Hírek

A CÖF nekiment Sólyom Lászlónak

A Békemenet-szervező Civil Összefogás Fórum _megütközéssel értesült arról_, hogy Sólyom László több alkalommal is kétségbe vonta az alaptörvény legitimitását, áll az MTI-hez elküldött közleményükben.

A kormányközeli szervezet szerint a köztársasági elnöknek hivatal megszűnése után is a nemzet egységét kell szolgálnia, Sólyom László megnyilvánulásai pedig elfogadhatatlanok, hiszen sértik azoknak a millióknak az érzéseit,

akik az alaptörvényt nemzeti szimbólumnak tekintik.

És azoknak a határon túliaknak a nemzeti érzületét is, akiknek az alaptörvény teremtette meg a nemzethez tartozás jogi lehetőségét.

A teljesen abszurd közleménybe még belefért az is, hogy megemlékeztek arról, hogy az alaptörvény elleni korábbi, elsődlegesen külső támadásokat sikerült visszaverni, éppen az első békemenetnek köszönhetően.

Sólyom László szerda délelőtt fejezte ki aggályait a jelenlegi alkotmányozási gyakorlattal szemben, erről még a nap folyamán részletes beszámolóval jelentkezünk majd.

Teljes cikk: http://444.hu/2013/12/11/a-cof-nekiment-solyom-laszlonak/

  • Kivezényelték a diákokat az alaptörvény illusztrációit bemutató kiállítás megnyitójára Szombathelyen
    Szombathelyen kormánymegbízott jelenlétében nyitották meg azt a vándorkiállítást, amin az alaptörvényhez készült illusztrációkat lehet megtekinteni. Hogy Harangozó Bertalan nehogy a kongó folyósoknak méltassa csak a Kerényi Imre által megrendelt nagyívű illusztrációkat, a város iskoláiból vezényeltettek ki diákokat a rendezvényre. - A megnyitón Harangozó sokat méltatta az alaptörvényt, majd ahogy befejezte beszédét, pillanatok alatt kiürült a képtár. Csak remélni tudjuk, hogy a fiatalok rendezetten, az esemény súlyának megfelelően hagyták el a helyszínt.
  • Sej a mi lobogónkat: kivezényelt diákok a Képtárban
    Kivezényelt középiskolások előtt nyitotta meg az Alaptörvény illusztrációiból álló kiállítást ma a kormánymegbízott Szombathelyen. - Szombathelyre érkezett az új Alaptörvény illusztrációinak vándorkiállítása, és ennek örömére a kiállítás megnyitójára kivezényeltek tömegnek egy jókora adag végzős diákot. Ismerős szituáció? Igen, talán nem véletlenül jutnak a kedves olvasónak eszébe a kötelező kommunista tapsolás emlékei.

Kapcsolódó cikkek:

