Hírek

Összeérnek a Quaestor-botrány szálai

polt_ocsiA Quaestor-csoport ingatlanait kezelő cégnél Tarsoly Csaba feleségét Orgován Béla váltotta fel az ügyvezetői poszton, de az egykori közmunkás ma is vezérigazgató a Questor anyacégénél. Kiderült, az előzetes letartóztatásba helyezett Tarsoly diplomata útlevelét alig két napja vonta vissza Szijjártó Péter külügyminiszter, aki a miniszterelnök februári - az eddig közöltnél korábbi - utasítására vette ki a közpénzeket a cégből. Orbán Viktor csütörtökre tájékoztatást ígért arról, milyen állami pénzek lehetnek még a Quaestornál és más brókercégeknél. Polt Péter az emberi jogokkal magyarázta, hogy nem hallgatták ki korábban a Quaestor-vezért. A szappanopera-szerű történet szálai összeérnek: Orbánhoz, illetve a Fideszhez vezetnek.

A Quaestor Invest Kft. ügyvezetői székében Tarsolyné Rónaszéki Erikát is Orgován Béla követte, a változás március 9-től hatályos, amit a cégbíróság március 24-én jegyzett be - derül ki az online Cégközlönyből. A vállalat többségi tulajdonosa a cégcsoport központi vállalkozása, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt., kisebbségi tulajdonosa a vasárnap előzetes letartóztatásba helyezett Tarsoly Csaba.

A jelenleg NAV-végrehajtás alatt álló Quaestor Zrt. éléről már márciusban távozott Tarsoly és feleség, illetve az apja, Tarsoly Vince. A hvg.hu írt arról, hogy a március 16-án tartott közgyűlési jegyzőkönyv szerint megszűnt az igazgatóság, és Tarsolyék helyett a zrt. vezérigazgatója Orgován Béla lett. A tápiósági férfiről másnap kiderült, hogy nem tipikus vezérigazgató: büntetett előéletű, alacsony képzettségű ember, aki korábban részt vett a közmunkaprogramban is. A Quaestor-csoport fő tulajdonosaként Tarsoly pár nappal később az MTI-nek azt írta, hibát követett el, amikor a reorganizációs tanácsadó javaslatát elfogadta az átmenetre szóló új tisztségviselő kinevezését. Ezért úgy döntött, hogy vezető tisztségeit visszaveszi, hogy ne merülhessen fel a gyanú bármilyen kár okozására. Ennek érdekében intézkedett a szükséges közgyűlések és taggyűlések összehívásáról - írta az MTI, csakhogy ez nem történt meg, ugyanis háromnapos eljárás után vasárnap Tarsolyt előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Tarsoly március 9-én jelentette be, hogy "a rendkívüli mértékben megnövekedett kötvényeladási igények miatt a kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett". A csődeljárás kezdeményezése azonban a mai napig nem jelent meg a Cégközlönyben, vagyis hivatalosan az eljárás nem indult el. A felügyeleti szervként eljáró, Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bank (MNB) március 10-én felügyeleti biztost rendelt ki a Quaestor Értékpapír Zrt.-hez, amelynek tevékenységét felfüggesztette. Kiderült az is: válaszolt a miniszterelnök a Quaestor-vezér március 9-ei, neki írott levelére. A Népszabadság kérdésére Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető azt mondta, Orbán Viktor "dodonai kétmondatos" választ írt, de hogy mit, azt nem árulta el. Tarsoly a brókercég problémáiról tájékoztatta a miniszterelnököt - Giró-Szász András legalábbis ezt mondta az ATV-ben vasárnap este, ahol meg is mutatta az Orbánnak címzett levelet, de részletes ismertetéséhez nem járult hozzá. Visszautasította a bennfentes információkról szóló állításokat is.

