Hírek

Székháztámadás lett az internetadó elleni tüntetésből

ovi-putyinAz internetadó réme annyi embert vitt az utcára, hogy a vasárnapi tüntetésből az elmúlt évek valószínűleg legnagyobb kormányellenes demonstrációja lett, de a Fidesz-székház megtámadása miatt ez mégsem az ellenzék napja. Hogy pontosan mi és főleg miért történt a Lendvay utcában, egyelőre nem tudható, de a következő napok hírei erről fognak szólni.

Utólag világos, hogy hiba volt a két utcai politikai akciót, az internetadó ellenit és a fociultrák délutáni tüntetését egy napra tenni. Az ultrák egy része bekeveredhetett a nagyobb ellenzéki demonstrációba, de hogy pontosan ki mit tett a Lendvay utcában, azt ahhoz hasonlóan lehet majd vitatni, mint a 2006-os ostromot és a rákövetkező rendőrterrort az Astoriánál. Az tény, hogy a Fidesz-székháznak betörték az ablakait, régi monitorokat dobáltak be, miközben az erkélyre EU-s zászlóval másztak fel tüntetők.

Dolguk végezetlenül maradtak az ultrák

A nap az ultrák utólag viszonylag békés délutáni tüntetésével kezdődött a Kossuth téren. A fociszurkolók nevében hetekkel ezelőtt hirdették meg a demonstrációjukat az MLSZ által bevezetett biztonsági intézkedések, a szurkolói kártya, a kamerák, biztonsági emberek és a "vénaszkenneres" beengedési rendszer ellen. Úgy 2000 szurkoló jelent meg, a környező utcákban pedig nagyon sok rendőr vonult fel. A tüntetés atrocitás nélkül és a résztvevőknek is váratlanul gyorsan fejeződött be, miután a Miniszterelnökségen — a munkaszüneti napra hivatkozva — nem vették át a petíciójukat...


2014. október 26. - A szónok radikalizálódásra szólította fel pár ezer sportszerető társát a Kossuth téri szurkolói tüntetésen. Ha nem az lesz, amit ők akarnak, akkor lesz itt még...

... Tömeg, sok szar és ultimátum az internetadó ellen

Az internet tervezett megadóztatása miatt a József nádor téren este hatkor kezdődött a tüntetés. Bár a Facebookon 40 ezren jelezték, hogy jönnek, eleinte úgy tűnt, csak néhány ezren gyülekeznek. A hangszóróból a Mozart Requiem szólt, a molinókon „Bűnözőknek nem adózunk” és „Semleges Magyarországot” feliratok voltak, a résztvevői kör pedig nagyon vegyesnek látszott, fiatalok és idősebbek is voltak.

A tüntetés szónokként mérsékelten hatásosnak tűnő szervezője, Gulyás Balázs olyanokat mondott, hogy „Viktor, ma csak az órát állítottuk vissza, nem az évszázadot”, meg hogy „ha a kormány ennek a tömegnek a láttán sem visszakozik, akkor kimondhatjuk, nem a népet szolgálják”. Az Orbánt digitális analfabétázó szólamok szerint a miniszterelnök azért akarja megadóztatni a netet, mert saját maga még egy emailt sem tud elküldeni, majd 48 órás ultimátumot adtak, hogy a kormány vonja vissza a törvényjavaslatot (különben nagyon mérgesek lesznek, és újabb tüntetés is lesz).

Gulyás ezután mindenkit felszólított, hogy vigye a régi digitális eszközeit a Fidesz-székházhoz a Lendvay utcába:

"Vigyük a Fidesz székházhoz a sok szart!"

Amikor az elég kínosan bénán sziasztokozó és jó utatozó Gulyás Balázs útnak indította a népet, semmi nem utalt arra, hogy itt még komolyabb dolgok történhetnek, de az Andrássy úton már jobban látszott, hogy azért elég sok ember van itt.

Az elmúlt két évben valószínűleg nem volt ekkora kormányellenes demonstráció.

Tudósítónk a székházhoz közelítő tömeg elejét még ekkor is kifejezetten békésnek látta, de ekkor jöttek az első hírek arról, hogy a tömegben ott vannak az ultrák közül is.

Támadás!

