Hírek

Orbán hűséges szolgájának lenni...

navracsicska...nem túl megtisztelő, nem is hízelgő cím, funkció, adottság. Mert Navracsics Tiborról van szó, felelősségem teljes tudatában, a nevezett úriember egykori diákjaként állítom: egyáltalán nem egy eleve elrendelés. Azt hiszem nem túlzás kijelentenem, hogy a Fidesz kormány legnagyobb személyi csalódása nekem éppen az Európai Unió minap kinevezett, oktatásért és kultúráért felelős biztosa. Aki nem tegnapig igazságügy-miniszteri, tegnapelőttig pedig külgazdasági és külügyminiszteri funkciót töltött be az Orbán-kormányokban. A "hűséges szolga" címet nem én aggattam rá, de bárhogyan is szeretném elfordítani a fejem, kénytelen vagyok komolyan venni.

Nem az ő hibája elsősorban, hogy Európában az oktatással és a kultúrával való foglalkozás az úgynevezett puha, súlytalan ténykedések közé tartozik. Nem, még csak azt sem állítom, hogy a magyar kormány kitartó szabadságharcának köszönhető, hogy ez az Európában súlytalannak számító portfólió jutott nekünk, bár ha ez jutott, a korábbiakra sem lehetünk oly nagyon büszkék. Tetszik vagy sem, "egy biztos ereje két dologtól függ: mennyi pénz elosztása tartozik hozzá, illetve az adott területet mennyire szabályozza az EU. Az oktatás és a kultúra felügyelete jórészt nemzeti hatáskörben van az EU-ban, és viszonylag kevés közös pénzt áldoznak rá".

Lehet vitát nyitni erről, de nem érdemes. Másfelől azt is fogadjuk el bizonyítás nélkül, hogy ettől még egy biztosi poszt annyit ér, amennyit képesek vagyunk belőle kihozni. Nem, én nem lennék Navracsics Tibor helyében, és nem azért, mert nem vagyok biztos abban, hogy a lehető legtöbbet is ki tudná hozni belőle. Tudom, hogy minket a legritkább esetben sem érdekel, hogy mit gondol rólunk a hanyatló Nyugat, de azért legalábbis beszédesnek tartom azt, amikor egy német közszolgálati rádió portréjában úgy beszél róla, mint a jogállam leépítésének szellemi atyjaként és pártkatonaként.

Nem az a bajom Navracsiccsal, hogy alkalmatlan, dilettáns, nem ért hozzá, de nagyon akarja, köze nincs hozzá, de csókos alapon jár neki. Az a bajom vele, hogy igazat kell adnom Stephan Ozsváthnak, az ARD német országos közszolgálati műsorszóró társaság délkelet-európai tudósítójának abban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hűséges szolgájáról beszélünk, akiről Európa nagy része is így gondolkodik. Akinek a keze nyomát viseli a nemzeti-vallásos alapozottságú új alkotmány, a kormányzat által politikailag nem kedvelt bírák kényszernyugdíjazása és az is, hogy az igazságszolgáltatás kvázi a politika ellenőrzése alá került.

És ez azért sokszorosan gyalázatos, mert nem egy közönséges gazemberről, egy tipikus fideszes feltörekvő vazallusról van szó, hanem egy művelt, tanult, intelligens, elismert szakemberről. Nem mintha az én elismerésemtől lenne kerek Navracsics élete. De azt gondolom, vitathatatlan és megbocsáthatatlan bűne van a jogállam fogalmának és mindennapi gyakorlatának kiüresítésében, a fékek és egyensúlyok rendszerének felszámolásában, és mindabban, amitől ma a kisember számára láthatatlanul zajlik az ország széfjének kirablása. Az jut eszembe erről a teljesen mindegy minek értékeljük EU-biztosi kinevezésről, hogy Navracsics úr, cinkosok közt bűnös, aki néma!

Mert persze az is elgondolkodtató, hogy miközben Szlovénia megkapta az energiaügyet, Csehország az igazságügyet, Lengyelország meg a belső piacot, és Romániának is jutott egy regionális politikai poszt, addig nekünk, a kelet-európai trendekkel szembe menve miért kell beérni egy jelentéktelen tárcával? Hát ezért. Mert Magyarországon a Navracsics-félék is beérik azzal, hogy Orbán hűséges szolgái lehessenek. Mert az emberi és szakemberi, ismert és elismert státuszt alsóbbrendűnek érzik a hatalom feltétel nélküli kiszolgálásánál. Nem gazember ő, de gondolkodás nélkül hajlandó kiszolgálni gazembereket. Az ilyen ember pedig sajnos nehezen kérheti ki magának a több tiszteletet.

Cikk: http://hacsaknem.blog.hu/2014/09/14/orban_huseges_szolgajanak_lenni

Kapcsolódó cikkek:

  • Szijjártó és Navracsics a pénzre mennek
    A mostani irány lényege, hogy ahol üzletet lehet remélni, ott a kétoldalú kapcsolatokat kell erősíteni. Kína vagy az energetika például önálló főosztályt kapott, miközben az EU-ügyi államtitkárságot megszüntették. A másik, hogy nem tárgyalgatni és magyarázkodni kell, ha külföldről vitatják a magyar kormány politikáját, hanem erélyesen visszavágni. - Navracsics Tibor első értekezletén azt mondta a tárca főosztályvezetőinek, hogy véget kell vetni annak, hogy nyuszi módon reagálnak a külügyesek a külföldi támadásokra, ehelyett keményen bele kell állni a küzdelembe.
  • Külföldi lap: "Navracsics a leggyengébb láncszem" Juncker bizottságában
    A La Libre Belgique felidézi, hogy Navracsics igazságügyi miniszter volt abban az időszakban, amikor Magyarországon az igazságszolgáltatás és a média terén a hatalomra szabott törvények sora született, leépítve a jogállamiságot. Egy néppárti politikus azonban megvédi a lapban a magyar EU-biztos-jelöltet.
  • Navracsics a támadások kereszttüzében
    EP-képviselők alkalmatlannak tartják a magyar politikust arra, hogy a jövőben az unió kulturális ügyeit irányítsa. Ezzel a címmel ír a Die Presse arról, hogy a leendő biztosnak erős idegzetre lesz szüksége, amikor a jövő hónap végén meghallgatják Strasbourgban, mert személyével szemben már most is erős ellenállás bontakozik ki.
  • “Hát állatokon mégsem lehet egy tankönyvet kipróbálni”


Oktatási EU-biztos lehet Navracsics Tibor? - Közzététel: 2014. szept. 12. - Az ATV Start vendége Niedermüller Péter EP képviselő, DK.


Testhezállónak tartja a neki szánt uniós tárcát Navracsics Tibor - Közzététel: 2014. szept. 10. - Testhezállónak minősítette az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és állampolgársági ügyekért felelős EU-biztosi tárcát szerdán Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva Navracsics Tibor, akinek jelölését e tisztségre a nap folyamán jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. (Az MTVA felvétele)