Hírek

Orbán keményen dolgozó multimilliárdos kisember haverja nyerte a Dagály 38,7 milliárdos kivitelezését

buszkesegeinkA Market Építő nyerte a Dagály uszoda 2017-es úszó vébével kapcsolatos kivitelezésekről szóló munkákat, derült ki az európai közbeszerzési értesítőből. A Market Építő többségi részesedését tavaly szeptemberben megszerezte a Garhartt Invest 2014 Zrt., ami Garancsi István tulajdonában áll.

Garancsi, mint a Figyelő azt megírta róla, egy igazán remek ember. (A Magyar Természetjáró Szövetség elnöke, korábbi biciklis kormánymegbízott, a Videoton, a CD Hungary, a takarékszövetkezeti integrációt megúszó Duna Takarék tulajdonosa, az állammal rendkívül előnyös üzleteket kötő MET résztulajdonosa, a kormány döntéseitől függő építőiparban és a plakátbizniszben is vastagon érdekelt üzletember, a miniszterelnök körül épülő új gazdasági birodalom egyik kulcsfigurája, Orbán Viktor 2009-es hegymászó kötélbarátja. Vagyonát 19 milliárd forintra becsülik.)

Az MNV által kiírt munkára három ajánlat érkezett, a Marketen kívül a Strabag és a Duna Aszfalt érdekeltségi körébe tartozó Magyar Építő próbálkozott.

A közbeszerzés nem volt nyilvános. Az MNV szerint

“előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség miatt hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzéssel”

választották ki a győztest.

Az eredetileg 40 milliárd forintra becsült munkát egy 38,7 milliárd forintos ajánlattal nyerte a Market – ez egyébként áfa nélkül értendő. A munka 23 százalákát alvállalkozóknak adja ki a Market a szerződés szerint.

Az eredményhirdetés május 11-én történt, másnap már meg is kötötték a szerződést.

A Market Építő tavaly 49 milliárd forintra növelte nettó árbevételét az egy évvel korábbi 38,6 milliárdról, tehát nincs sokkal lemaradva a két másik kormánykedvenc, közbeszerzésekkel kitömött építőipari cég, a Közgép és a Duna Aszfalt mögött. Ez a cég építette többek között a Fradi-stadiont is (erre 2013-ban 13,5 milliárdot, aztán még 0,9 milliárdot kaptak az MNV-től), de a józsefvárosi pályaudvar melletti holokauszt-központ építését is ők nyerték meg – ez utóbbit egy nem nyilvános közbeszerzésen.

Cikk: http://444.hu/2015/06/19/orban-kemenyen-dolgozo-multimilliardos-kisember-haverja-nyerte-a-dagaly-387-milliardos-kivitelezeset/

Kapcsolódó cikkek:

