Hírek

Óriásit bukott az állam a Molon

Bőkezűen költött a ciklusban az Orbán-kormány vagyonvásárlásra. Az összeg a 2013-as GDP 2,2 százalékát – mintegy 657 milliárd forintot – teszi ki – derül ki egy friss összesítésből. Ennek a harmadát azonban elbukták a Mol-részvényeken.

A magyar állam a 2010 és 2013 közti időszakban vagyonvásárlásra a 2013-as (várható) GDP 2,2 százalékának megfelelő összeget költött, azaz 657,4 milliárd forintot – derül ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter válaszából, amelyet Scheiring Gábor, az Együt-PM országgyűlési képviselője kérdésére adott – írja a Napi.hu.

Az összesítés szerint a ciklusban a messze legnagyobb tulajdonszerzési akció a Mol Nyrt. 21,2 százalékos részvénypakettjének 2011. májusi megvásárlása volt. A 498,3 milliárd forintos ügylethez a parlament támogatására és a költségvetési törvény módosítására is szükség volt, a vétel ugyanis növelte az államháztartási hiányt. Az ügyletben azonban akad egy bökkenő. A kormánypárt a nyugdíjpénztári vagyon felszívásakor rendre azzal indokolta lépését, hogy a pénztárak tevékenysége káros, miután "eltőzsdézték" a rájuk bízott vagyont.

A jelek szerint ez a Mol-üzletről is elmondható. Az olajipari vállalat megvásárlása óta a vállalat részvényeinek árfolyama lényegében folyamatosan esik. Mivel a vásárlás idején az árfolyam 22 400 forintnál járt, tegnap viszont a papír csupán 12 800 forint körül mozgott, így az ügylet nyélbe ütése óta mintegy 214 milliárd forint, igaz, nem realizált árfolyamvesztéseget szenvedett el a magyar állam. (Ezt természetesen csökkenti az osztalékbevétel.)

Sokat vesztett az állam a Malév csődjén is az elmúlt négy évben. Még a Bajnai-kabinet döntött a magyar légitársaság megmentéséről 2010-ben, ami 27,5 milliárd forintba került. Aztán az Orbán-kormány is megpróbálta a magyar légicég tőkehiányát pótolni – a 15,5 milliárdos juttatás azonban kidobott pénznek bizonyult. A cég 2012 februárjában leállt, jöhetett a kármentés: az Aeroplex megvétele 4,2 milliárd forintba, a Malév GH Földi Kiszolgáló Zrt.-é pedig 800 millió forintba került.

Teljes cikk: http://nol.hu/gazdasag/oriasit_bukott_az_allam_mol-on

Kapcsolódó cikk:

Selmeczi: 569 ezer ember reálhozamát eltőzsdézték - 2011. 07. 22.

Selmeczi Gabriella szerint beigazolódott, hogy szükséges és helyes döntést hozott a kormány, amikor elindította a nyugdíjvédelmi programot. Ezt a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott azzal támasztotta alá pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy több mint félmillió ember egy forintot sem kap reálhozamként. - Arra az újságírói felvetésre, hogy négyszer annyian kapnak reálhozamot, mint ahányan nem, azt válaszolta: azt, akinek a befizetése eltűnik, és most nem részesül reálhozamban, nem vigasztalja, hogy a szomszédja kapott reálhozamot. A kérdést így feltenni nem helyes - jelentette ki.

Az E.On gázcégeit is megveszi az állam

Eladnák az E.On két gázelosztó társaságát és az energiaszolgáltató cégét is, az erről szóló szándéknyilatkozatot szerdán már alá is írták az MVM-mel, a tranzakció idén lezárulhat. Ezzel az állam lehet a legnagyobb tulajdonos már a gázellátásban is. Az MVM cáfolta, hogy az anyacég szándéknyilatkozatot írt volna alá.


Megjelenés ideje: 2014 márc. 5. - Nem lehet tudni, mi szüksége van a kormánynak az E.On gázcégeire, nem lehet látni, miért lesz jobb az államosítástól a szolgáltatás -- ezt Dorosz Dávid mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.


Megjelenés ideje: 2014 márc. 5. Az ATV Start vendége Józsa István frakcióvezető-helyettes, MSZP.


Megjelenés ideje: 2014 márc. 4. - Orbán Viktor és kormánya tudatosan egy embertelen filozófia mentén szórja a pénzt, miközben a diákoktól és a nyugdíjasoktól elvesz -- ezt Scheiring Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.