Hírek
No most, Takaró Mihály?
- Részletek
- Készült: 2020. augusztus 07. péntek, 03:15
- Találatok: 1521
Áruló van a NER-ben. Ennek ékes bizonysága, hogy nem Wass Albertet ajánlotta a művelt európai publikum figyelmébe valaki – nahát –, hanem Szerb Antalt. Az történt ugyanis, hogy nyári unalmában az Európai Unió arra kérte a tagállamok állandó képviseleteit, ajánljanak egy könyvet hazájukból, amit szerintük minden európainak érdemes elolvasnia. Az „Európa olvasói” nevű felhíváshoz tizenhat tagország csatlakozott, kies hazánk pedig tegnap fedte fel kártyáit. A mi ajánlatunk Szerb Antal Utas és holdvilága, amitől én magam meghasonlottam, Takaró Mihály pedig szerintem sírdogál a sarokban.
Hallatlan. Bár lehet, kényszerítő szükségszerűség volt, mivel Szerbet olvashatni majdnem egy tucat nyelven, míg ellenben fénylő Albertunkat meg csak erdélyiül. Ez egyrészt azt mutatja, hogy a nyugat még nem értette meg a magyar falvédő nívójú irodalmat, vagy nagyon is. Ugyanakkor nem érthető annak a késztetése sem, aki Szerbet ajánlgat olvasásra a nyugati ifjaknak, amikor a magyarokat épp most próbálják leszoktatni róla. Olyannyira, hogy még a NAT-ból is kikerült. Ez az Utas és holdvilág ilyen érthetetlen nyavalygás, semmi erő benne, semmi hazaszeretet, se egy Trianon, ebből úgy tűnik, a magyar európai nép.
Pedig mi jól tudjuk, hogy nem az. Én pikkelek Takaró Mihályra, mert ő cseszte szét a NAT irodalmi részét, és száműzte belőle az ilyen Szerb Antal féléket. Soha nem feledem, hogy mint valami dedós óvodás, aki megkapta a nyalókáját, a járványos távoktatás alatt minden nap fennakadt szemekkel és csöpögő pátosszal beszélt a tévében Wass Albertről, a magyarságról, mint erkölcsi próbatételről és más ilyen baromságokról. Ezt kínálják fogyasztásra a magyar fiatalnak, diáknak, míg ellenben a nyugatnak, Európának a befelé megvetett és elhallgatott Szerb Antalt. Ennél nagyobb öngól és beismerő vallomás nem létezik.
Olyan ez, mint a pártfiókák külföldi egyetemre küldése, a VIP egészségügy, ez az akinek nincs semmije az annyit is ér metódusának kiterjesztése nem csak az anyagi javakra. Ezek itt el akarják hülyíteni a népet, hogy Wass Albertig terjedjen a horizontja, a többit eltitkolják előle. Olyan ez, annak az útnak az első állomása, amelynek a végén Göring jelentette ki a meghódítandó szlávokról, elég, ha a nevüket le tudják írni, meg, ha megértik a parancsokat. S ha azt vetnék a szememre, túlzok, tévedni tetszenének. De az Utas és holdvilág ajánlgatása kifelé, befelé pedig eltüntetése az irodalomból az aljas képmutatás újabb bizonyítéka. 
Illeszkedik abba a sorba, amelyben parlamentáris demokráciát hazudnak, amikor a választások tisztaságáról hazudnak, amikor a sajtó szabadságáról hazudnak, most meg már olyan irodalmat is hazudnak maguknak, amit amúgy megvetnek. Vagy, ha nem, akkor a göringi képlet az igaz, és egyik sem jobb a másiknál. Én pedig most elvárom a gerinces Takaró Mihálytól, hogy verje az asztalt, borítsa rá a külügyre, Káslerre, akárkire, akinek ehhez köze lehetett, hogyan képzelik ezt a skandalumot, hogy Szerb Antalt ajánlgatnak Wass Albert, Szabolcska Mihály vagy akár Tormay Cécile helyett. Így lenne tökös-magyaros, de nem lesz így.
Az, hogy kifelé valami egészen más képet mutatnak, mint amit befelé művelnek, azért van, mert kell a lóvé. Illetve talán még, mert egy kicsit, egészen kicsit szégyellik, hová jutottak. Nem kell izgulni, el fog múlni ez is. Előbb-utóbb bekerülnek majd a stábba olyanok, akik Takaró Mihályon nőttek fel. Később már csak olyanok lesznek benne. Ők már be sem szállnak ilyen játékokba, velőspacalt fognak kotyvasztani a Le Quartier du Centre-ben, éneklik a Nélküledet miközben talpaik egymásra lépnek. Mi pedig mit is tehetnénk, mint iderakjuk az Utas… záró sorait utolsó reményként: „Életben kell maradni… És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.”