Hírek

Orbán Szomszédok-taktikával vág vissza az EP-nek

statMiután a Fidesz megfogalmazta az Európai Parlament döntését elítélő határozatát (erről itt írtunk, benne az ezeréves államtól a rezsicsökkentésig húzódó ívvel, függetlenül attól, hogy a jelentésben ezek közül egyikről sincs szó), Orbán Viktor is beszélt napirend előtt a parlamentben. Azt mondta, tudta, hogy nem győzhet, de el akarta mondani a magyar emberek igazát. Ő is ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar kormány elítélése elsősorban a rezsicsökkentés miatt van, ami üzleti érdekeket sért. Megdöbbentette, hogy voltak olyan magyar képviselők, akik Magyarország ellen fordultak nemzetközi fórumon, majd következett a Vágási Ferenc-díjas idézet: “Miért nem lehet félretenni a pártkötődést és a pártérdekeket ugyanúgy, ahogy az árvízi védekezés során?”


 

A frakcióvezetői válaszokban a jobbikos Vona Gábor szokás szerint ki akart lépni az unióból, az MSZP-s Mesterházy Attila pedig arról beszélt, nem Magyarországot ítélték el, hanem a kormányt, illetve hogy valóban üzleti érdekekről van szó, de azok Simicska Lajos érdekei.

Orbán a simicskázásba nem akart belemenni, azt viszont elmondta, hogy az uniótól érkező forrásokat nem ajándékba kaptuk, hanem saját pénzünket kapjuk vissza. Azt pedig nem fogadja el, hogy “külön bíróságot” állítsanak fel Magyarország vizsgálatára.

Teljes cikk: http://444.hu/2013/07/04/orban-eliteli-az-ep-t/

Kapcsolódó cikkek:

  • Orbán felsült - a hiszti is ezért van
    Szégyenben maradt Orbán Viktor. A Tavares-jelentés strasbourgi vitájában a fejére olvasták, hogyan rombolja és veri szét a demokráciát Magyarországon. A szavazásnál szembesülnie kellett azzal is, hogy az Európai Néppárt nem állt ki mellette - olvasható Mesterházy Attila szokásos hétértékelőjében.
  • Swoboda: az OGY-határozat sérti EP-t
    A Fidesz-többség által megszavazott magyar országgyűlési határozat sértés az Európai Parlamenttel (EP) szemben - hangsúlyozta Brüsszelben közzétett nyilatkozatában Hannes Swoboda, az EP szocialista frakciójának osztrák elnöke.
  • Knock out
    Viktor újabb tollat tűzhet a kalpagjára! Az ország hitelminősítése “háromszoros bóvli”, gazdasága recesszióban, lakosainak milliói nyomorban és jogfosztásban, egészségügyi, oktatási és szociális rendszere romokban, a kormány szavahihetősége alulról közelíti a mínusz végtelent, s most már, a “nemzetközi liberálbolsevikok rezsicsökkentés-ellenes összeesküvése” folytán az Orbán-kabinetnek Uniós papírja van arról, hogy egy aljadék, büdösbunkó, komondoros/trafikos/földbirtokos parasztok gyülekezete.
  • HÍRÜNK A VILÁGBAN
    ... Hogy reggelente belenéz a tükörbe, és ott Magyarországot látja, tekintsük ugyanúgy az elhibázott gyógyszerelés következményének, mint önálló életet élő nyelvét, melyet most legutóbb a parlament szószékén lengetett, miközben érdekes fintorokkal szórakoztatta a nagyérdeműt. Ha már így belejöttem a dicsérgetésébe, hadd fejezzem itt ki elismerésem a stylistnak, aki úgy öltözteti, mint a gyermekei évzárójára készülő, rosszizlésű közmunkást - szorosra gombolt, haskötőként alkalmazott zakója alatt a nyakkendője úgy van megkötve, mint hajdani úttörőnyakkendője, a nyakkendő vége a felcsúti dresszkódnak megfelelően hasközépig ér...
  • Így vágunk vissza az EU-nak Tavaresért!!4!
    Megszületett a Fidesz válasza a Tavares-jelentésre! A határozati javaslatot Rogán Antal, Gulyás Gergely és Kocsis Máté jegyzik, és tényleg minden benne van, amit reméltünk:
    • Nyitásként az ezeréves államiságra hivatkozik.
    • Aztán arra, hogy mi mindig is európaiak voltunk, és meg is védtük Európát.
    • Csatlakozni szabad akartunkból csatlakoztunk, mert azt hittük, hogy az EU a jog, az igazságosság és a szabadság alapján áll...
  • A Magyarországot megillető egyenlő elbánásról
    1 . Mi, magyarok, több mint ezer éve az államalapítással, a kereszténység felvételével beléptünk az európai népek családjába ...