Azt mondom, hogy legyünk stílszerűek, ha már ők, a bukottak annyira bele vannak kapaszkodva a Jóistenbe, aki mindannyiuk felett van. Bár lehet, hogy csak volt, mert április 12-e után valahogy eltűnt szegény, és szerintem azóta sem pihente ki, hogy mi mindenhez adták az ő arcát és nimbuszát. Stílszerűen mondhatjuk azt is, hogy lehet, hogy ez volt az Újtestamentum egyik legdurvább csapása: az orbánizmus. Ebből nem kellett tíz, ebből egy is elég volt 16 éven keresztül. Az a Mózes könyveiben, az Ótestamentumban megénekelt tíz csapás, amelyet Isten Egyiptomra bocsátott, hogy rávegye a fáraót, engedje szabadon az izraelitákat, akiket rabszolgaságban tartott, a vizek vérré változásától a sáskajárásig, a békainváziótól a háromnapos sötétségig, a kanyarban nem volt ehhez az egyhez képest.
Itt mi megkaptuk. Telibe. Hogy megérdemeltük? Valószínűleg, mert ez a nép semennyire nem mutatkozott szolidárisnak, elfogadónak, no pláne önmagáért kiállni képesnek. Különben lehet, hogy bír ezekkel a tulajdonságokkal, de ez nem változtat azon, hogy teret engedett, elfogadott, hosszú időn át istenített egy megbokrosodott, öklét rázó, csak éppen nem kurvaanyázó, korrupt autokratát. Elfogadta, követendő példának tartotta, a nemzeti büszkesége forrásának tekintett egy, a színpadról, a közszolgálati média stúdiójából, a várbeli kolostorhivatalából nagy hangerővel gyűlölködő, uszító figurát. Sokáig elfogadta ezt a szereposztást. Rendben volt, hogy vannak poloskák, Soros-ügynökök, hogy viszketnek a tenyerek, és minden fel lesz jegyezve. Nos, végül tényleg fel lett. Fel lett jegyezve, nem lesz elfelejtve, és marhára számon lesz kérve.
Igen, megérdemeltük. Hogy tanítási, okítási célzattal, vagy miért, azt nem tudom, mindenesetre rengeteg áldozattal csomagban kaptuk ezt a csapást. Ha van Isten, akkor remélem, ezt az érmét azért dobta ide közénk, hogy végre eldöntsük: fej vagy írás. Aztán ha eldöntöttük, akkor talán jobban összezárva, nagyobb alázattal és emberséggel, sokkal felelősebben fogunk egymáshoz és a körülöttünk lévő világhoz is viszonyulni. És persze soha többé nem tűrünk el egy ilyen rezsimet. Soha többé Ferenc Jóska, Horthy, Rákosi, Kádár, Orbán. Elég volt ezekből, elég volt abból a sok izmusból, amit maguk után hagytak a rombolással együtt, és mi mégsem tudtunk tanulni belőlük.
Sokára, nagyon sokára, de úgy tűnik, végül is kicsavarta a nép a fényes tekintetű enyves kezéből a jogart, és lerúgta a fejéről a koronát. Ennek és csak ennek köszönhetően derülhetett ki az is – nem tehetem meg, hogy nem hozom szóba -, hogy mennyit repkedett el ez a semmirekellő Szijjártó, ez a pojáca, ez a csak a magyarokkal arrogáns, a moszkvai uraival szemben folyamatosan megalázkodó szerencsétlen. Aki akárhányszor kérdezték az újságírók, flegma, lekezelő, kioktató és fenyegetőző stílusban küldte el őket a francba. Vagy perrel fenyegetett vagy rendőrséggel, tökmindegy: kártékony rágcsáló módjára viselkedett. És ennek a minősíthetetlen viselkedésnek a fejében történt az a szégyen, hogy az utóbbi négy év alatt összesen 53 alkalommal bérelt magángépet a hivatali útjaihoz, nem kevesebb, mint 4 865 701 595 forintért. Csak 2025-ben több mint 2 milliárd forint égetett, el, csak egyetlen év alatt, csak tavaly 19 alkalommal toltak a segge alá luxusrepülőket. Csak 4 év alatt 5 milliárd forint repkedésre úgy, hogy az egésznek semmilyen haszna, kézzelfogható eredménye nem volt. Csak a kár meg a szégyen. Sokkoljuk magunkat a nagy pofájú toporzékoló, a Moszkva-ügyi miniszter két évvel ezelőtti ATV-s szereplésének részletével, amikor 23 percen keresztül sértődött, magyarázkodott és az arca kitakarta a képernyőt:
„Ezekre a szegény honvédségi gépekre is mondják, hogy luxusjet… Most nézze… Nem akarok panaszkodni, mert nem kergettek gyerekkoromban az asztal körül azért, hogy üljek fel egy magángépre, tehát – hogy is mondjam – van megfelelő értékítéletem, de ezek nekem nem abból a szempontból fontosak, hogy hogy néznek ki, vagy mi van bennük…. mert nem tudom bennük kihúzni magamat, de nem akarok panaszkodni, nem azért mondom (…) Csak azt akarom mondani, hogy ezek nekünk munkaeszközök. Tehát nem szórakozni, nem haverokhoz, nem nem tudom én hova járunk vele, hanem dolgozni. És biciklivel nem tudom megjárni Budapest–New Yorkot úgy, hogy elindulok vasárnap éjjel, alszom a gépen, megcsinálom a programot, és hazajövök úgy, hogy kedden hajnalban már itthon vagyok.”
