Hírek

Bajnai: Az egykulcsos adó Orbánék legkártékonyabb intézkedése

Tízből nyolcan rosszul jártak az egykulcsos adó bevezetésével, és becslések szerint ötvenezer munkahely szűnt meg emiatt – állítja Bajnai Gordon volt kormányfő.

Aláírásgyűjtő akciót indított az Együtt-PM szövetség az egykulcsos adó eltörlése érdekében. Bajnai Gordon, a szövetség vezetője hétfői sajtótájékoztatóján a budapesti Széll Kálmán téren, ahol megkezdődött az aláírásgyűjtés, azt mondta: az egykulcsos adó az Orbán-kormány legkártékonyabb intézkedése, tízből nyolcan rosszul járnak vele, és becslésük szerint ötvenezer munkahely szűnt meg miatta.

A volt miniszterelnök elmondta: kormányzásának végén százezer forintos bruttó jövedelemből 75 ezer maradt a munkavállalóknál, ma viszont - az adójóváírás megszüntetése miatt - csak 65 ezer, miközben nőttek a vállalkozások terhei is. Bajnai Gordon hozzátette: aláírásukkal a választók a kétkulcsos adórendszert és egy munkahelyteremtő gazdaságpolitikát támogathatnak.

A korábbi kormányfő hangsúlyozta, hogy a családi adókedvezményt megtartanák és a kisebb keresetűeknél szélesítenék is. Arról még nem döntöttek, hogy mekkora személyijövedelemadó-kulcsokat alkalmaznának.

Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke azt mondta: az egykulcsos adó elszegényedést hozott, a három vagy több gyermeket nevelő családoknál a szegénységi ráta a kétszeresére, majdnem 40 százalékra nőtt a kormányváltás óta.

Szelényi Zsuzsanna, az Együtt-PM II. kerületi képviselőjelöltje elmondta: nem népszavazási vagy népi kezdeményezést, hanem politikai akciót indítottak, amelynek az is célja, hogy a költségvetés és az adótörvények parlamenti tárgyalásakor bemutassák a kormánytöbbségnek, milyen sokan ellenzik az egykulcsos adót.

Teljes cikk: http://nol.hu/archivum/bajnai__az_egykulcsos_ado_az_orban-kormany_legkartekonyabb_intezkedese