A Hősök terén a szervezők már arra szólítottak fel, hogy az emberek maradjanak ott, a közeli mellékutcában lévő pártszékházhoz majd csak ők viszik el egy kisbusszal a kidobni akart kütyüket. „Énekeljük el a Himnuszt, és mindenki menjen haza Békével!” — mondta ekkor Gulyás, de a tömeg egy része erre azzal a skandálással válaszolt, hogy:

"Székházhoz! Támadás! Nem megyünk haza!"

A Lendvay utcai székházhoz mégis legalább 500-an, de talán ezren is elmentek. Vegyes társaság volt jelen, csillogó szemű fiataloktól az idősebb urakig és kutyasétáltató párokig, akik elég lelkesen adogatták előre a régi műszaki cuccokat és kitörő ovációval fogadták, amikor sikerült lukat ütni a redőnyön. Bár azt is sokan kérték, hogy ne dobálják a székházat, az elöl állók mindenfélét dobáltak befelé: hangfalakat, billentyűzetet, miegymást, és már betörtek több ablakot is.

Volt, aki európai uniós zászlóval mászott fel a székház erkélyére, más egy összetört redőnyön keresztül dobott be monitort egy földszinti helyiségbe, a Hír TV tudósítóját pedig ultrának tűnő figurák vették körül. Császár Attila körül zengett a „Mocskos Fidesz”, a 2006-as tévészékház ostromnál még a fiatalok forradalmáról lelkesedő riportert most sörrel öntötték le, a Hír TV helyszíni közvetítését meg kellett szakítani.


Több mint tízezren tüntettek a tervezett internetadó ellen, amit pár éve még a Fidesz ellenzett a legjobban


Így verik szét a Fidesz-székházat billentyűzettel és monitorral - 2014.10.26. - Hiába szólítottak fel a netadó elleni tüntetésen békés távozásra, ezrek vonultak át a Fidesz székházához, és hardveres támadást indítottak ellene.

Teljes cikk: http://index.hu/belfold/2014/10/27/szekhaztamadas_lett_az_internetado_elleni_tuntetes_vege/

Kapcsolódó cikkek:

  • Tízmilliósra becsüli a kárt a Fidesz a székházában
    A Fidesz nyitott minden vitára – mondta Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója a Fidesz Lendvay utcai székházánál, ahol előző este, az internetadó elleni tüntetés lezárása után erőszakos cselekmények történtek. Szerinte a kár tízmilliós nagyságrendű lehet a párt székházában. Elmondta azt is, mit gondol Demszky Gábor volt főpolgármester és André Goodfriend amerikai ügyvivő tüntetésen való részvételéről.
  • Internetadó: újabb tüntetést ígérnek keddre
    A vasárnapi megmozdulás szervezői kedden este hat órakor megint az utcára szólítják a tiltakozókat, ha Orbán nem vonja vissza teljesen az internet megadóztatására tett javaslatot. - Kedden hatkor újabb netadóellenes tüntetés
  • Eldőlt: a kormányt nem érdeklik a tüntetők
    A Fidesz sajtóosztálya megerősítette a Hír24-nek, hogy a mai napon benyújtják az internetadó módosítását. Azt, amit már Rogán Antal is belengetett múlt szerdán.
  • 25 év dühét robbantotta ki a netadó
    A netadó volt az utolsó csepp a pohárban, ami most túlcsordult - véli a vasárnapi megmozdulás egyik szervezője és felszólalója. Nemes Balázs az Origónak úgy fogalmazott, az emberek dühösek, 25 év bénultsága miatt frusztrációval vonultak az utcára, hogy jelezzék, elég volt. Szerinte a kormány már nem a társadalmat képviseli, a demonstrációk pedig folytatódnak, de hogy hol, arról még a szervező sem tud biztosat.
  • Rogán azt mondja, a netadó arra kell, hogy mindenkihez eljusson az internet
    A Fidesz frakcióvezetője napirend előtt olyan bonyolult kommunikációs labirintust épített az internetadó köré, hogy alig jutottunk ki belőle.
  • Internetadó: a 700 forint éppen 700 forinttal több, mint kellene
    Az internethez való hozzáférés jogáról az ENSZ három éve mondta ki, hogy alapvető jog. A határozatot az országok más-más szinten kezelik: valahol mindenkinek ingyenes internet jár, máshol pedig legalábbis nem zargatják a netezőket. Aztán vannak olyan, kevésbé fejlett demokratikus berendezkedésű országok, ahol jogilag vagy pénzügyileg próbálják megnehezíteni a mára a gazdaság és a társadalom egyik motorját is jelentő internetet. Gigabájtonként 150 és havonta 700 forintos internetadóval is utóbbiakhoz fogunk tartozni.
  • Ma ezzel a szolid molinóval folytatódott a netadó elleni tiltakozás
    “Netezz bátran” – hirdeti ez a hétfő délelőtt kihelyezett molinó az alagút felett a Clark Ádám téren. A molinót az Analóg Utópia tumblr gazdája helyezte ki, aki kiáltványt is írt hozzá...

