Hírek

Az átvilágítatlan Vajna öt legnagyobb húzása

andy_szerencsejeAndy Vajna 2011 óta lát el kormányzati megbízást, a harmadik Orbán-kormány megalakulása után a filmipar fejlesztéséért felel, kormánybiztos. Teszi mindezt úgy, hogy nem esett még át az elviekben kötelező nemzetbiztonsági átvilágításon. Pedig milliárdok mozognak körülötte.

A producert 2011. január 1-jével nevezték ki a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztosnak, az egyéves megbízás lejárta után határozatlan idejűvé változott a pozíciója, a kormany.hu információi szerint „a hazai filmipar és filmkultúra további fejlesztésének és gazdagításának elősegítése, valamint a terület hatékony működtetése érdekében szükséges kormányzati koordináció ellátása érdekében – 2014. július 1. napjától – Andrew G. Vajnát a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezte ki.”

Az LMP már régóta követeli a biztos nemzetbiztonsági átvilágítását, a párt szerint offshore cégek és külföldi érdekeltségek hálója áll a kormánybiztos mögött, ami nemzetbiztonsági kockázatot is felvet. Szél Bernadett ezért Orbán Viktorhoz fordult írásbeli kérdésével: amennyiben igaz, hogy Andy Vajna filmipari kormánybiztos nem esett át nemzetbiztonsági átvilágításon, a miniszterelnök azonnal kezdeményezze azt. Ugyanis az ellenzéki ökopártnál korábban is úgy sejtették, az átvilágítás nélkül alkalmazzák őt a kormány mellett.

Már folyamatban

Az LMP társelnöke ezért törvényjavaslatot is benyújtott már, amit Lex Vajna névre keresztelt, amely átláthatóságot teremtene a közhatalom gyakorlásában, törvénnyel tiltaná, hogy „adóelkerülő ügyeskedők”, vagy a kormányzattal szerződésben nem álló, a „közpénzek közelében lebzselő kísértetek” részt vehessenek a döntéshozatalban.

Orbán Viktor nevében helyettese, Semjén Zsolt válaszolt Szél kérdésére. Megírtuk, még csak most világítják át Vajnát, több mint négy évvel első, és közel egy évvel legutóbbi kinevezése után. Semjén szerint:

„Andrew G. Vajna kormánybiztos nemzetbiztonsági átvilágítása folyamatban van.”

Szél a kérdésében korábban a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényre hivatkozott, ez csak 2014 januárja óta sorolja föl tételesen, kiket kell átvilágítani, azonban a kormánybiztosok esetében ez korábban is kötelező volt, 2011-ben egy közigazgatási és igazságügyi minisztériumi rendelet írta elő a legszigorúbb, C típusú átvilágítást a számukra. A Népszabadságnak erről egy forrásuk elmondta, az ellenőrzés nagyjából két hónapot vesz igénybe, szükségességére pedig a kinevezéseket intéző főosztály szokta felhívni a figyelmet, a kezdeményezés azonban miniszteri felelősség. Az átvilágítás hiányában – elviekben – Vajna nem ismerhetett meg minősített adatokat.

Még marad

Vajna Cannesban a Screen című filmes szaklapnak többek között arról beszélt, legalább 2018-ig szeretne a posztján maradni. A cannes-i filmfesztiválon idén Nemes Jeles László filmje, a Saul fia nyerte el a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját, a produkciót a Filmalap 321,6 millióval támogatta.

A következőkben összegyűjtünk öt mozzanatot a még nem átvilágított kormánybiztos elmúlt pár évéből, hogy lássuk, mennyi pénz is mozog körülötte.


A szundi - „Csak ültem, kész. És hallgattam.” Link: http://www.hir24.hu/belfold/2015/06/02/az-atvilagitatlan-vajna-ot-legnagyobb-huzasa/

Teljes cikk: http://www.hir24.hu/belfold/2015/06/02/az-atvilagitatlan-vajna-ot-legnagyobb-huzasa/

Kapcsolódó cikkek:

  • Ennyit keresett Andy Vajna tavaly
    Néhány napos késéssel, de végül megjelentek Andy Vajna legfontosabb céges érdekeltségeinek 2014-es beszámolói. Ezekből kiderül, hogy a filmipari kormánybiztosként is dolgozó üzletember tavaly több mint 3,2 milliárdos osztalékkal gazdagodott.
  • 29 milliárdot lapátolt ki Simicska a cégeiből tavaly
    A 2013-as 17,2 milliárd forint után tavaly 29,3 milliárdos osztalékot fizettek ki a Simicska Lajoshoz köthető vállalkozások. 2014-ben összesen 29,3 milliárd forintot lapátoltak ki a Simicska-érdekeltségbe tartozó vállalatokból, ami 70 százalékos növekedés előző évhez képest.
  • Boldog idők
    A frissen megjelent beszámolók alapján összegyűjtöttük, hogyan teljesítettek tavaly azok a hazai érdekeltségű cégek, amelyek jelentős részben a közszféra döntéseitől függnek. A Simicska-Nyerges-Fonyó birodalom teljesítménye minden rekordot megdöntött, elsősorban a Közgépnek köszönhetően. A Duna Aszfalt szintén tarolt, de Mészáros Lőrinc sem panaszkodhat. Andy Vajna késésben van.
  • Orbánék évekig halogatták Andy Vajna átvilágítását
    Bár az Orbán-kormány minisztereként Navracsics Tibor rendeletben szorgalmazta a kormánybiztosok átvilágítását, a kabinetnek 2011 óta mégsem jutott eszébe Andy Vajna ellenőrzése, az esetleges kockázatok felmérése. Tavalyi kinevezésekor Orbán Viktor dolga lett volna a vizsgálat elrendelése, de mostanáig ő is elfeledkezett róla. Pedig Vajna múltjában és jelenében több tényező is van, ami indokolttá teheti annak tisztázását, beszélhetünk-e kockázatokról.

További kapcsolódó cikkek videók: (klikk a képre)

  Kapcsolódó cikkek: itt!