Az Egyenes beszéd műsorvezetője, Szöllősi Györgyi felvetette, hogy mennyit költenek a honvédségi gépeken utazó delegációk internetre, ételre, italra, és hogy ebben véletlenül pont Szijjártó lett a rekorder. Az Átlátszó által megszerzett adatok szerint 2021 január eleje és 2022 szeptember vége között a Lavrov-csicska és kísérete 33 millióért evett-ivott, és 102 millióért internetezett a katonai repülőkön. A legdrágább repülés Szijjártó kairói útja volt, amelynek során 5,5 millió forintba került a delegáció ellátása, és még közel 7 millióért interneteztek a levegőben. Ez az ember, az egyike volt azoknak, akik a legnagyobb pofával a legnyilvánvalóbb módon nézte hülyének a nyilvánosságot, a médiát és a médián keresztül a magyar adófizetőket, akik szegénykémnek ezeket a szenvedéssel teli utakat finanszírozták:
„Elhiszem, hogy még vannak olyanok, akiknek izgalmas az, hogy az ember repülőre száll, vagy más közlekedési eszközt választ, de higgyék el, hogy ez nekem már nem okoz semmilyen fajta izgalmat. Ez nekem egy munkavégzési, technikai kérdés”
– ezt legalább öt évvel ezelőtt préselte ki magából, amikor az RTL Klub Híradójának riportere erről a témáról kérdezte. Arra a kérdésre, hogy mennyibe került a magánrepülő bérlése, úgy felelt: amikor a honvédség gépei helyett másokat használnak, akkor az utakra az érvényes közbeszerzési szabályok alapján bérleti szerződést kötnek: „Természetesen béreltük az elmúlt héten hétfőn (2021 szeptemberének egyik hétfője, úticél Pozsony – szerk.) igénybe vett repülőgépet is. Hogy ennek mennyi volt a költsége, arról fogalmam sincs, de itt erről nyilvántartást vezetnek.”
Hogy egyébként mi indokolta, hogy egyáltalán ennyiszer repkedjen az USA-ba, Moszkvába, Pekingbe, vagy akárcsak ide a szomszédba, Pozsonyba? Semmi, a világon semmi. Ezért gondolom azt, és mondogatom is időnként, hogy itt kurva sok készpénz, aranyrúd, gyémánt repkedett ezzel a korrupt alakkal egy légtérben, amiket egymás között adtak-vettek. Remélem, egyszer majd ez is dokumentálva napvilágra kerül, mint oly sok minden, amit az idők során feltételeztünk, csak bizonyítani nem tudtunk. Ha egy vállalkozó nem tud elszámolni pár ezer forinttal a házipénztárából, meglincseli, rommá bünteti az adóhivatal, és kamatostul visszaveszi azt, amivel hűtlenül bánt, még akkor is ha az a saját cége volt. Itt viszont a közpénzt szórták teljesen indokolatlanul olyan brutális tételekben, hogy nincs agy, ami felfoghatná.
És akkor a vezénylő tábornok repkedéseiről nem is esett szó, pedig az is minden égtáj felé megmozdult, sőt, a végén már vitte magával az azóta foltokban kimúlt propaganda sajtót is, amit szintén mi, adófizetők álltunk. Ezért én örülnék, ha a rengeteg frappáns és népszerű Facebook-poszt mellett, lassan látszana valami abból, hogy a hatóságok hivatalosan is számon kérik az illetékeseken ezeket a lopásokat és hűtlen kezeléseket. Köszönöm.
Ceterum censeo: a bukott Orbán-kormányt és valamennyi cinkosát felelősségre kell vonni!
Külügyminisztérium: 5 milliárd forint ment el Szijjártó magángépes útjaira 2022 óta, a büntetőjogi felelősség kérdését is vizsgálják / 2026.07.03. 2024-ben lépték át az egymilliárdos határt, 2025-ben pedig rögtön a kétmilliárdosat is. - Július elsején számolt be arról a Külügyminisztérium, hogy Szijjártó Péter magángépes útjaira 2 milliárd forintot költött tavaly az állam. Velkey György László most arról posztolt a Facebookon, ahogy haladnak a minisztériumi átvilágítással, egyre világosabbá válik, hogy „Szijjártónak evés közben jött meg az étvágya” …
Magyar Péter: a miniszterek is menetrend szerinti repülőjáratokkal utaznak: A miniszterelnök szerint nincs szükség magánrepülőkre, ezért ő és a kormány tagjai is kereskedelmi járatokkal utaznak külföldre. Magyar Péter a döntést azzal indokolta, hogy a jelenlegi költségvetési helyzetben takarékosan kell bánni a közpénzzel. Szerdán derült ki, hogy Szijjártó Péter tavaly több mint kétmilliárd forintért repült magángépekkel, a Fidesz szerint azonban ezek a kiadások megfeleltek az európai gyakorlatnak. / 2026.07.02.