  • Megtámadták a Fidesz székházát – helyszíni az internetadó elleni tüntetésről
    Néhány nap is elég volt ahhoz, hogy megszerveződjön az utóbbi hónapok legnagyobb kormányellenes demonstrációja: több ezren tiltakoztak az internetadó bevezetése ellen Budapesten, a József nádor téren, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál vasárnap. A tüntetés tizedik percében már Orbán Viktor lemondását követelték, majd ultimátumot adtak a kormánynak. Később a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz vonultak és inzultálták a Hír TV stábját.


    Több tízezer ember tüntetett az internet tervezett megadóztatása ellen. 48 órát adtak a kormánynak arra, hogy álljon el tervétől. Mint mondták: nincs az a mennyiségű adó, amelyet a kormány ne tudna ellopni. A tömeg a Hősök terére, majd a amellett lévő Fidesz székházhoz vonult, ahol leselejtezett számítástechnikai eszközökkel dobálták meg az épületet, törték be annak ablakait. Sőt, egy fiatal még egy füstgránátot is bedobott az egyik ablakon. A rendőrség több embert előállított.

  • ULTIMÁTUMOK
    Kettőt,de lehet, hogy hármat is kapott ma Orbán, hogy a fal adta a másikat. Nem a romkocsmák népe, nem a csak pofázó, de gyakorlati cselekvésre képtelen értelmiségi népek üzenték meg neki, hogy akkor most hátrálni kellene egy cseppet, hanem olyanok, akik nem riadnak vissza kis randalírozástól sem. Orbán hibázott, nem kicsit – nagyon. Két olyan társadalmi csoportot sértett vérig, akik képesek megkeseríteni az életét, komoly tömegeket mozgósíthatnak ellene, legkellemesebb esetben pedig akár el is zavarhatják a malac kacskaringós farkára – de ez persze egyelőre csak ábránd. De azért áll a bál.
  • KÉPRIPORT AZ INTERNETADÓ ELLENI TÜNTETÉSRŐL
    Az este nagy tömeg követelte Budapesten és néhány vidéki városban az internetadó visszavonását. Budapesten a tüntetés hivatalos befejezése után egy kisebb csoport a Fidesz székházához vonult, ahol elszabadultak az indulatok.
  • Orbán és a Fidesz felel az éjszakai erőszakért
    A Polgári Konzervatív Párt közleménye: Orbán és a Fidesz-kormány az utóbbi években ellehetetlenítette a sajtó kiegyensúlyozott működését, megalázta és kiüresítette a demokráciát, amivel elzárta az utat a társadalmi párbeszéd, a megértés és a konszenzuskeresés elől. A Fidesz és kormányának arrogáns, pökhendi politikája a felelős ezért minden olyan kétségbeesett cselekményért, köztük a ma esti incidensekért, amelyekkel a magyar polgárok ki akarják fejezni a tiltakozásukat szabadságuk elvonása és az egymást követő megszorítások miatt. A PKP szolidáris a tüntetőkkel, és felszólítja a kormányt az internetre kiróni tervezett adó ötletének visszavonására, illetve a szabadságunk intézményrendszerének törvényi úton való visszaállítására.
  • Az amerikai ügyvivő is ott van az internetadó elleni tüntetésen
    Goodfriend egyedül, szabadidő-ruhában, hátizsákkal ment ki a tüntetésre. Hagyta, hogy fényképezzék, és ő is fényképezett a tömegben.
  • Belekötött André Goodfriendbe Orbán propagandistája
    ... Az ügyvivő posztjait nem hagyhatta szó nélkül Kovács Zoltán, a kormányzat nemzetközi szóvivője, aki a magyarországi internetes fórumokról jól ismert trollstílusban vonta kérdőre Goodfriendet, amiért az jelen volt "az MSZP és a liberálisok által szervezett" tüntetésen.
  • A büdös, koszos és ostoba Magyarországért
    Adópolitikával a büdös, koszos és ostoba Magyarországért - Ellenségeinknek elakad a szavuk, már nem tagadhatják, hogy egyre jobban teljesítünk, s egyre közelebb kerülünk kitűzött célunkhoz: a büdös, koszos és ostoba Magyarországhoz. - Egy ország adópolitikája jól tükrözi uralkodóinak szándékait. A szeszes italra vagy a dohányneműekre kivetett jövedéki adók az egészségkárosító alkoholizmus és dohányzás elleni harc jegyben fogantak. Hasonlóképpen a népegészség magasztos célja ihlette a sós rágcsálnivalókra kivetett chipsadót.
  • KRÍZISPOLITIKA
    Hölgyeim és uraim, szó sincs krízisről, csak van, mindenki őrizze meg kétségbeesését, később is kelleni fog. Ha a magyar politika vezetőinek elmúlt néhány napban tett nyilatkozatait olvassuk, vagy az lesz az érzésünk, hogy ezek az emberek ész nélkül kapkodnak, vagy az, hogy előre elkészített válságterv szerint próbálják zátonyra futtatni az ország hajóját – nem tudom, mi a rosszabb.
  • Internetadó: be(le)szólt az EU, tüntetésre buzdít
    Az internetadó-ellenes tüntetésen való részvételre, illetve annak támogatására buzdít Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális ügyekben illetékes alelnöke. Az október 31-éig biztosi feladatokat ellátó Neelie Kroes hivatalos Twitter-csatornáján azt sürgette, mindenki csatlakozzon vagy támogassa a vasárnap délután 6 órakor kezdődő tüntetést. Kroes egyúttal közzétette a tüntetést szervező Facebook-oldal linkjét is, melyet bár valakik megpróbáltak ellehetetleníteni, néhány nap alatt több mint 200 ezren csatlakoztak hozzá.

