Hírek

Friss Róbert: A Fidesz családi tévéje?

Ha már Lenin megmondta, hogy „minden művészetek közül számunkra legfontosabb a film”, miért ne mondhatta volna 2010-es hatalomátvétele után a magyar kormányfő: számunkra legfontosabb a nyilvánosság.

Mert aki a nyilvánosságot uralja, az uralja az emberek tudatát. Uralják is szinte a teljes nyilvánosságot – tévét, rádiót, nyomtatott sajtót, színházat, filmet. Uralják annyira, hogy még az érzékenyebb polgár is legfeljebb azon mélázik: kettős látása van. Két világot lát, a napi tapasztalat Magyarországát, meg a „közszolgálati” és a centrális erőtérnek behódolt kereskedelmi képernyőről ismert – többnyire sikereiben önfeledten fürdőző – virtuális Magyarországot. A kettőnek pedig semmi köze egymáshoz.

Karácsony előtt hivatalosan is bejelentették: a német ProSieben-Sat.1 cégcsoport eladta magyarországi kereskedelmi portfólióját, azaz az 1997 óta piacon lévő TV2-t – valaha „a család televízióját” –, s vele három kábelcsatornát. Ha eladta, hát eladta, történt már ilyen a világtörténelemben.

Az ügylet azonban azzal kezdett kissé bűzleni, hogy új tulajdonosként Simon Zsoltot, a TV2 vezérigazgatóját és Yvonne Dederick gazdasági igazgatót nevezték meg. Mert azt azért senki nem gondolhatja komolyan, hogy éppen kéznél volt 20-30 milliárdjuk (a vételár becsült, mert titok) a tévék megszerzésére, és főként, hogy akadnak további milliárdjaik a működtetésükre.

A bűz csak nagyobb lett, amikor kiderült: ők ketten tényleg csak strómanok lehetnek, mert a vásárlók valódi kilétét egy – a kettejük által rohammunkában létrehozott – szövevényes cégháló rejti. Az ügyletet pedig az az ügyvédi iroda bonyolította le, amelynek egyik vezetője David Dederick, Yvonne Dederick férje. Ettől kezdve okkal lehet követelni, hogy a Gazdasági Versenyhivatal vagy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szálazza szét ezt a hálót, hogy kiderüljön, ki rejtőzik mögöttük. De a követelés alighanem elhúzódó remény marad: minden illetékes Fidesz-kézen van.

Teljes cikk: http://nol.hu/belfold/20131227-csaladi_teve

Kapcsolódó cikk:

  • Nem mondják meg, miből vették meg a TV2-őt
    Azt továbbra sem árulják el, miből vette meg a TV2-őt az eddigi vezérigazgató és a gazdasági vezető, de a csatorna közleményben bizonygatja, hogy minden szabályosan zajlott. Egyben hivatalosan is nyilvánosságra hozták a tranzakció mögött álló céges kapcsolatokat.
  • Az újjáéledt Kádár-tévé
    Elindult az M3. Lehetett volna korszerű közszolgálati műsorfolyamot is csinálni, ha nem elégedtek volna meg a legprimitívebb koncepcióval. - A Kádár-tévé egyik legtragikusabb és legkomikusabb műsorsávja az éjfél és reggel fél hét közötti, amikor tévéműsor helyett a nemzeti hírügynökség fotóarchívumából vetítenek képeket az egykoron hozzájuk írott szöveges információkkal. Ilyen se volt még. Tévében órákon keresztül álló képeket mutogatnak a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek panelházas lakótelepeinek felépítéséről, szövőgyári munkásnőkről, téesz aratásról. Olyanokat, hogy 1984-ben a veszprémi állami gazdaságban vidám munkásnők angóranyulakat nyírnak villanyborotvával. Utána jön egy gyümölcscsendélet, majd a moszkvai Kreml 1983-as fotója: a Szpasszkaja torony a vörös csillaggal.
  • Hülyék
    ... Karácsony után a Téellenzék is hajlandó volt felébredni a “Bejglikómából” és nagynehezen leesett náluk az a bizonyos “tantusz“. A magyarországi Népszava ma, 14:24-es tudósítása szerint ugyanis az EmeszpéPM két avatott szócipelője, Braun Róbert és Szigetvári Viktor urak közös közleményt intéztek az eladó német cég vezérigazgatójához, Thomas Ebelinghez azt firtatván, hogy vajon e német úr tisztában vagyon-e a valódi vevő(k) kilétével, akik a gyanújuk szerint nem mások, mint bizonyos “Fidesz-közeli gazdasági érdekcsoportok“...