youtube / videó
Szijjártót el kell számoltatni kétes ügyei miatt / 2026.05.24. - Gyökeresen megváltozott Magyarország külpolitikája? A Mélyvíz legújabb adásában Balogh Judit és Szent-Iványi István elemezték, milyen fordulatot jelent Orbán Anita külügyminisztersége Szijjártó Péter 12 éves korszakához képest …
Kapcsolódó cikkeink:
Nagytakarítás / Készült: 2026.05.27 Belenéztem az országgyűlés mai, felettébb fontos ülésnapjával párhuzamosan futó kormányszóvivői tájékoztatóba, amiről egyáltalán nem áll szándékomban örömódákat zengeni, de a tényszerűség kedvéért azt leszögezném, hogy akárhonnan nézem is, mind a hangnem, mind a szóba került témák szempontjából határozottan friss levegőnek értékelhető. És nemcsak azért, mert érdemi kérdések hangzottak el, amelyek valódi problémákra reflektáltak, hanem azért is, mert az utóbbi időszakban a Vitályos-Gulyás páros által celebrált kormányinfók gyakorlatával ellentétben, az egyelőre társadalmi munkában dolgozó három szóvivő nem ellenségként, hanem egyenrangú partnerként tekintett az újságírókra (azokra is, akik nem újságírók), és nem próbálta személyeskedve megalázni őket. Ezt is szokni kell, ha valami rendkívüli nem történik, akkor talán meg fogjuk szokni, hogy ez a normális, sőt. Talán még a Fidesz udvari szakmunkásaira is jó hatással lesz, hogy álproblémák helyett valódi kérdéseknek fognak tudni utánamenni.
Szirénázó repülő / Készült: 2024.05.17 Az iváncsai akkugyárból elküldtek párszáz kirgiz vendégmunkást (kirúgtak két lábbal és hirtelen), akik az ettől kerekedett virágos jókedvükben szarral kenték össze a gyár mosdóit. Sajátos kifejezési módja ez a csalódottságnak, de hajlamosak vagyunk kissé elnéző szemüvegen keresztül szemlélni az eseményeket, mert ezekkel a kirgizekkel erősen ki lett cseszve. Eljönnek pár ezer kilométerre, hogy rabszolgaként életben maradjanak, és akkor így bánnak velük.
Petiminiszter forródrótja / Készült: 2023.06.27 „És most megindulok Kínába” – így zárta Petiminiszter tegnapi sajtótájékoztatóját, mintha valami tank volna vagy rohamcsapat, amely elkezd dübörögni. Ezt a sajtótájékoztatót szinte már szokás szerint egyébként kizárólag fideszbaráti lapok „újságíróinak” tartotta a külügyminiszternek csúfolt petiminiszter, feltehetőleg azért, mert a másfajta újságírók valószínűleg kérdésekkel provokálták volna, és hová vezetne ez, ahogyan Mrs. Lipton szokta zárni bölcsességeit a Csengetett Mylordban. Pedig lett volna mit kérdezni petiminisztertől, aki először szólalt meg Prigozsin kabaréba fulladt villámforradalma után.
Beléptető-lélegeztető / Készült: 2020.05.13 Portyáztak az Orbán-hordák hátrafelé nyilazva és lóhússal a nyereg alatt, s mindeközben beszereztek használhatatlan, szar lélegeztetőket. Mert, mint tegnap lehetett olvasni a sajtóban, több fővárosi és vidéki kórházba küldtek olyan gépeket, amelyek a koronavírusos betegek kezelésére egyáltalán nem alkalmasak. Ami gépet a légihíd hozott folyamatos dobpergés közepette, az stabil állapotú, fertőzéses betegségben nem szenvedő emberek légzésének könnyítésére szolgál. A hasonlóság annyi, hogy a nafta ezen is egy orrot és szájat fedő műanyag maszkon keresztül áramlik a páciensbe, de még ez is mindegy, mert a gépeken kínai nyelvű a menü, így, aki nem tud mandarinul, cseszheti.
Lélegeztetőgépenként ötmillió forint eltűnik / Készült: 2020.04.23 Totális káosz jellemzi a – rendelkezésre álló, az országba már beérkezett, s a majd beérkező – lélegeztetőgépek számáról és költségéről nyilvánosságra hozott információkat. Orbán Viktor április 10-én azt mondta, hogy „lélegeztetőkészülékből körülbelül 2000 van, ezt kell felfuttatni 8000-re” – ám három nappal korábban, Szijjártó Péter arról beszélt, hogy 14 490 lélegeztetőgépet rendeltek. A különbözettel megegyező, több mint hétezer gép pedig – a többi nyilatkozat alapján biztosan állítható – nincs az országban. Csak nem véletlen a homály? A gyanút erősíti, hogy a rendelkezésre álló kevés információból kiindulva, az látszik, hogy akár 4-6 milliós túlszámlázás sem kizárt gépenként.