Betöltés...
video: Magyar-amerikai vita a Twitteren - 2014.10.27. - Vitába keveredett egy közösségi oldalon a nemzetközi kormányszóvivő és az Egyesült Államok budapesti ügyvivője. Kovács Zoltán azt kifogásolta, hogy André Goodfriend jelen volt a vasárnap esti internetadó elleni tüntetésen. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/magyar-amerikai-vita-a-twitteren

Betöltés...
video: Hiába a tiltakozás, marad az internetadó - 2014.10.27. - A kormány nem tett le arról a tervről, hogy a telekommunikációs cégeket sújtó adót kiterjeszti az internetszolgáltatókra is. Gyurcsány Ferenc nemzeti ellenállást és aláírásgyűjtést hirdetett, az ellenzéki pártok pedig egységesen ítélték el a vasárnap esti erőszakot. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/hiaba-a-tiltakozas-marad-az-internetado

Betöltés...
video: Tüntetők törtek-zúztak a Fidesz székháznál - 2014.10.27. - Székházostromba fulladt a vasárnapi internetadó elleni tüntetés Budapesten. A több tízezres, békés demonstráció után egy kisebb csoport a Fidesz székháza elé vonult, és használt számítógép alkatrészekkel dobálta meg az épületet, ablakok törtek be, redőnyök szakadtak le és a kerítés egy része is kidőlt. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/tuntetok-tortek-zuztak-a-fidesz-szekhaznal

Betöltés...


Eldurvult a tüntetés az internetadó ellen - Közzététel: 2014. okt. 27. - Az ATV Start vendége Gulyás Balázs, az internetadó elleni tüntetés szervezője.


Tüntetés az internetadó ellen - Közzététel: 2014. okt. 27. - Az atv.hu bemutatja.


Internetadó elleni tüntetés: a békés demonstrációból majdnem oszlatás lett - Hír24

Betöltés...
video: Az internetadó ellen tüntetnek - 2014.10.26. - A nemzetgazdasági miniszter a hét elején jelentette be váratlanul, hogy a kormány a jövő évi adóterveiben bevezetné az internetadót. Ez, a tervek szerint, 150 forint lenne gigabájtonként. A hír napján elindult az ez elleni tüntetés online szervezése. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/az-internetado-ellen-tuntetnek