Igen ám, de a korábbi kormányzati állításokkal szemben nem márciusban, hanem két héttel a Quaestor-ügy kirobbanása előtt, a február 25-i kormányülésen utasította minisztereit Orbán, hogy nézzenek utána, van-e közpénz kockázatos helyeken. Ez a Buda-Cash-botrány kibontakozása után egy nappal történt - közölte legalábbis az állami hírtévé a kormányülés memojára hivatkozva. Orbán a múlt héten beszélt arról: ő rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket, e kijelentése nyomán pedig felmerült a gyanú: bennfentes információkkal rendelkezett a kormányfő. Hétfőn maga Orbán a parlamentben csütörtökre ígérte a közvélemény tájékoztatását arról, mely állami háttérintézményeknek volt pénzügyi kapcsolata brókercégekkel.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), valamint a tárca intézményei a miniszterelnök utasításának megfelelően jártak el, amikor megszüntették számláikat a Quaestornál, a folyamat során pedig nem rendelkeztek semmilyen törvénytelen információval - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn. Szijjártó Péter szerint megdöbbentette és csalódást keltett benne a Quaestor bejelentése, mert megbízhatónak tartotta a céget, ugyanúgy, ahogy az a több tízezer ember, aki ott tartotta a megtakarítását (utóbbiakat nem figyelmeztette előre a kormányfő - a szerk.). Arról is beszélt, egy levelet sem kapott Tarsolytól, akivel utoljára januárban vagy februárban találkozott, amikor a Duna City befektetési projektről tárgyalt. Ugyanakkor - mint a miniszter elismerte - ő adott engedélyt arra, hogy diplomata-útlevele legyen Tarsolynak, azért, mert a Quaestor-vezér sokat tárgyalt külföldön. De a külügyminiszter nem azonnal vonta vissza Tarsoly útlevelét, csaknem 20 napot várt, s csak múlt szombaton, március 28-án tette meg a lépést. Szijjártó arról is beszélt, akkor állítottak ki parlamenti belépőt Tarsolynak, amikor nagyon sokat tárgyalt a kormányzattal az isztambuli és a moszkvai kereskedőházak üzemeltetéséről.

Polt emberi jogokra hivatkozik

"Aki potenciális gyanúsított, az nem hallgatható ki előzőleg tanúként, ez minden emberi jognak ellent mond" - így magyarázta Polt Péter legfőbb ügyész, hogy a Quaestor borulásától, azaz március 9-től miért telt el több mint két hét addig, hogy elővették Tarsolyt. Polt elmondta, a nyomozást a rendőrség végzi, ők törvényi felügyeletet gyakorolnak, de már másnap házkutatást tartottak, amiből azóta hét is volt. Nagyon sok nyomozati cselekmény történt, jelenleg is 150 cég számlájának, 800 GB adatnak a feldolgozása van folyamatban.

Összehasonlítva a Postabank-üggyel, a két hét utáni előzetesbe helyezés messze gyorsnak számít - állította. Már hétfő hajnalban feloszlatták a hatóságok a Párbeszéd Magyarországért aktivistáinak a Legfőbb Ügyészség előtti, Polt azonnali távozását sürgető tiltakozó akcióját. A párt azt követően vonult utcára, hogy a Blikk információi alapján kiderült, Polt lánya, és Tarsoly személyi titkára élettársi kapcsolatban vannak.

Mint megírtuk: nemcsak az előbbi ügyek, számos más pont is összeköti a Fideszt Tarsollyal és a Quaestorral. A Magyar Kereskedőház pénzét például Matolcsy Görgy még nemzetgazdasági miniszterként helyezte el a Quaestornál, amit Szijjártó és Orbán utasítására vettek ki a cégből. Windisch László MNB-alelnök hagyta jóvá a Quaestor kötvénykibocsátását tavaly novemberben, és az Eximbank megvételekor az MNB mint a felügyeletet ellátó szerv elvileg át is világította a Quaestort. Az MNB-be olvadt PSZÁF - 2010 előtti vezetése - meg is rótta a Quaestort a fogyasztókat megtévesztő magatartása miatt, de a tevékenység tovább folyt.

Eközben a Fidesznek csak figyelemelterelő-lépésekre futja. Rogán Antal a VS.hu szerint hétfőn zárt ülésen arról tartott fejtágítást a frakciónak, hogy mit mondjanak és hogyan viselkedjenek a kormánypárti politikusok. Már kedden dönthet a Ház Rogán, Tuzson Bence, Gulyás Gergely törvényjavaslatáról, ami alapján felelősségre vonhatják a brókerbotrányban érintett brókereket, a vállalatok vezetőit, tulajdonosait, sőt a felügyelőbizottsági (fb) tagjait és könyvvizsgálóit is, sőt, ők, akár a magánvagyonukkal is felelhetnek az okozott károkért. Csakhogy ezzel is a saját "farkukba harapnak", hiszen rögtön felelősségre vonhatóvá válna például a 2010 óta számos kormányzati funkciót betöltött Kiss Szilárd Miklós volt agrárattasé, akinek a felcsúti polgármester Mészáros Lőrinccel van közös cége Oroszországban. Kiss nyolc éven keresztül volt a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. fb-tagja, s ugyan 2011 szeptemberében kikerült onnan, csak ezek után hozta össze a moszkvai magyar vízumközpontot, amelyben - az Index szerint - 60 százalékban Tarsoly VisaWorld-Center Szolgáltató Kft.-je a tulajdonos, a maradék pedig Kiss állítólagos élettársáé.

