Hírek

Immár Bulgária lett Magyarország vetélytársa - lengyelek, csehek messze előttünk

hajra_eeenTavalyi eredményéhez képest Magyarország három helyet javítva, a 60. helyet foglalja el a világ országainak versenyképességi rangsorában. Ezzel az eredménnyel a 28 tagú Európai Unió 24. legversenyképesebb tagja, ami nem jelent előrelépést a tavalyi évhez képest - írja az Index.

Hiába javítottunk versenyképességünkön világszinten, az uniós rangsorban nem tudtunk előrelépni, miközben korábbi versenytársaink is elhúztak. A Világgazdasági Fórum versenyképességi indexe az egyes országok gazdasági teljesítményéről elég sokat eláruló mutató - írja az Index.

Magyarország mögött egyébként Szlovénia (70.), Szlovákia (75.), Horvátország (77.) és Görögország (81.) helyezkedik el. A Visegrádi országok közöl Csehország visszavette a vezetést, és idén a 37. helyezést érte el, míg Lengyelország a 43. Az élen nincs változás, Svájcot követően Szingapúr a világ két legversenyképesebb országa, míg Finnország két helyet rontva csak a negyedik.

Nagy előrelépők

A harmadik helyen az Amerikai Egyesült Államok áll. Finnország után Németország (5.), Hollandia (8.) és az Egyesült Királyság (9.) számítanak az EU legversenyképesebb tagállamainak. A legtöbb helyet egyébként Algéria után (100.ról 79.-re) Románia javította, mintegy 17 helyet, és ezzel hazánkat megelőzve 59. a ranglistán. Dicséretes még Portugália előrelépése is az 51. helyről a 36. helyre. Legrosszabbul a világon Líbia (108. helyről a 126.-ra) teljesített, míg az EU-ban Szlovénia rontott a legtöbbet (8 helyezést).

Az Európai Unió átlagos versenyképesség pontszáma idén is 4,7 pont. Nem sikerült tehát előre lépni, míg az Egyesült Államok, ha kicsit is, de javított a tavalyi 5,48 pontról 5,54 pontra, hasonlóan Japánhoz, amelynek versenyképességi mutatója minimálisan 5,4 pontról 5,47 pontra javult. A tavalyi szintekhez képest az eltérések marginálisak, de jól jelzik az EU lassú leszakadását a világ más gazdasági nagyhatalmaitól.

Japán a makroökonómiai környezetet kivéve (Japánban az államadósság szintje tavaly a GDP 234 százaléka volt, míg az államháztartási hiány a GDP 8,4 százalékára rúgott) minden tekintetben megelőzi az Európai Uniót, és az Egyesült Államoknak is csak a makrotényezőkben és az egészségügyben van lemaradása. Intő jel a térség számára, hogy a BRIC országok (Brazília, Oroszország, India és Kína) csupán technológia fejlettségben vannak elmaradva az Uniótól.

Az EU-ban az új tagállamok csak a makroökonómiai mutatók terén nyújtanak jobb teljesítményt az EU15-höz képest, minden más tényezőben erős a lemaradás, leginkább infrastrukturális és innovációs faktorok terén, de intézményi minőségben is tapasztalható némi hátrány. Az új tagállamok egyébként egészségügyi mutatókban erősek igazán, és üzleti környezetben, innovációban a leggyengébbek...

... Magyarország új versenytársai

Magyarországnak tehát ma már sokkal inkább Horvátország, Szlovákia és Bulgária a legnagyobb versenytársa, mintsem Lengyelország vagy Csehország. Hazánk leginkább technológiai felkészültségben tud kevesebbet nyújtani, mint az EU többi országa, pedig néhány évvel ezelőtt Magyarország IKT-fejlettsége igen jó volt, ám a legújabb szélessávú (mobil)kommunikációs technológiák elterjedése elmarad a többi tagállamtól.

Szintén gyenge az üzleti környezet komplexitása, az ország versenyképességi előnyének nagy része az élőmunkából fakad, a beszállítói hálózatok is csupán néhány szinten vannak jelen, a szakszervezetek pedig kevésbé hatékonyak, mint máshol. Európai viszonylatban szintén gyenge Magyarország intézményi háttere (jelentős a korrupció, gyenge a közpénzek elosztásának transzparenciája, túl nagy a bürokratikus teher stb.)...

Teljes cikk: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/immar_bulgaria_lett_magyarorszag_vetelytarsa_lengyelek_csehek_messze_elottunk.586136.html

Kapcsolódó cikkek:

  • Versenyképesség: jobban teljesít
    Emberek, jó hírek! - A 60. (hatvanadik) helyre futott be a Keleti Nyitás gyorsnaszádja, a Kárpátok Turulmadara, az Unortodox Közgazdászok Fellegvára, a Munkaalapú Társadalom megtestesülése. - “Magyarország Európa egyik legnyitottabb országa. A külföldi közvetlen működő tőke állománya meghaladta a 80 milliárd eurót, európai vállalatok folyamatosan hajtanak végre újabb és újabb munkahelyteremtő beruházásokat az országban, ezzel szavazva bizalmat a magyar politikai, gazdasági és társadalmi stabilitásnak. – Szijjártó Péter (2014.08.28)