Hírek

Bartus László: Döbbenet

Nehéz helyzetben vagyok. A hamisított 6-os karton alapján megfogalmazott primitív ügynökvád miatt perelem Németh Sándort és az általa főszerkesztett Hetek című újságot. Ezért ha az ATV-ről írok, legegyszerűbb elfogultsággal vádolni. Minimum ízléstelennek lehet nevezni, ha perben álló féllel kapcsolatban írok bármit. De mit tehetek, ha rajtam kívül senki más nem ír? Fontos közéleti jelenségről van szó. Ha én is elhallgatok, akkor az ügynökvád máris sikeres volt. Bárcsak más megtenné helyettem, és ne kellene megszólalnom. De senki más nem teszi, ezért kénytelen vagyok. S nem érdekel, hogy erről kinek mi a véleménye. A tények a fontosak, és azok önmagukért beszélnek.

Mivel az ATV november 15-i adásában meghamisította Kertész Ákos mondatát (az “alattvaló” kifejezést “alávalóra” cserélte), másnap az online közvetítésben megnéztem a kora esti Híradót. Arra voltam kíváncsi, hogy helyreigazítják-e a tévedést. Nem tették. (késve, időközben megtették - szerk.) De emiatt kénytelen voltam végignézni az ATV Híradóját. Elájultam. Ilyet én még nem láttam. S meg vagyok döbbenve, hogy erről nem lehet a magyar sajtóban olvasni.

...

Nézzük a Híradót.

A fő hír Orbán Viktor. Felirat: “Muníciók”. A felvezető szöveg: “Orbán Viktor szerint a kormány biztos volt abban, hogy a politikájával megindul a gazdasági növekedés. A kormányfő a köztévében azt mondta, szerinte a bankok és a nemzetközi cégek továbbra is tiltakozni fognak a bankadó és a különadó miatt. Most azonban látni a gazdasági eredményeket, Magyarország könnyebben vívja meg a vitáit.” Ezt az ATV műsorvezetője mondta. Ezek után az ATV tudósítója beszél: “Orbán Viktor továbbra is számít arra, hogy lesznek viták Brüsszellel, mert ahogyan fogalmazott, a kabinet több európai érdekcsoportnak rálépett a tyúkszemére. A magyar gazdasági növekedésben vesztes oldalra került bankoknak és nagy nemzetközi cégeknek továbbra is erős az érdekképviseletük Brüsszelben.”

Ez idáig tömény Fidesz-propaganda, annak a hamis világnak a megerősítése, amelyet az Orbán-rendszer rajzol a magyar nép szeme elé. A szabadságharcos Orbán a vesztes oldalra állította a népet szipolyozó bankokat és nemzetközi cégeket. Brüsszel pedig nem azért bírálja az antidemokratikus rendszert, mert antidemokratikus, hanem azért, mert a magyar érdeket védő kormány rálépett a nemzetközi érdekcsoportok tyúkszemére.

Az ATV minden kritika nélkül böfögi vissza az unióellenes uszító hazugságokat. Mintha Brüsszel a gonosz bankok és a Magyarországon befektető külföldi cégek közös szervezete lenne, amelynek célja kifosztani Magyarországot. Miközben milliárdokat ad az Unió Magyarországnak.

Ezután megszólal Orbán: “a bankok Brüsszelben fúrják a magyar kormányt, mert azt akarják elérni, hogy ne rezsicsökkentés legyen a gazdasági teljesítményből, hanem vegyük le a bankokról az adóterheket”. Világos: az Orbán-kormány a magyar emberek rezsijét akarja csökkenteni, de a gonosz bankok ezt nem akarják, hanem a magyar nép kemény munkájával megtermelt pénzt maguknak akarják. Arról szó sem esik, hogy a bankadó valamilyen uniós szabályba ütközik, és ez a baj vele, a rezsicsökkentés hazugságához pedig semmi köze. Orbán azt hazudhat, amit akar, semmivel nem szembesítik.

Ezután átveszi a szót az ATV tudósítója, mintegy besegítve, folytatja Orbán szövegét: “a nemzetközi cégek is azt szeretnék, hogy visszakerüljenek a korábbi kedvezményes helyzetükbe, ezért Orbán szerint ők is ellenfelek”. Hát persze. Mi mások lennének, akik munkát adnak a magyar dolgozónak, mint ellenség, ha nem engedik teljesen kifosztani magukat Simicska Lajos által. De jön újra Orbán, a megmentő: “Sokkal több töltény van a tárban, mint korábban volt, több a muníciónk, mert megjöttek az erdemények. Az államadósság csökkent, a költségvetést ellenőrzés alatt tartjuk, van gazdasági növekedés”.

Egy percen belül leadják a Fidesz összes hazugságát és unortodox szabadságharcát...

Teljes cikk: http://nepszava.com/2013/11/velemeny/bartus-laszlo-dobbenet.html

Kapcsolódó cikk:

  • Újra meghamisította az ATV Kertész Ákost
    Az ATV helyreigazította korábbi hamis állítását, amikor Kertész Ákos mondatát helytelenül idézte, és az “alattvaló” helyett “alávalót” mondott. A helyreigazítás során azonban az író ominózus mondatát ezúttal is tévesen idézték. Kertész Ákos azt írta, hogy “A magyar genetikusan alattvaló”. Az ATV ehelyett azt mondta: “A magyar genetikailag alattvaló”. Kertész Ákos ilyet nem mondott. Nincs szerencséje az ATV-nek Kertész Ákos négy szóból álló tőmondatával. A hírcsatorna képtelen pontosan idézni a mondatot. Pénteken azt állították, hogy az író azt írta: “A magyar genetikusan alávaló.” Valójában a mondat így hangzott: “A magyar genetikusan alattvaló.” Ez rendkívül durva tévedés. Alattvalónak lehet nevezni egy népet, de alávalónak nem. Kertész Ákos ilyet nem tett.