Hírek

Nyugat-Európa csúcsközelben, a BUX mélyrepülésben

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 451,17 pontos, 2,32 százalékos csökkenéssel, 18.969,33 ponton zárt csütörtökön. A budapesti részvénypiac forgalma 23,4 milliárd forint volt.

Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője úgy vélte, hogy a csütörtöki esés oka elsősorban ismét az OTP volt, a nyári szezonhoz képest jelentős forgalomból csaknem 21 milliárdot a bank papírjai tettek ki. A befektetők a jelek szerint komolyan megijedtek attól, hogy a devizahiteleseket megsegítő újabb kormányzati intézkedések terheinek egy részét ismét a bankoknak kellene viselniük.

Ezt árazza most a piac, illetve ezért mozog az európaiakkal ellentétesen a magyar tőzsde - fogalmazott a szakember. Az európai hangulat kedvezővé vált délutánra, de a hazai börze nem tudott pozitív irányba indulni, nagy volt az eladói nyomás - tette hozzá.

A hírek szerint a devizahitelekkel kapcsolatos elképzelésekről jövő szerdán tárgyal a kormány, Vaszkó Szabolcs szerint addig várhatóan megmarad a bizonytalanság a piacon, ami főleg az OTP árfolyamában mindenképpen érződik majd.

... A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön tovább emelkedtek. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,80 százalékos napi előrelépéssel 1208,25 ponton, hatheti csúcson zárt, 6,55 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

Teljes cikk: http://gazdasagiradio.hu/cikk/93643/


Nagyobb méretért klikk a kép '+' jelére.

Kapcsolódó cikkek:

  • Reuters: ezért szabadul OTP-részvényeitől Csányi
    Orbán Viktor miniszterelnök és Csányi Sándor OTP-vezérigazgató közeli kapcsolatáról ír a Reuters, amiből kiderül, hogy az elmúlt napok részvényeladásaira nem lehet magyarázat Csányi egészségi állapota, továbbá nem szándékozik hamarosan lemondani a bank vezetéséről.
  • OTP: szerdán ad magyarázatot Csányi Sándor
    Külföldön tartózkodik Csányi Sándor, az OTP első számú vezetője, aki a Napi Gazdaság információja szerint szerdán tart tájékoztatást a bank dolgozóinak arról, hogy miért döntött részvényei eladása mellett.- Így a holnapi nap jelentős lesz a bank szempontjából, hiszen a kormány is ekkor tárgyalja az újabb devizahitel-mentő program részleteit. Mindezek mellett az elnök-vezérigazgató közvetlenül fennálló részvénytulajdona változatlan maradt.
  • Már több mint 10 milliárdnyi OTP-t adott el Csányi
    Pénteken tovább folytatta az OTP elnök-vezérigazgatójának az érdekeltségébe tartozó Bonitás 2002 Zrt az OTP részvények értékesítését. A társaság megszabadult az 650 ezer OTP papírjától, így 500 ezer darab részvénye maradt még a cégnek. Pénteken a pénzintézet sajtóosztálya azzal indokolta az eladásokat, hogy Csányi Sándor az agrárszektorhoz kapcsolódó befektetések miatt van szüksége a tőkére.
  • OTP: Csányi nem beteg és nem vonul vissza
    Csányi Sándor nem fontolgatja távozást az OTP Bank éléről - így reagált a bank sajtófőnöke az MTI-nek vasárnap az MNO.hu értesülésére, amely szerint az OTP elnök-vezérigazgatója visszavonulásra készül.
  • Csányi teljesen kiszáll az OTP-ből? Kivégezték a befektetők a részvényt
    Közel három nap alatt majdnem 20 százalékkal zuhantak a legnagyobb hazai kereskedelmi bank részvényei a tőzsdén. Nem volt jó üzenet, hogy az elnök-vezérigazgató majdnem 8 milliárd forintért adott el tulajdonrészt, ennek valódi okát egyelőre a piac is csak találgatja. Vannak arra utaló jelek, ma is folytatódik a kiszállás.
  • Csányi elmenekült az OTP-ből
    Csányi Sándor ma annyi OTP-részvényt adott el, amennyit eddig még soha. Ráadásul azzal, hogy megvált 1,7 millió részvénytől a saját részesedése gyakorlatilag eltűnt a bankban. Csányi viszont annyira ikonikus figurája az OTP-nek, hogy a döntésétől mindenki megijedt.

