Hírek

Lázongás és belháború ejt újabb sebeket a gyengélkedő Fideszen

ovi_gondSzervezetfelszámolási hullám söpör végig a Fideszen. A pártközpont elérkezettnek látta az időt, hogy véget vessen a belső háborúknak, de több olyan város is akad, ahol a helyiek önállóságát nézte rossz szemmel a Fidesz vezetése. Találtunk olyan településeket is, ahol nincs is szükség oszlatásra, miután a helyi Fidesz-szervezet magától kimúlt.

Tucatnyi Fidesz-szervezet feloszlatása derült ki péntekig, és értesülésünk szerint közel 30 alapszervezetnél folyik még valamiféle vizsgálat, így a következő hetekben újabb bejelentések várhatóak. Van, ahol a vitákat nem is tárják a nyilvánosság elé, a mátészalkai csoport feloszlatását például nem verték nagydobra, a Fidesz választókerületi elnöke napokkal a döntés után erősítette meg a hvg.hu-nak, hogy már a szervezet újjászervezése folyik.

Rákospalota, Esztergom, Edelény, Ózd, Hajdúdorog, Paks, Szigetvár, Sásd, Szombathely, Abony, Mátészalka: alig másfél hónap alatt ezeken a településeken számolta fel a kormánypárt országos választmánya a helyi szervezetet. Az esetek többségében belső háborúskodás miatt kellett lépnie a Kövér László vezette testületnek, másutt a tavalyi önkormányzati választási buktát „tették helyre”, de volt, ahol súlyos botrány romjait kellett eltakarítani.

Mint arról két hete beszámoltunk, egyébként is nagy az elégedetlenség és a zavar a Fidesz helyi, vidéki szintjein. A pártszervezet lefagyott, a polgármesterek, középkáderek nem jutnak információhoz, a miniszterek, államtitkárok lényegében az őszi önkormányzati választások óta nem látogatják meg őket, a lakossági fórumokon pedig a Fidesz helyi vezetőit bírálja a tagság a kormány hibáiért. Az általános apátiáról végül Orbán is tudomást szerzett, ezért hirdetett konszolidációt május 29-én.

Kakukktojás

Utoljára ilyen felszámolási hullám 2009-2010-ben volt. Akkor összesen 15 szervezet feloszlatásáról számolt be a Magyar Távirati Iroda, most 44 nap alatt már tíz fölött járnak.

Az eddig nyilvánosságra került esetek közül kilencben azért avatkozott közbe a pártközpont, mert a belső viták annyira eldurvultak, hogy a Fidesz még a tavalyi választást is elbukta helyben. Viszont a mátészalkai eset e tekintetben kakukktojás: Hanusi Péter polgármesterjelölt 20 százalékot vert a jobbikos támogatású Katona Péterre, aki mögé még a helyi MSZP is beállt. A Fidesz egyébként is erős a szabolcsi városban: október 12-én mind a 8 egyéni választókerületet megnyerték képviselőjelöltjei.

A helyi közéletet ismerő forrásaink szerint a feszültséget az okozta, hogy a Fidesz elégedetlen volt a várost korábban hosszú évekig irányító Szabó Istvánnal, ezért októberben egy közeli település, Nyírcsahoj volt KDNP-s polgármesterét, Hanusit indították.

A váltást információnk szerint a térség parlamenti képviselője, a Fidesz választókerületi elnöke, Kovács Sándor szorgalmazta. A békesség fenntartása érdekében Szabónak felajánlották a szabolcs-szatmár-beregi lista második helyét, be is került a megyei közgyűlésbe. Ám forrásaink szerint a mátészalkai szervezetnél ennek ellenére nem sikerült feloldani a feszültséget, végül a feloszlatás mellett döntöttek.

Ehhez csak az esztergomi történet hasonlít valamelyest. De tényleg csak valamelyest. Ott ugyanis négyévnyi politikai vita után ősszel a Fidesz visszahódította a várost: Romanek Etelka polgármester lett. Az előzmény azonban az, hogy 2010-ben a korábbi megosztó fideszes városvezető, Meggyes Tamás kétharmados vereséget szenvedett ugyan a választáson, ám az őt támogató frakció segítségével folyamatosan akadályozta a független Tétényi Éva tevékenységét. Az első években a pártközpont még kiállt mellette, de a ciklus végére Meggyes elszigetelődött: a választókerületi elnök Völner Pál lett, a városi szervezet elnöke pedig György Róbert. Végül Meggyest sem képviselő-, sem polgármester-jelöltként nem indították, és a Magyar Hírlapon keresztül üzenték meg neki, hogy „távozik a közéletből”. Most azért volt szükség a feloszlatásra, hogy a párt még a tagok köréből is kizárhassa őt és maradék támogatóját.

Kattintson a narancssárga pöttyökre, ha tudni akarja, miért oszlattak a Fideszben:

A szombathelyi eset is csak részben hasonlít a mátészalkaira és az esztergomira: a feloszlatáshoz itt nem volt elég a belső háború, egy súlyos botrány is közrejátszott. A nyugat-magyarországi városban újra győzött ugyan októberben a Fidesz polgármestere, de a párt lényegében elveszítette a fölényét. Puskás Tivadar hajszállal nyert, a párt viszont bukta önkormányzati többségét. A Fidesz szombathelyi meggyengüléséhez egy helyi politikusuk, Lazáry Viktor állítólagos kokainozása vezetett. Ugyanis még 2013 őszén került nyilvánosságra egy olyan videofelvétel, melyen Lazáry egy hajó fedélzetén valamit felszív az asztalról. Úgy tűnik, a videó "okkal" szivárgott ki: Vas megye „erős embere”, Hende Csaba ugyanis a polgármestert, Puskást állítólag „nyugdíjba” akarta küldeni, és kabinetfőnökét, Lazáryt akarta felépíteni. Ez feszültséghez, majd kemény belső vitákhoz vezetett.

Teljes cikk: http://hvg.hu/itthon/20150608_Lazongas_es_belhaboru_a_gyengelkedo_Fides