Hírek

Hízik a MET a magyar gázpiacon

ovi_moneyA MET veszi át a GDF Suez szabadpiaci gázkereskedelmi portfólióját - közölték a cégek.

A GDF Suez Energia Holding Hungary Zrt. július 1-jével megszünteti szabadpiaci földgáz-kereskedelmi tevékenységét Magyarországon, a cég a MET Magyarország Zrt.-vel megállapodott a szabadpiaci gázkereskedelmi portfóliójának átvételéről - tudatta a két cég közös közleményben az MTI-vel csütörtökön. A vételár üzleti titok.

A GDF csoport Magyarországon a továbbiakban is kiszolgálja a lakossági, egyetemes szolgáltatásra jogosult ügyfeleit, illetve az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.-n keresztül 6 megyében földgázelosztóként folytatja tevékenységét.

A 444.hu emlékeztet rá, hogy - a magyar földgázbehozatalon a rá nézve kedvező állami szabályozásnak köszönhetően nagyot kaszáló - MET a közelmúltban a GDF Suez két másik érdekeltségét is megvette: tőlük vásárolták meg az ország Paks után második legnagyobb erőművét, a földgázból áramot termelő Dunamenti Erőművet (képünkön), illetve egy kisebb áramkereskedő céget is. A MET tulajdonosai között a Csányi Sándorral szoros üzleti kapcsolatban álló Nagy György, és az Orbán Viktorral és Hernádi Zsolttal is barátságban lévő Garancsi István is jelen van, valamint egy orosz-kanadai üzletember.

A megállapodás keretében, a GVH jóváhagyását követően, a MET Magyarország Zrt. átveszi a GDF Suez magyar szabadpiaci földgáz portfoliójának egy részét. A GDF Suez csoport jövőbeli, Magyarországra vonatkozó elképzeléseit figyelembe véve, ez a legésszerűbb megoldás - írták.

A MET Magyarország a versenypiaci földgáz- és villamosenergia-értékesítés területén egyaránt széleskörű tapasztalattal rendelkezik. A társaság felkészült rá, hogy a GVH jóváhagyását követően a GDF SUEZ ügyfeleit átvegye, és továbbra is magas minőségű szolgáltatást biztosítson számukra - olvasható a közleményben.

A GDF Suez csoport világszerte 147 400 embert foglalkoztat, 2013-as árbevétele 81,3 milliárd euró volt. A cég részvényeit Európa legnagyobb tőzsdéin Párizsban és Brüsszelben is jegyzik.

A MET csoport svájci központú, nemzetközi profillal rendelkező kereskedőház, amely aktív nagykereskedelmi szereplője az európai gázpiacnak, a kiskereskedelem terén pedig Magyarországon, Szlovákiában, Romániában és Horvátországban is számottevő a jelenléte. A MET csoport leányvállalataival 8 európai országban van jelen, 14 nemzetközi gázpiacon, 13 európai kereskedési ponton folytat kereskedelmi tevékenységet. 2013-ban nyitott az áram, 2014-ben pedig új londoni irodáján keresztül a kőolaj kereskedelem felé.

A cikk témájával bővebben foglalkozik a március 5-ei energetikai konferencia:

Cikk: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/hizik_a_met_a_magyar_gazpiacon.593457.html

Kapcsolódó cikkek:

  • Kiderült a nagy titok a milliárdos MET-ről?
    Kiderült, kik a Mol Nyrt. által alapított, mára már többségi magántulajdonban lévő, sokmilliárdos nyereséggel működő MET energiakereskedő végső tulajdonosai.
    MET Magyarország Zrt.-adatok (milliárd Ft)
      2009 2010 2011 2012 2013
    Nettó árbevétel 36,433 212,295 233,351 274,140 224,142
    Adózott eredmény 0,797 15,446 12,950 48,975 4,231
    Mérleg sz. eredmény 0,797 3,846 1,727 0 2,371
    Osztalék 0 11,600 11,223 54,096 1,860
    Eszközök összesen 26,255 51,677 80,178 103,847 36,521
    Saját tőke 2,530 7,064 8,202 2,269 5,662
    Kötelezettségek 22,857 41,814 67,936 93,357 26,632
    Forrás: Céginfo.hu, E-beszámoló
  • A legtöbb pénzt most így lehet csinálni Magyarországon - 2015. január 15.
    A MET hatalmasat keresett a földgázon 2011 óta. - Kellett ehhez a kormány és az állami MVM sok segítsége.- Az oroszok is benne vannak. - Miközben a MET sok pénzt fial, addig a vele üzletelő MVM állami támogatásra szorul.

    Betöltés...
    video: 50 milliárd volt a nyereségük - 2015.01.16. - Csak 2012-ben ennyi volt a nyeresége egy svájci bejegyzésű cégnek, amely különleges magyar állami közreműködéssel jóval olcsóbban értékesítheti a nyugatról behozott gázt Magyarországon, mint az oroszok. A MET nevű cégről és tulajdonosi hátteréről a 444.hu portál írt. A cikk szerint a tulajdonosi hálóban feltűnik a Videoton focicsapat tulajdonosa, Orbán Viktor személyes barátja, Garancsi István is. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/50-milliard-volt-a-nyereseguk


DK: Miért kormányközeli oligarchák gazdagodnak a gázüzleten? - Közzététel: 2015. febr. 12. - Az ATV Start vendége Kerék-Bárczy Szabolcs elnökségi tag, DK.

Betöltés...
video: A nagy gázbiznisz - 2015.02.04. - Magyarországon elsősorban gázzal fűtünk és főzünk, ezért, noha az összfogyasztás csökken, mégis sok kell belőle. Elsősorban az oroszoktól vesszük, de nyugatról is. Nyugat-Európában ugyanis lehet sokkal olcsóbban orosz gázt venni, mint amennyit Magyarország fizet érte a Gazprom cégnek. A 444.hu nemrég publikált egy cikket, amely szerint adott egy magyar cég, a MET Magyarország Zrt., amely magyar állami segítséggel óriási nyereséget, 2012-ben például majdnem 50 milliárd forintot produkált magának Nyugat-Európában vásárolt gáz részben itteni értékesítésével illetve újraexportálásával. Link: http://rtl.hu/rtl2/magyarul/a-nagy-gazbiznisz