Teljes cikk: http://nepszava.hu/cikk/1052745-osszeernek-a-quaestor-botrany-szalai

Kapcsolódó cikkek:

  • Polt válaszai ellentétesek a magyar valósággal
    ... Nem biztos, hogy sikerrel teljesítené a büntetőeljárási jogi vizsgáját az a másodéves joghallgató, amennyiben Polt Péter legfőbb ügyészhez hasonló mondatokkal jönne – többek között ezt mondták a hvg.hu-nak a vádhatóság első emberének Quaestor-üggyel kapcsolatos magyarázkodására.
  • Tarsoly-Orbán levélváltás: összecsúsztak az idősíkok
    A Quaestor-vezér levelének érkeztetési dátuma későbbi, mint az Orbán Viktor megbízásából született válaszlevélé. Az ATV-ben mutatta be először Giró-Szász András azt a levelet, amit Tarsoly Csaba Quaestor-vezér írt Orbán Viktor miniszterelnöknek és amit később a kormany.hu-n közzé is tettek.
  • Orbán valóban a jövőbe lát
    Egy továbbított emailt bocsátott a Népszava rendelkezésére a kormányfő sajtófőnöke, akitől azt tudakoltuk, miért nem ismerheti meg a közvélemény Orbán Viktor Tarsoly Csabának adott válaszát. A miniszterelnök valóban röviden felelt a Quaestor-csoport vezetőjének, de egy nappal korábban, minthogy megkapta Tarsoly levelét. Utóbbit ugyanis kedden szintén nyilvánosságra hozták, s annak érkeztetési dátuma egy nappal későbbi, mint Orbán válaszáé. A levélváltás, valamint a miniszterelnököt több ponton is meghazudtoló kormányzati kommunikáció számos újabb kérdést vet fel, ahogyan a legfőbb ügyész magyarázkodása is.
  • Öt súlyos ellentmondás a brókerügy kormányzati magyarázkodásaiban
    A külügy figyelte a piaci folyamatokat, ezért vette ki a pénzt a Quaestorból. Mégsem, Orbán Viktor utasította rá. Március elején utasított Orbán. Ja, akkor nem is volt kormányülés. Orbánban működött az életösztön. Ja nem, olvasta egy gyorsjelentésben. Egymásnak mondanak ellent a kormánytagok, mit is csináltak a Buda-Cash- és Quaestor-botrány kirobbanása között. Múlnak a napok, de nem tisztább, csak homályosabb a kép.
  • Ezt a levelet küldte Tarsoly Orbánnak!
    Közzétette honlapján a kormány Tarsoly Csaba március 9-én Orbán Viktornak küldött levelét, amit egyébként a 444.hu szúrt ki először. A levél tartalma szerint Tarsoly felhívta Orbán figyelmét a Hrurira kötvényeseinek súlyos helyzetére és több megoldási javaslatot is megfogalmazott az újabb botrány elkerülése érdekében. Mint utóbb kiderült, hiába.

    Itt a Tarsoly levél

  • „Orbánt kell kérdezni a lottószámokról”
    Az Országházban jártunk, képviselőket láttunk. Szerettük volna felhívni a Honatyák figyelmét arra, hogy léteznek a tőzsde mellett más, alternatív befektetési lehetőségek is: drog, online póker, satöbbi. Megrázó képsorok következnek!


    „Orbánt kell kérdezni a lottószámokról”

  • Sztárügyvéd beszél Polt Péter szuper hazugságáról
    „Egy potenciális gyanúsított nem hallgatható ki tanúként, ez minden emberi jognak ellentmondana” – mondta hétfőn a Parlamentben Polt Péter. Magyar György a Népszavának azt mondta, ez bizony szakmai gyakorlat Magyarországon. - A legfőbb ügyész a szocialista Bárándy Gergely kérdésére válaszolta ezt, amikor a képviselő azt kérdezte, miért nem vették őrizetbe Tarsoly Csabát, legkésőbb akkor, amikor egy büntetett előéletű közmunkás nevére íratta a cégét? A vádhatóság vezetőjének szavaira a Népszavában reagált Magyar György, aki ezt az érvet szuper hazugságnak titulálta, mivel "ez a szakmai gyakorlat". Az ügyvéd a végtelenségig tudná sorolni a konkrét példákat, "amikor valakit tanúként idéztek be és vagy egy-két hét múlva, vagy akár ott a helyszínen, lényegében azonnal meggyanúsítottak".


