Hírek

Nekilátunk a Századvég átvilágításának

szazadveg2012 decembere óta nem adja ki a kormány, hogy milyen munkáért fizet a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nek közel ötmilliárd forintot. Annak a cégnek, amelyet a 2010-es választások előtt hoztak létre, és ahol olyan személyek fordulnak meg, mint Giró-Szász András volt kormányszóvivő, Lantos Csaba, a Heti Válasz volt tulajdonosa, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Heti Válasz volt lapigazgatója, vagy éppen Habony Árpád, a Fidesz kommunikációs guruja. És amely cégről Mellár Tamás korábbi kutatási igazgató azt mondta, hogy „az egész műhely csak egy pénzmosoda.”

Az ötmilliárd forintos megbízás messze nem az összes közpénzből finanszírozott munkája a Századvégnek. Ők fognak négy évig lobbizni azért, hogy jobb legyen Magyarország híre az Egyesült Államokban és Kanadában, mindezt nettó 1.4 milliárd forintért. És nem kizárt, hogy van egyéb közpénzből rendelt megrendelésük is. Viszonyításképpen: a Norvég Civil Támogatási Alap keretében az ügyészség, a rendőrség és a KEHI által vizsgált Ökotárs vezette konzorcium 2013-ban 128 magyar civil szervezetnek osztott pályázatok útján valamivel több, mint egymilliárd forintot. Vagyis a két keretszerződés arányosítva közel hétszázötven „norvég civil” pályázatnak felel meg, de ha csak a nagyobb értékű ún. makroprojekteket számítjuk, akkor is 160, többéves ilyen projektre futná az összegből. És az ilyen makroprojektek kedvezményezettjeinek 10-15 másik szervezettel kell együtt dolgozniuk, vagyis ennyivel több szervezet részesülhet közvetve a pályázati pénz felhasználásából.

Ennek ellenére nem tudni semmit arról, hogy a Századvég ezért a töménytelen pénzért mit csinál. Az Eötvös Károly Intézet számításai szerint egy oldalnyi tanulmányra 470.000 forint megbízási díj jut. Ezt ugyan a Századvég vitatja, de ha ennek a tizede jut egy oldalra, az is egy havi közmunkás bér, annyiból meg tudjuk, hogy meg lehet élni. Szóval a kíváncsiságra van okunk, hiszen szemben a norvégok pénzével, a Századvégnek adott milliárdok forrása mégiscsak a magyar adófizetők pénze.

Elvileg jogunk is van tudni ezt. Az információszabadságról szóló törvény szerint az a jogi személy, amely az államháztartás alrendszerébe tartozó valamely személlyel pénzügyi vagy üzleti kapcsolatot létesít, köteles e jogviszonnyal összefüggő közérdekből nyilvános adatra vonatkozóan bárki számára tájékoztatást adni. Az is szabály, hogy közérdekből nyilvános adatként nem minősül üzleti titoknak a központi és a helyi önkormányzati költségvetés felhasználásával kapcsolatos adat. Az pedig nem kérdés, hogy ilyen közpénzzel kapcsolatos adat az, hogy azt mire költik el, egyszerűbben: mit kap a magyar állam cserébe az adózók milliárdjaiért?

Az eddigi perekből kettőt azért vesztettek el, mert az alperes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint nem ő kezelte a saját maga által megrendelt tanulmányokra vonatkozó adatokat. Ez nyilván kiesik védekezésként, ha a Századvégtől kérünk adatot, érdekes lenne, ha ő sem kezelné a saját milliárdos szerződéseinek anyagát. Így mindent a Századvégtől kérünk. A döntés-előkészítő adatra való hivatkozást pedig majd megvitatjuk minden egyes esetben a bíróságon. Az fura lesz, ha úgy fizettek ki közpénzből milliárdokat sok ezer oldalért, hogy egyetlen oldal alapján sem született meg egyetlen kormányzati döntés sem.

És hogy tisztán lássunk, először nem is kérünk sokat. Pusztán a 2010. január 1-jétől összes közpénzből finanszírozott szerződések másolatát, a kifizetések teljesítési igazolásait és a teljesítés során átadott iratok felsorolását, ha már került sor teljesítésre. Aztán majd megyünk tovább. Az út végén legalább olyan részletességgel szeretnénk tudni, hogy mire mentek el a milliárdok, mint ahogy a KEHI utánajárt a befőttes gumi és zokni vásárlásoknak.