  • Mi lesz az OTP-vel? - Megkérdeztük a profikat
    Meglehetősen izgalmas a hét utolsó kereskedési napja a magyar tőzsdén, az OTP részvényei látványos esést produkáltak, melynek kapcsán a brókerek mellett hazai alapkezelőket is megkérdeztünk. A szakértők többségében kiemelték, Csányi Sándor részvényeladásinak időzítése mindenképpen érdekes.
  • Itt a válasz: ezért adott el Csányi 8 milliárdért OTP-t
    Elképesztő tételben adja Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója az OTP papírokat: a bankvezér a mai bejelentések alapján közel 7,8 milliárd forintnyi OTP részvénytől szabadult meg. A mostani nem az első alkalom, hogy vezető beosztású OTP alkalmazottak OTP részvényeket adjanak el nagy tételben, korábban a társaság több vezérigazgató-helyettese, igazgatósági tagja és felügyelő bizottsági tagja is szabadult OTP részvényeitől. A Csányi által bejelentett tranzakciók más deviza- és állampapírpiaci befektetőket is óvatosabbá tehetnek. Kérdésünkre az OTP sajtóosztálya elmondta, beruházások finanszírozására kell Csányi Sándornak a pénz.
  • Reagált az OTP - ezért zuhant az árfolyam
    Csányi Sándor elsősorban agrár- és élelmiszeripari beruházások finanszírozására csoportosítja át a július 18-án értékesített OTP Bank részvényekből származó bevételt - reagált a bank arra, hogy a menedzser csütörtökön 7,8 milliárd forintért adott el részvényeket.
  • 600 milliárdot kell kifizetni a devizahitelesek helyett
    A kormány legújabb adósmentő akciója egy tipikus, ötmilliós hitel esetében havi több mint 10 ezer forint pluszt is hozhat az adósnak. A bankok cserébe hosszú évekre előre újabb terhet kapnak a nyakukba.
  • Jön a devizahiteles csomag - Végtörlesztést pedzegetnek
    Sokfajta olvasata van annak, amit kedden este Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Hír TV-ben mondott. Navracsics a Kúria döntésével kapcsolatos kérdésre válaszolva közölte, hogy a kormány a devizahitelesek helyzetének őszi rendezését tervezi. Ahogy megírtuk, csupán az árfolyamrés-probléma megoldásának is komoly következményei lehetnek, mások viszont - köztük elemzők is - egy még távolabb mutató, újabb végtörlesztésszerű "mentőcsomag" következményeitől tartanak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán délután annyival pontosította a találgatásokat, hogy a Magyar Bankszövetséggel a devizaalapú jelzáloghitelek sorsáról tárgyalnak.

  • Belenyúlna a kormány a devizahitelekbe - Indul a lavina?
    A kormány általános érvénnyel rendezni szeretné a devizahitelek helyzetét - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes kedden este a Hír Televízió képernyőjén. Konkrétum nem hangzott el, de a szövegkörnyezetből kiderült: valószínűleg a bankok által alkalmazott árfolyamrés újraszabályozását szeretnék elérni a Kúria ezzel kapcsolatos július eleji döntését követően. A Portfolio.hu által megkérdezett ügyvéd szerint ezt visszamenőleges hatállyal nem lehet megtenni, ugyanakkor egyértelmű: akár több tízmilliárd forintban mérhető veszteséget is jelenthet a bankok számára, ha belenyúl a kormány az általuk alkalmazott árfolyamrésbe. A maximális összeg becsléseink szerint 80 milliárd forint körüli, az OTP esetében 18 milliárd, plusz a jövőben elmaradó bevétel. Nem véletlenül esett reggel a forint és az OTP árfolyama is. Az árfolyamréssel kapcsolatos esetleges változás egy devizahiteles konyhájára viszont nem sokat hozna.
  • Az OTP a devizahitel mentőcsomag áldozatává válhat?
    A bankpapír a tegnapi 3,6 százalékos csökkenés után csütörtökön tovább zuhant, zárás előtt egy órával már 4 600 forintra esett, ami 5,1 százalékos mínuszt jelent.
  • Itt újabb végtörlesztés készül
    A devizahitelek lehetséges felülvizsgálatának elsődleges oka az árfolyamkülönbség – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Reutersszel. A válaszból az is kiderül: ez alatt nem az árfolyamrést, hanem az árfolyamváltozásokat érti a minisztérium. A kormány július 24-ei ülését szenteli a témának – írja a portfolio.hu. A hírre mélyrepülésbe kezdtek az OTP részvényei, és a forint is gyengül.
  • Devizahiteles mentőcsomag készül: csak a jelzálogosoknak
    Készül egy újabb devizahiteles mentőcsomag, amely a lakáscélú hitelekre vonatkozik majd. Ezt a nemzetgazdasági miniszter mondta arra reagálva, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden kijelentette: a kormányzat keresi a megoldást, hogyan lehet jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein, akár visszamenőleg is. Sajtóhírek szerint több terv is készült a bajba került devizahitelesek megmentésére, a kormány hamarosan dönthet ezekről.
  • Nomura: burkolt államcsőd lenne a devizahitelesek további mentése
    A Nomura londoni elemzője szerint a magyar kormány nem folyamodik majd drasztikus eszközökhöz, de kikényszeríti, hogy a bankok önként strukturálják át devizahiteleiket. Ez azonban nem direktben, de kerülőúton államcsődnek felel meg.