Hírek

Körbeudvarolta egymást a kormány és az iparkamara

A kabinet kiemelt partnernek tekinti az MKIK-t. - A kormány számára kiemelten fontos partner a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), a magyar gazdaság kulcsszereplőjeként tekint rá, ezért minden esetben fontos a véleménye - hangsúlyozta Giró-Szász András kormányszóvivő azután, hogy a kabinet szerdai ülésén az MKIK-val korábban kötött három megállapodás teljesüléséről, a jövőbeni tervekről tárgyalt.

Parragh László, az MKIK elnöke elmondta, hogy a kormánnyal kötött megállapodások egyebek között makrogazdasági kérdéseket, a magyar gazdaság versenyképességét, a kormány és a gazdaság közötti párbeszéd helyreállítását érintették.

A kamara elnöke szerint a magyar gazdaság alapvetően jó pályán mozog, a gazdaság fundamentumai egyre erősebbek, sikerült kiszabadulni az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárása alól, az alrendszerek átalakítása halad.

A kkv-k finanszírozásáról is tárgyaltak

Parragh László kifejtette, hogy a kormány és a kamara közötti együttműködés révén eredményes a kereskedelemfejlesztés a keleti nyitás politikával, a kereskedőházak létrehozásával, a külgazdasági hálózat modernizálásával.

Egyetértenek azzal, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv segít megőrizni a foglalkoztatást - jelentette ki Parragh László. Hozzátette: méréseik szerint nőtt a foglalkoztatás, és ez várhatóan fenntartható is lesz.

... Kérdésre elmondta, hogy szerintük Magyarország olyan helyzetben van, amikor hosszú távú gazdaságpolitikában gondolkodhat. A kormány figyelmét arra hívták fel, hogy a világban technológiaváltás van, és meg kell vizsgálni, Magyarország hogyan tudna bekapcsolódni ebbe, az oktatását, kutatás-fejlesztését, infrastruktúrafejlesztését, szabályozását hogyan tudná ilyen irányba fordítani - hangsúlyozta Parragh László.

Teljes cikk: http://privatbankar.hu/makro/korbeudvarolta-egymast-a-kormany-es-az-iparkamara-263551

Kapcsolódó cikk:

  • Varga Mihály szemrebbenés nélkül azt mondta
    Nem is értjük, hogy ennyi javulás mellett miért nem érte még el az ország a teljes foglalkoztatottság idilli állapotát. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai is a munkahelyek emelkedését jelzik, egybecsengve Varga Mihály minapi nyilatkozatával, amelyben 230 ezer új állásról beszélt. A valóság nem tényező. - ... a miniszteri mellébeszélés ellenére pontosan tudjuk: a kormány idén határozatban rögzítette, hogy el kell érni 2013-ban a 300 ezres közfoglalkoztatotti létszámot, plusz a téli időszakban, jövő áprilisig még 200 ezer embernek kell ilyen módon munkát adni. Vagyis a kabinet garantálja, hogy a választásokig hátra lévő négy hónapban egyre másra dőlnek majd meg a foglalkoztatottsági statisztikai rekordok. Papíron.