Hírek

A minimálbér-emelés csak egy újabb blöff

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán megszületett a megállapodás a minimálbér emeléséről. Ez alapján jövő évtől a minimálbér 98 ezer forintról 101 ezer 500 forintra emelkedik. A szakmunkás bérminimum pedig 114 ezerről 118 ezerre. Ez az előbbi esetében 3,6 százalékos, az utóbbiban 3,5 százalékos béremelést jelent.

Azonban a mostani ciklus során hiába emelkedett jelentősen a bruttó, ha a nettó csak elhanyagolható mértékben. Sőt, 2009-es reálértéken számolva még csökkent is. Ezzel párhuzamosan pedig növekedtek a munkáltatói terhek. Így az egész minimálbér-emelés egy blöff csupán. Ráadásul egyre nagyobb a különbség a nettó minimálbér és a létminimum között.

Az sem mellékes, hogy a versenyszférában dolgozók száma jó indulattal fogalmazva is stagnál a kormányváltás óta. Ennek egyik oka az erőltetett minimálbér-emelés és az egykulcsos adó miatt kikényszerített bérkompenzáció volt. A tavalyi csökkenés után idén a reálbérek mindazonáltal növekednek, köszönhetően az alacsony inflációnak és az idei szja-csökkentésnek. A KSH szerint az idei első félévben a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

 minimalber_eu.jpg

Elszakadó minimálbér és létminimum

Az alábbi táblázatból jól látható, hogy hiába emelkedett  jelentősen a bruttó minimálbér, ha a nettó csak elhanyagolható mértékben nőtt. Sőt, 2009-es reálértéken számolva még csökkent is. Ráadásul ezzel párhuzamosan a munkáltatói terhek növekedtek.

Az erőltetett minimálbér-emelés és a bérkompenzáció is az alacsony végzettségű, nehéz munkaerő-piaci helyzetben lévő réteget sújtja. A vállalkozói szektor nem tudta lenyelni ezeket, ami elbocsátásokhoz vezetett. A versenyszféra pedig (a fent említett módon) negatív rekordokat döntöget.

Mindez annak ellenére történik, hogy Magyarországon igazán nagy munkaerő-tartalék ebben a rétegben van, amelyet a kkv-k szempontjából drága foglalkoztatással nem lehet kihasználni.

brutto netto minimalber_1.png

Teljes cikk: http://tenytar.blog.hu/2013/12/03/a_minimalber-emeles_csak_egy_ujabb_bloff#more5671787

Kapcsolódó cikk:

  • A máséból semmi sem drága: rezsicsökkentés minden szinten
    Úgy tűnik, a kétharmadnak bejött a más költségén történő önreklámozás. A rezsicsökkentésért felelős Németh Szilárd kitágította önmaga határait és immár a bankoknak is ő diktál. Ebben a szerepben eddig Rogán Antalt szoktuk meg, bár ő most az igazságszolgáltatással van elfoglalva.