  • Belegabalyodott állításaiba az MTI
    Az MTI tudósítója valóban jelen volt azon a könyvbemutatón, amelyen Sólyom László és Tölgyessy Péter a kormányt ekézte, de azért nem tudósított erről egy szót sem a nemzeti hírügynökség, mert profitorientált könyvkiadó bemutatójáról volt szó. Ami persze máskor nem szokott akadály lenni.
  • Egy nagyon fontos dolog elkerülte az MTI figyelmét
    Sem fotóst, sem újságírót nem küldött az MTI az új alaptörvényt élesen bíráló, most megjelent Mérlegen az alaptörvény című könyv bemutatójára - írja a Comment:com blog. Egy nappal korábban ugyanakkor a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében címá könyv megjelenéséről beszámoltak.
  • Magyarországon minden kormányváltás rendszerváltás
    Nem tudom, hogy milyen, amikor Sólyom László ideges, de most annak tűnt. Ráadásul egy alkotmánybíróra szórta a szeme a villámokat. De hogy jutottunk el idáig egy könyvbemutatón? - A fiatal jogászokból álló Stádium Intézet készített egy interjúkötetet az új alkotmányról, mérlegen az Alaptörvény címmel. Ennek a bemutatójára hívták meg Sólyom László volt köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság első elnökét. Meg Tölgyessy Péter alkotmányjogászt, az SZDSZ egykori elnökét, aki politikai pályafutását a Fideszben fejezte be. És két jelenlegi alkotmánybírót: Dienes-Oehm Egont és Stumpf Istvánt. Előbbi húzta fel Sólyomot. Lehet, hogy az utóbbi is azt tette volna, de addigra Sólyom László elment.
  • Tölgyessy: a Fidesz leváltásával a rendszer is bukik
    Élesen bírálta az új alaptörvényt, a Fidesz és az Orbán-kormány jogállamhoz való hozzáállását a volt köztársasági elnök, Sólyom László, az 1989-es alkotmányozó, Tölgyessy Péter, valamint a volt alkotmánybíró, Kukorelli István egy szerdai könyvbemutatón. A jelenlegi Ab-tag Stumpf István kétértelműen fogalmazott: hol Sólyom tevékenységét bírálta, hol a visszamenőleges jogalkotást kritizálta, az alkotmányozást egyedül a KDNP által delegált alkotmánybíró védte meg. Tölgyessy azt a kérdést feszegette, hogy leváltható-e a most kialakuló új rendszer.
  • Alaptörvénybe írt leválthatatlanság
    A jognak egyre kisebb a szerepe a hatalom gondolkodásában, a politikai akarat az első, és a látszólag stabilitást szolgáló alkotmány végzetesen ingataggá teszi a hatalmat. - A szemünk előtt kialakuló irányított kapitalizmus nem fér össze a jogállammal – Tölgyessy Péter foglalta össze ekképpen a kormány alkotmány- és struktúraátalakító törekvéseinek tapasztalatait. Az SZDSZ egykori elnöke, majd 8 évig a Fidesz képviselőjeként tevékenykedő jogász a Mérlegen az Alaptörvény című kötet tegnapi budapesti bemutatóján beszélt, jobbára fiatal pályatársakból és jogászhallgatókból álló, buzgón bólogató és jegyzetelő hallgatóság előtt.
  • Sólyom keményen odamondott Orbánnak
    Az Orbán-kabinet rendszert csinált az alkotmánysértő szabályok alkotmányba emeléséből – mondta súlyos bírálatokat tartalmazó akadémiai székfoglalójában Sólyom László volt köztársasági elnök kedden az MTA felolvasótermében. ... Sólyom előadásában rámutatott, alighogy hatalomra került a kormány, 2010-ben az állami pénzügyek teljes területén kizárta az Alkotmánybíróság illetékességét, vagyis a kormányzati működés egyik legfontosabb zónájában gyakorlatilag felfüggesztette az alkotmányt. Emlékeztetett rá, hogy a lépést a végkielégítésekre visszamenőlegesen kivetett 98 százalékos különadó „megvédésének” szándékával indokolták. Miután a drasztikus beavatkozásra az AB mindössze egymondatos közleménnyel reagált, az Orbán-kabinet ezután rendszert csinált belőle, hogy az alkotmányellenesség miatt megsemmisített rendelkezéseket – nem csak a különadóval kapcsolatban – beépítette az alkotmányba, folyamatosan tágítva az „alkotmánymentes szabad szféra” határát. Az alkotmánysértő szabályok alkotmányba emelése nyomán a társadalom kiszolgáltatottá válik, az Alkotmánybíróság pedig nem tudja ellátni alkotmányvédelmi feladatát – szögezte le Sólyom, azt is hozzátéve: a jelenlegi konstrukcióban már nem az AB az alkotmányvédelem legfőbb szerve (hiába áll ez az alaptörvényben), hanem a felülbírálhatatlan szabályokat meghozó Országgyűlés, ami semmiképpen sem vezethető le az alaptörvényből.
  • Sólyom és az alkotmányos alkotmányellenesség
    A részvétel jelenleg óvatos kormánykritikának is felfogható, ennek ellenére gyakorlatilag telt ház előtt tartotta meg súlyos bírálatokat tartalmazó akadémiai székfoglalóját Sólyom László volt köztársasági elnök kedden az MTA felolvasótermében. ... – Alighogy hatalomra került a kormány, 2010-ben az állami pénzügyek teljes területén kizárta az Alkotmánybíróság illetékességét, vagyis a kormányzati működés egyik legfontosabb zónájában gyakorlatilag felfüggesztette az alkotmányt – fogalmazott Sólyom László, emlékeztetve rá, hogy a lépést a végkielégítésekre visszamenőlegesen kivetett 98 százalékos különadó „megvédésének” szándékával indokolták. Miután a drasztikus beavatkozásra az AB mindössze egymondatos közleménnyel reagált, az Orbán-kabinet ezután rendszert csinált belőle, hogy az alkotmányellenesség miatt megsemmisített rendelkezéseket – nem csak a különadóval kapcsolatban – beépítette az alkotmányba, folyamatosan tágítva az „alkotmánymentes szabad szféra” határát. – Az alkotmánysértő szabályok alkotmányba emelése nyomán a társadalom kiszolgáltatottá válik, az Alkotmánybíróság pedig nem tudja ellátni alkotmányvédelmi feladatát – szögezte le Sólyom, azt is hozzátéve: a jelenlegi konstrukcióban már nem az AB az alkotmányvédelem legfőbb szerve (hiába áll ez az alaptörvényben), hanem a felülbírálhatatlan szabályokat meghozó Országgyűlés, ami semmiképpen sem vezethető le az alaptörvényből.
  • Hagyni kell élni az alkotmány szövegét - Interjú Sólyom Lászlóval - I. rész
    Az Ars Boni kiadója, a Stádium Intézet első kiadványa Mérlegen az Alaptörvény címmel jelenik meg a HVG-ORAC Lap és Könyvkiadó gondozásában. A kötet bemutatására az ELTE Jogi Kar dísztermében december 11-én 10 órától kerül sor. Az eseményen felszólal Sólyom László, Tölgyessy Péter, Stumpf István, Dienes-Oehm Egon és Kukorelli István. Az Ars Bonin részletek olvashatók a könyvben szereplő interjúkból. Első alkalommal Sólyom Lászlót kérdeztük a régi és az új alkotmány viszonyáról.
  • A határig el kellett mennem - Interjú Sólyom Lászlóval - II. rész
    Az Ars Boni kiadója, a Stádium Intézet első kiadványa Mérlegen az Alaptörvény címmel jelenik meg a HVG-ORAC Lap és Könyvkiadó gondozásában. A kötet bemutatására az ELTE Jogi Kar dísztermében december 11-én 10 órától kerül sor. Az eseményen felszólal Sólyom László, Tölgyessy Péter, Stumpf István, Dienes-Oehm Egon és Kukorelli István. Az Ars Bonin részletek olvashatók a kötetben szereplő interjúkból.