Hírek

Orbán Viktor végtelen harca az örök kommunistával, aki te vagy

szt_viktorOrbán Viktor azt nyilatkozta Nagy Imre újratemetésének 25 évfordulója kapcsán, hogy a Fidesz végre győzött a kommunistákkal szemben. Pedig nem a nem létező kommunisták, hanem saját állampolgárainak igényeivel szemben folytat harcot.

4 évvel ezelőtt örültem a Fidesz győzelmének, volt bennem némi borúlátás, de a 8 évnyi szocialista kormányzás után, mindegy volt körülbelül mi jön a fasisztákon kívül csak jöjjön valami. Aztán jött.

Azt hittük 2010-ben, hogy befejeződik a rendszerváltás és a politikai egy új logikája jön el, ahol nem maradnak a dolgok következmény nélkül, és ahol a kormányzás valóban az emberek mindennapjairól fog szólni. Persze lesz korrupció, mert az mindig lesz, de elindul egy jó irányba az ország, befejeződik a rendszerváltás.

Ehelyett egy olyan logika jött ami egyszerűen jobboldali posztkommunizmusként fogható fel, az a logika, ami nem a rendszerváltás befejezése, hanem a rendszerváltás legrosszabb politikai gazdasági folyamatainak a betetőzése.

Anyám tegnap mesélte el, hogy 25 éve sírt örömében amikor nézte Nagy Imre újratemetését, és azt, hogy én is néztem a tévéből. Még nem voltam 3 éves akkor. És ma mindketten kommunisták vagyunk, hiszen Orbán Viktor felettünk kommunisták felett aratott győzelmet, és arat minden nap, minden órában. Mindketten kommunisták vagyunk, hiszen nap mint nap velünk szemben a mi állampolgári kívánalmainkkal szemben arat győzelmet Orbán.

Amikor Simicska sorra nyer minden közbeszerzést, azért teszi, hogy ne a kommunisták jusson. Amikor a hazájukért aggódój hallgatókat állítják be kommunistának azért teszik, hogy győzelmet arathassanak a kommunisták felett. Amikor elkúrják az uniós és norvég pénzek kezelését, akkor a kommunista civil szervezeteket végzik ki. Amikor a reklámadót vezetik be, a kommunista RTL Klubot végzik ki. Amikor kirugják az Origo főszerkesztőjét, nem tesznek mást, mint újabb csapást mérnek a kommunistákra. / Kettős Mérce

Ez a harc lesz a végső, és aki nincs velünk az ellenünk van. A kommunizmus legyőzése arról szól a Fidesz rendszerében, hogy mindent meg lehet magyarázni és mindent el lehet adni, azokra a valós sérelmekből táplálkozva, amiket az előző rendszerekben szenvedtek el állampolgárok milliói.

Amikor Orbán Viktor ma a kommunizmus legyőzéséről beszél nem tesz mást, mint feldúlja az 56-osok, a recskiek, a földönfutók és megnyomorítottak sírját, kihantolja, és a hamvaikkal tömi be a magyar társadalom száját.

Teljes cikk: http://magyarinfo.blog.hu/2014/06/16/orban_viktor_vegtelen_harca_az_orok_kommunistaval_aki_te_vagy

Kapcsolódó cikkek:

  • Orbánnak húsz évébe került. Nekünk mennyibe fog kerülni?
    ... Pedig ma már tudjuk, hogy a demokrácia ifjú szülőatyja, a Nagy Imre koporsójánál szónokló ifjú titán, e törékeny demokrácia lassan, de biztosan cselekvő gyilkosává öregedett. Aki távollétében is kisajátítja a szovjet megszállók elleni 1956-os forradalom jelképes alakjának/alakjainak járó kegyeletet és elismerést. Ma már tudjuk, hogy Orbán Viktor nem elsősorban rendszert akart váltani (bár 1989-ben ezt sokkal többen hajlamosak voltak neki elhinni) nem a pártállamot akarta lebontani, hanem a hatalmat akarta megszerezni. Ha lehet ezt mondani - és miért ne lehetne? - valószínűleg ez került neki húsz évébe. - Az a kérdés, hogy nekünk hány évünkbe fog kerülni kiheverni Orbán húsz éves kemény igyekezetének következményeit. "1989 "a fordulat, a szabadság, a forradalom éve volt", amelyben az emberek megértették, hogy félelem nélkül beszélhetnek és cselekedhetnek". Ez így igaz, miniszterelnök úr. Volt. Ma viszont cinikus realitás, hogy 1989. június 16.-án, a magyar demokrácia vadhajnalán gyászoltunk. Most, a demokrácia alkonyán önfeledten ünneplünk.
  • NEMZETI PUCA
    Megnyilatkozott a Nemzet Pucája, annak alkalmából, hogy negyedszázaddal ezelőtt beszédet mondott a Hősök terén, 56 mártírjainak ravatalánál. Csicskása, a hajdan jobb sorsra érdemes Navracsics azt volt képes mondani, hogy „1989. június 16. az igazság születésnapja volt Magyarországon. Az igazságé, amely nélkül szabadság nem születhet. Hiszen igazság nélkül nincs szabadság, tudtuk ezt akkor is." - Csak ma nem tudjuk, úgy látszik, mert ha tudnánk, akkor nem rendeznénk ekkora cécót csak azért, hogy Orbánt a történelem középpontjába tudják tolni azok, akiknek ehhez erős anyagi érdekeik fűződnek. Azért, hogy a nép elhiggye, hogy a rendszerváltozás a honi hősök, és a Hősök Leghősebbikének múlhatatlan érdeme, aki toppantott egyet arany lábával, s erre összeomlott a szocialista világrendszer, a Varsói Szerződés és a Szovjetunió.
  • Orbán: egyszerűen az igazságot akartam elmondani
    "A szívek forradalma volt" címmel jelent meg interjú Orbán Viktorral a Bild című német lap hétfői számában Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulója alkalmából. A miniszterelnök a legnagyobb példányszámú német lapnak nyilatkozva kiemelte, hogy Magyarországon tartott a leghosszabb ideig a harc a kommunisták ellen, és ennek a harcnak a végét a 2011-es alaptörvény jelentette.
  • szivekORBÁN: NEM A SAJTÓSZABADSÁGRÓL VAN SZÓ
    Újabb interjúrészletet közölt a német Bild a magyar miniszterelnökkel. Orbán Viktor védte a reklámadót, bókolt Angela Merkelnek és leszögezte: Európa az európaiaké.

    ORBÁN VIKTOR: HORN GYULA NAGY SZOLGÁLATOT TETT A MAGYAROKNAK
    „A szívek forradalma volt” címmel jelent meg interjú Orbán Viktorral a Bild című német lap hétfői számában Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulója alkalmából.