Hírek

Az Rendeleti Kormányzásrúl

statMagyarországon már oly’ tökéletes a jogállamiság, hogy tulajdonképpen nincs is szükség az Országgyűlésre, tehát a képviseleti demokráciára.” – lényegében ezt mondta Kövér László, a magyar törvényhozás házelnöke az InfoRádiónak adott, elhíresült interjújában, mellyel tulajdonképpen bejelentette: az Orbánpárt immáron nyílt diktatúrára törekszik! … Nem mondom, igény az lenne rá.

... Így osztán még csak észre sem vesszük, hogy Bajuszkirály, a Téház Elnöke, aki alpári beszólásokkal és pénzbüntetésekkel sújtja az egyébként mentelmi joggal bíró, de ellenzékbe szorult képviselőtársait, tulajdonképpen bejelenti saját és képviselőtársai teljes feleslegességét, meg a Felséges Segg nyalintásának kötelezővé tételét azzal, hogy szerinte át kéne térni a Rendeleti Kormányzásra, lévén már negyedik esztendeje tulajdonképpen ez folyik, csak éppen a parlament örve alatt! Ez pedig Lackó szerint borzasztóan fárasztó, azért a pár ficcsért, amit pl. ezért cserébe Ő is kap, nem éri meg a fáradtságot! Inkább ismerjük be a Tényt, hogy itten az a kétszázvalahány kormánypárti képviselő csupán gomb Viktor király bocskorán …

… ő maga pedig csupán egy kamarás, aki a tányért adja fel az Uralkodónak, meg ha az úgy dönt, hát az Anyagcsere Kimeneti Nyílását is megkóstolhatja! No ez az a hozzáállás, amit a Szeretett Vezető, a Felcsúti Géniusz, a Tükröspusztai Dűlőút Apósi Rendbehozatója, a Százötvencetis Nagy Kormányos legalább 1998, tehát Első Uralkodás óta képvisel! De mindezt nem a saját kútfejéből merítette, hanem Tőlünk tanulta! Egészen pontosan: eltanulta. Mi vagyunk ugyanis azok, akik mindent eltűrünk tőle. Legyen ő akár ellenzékben, akár kormányon, tulajdonképpen azt tehet, amit akar, s ebben még a maga által meghozatott (Alap)törvények sem képezhetnek akadályokat.

Avagy mégis? Az Uralkodónak már terhessé vált a lábhoz szoktatott Csinovnyikjaival törvényeket skribáltatni és azokat a Vakkomondorosokkal tegnapról holnapra megszavaztatni? Immáron csakis Ő és Személyesen akar dönteni mindenről, csak hogy a Rezsikökkentő Szentháromságból kizárólag a Hiszekegy maradjon!

Teljes cikk: http://szendamondja.wordpress.com/2013/09/12/az-rendeleti-kormanyzasrul/

Kapcsolódó cikkek:

  • Bartus László: A leplezetlen fasizmus
    ... Mivel egy rendszer első elemeiből logikusan kiszámíthatók a következő lépések, előre jeleztem: az Orbán-rendszer először kiüresíti, majd felszámolja a parlamentarizmust. A párhuzam leírásakor jeleztem, hogy Mussolini 1925-ben bevezette a rendeleti kormányzást, a fasiszta kormány a parlament jóváhagyása nélkül hozhatott törvényeket, majd később feloszlatta “önmagát” a funkcióját veszített parlament. Mussolini mindenben Orbánt másolta, csak időben előzte meg őt. Orbán tartalmilag már eddig is rendeleti kormányzást folytatott. Az ellenzék szerepe formális volt, mindenféle előzetes egyeztetés nélkül akár egy nap alatt fogadhattak el törvényeket. Ilyen törvényhozás abszolút többség esetén sem létezik demokratikus rendszerekben. Azzal, hogy Kövér bejelentette a rendeleti kormányzás bevezetésének javaslatát, már a demokrácia hazug látszatáról is lemondanának. Nyűg a mi Vezérünknek a parlamentbe járás, felesleges pénz, munka és energia a sok előterjesztés. Napok telnek el, mire egyetlen szavából vagy gondolatából törvény lesz, miközben úgyis az lesz, amit ő akar. Miért kell arra napokat várni? Kimondja, leírják, és attól kezdve törvény...
  • „Kövér most túllőtt a célon” Német bírálat érkezett
    A Süddeutsche Zeitung című német liberális lap Kövér László házelnöknek a rendeleti kormányzással kapcsolatban tett kijelentéseiről közölt beszámolót és kommentárt csütörtöki számában. - A Demokrácia rendeletek útján című beszámolóban a szerző, Cathrin Kahlweit az Országgyűlés elnökének kijelentéseit ismertetve úgy vélte, Kövér László "gyakran provokál, de ezúttal túllőtt a célon". A politikust bemutatva kiemelte: Kövér még a "fideszes viszonyokhoz képest is keményvonalasnak számít". Egyebek között megjegyezte: Kövér részt vett az "antiszemita költő", Nyirő József tiszteletére rendezett romániai megemlékezésen, ami "súlyos" feszültséghez vezetett Budapest és Bukarest viszonyában. Hozzátette: "a nacionalista parlamenti vitavezető" egy izraeli és egy bajorországi hivatalos meghívását is visszavonták.
  • Friss Róbert: Fenyeget a félelem
    ... Kövér László házelnök azonban „hosszú távon” is megfontolásra javasolja a rendeleti kormányzást. Nem mintha tartalmát tekintve nem ez történt volna az utóbbi három és fél évben, hiszen a törvénytervezetek túlnyomó részét formálisan ugyan a kétharmados parlamenti Fidesz-többség képviselői nyújtották be egyéni indítványként, de mindegyik mögött a feltétlenül kiszolgált kormányzati akarat állt. A lényeg az volt, hogy a törvényalkotási procedúrát, a demokráciának a kormányfő szemében kényelmetlen „időhúzását”, az ellenzék „akadékoskodását” a parlamentarizmus leplének takarásában megkerüljék, s így kényszerítsék rá a nemzetre viharos gyorsasággal a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.
  • Kövér rendeleti kormányzása
    Az MSZP és az Együtt a házelnök távozását követeli - Nagy port kavart kedden Kövér László rendeleti kormányzásról az InfoRádió Aréna című műsorában tett nyilatkozata. A házelnök a rádióban azt mondta, „azt tartanám normálisnak – függetlenül attól, hogy milyen kormányok lesznek –, hogy ha a parlament csak a legalapvetőbb szabályok, garanciális szabályok megalkotására tartana igényt, és adna egy felhatalmazást négy éven keresztül a kormánynak.”