szerinti csoportokat is, egyértelmű többségben vannak azok, aki ellenzik a korlátozást. - A legnagyobb mértékben a kormánypárti szavazók véleménye változott: míg márciusban a fideszesek körében kisebbségben voltak a vasárnapi nyitva tartás hívei (45 százalék), májusra már közel kétharmadosra nőtt az arányuk.

  • Már kétezer magyar került utcára a vasárnapi boltzár miatt - 2015. június 26.
    A vasárnapi boltzár bevezetése óta több mint kétezer fővel csökkent az alkalmazottak száma a kereskedelemben, a túlórák pedig öt éve nem látott magasságokban járnak a KSH adatai szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium viszont azt közölte, hogy szó sincs elbocsátásokról, mivel a különböző médiumok nem vették figyelembe a „szezonális hatásokat”. A Portfolio azonban a „tiszta kép kedvéért” egészen 2008-ig visszamenőleg megnézte az adatokat, és a szezonális hatásokat is kiszűrve megállapították, hogy a 2000 fős szám igenis közel állhat a valósághoz.


Fidesz a CBA-ról: Ügyeskedők mindig is lesznek - 2015.07.06. - A Fidesz-KDNP-nek nem tetszik, ha valaki trükközik a vasárnapi zárva tartással. Főleg addig, amíg nem tudják, hogy ez a valaki a CBA.

Betöltés...

video: Piacnak minősítették, kinyithat a CBA-üzlet - 2015.07.02. - Kiskaput talált a vasárnapi boltzár szabályozásán egy Balaton parti CBA. A bolt piacnak minősíttette magát, így vasárnap is nyitva lehet. Közben a CBA elnöke a Heti Válasznak adott interjújában a vasárnapi munka rossz hatásairól beszélt. A KDNP továbbra is azt mondja: a vasárnapi zárva tartás az egész társadalomnak jó. Az MSZP szerint a kormánypártok szembe mennek az emberek akaratával. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/piacnak-minositettek-kinyithat-a-cba-uzlet


Lendületvesztés a kiskereskedelemben - Közzététel: 2015. jún. 29. - Az ATV Start vendége Dávid Ferenc a VOSZ főtitkára.

Dávid Ferenc - 2015.06.11. - Lehet, hogy ez a nagy meleg az agyára ment valakinek, hogy ilyen eszement szabályozásokat hoznak, ezzel az erővel azt is rendeletbe lehetne foglalni, hogy hétköznap nem lehet ittasan vezetni, csak hétvégén - ezt Dávid Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy egy friss rendelet szerint a vasárnap nyitva tartó boltokban dolgozó családtagoknak ezentúl nem kell szakképesítéssel rendelkezniük ahhoz, hogy például beálljanak a sajtpult mögé, de csak vasárnap. A VOSZ főtitkára szerint semmilyen logika nincs a dologban, hiszen a rendelet szerint például kertészeti cikket, órát és ékszert is lehet árulni szakképesítés nélkül, pedig ezekhez sem árt a szakértelem. - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20150611-david-ferenc-eb