  • Hungaricum(?)
    Egy korabeli vicc szerint L. I. Brezsnyev sürgősséggel összehívja a Politbürót s kiadja az ukázt: azonnal kezdeményezni kell az ENSZ-nél az időzónák eltörlését, s ezzel az egységes számítás bevezetését. Próbálják neki elmagyarázni, hogy ez nem lehetséges, de ő köti az ebet a karóhoz: “Az időzónákból komoly diplomáciai kellemetlenségek fakadnak. Legutóbb táviratot küldtem II. János Pálnak, melyben sajnálatomat fejeztem ki az ellene elkövetett merénylet kapcsán, s kiderült: még meg sem történt!” … No valami hasonló “magaslatokra” kezd süllyedni a mi provinciális, háztáji diktatúránk is.
  • Kerek
    Ha volt, aki úgy érezte, nem kerek a sztori, amikor a miniszterelnök bejelentette, hogy a nemzetközi úszósport segítségére sietünk, s tőkeerős, gazdag országokat is megszégyenítve beugrunk a 2017-es úszó-világbajnokság rendezésébe, aminek lehetőségét mexikói barátaink kormányzati finanszírozás hiányában visszaadták – nem volt egyedül. - Bár még csak 25 milliárdról szóltak a hírek a nagy formátumú rendezvény költségvetését taglalva, a dologban volt valami furcsa.
  • Vizes vb: diszkvalifikálná Garancsit a PM
    Semmisnek tartja a Párbeszéd Magyarországért a 2017-es vizes vb beruházásának 49 milliárd forintos szerződését, amit Garancsi István érdekeltsége nyert el. Az ellenzéki párt szerint a gond az: már azelőtt aláírták a szerződést, hogy megjelent volna az engedélyező kormányhatározat.
  • A látszat szép, de Orbán új barátja a kormánynál is fontosabb
    A Garancsi Istvánhoz köthető Market Építő Zrt. nyerte el azt a közbeszerzési eljárást, amelyet az MNV Zrt. a 2017-es budapesti úszó-világbajnokság beruházásaira írt ki. A dokumentumoknak azonban van egy igencsak pikáns elemük, a szerződést ugyanis már akkor aláírták a Market Zrt.-vel, amikor az erre jogosító kormányhatározat még meg sem született.
  • Egy keményen dolgozó multimilliárdos kisember
    Egy keményen dolgozó, multimilliárdos kisember képe bontakozik ki Garancsi Istvánról, akiről a Figyelő legfrissebb számában jelent meg portré. A Magyar Természetjáró Szövetség elnöke, a Videoton, a CD Hungary, a takarékszövetkezeti integrációt megúszó Duna Takarék tulajdonosa, az állammal rendkívül előnyös üzleteket kötő MET résztulajdonosa, a kormány döntéseitől függő építőiparban és a plakátbizniszben is vastagon érdekelt üzletember, a miniszterelnök körül épülő új gazdasági birodalom egyik kulcsfigurája barátai és ismerősei szerint
  • Csúcsra járatták a kormányközeli pénztermelést
    Mit gondolnak ki nyerte a 2017-es úszóvébé helyszínének megépítésére kiírt tendert? Igen, kitalálták, Garancsi István, a kormányfő közeli barátja, illetve nemrég birtokába jutott cége, a Market Építő Zrt. Csaknem 40 milliárdos melóról van szó.
  • Orbán haverja csaknem 40 milliárdért építheti meg az úszóvébé palotáját
    Június elseje van, ami azt jelenti, hogy a cégeknek ki kellett rakniuk az éves beszámolóikat tavalyról. Ezért megnéztünk négy találomra kiválasztott céget, hogy teljesítettek 2014-ben: a Közgépet, a Duna Aszfaltot, a Mészáros és Mészárost és az Eliost. A négy cégben közös, hogy magyar tulajdonban van, a kormány bizalmát élvezik, sok közbeszerzést nyernek, és nagyon-nagyon sikeresek.
  • A legtöbb pénzt most így lehet csinálni Magyarországon
    Olyan lehetőséget kapott az államtól egy svájci központtal működő, részint offshore hátterű cég az utóbbi négy évben, ami egészen egyedülálló módon tudta gazdagítani a tulajdonosait. - A MET magyarországi leánya úgy csinált rengeteg pénzt (2012-ben például adózott eredménye közel 50 milliárd forint volt), hogy az állam rendeletekkel és nagyszerű szerződésekkel biztosított számára kivételes helyet a hazai földgázpiacon. Annyira nagyvonalú volt a kormány, hogy három ellenzéki párt (MSZP, Jobbik, LMP) is feljelentést tett az ügyben, többek között hűtlen kezelésért, csalásért és pénzmosásért.
  • Próbálják magyarázni Garancsi szerencséjét
    Az oszlopokon elhelyezett hirdetések okozta közúti balesetekről a KSH nem gyűjt adatot, korábban sem volt ilyen felmérése, erről soha nem készített elemzést és hasonló sincs folyamatban – tájékoztatta lapunkat Farkas-Varga Éva, a KSH osztályvezetője. Ehhez képest a csütörtöki kormánytájékoztatón Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal indokolta az oszlopokon elhelyezett hirdetések tilalmának feloldását, hogy a KSH adatai alapján nincs összefüggés a balesetek száma, illetve az oszlopokon szereplő reklámok között.
  • Újra lehet reklámtáblát rakni a villanyoszlophoz, de ennek biztos semmi köze ahhoz, hogy Garancsi István reklámcéget vett
    Azt javasolja a gazdasági bizottság, hogy oldják fel a villanyoszlopokon, telefonpóznákon elhelyezett reklámok kihelyezését sújtó tilalmat. Ezt a tiltást három éve vezették be, a balesetveszélyre hivatkoztak. A tilalom feloldásához a közlekedési törvényt kell módosítani, a módosítást már be is adták, szúrta ki a Napi.hu.

Kapcsolódó RTL híradók:

  • Más szabályok vonatkoznak a Dagályra
    2015.06.21. - Nem vonatkoznának az építési szabályok és hatósági eljárások a 2017-es vizes világbajnokságra készülő Dagály uszodakomplexum beruházásának egyes részeire. Erről nyújtott be módosító indítványt egy fideszes képviselő. Kósa Lajos, a párt alelnöke és a szervezőbizottság elnöke szerint azért szükséges az enyhítés, hogy elkészüljön az uszoda.
  • Garancsi cége építheti az uszodát
    2015.06.20. - A miniszterelnök jóbarátjának, Garancsi Istvánnak a cége építheti a 2017-es vizes vb uszoda komplexumát. Majdnem 40 milliárd forintos beruházást közbeszerzési eljárás nélkül kapta meg a cég. Az LMP szerint a kormány Simicska Lajos és Nyerges Zsolt helyett most az új oligarcháit akarja helyzetbe hozni.
  • Garancsi: „Kötélbarátság fűz Orbánhoz”
    2015.06.17. - Több mint 300 millió forint uniós forrásból újíthatja fel a Garancsi István testvéréhez köthető cég a galyatetői turistaházat. A közbeszerzést a Magyar Természetjáró Szövetség írta ki, aminek elnöke Garancsi. A milliárdos vállalkozó a Figyelőnek adott interjújában azt mondta: „kötélbarátság” fűzi Orbán Viktorhoz, amióta 2009-ben együtt voltak egy hegymászótúrán. Cégeiről azt mondta a lapnak, hogy mindig őt keresték meg, hogy szálljon be egy üzletbe. A Demokratikus Koalíció szerint szomorú, hogy a kormány csak arra ad pénzt, amire a haverok kérnek.
  • Ismét lehetne villanyoszlopon hirdetni
    2015.06.04. - Négy éve megtiltották, de most ismét engedélyeznék a villanyoszlopokra kitett hirdetéseket, nem sokkal azután, hogy az Orbán Viktorral jó kapcsolatot ápoló Garancsi István beszállt az ezzel foglalkozó legnagyobb cégbe. A kormány 2011-ben közlekedésbiztonságra hivatkozva szigorított a szabályokon, most a Rogán Antal vezette gazdasági bizottság javaslatára enyhítenének. Az MSZP szerint a Fidesz már megint úgy módosítja a törvényeket, hogy a haverjaiknak legyen jó.
  • HK: Ki az a Garancsi István?
    2015.06.03. - Az ő kedvéért még a miniszterelnök is túrabakancsot húz. Az ő kedvéért a miniszterelnök időt szakít arra, hogy átadjon egy turistaházat. Mellette parkol a MOL-vezér és Orbán Viktor. Együtt ül vele a VIP-páholyban Csányi Sándor. Ő az, akinek a szomszédja a miniszterelnök felesége. Ő az, akinek a csapatában játszott Orbán fia, Gáspár, és ő az, aki tavaly csaknem egymilliárd forint osztalékot vett ki a cégeiből.
  • 440 milliós osztalék jár Garancsinak
    2015.06.01. - Jobban teljesít a Market Építő Zrt., mióta Garancsi István a cég többségi tulajdonosa. Most éppen 880 millió forint osztalékot fizetett a vállalkozás a tulajdonosoknak, miközben egy év alatt árbevételét 11 milliárd forinttal növelte, nyereségét pedig megduplázta. Sok munkájuk van, ők építik például a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tornacsarnokát, több mint ötmilliárd forintért. Az LMP szerint Simicska Lajos után Garancsi István a miniszterelnök új oligarchája.
  • Jókor vásárolta be magát a cégbe Garancsi
    2015.05.19. - A társaság, amely online pénztárgépekbe szállít sim kártyákat, egy év alatt 16-szorosára növelte az árbevételét. Erről a Hír24 számolt be. A tulajdonosok 2013-ban még nem vettek ki osztalékot a cégből, egy évvel később viszont már igen, 220 milliót. A Párbeszéd Magyarországért szerint a kormány folyamatosan a miniszterelnök ismerőseinek kedvez. A Fidesz szerint Garancsinak nincs köze a cég sikeréhez.
  • 50 milliárd volt a nyereségük
    2015.01.16. - Csak 2012-ben ennyi volt a nyeresége egy svájci bejegyzésű cégnek, amely különleges magyar állami közreműködéssel jóval olcsóbban értékesítheti a nyugatról behozott gázt Magyarországon, mint az oroszok. A MET nevű cégről és tulajdonosi hátteréről a 444.hu portál írt. A cikk szerint a tulajdonosi hálóban feltűnik a Videoton focicsapat tulajdonosa, Orbán Viktor személyes barátja, Garancsi István is.
  • Jól megy a természetjáróknak
    2014.09.19. - Egy év alatt több mint tízszeresére, 118 millió forintra nőtt a Magyar Természetjárók Szövetségének költségvetési támogatása, miután a miniszterelnök bizalmasának tartott Garancsi István lett az elnök.
  • Újabb céget vett Orbán bizalmasa
    2014.09.18. - Stadionépítő céget vett Orbán Viktor bizalmasa. Garancsi István eddig a pénzügyi és az energiaszektorban volt érdekelt, amúgy ő a tulajdonosa a Videoton focicsapatának is, és 48. a 100 leggazdagabb magyar listáján.