Cikk: http://atlatszo.hu/2014/11/07/nekilatunk-a-szazadveg-atvilagitasanak/

Kapcsolódó cikkek:

  • Lánczi András esete a Prezivel
    „Kikérek magamnak minden gyanúsítgatást. Annak a 80 embernek a nevében is, aki az alapítványban és a zrt.-ben főállásban dolgozik. Állítom, a Századvég ugyanolyan sikeres a saját területén, mint a Prezi az informatikában. Csak míg utóbbinál elvileg objektíven mérhető a teljesítmény, a mi esetünkben a politikai ellenfelek soha nem fogják elismerni” (Lánczi András, Heti Válasz) - Ebben minden benne van, Bartók hajójegye, Petri utolsó felese, Latinovits József Attila-parafrázisa a balatonszemesi vasútállomáson. Minden benne van, ami eltaszít, ami nem enged vissza, a fullasztó ezeréves szarszag.
  • A KORMÁNYNAK ELSŐ FOKON KI KELL ADNIA A SZÁZADVÉG-TANULMÁNYOKAT
    A Századvég-csoport által a kormánynak írt tanulmányok átadására kötelezte a Miniszterelnökséget az elsőfokú bíróság. A pert munkatársunk indította, hogy kiderüljön, mire fizetett ki csaknem 4 milliárd forintot a kormány.

  • Ahogy a Századvég a világot és Magyarországot látja 5 gifen
    A mainál cinikusabb interjút csak akkor adhatott volna Lánczi András a Heti Válasznak, ha a beszélgetés közben néha elővett volna egy húszezrest a Miniszterelnökségtől hozzájuk érkező pályázati pénzekből, és belefújta volna az orrát. Az anyag címe: “Kikérem magamnak!” - A Századvég Alapítvány elnökének legfontosabb állításai.
  • Egykori Pintér-cégek, a Századvég és a Mahir is jól szerepelnek az értékhatár alatti közbeszerzéseken
    Pintér Sándor belügyminiszter egykori érdekeltségei, a kitiltási botrány kapcsán emlegetett Századvég, és a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Kft. is nyert olyan közbeszerzésen, amelynek előzetesen becsült értéke érdekes módon csak néhány (tíz)ezer forinttal maradt el a 25 millió forintos közbeszerzési értékhatártól. Így a megbízásokat nyílt verseny helyett meghívásos alapon oszthatták ki.
  • Hát persze, hogy egy volt Századvéges irányítja a Miniszterelnökségen a Századvég milliárdos megbízásának végrehajtását
    A Miniszterelnökség nem bízza a véletlenre, hogy minden simán menjen az 1,3 milliárd forintos amerikai lobbiprojektben.
  • Az én szép kis mosodám
    Aki azt hiszi, hogy a magyar gazdaság húzóágazata az idegenforgalom, az összeszerelő-ipar vagy a mezőgazdaság, az hatalmasat téved, kérem. A magyar gazdaság a legnagyobbat a mosodák terén alkotja, pontosabban a pénzmosodák műfajában, nincs az az összeg, amit ne tudnánk kifehéríteni, vagy eltüntetni, nyom nélkül, ezzel szemben örökre. Könnyen meglehet, hogy a kitiltás-botrány mögött is ez áll.
  • Századvég-sztori: sült bolondok, közpénz-milliárdok
    Volt kutatási igazgatója pénzmosodának nevezte a Századvéget, amelynek vezetőjét a kitiltási ügyben is hírbe hozták. A szellemi műhelyből mára a kormányzati kommunikáció fő beszállítójává váló cégcsoport 2010 óta több mint négymilliárd forint értékű állami megbízáshoz jutott.


Déli híradó - 2014.11.28. - A Századvég annál is jobban teljesít


Mellár Tamás - Közzététel: 2014. nov. 8. - Az internetadó volt az utolsó csepp a pohárban, 2006 őszén is Pécsett mondtam beszédet, csak akkor más volt a politikai helyzet, így ez a mostani megnyilvánulás egy kicsit jelképes is volt – ezt Mellár Tamás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.


Beperelte a Századvég Mellár Tamást - Közzététel: 2014. nov. 3. - Az ATV Start vendége G. Fodor Gábor stratégiai igazgató, Századvég.


A Századvég beperli a közgazdászt - Közzététel: 2014. nov. 2. - A műsor vendége Mellár Tamás közgazdász.