„Magyar Gyuri bácsi”: Áprilisi tréfa a főügyész nyilatkozata - Közzététel: 2015. ápr. 2. - Az ügyvéd az atv.hu-nak azt mondta: fenntartja, hogy a meggyanúsított személyek nagy részét először tanúként hallgatják meg. A főügyész szerint ez súlyosan jogsértő, és ezért nem hallgatták ki tanúként a Quaestor-ügyben Tarsoly Csabát.


Ibolya: Orgovánnak nincs jelentősége a vagyonkimentés szempontjából - Közzététel: 2015. márc. 31. - Az, hogy ügyvezető igazgatónak nevezték ki, semmit sem számít a vagyonkimentés szempontjából - mondta Ibolya Tibor fővárosi főügyész az ATV-ben a Quaestor-üggyel összefüggésben. Egy hasonlattal is élt: szerinte a Tarsoly-Orgován tandem cseréje olyan, mint amikor eladót váltunk egy sarki fűszeresnél.

Betöltés...

video: Quaestor-ügy: Vita a főügyész interjújáról - 2015.04.01. - 160 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le mostanáig Quaestor-ügyben - jelentette be a fővárosi főügyész a Klubrádióban. Ibolya Tibor kedd este pedig arról beszélt az ATV-ben, hogy senki sem tüntetett el iratokat, és érvénytelenül nevezték ki Orgován Bélát két hete a Questor élére. A Demokratikus Koalíció Ibolya Tibor menesztését követeli, szerintük elképesztő mondatokat engedett meg magának. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/quaestor-ugy-vita-a-fougyesz-interjujarol

Esti kommentár - 1. rész 2015.03.30. - A műsor vendége Csáki Judit kritikus, Kéri László politológus és Pikó András újságíró. - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20150331-esti-kommentar-1-resz-2015-03-30

Esti kommentár - 2. rész 2015.03.30. - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20150331-esti-kommentar-2-resz-2015-03-30

CSATT - 1. rész 2015.03.30. - A műsor vendége Szajlai Csaba gazdasági újságíró, Várkonyi Iván gazdasági újságíró, Vágó Gábor közgazdász, politológus és ifj. Lomnici Zoltán jogász. - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20150331-csatt-1-resz-2015-03-30

CSATT - 2. rész 2015.03.30. - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20150331-csatt-2-resz-2015-03-30


Lukács Zoltán - Közzététel: 2015. márc. 30. - Orbán Viktor azt mondta, hogy a 25-ei kormányülésen mondta azt, hogy minden minisztérium vegye ki a pénzt a brókercégektől, aztán a külügyminisztérium csak március 9-én kérte ki a pénzt a Quaestortól, 4 milliárd forintot, ezt készpénzben kapták meg, vagyis a kisbefektetők pénzét vették el – erről Lukács Zoltán beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.


Szél Bernadett - Közzététel: 2015. márc. 30. - Minden politikai felelősséget igyekszik elhárítani a Fidesz a Quaestor-ügyben – ezt Szél Bernadett mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Betöltés...

video: RTL II: „Rosszul emlékezett a kormányfő” - 2015.03.30. - Az egyetlen éjszaka alatt elkészült nemzetgazdasági miniszteri jelentés alapján döntött úgy Orbán Viktor, hogy minden kormányzati pénzt ki kell venni a brókercégekből- ezt Giró-Szász András mondta az RTL Híradónak. Szerinte a kormányfő egyszerűen rosszul emlékezett arra, hogy honnan tudott meg bizonyos információkat, ezért nem stimmeltek a dátumok. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/rtl-ii-rosszul-emlekezett-a-kormanyfo

Betöltés...

video: A parlament feloszlatását kezdeményezik - 2015.03.30. - A parlament feloszlatását kezdeményezik három ellenzéki párt képviselői a Quaestor botrány miatt. Ezt azzal indokolták, hogy szerintük a miniszterelnök és a kormány méltatlanná vált az ország vezetésére. A kormánypártok szerint komolytalan kezdeményezésről van szó. A parlament soron kívül tárgyal arról a kormánypárti javaslatról, ami szerintük megakadályozhatja a vagyonkimentést. Erről kedden már szavazhatnak is. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/a-parlament-feloszlatasat-kezdemenyezik

Betöltés...

video: Diplomata-útlevele is volt Tarsolynak - 2015.03.30. - Nem csak parlamenti belépője, diplomata útlevele is volt Tarsoly Csabának. Ráadásul mindezt Szijjártó Péter hagyta jóvá. Ezt pénteken maga a külügyminiszter ismerte el. Azt mondja, erre azért volt szükség, mert a Quaestor vezér sokat tárgyalt a kormánnyal a moszkvai magyar kereskedőház működtetéséről. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/diplomata-utlevele-is-volt-tarsolynak