Hírek

Tízmilliós prémiumokat osztottak az állami cégek

Kilenc-tíz havi fizetését vihette haza prémiumként több állami cég vezetője tavalyi munkájának elismeréséül – írja a Blikk.

A legszerencsésebbeknek 19,2 millió forinttal jutalmazták a tavalyi teljesítményét, hárman is ebbe a kategóriába kerültek: Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgatója, Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

Baranyaynak a helyettesei sem jártak rosszul: ők 17-18 millió forintot vihetnek haza tavalyi munkájukért. Az MFB a magas prémiumok indoklásául elmondta: „Egyetlen ember és egyetlen forint sincsen, amit ajándékba kapott volna bárki is. A prémiumok mögött vállalt és értékelt pluszteljesítmény van, kinek-kinek sok-sok túlórája, átdolgozott hétvégéje” – írta a lap.

A MÁV is fűzött indoklást a jutalmakhoz, miszerint „a MÁV Zrt. évtizedek óta első ízben tavaly ért el pozitív, 2,9 milliárd forintos üzemi eredményt”. A cég egy átlagos dolgozója ebből nem sokat profitálhatott, nekik egy 25 ezer forintos vasárnapi jutalommal köszönték meg a fáradozásukat.

Habár összegben elmaradva fenti társaitól, de a listán szerepel még Csillag Tamás, a jelzáloghitelesek mentésére szakosodott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vezérigazgatója is, nettó 10,8 millió forinttal. Ennek indoklásául a Blikkel közölték: „a 2012. évre megállapított prémiumfeladatok kiértékelését követően a tulajdonosi jogok gyakorlója, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő engedélyezte az összeg kifizetését”.

Teljes cikk: http://index.hu/belfold/2013/12/09/tizmillios_premiumokat_osztottak_az_allami_cegek/

Kapcsolódó cikk:

  • Nyilvánosan már kényelmetlen: visszaveszik az állami jutalmak egy részét
    Visszafizettetné a kormány az állami vállalatok vezetőivel az idén felvett jutalmaik kétmillió forint feletti részét. - A kormány szerdai ülésén felkérte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, hogy szólítsa fel az érintett állami cégek vezetőit - "a jogi helyzettől függetlenül" - az idén felvett jutalmak és prémiumok kétmillió forint feletti részének visszafizetésére - közölte a Kormányzati Információs Központ az MTI-vel.
  • Nem semmi: kevesli a prémiumát a volt MTI-vezér
    Kevesli a prémiumát Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda korábbi vezérigazgatója. A Pécsről indult, és 2012 végén nyugdíjba vonult vezető az MTVA többi vezérigazgatójához képest "csak" 65 százalékát kapta meg a prémiumnak, ami így is 4,8 millió forint. A jutalom azért is visszatetszést keltő, mert 2012-ben, Belénessy utolsó évében szüntették meg a 130 éves MTI önállóságát.
  • Kósa az állami cégvezetők prémiumairól: "fordítsák jótékonysági célra"
    A Fidesz ügyvezető alelnöke nem tartja helyesnek az állami cégvezetők milliós prémiumait. Kósa Lajos szerint a jutalmakat vissza kellene fizetni, vagy jótékony célra kellene fordítaniuk az érintetteknek. - Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre azt mondta, bár nem látott ilyen prémiumokról szóló listákat, de ha voltak ilyen kifizetések, azt nem tartja helyesnek. "Amikor nehézségekkel küzdünk (szóljon már valaki Lajosnak: Magyarország jobban teljesít! - szerk.), akkor mindenkinek ki kell vennie belőle a részét" - fogalmazott.

  • Tízmilliós prémiumok állami cégvezetőknek
    Úgy tűnik, jól teljesítettek az elmúlt évben az állami cégek vezetői, sorra kapták a pré­miumokat, amely 9-10 havi fizetést is jelenthetett nekik pluszban.