Enyhe szavakkal föstve le a dolgokat, úgy fogalmazhatnánk, Orbán aktuális békemissziója egyre zavarosabb. Legfőképp az a fejezete, hogy kivel beszélt karácsonyi tűzszünetről, s erre ki mit válaszolt neki, természetesen nem az ő, tegnap is idézett előadásában, miszerint: „A magyar EU-elnökség végén újabb erőfeszítéseket tettünk a béke érdekében. Javaslatot tettünk egy karácsonyi tűzszünetre és egy nagyszabású fogolycserére. Milyen szomorú, hogy ezt Zelenszkij elnök a mai nap során egyértelműen elutasította és kizárta. Mi megtettük, amit lehetett!”
Ebben csupán az a csont, illetve a zavaró tényező, hogy az ukránok is olvassák miniszterelnökünk Facebook-oldalát, ahol közölni szokta, ami a fejében gőzölög, következésképp válaszolnak is rá, ami azonban a magyar sajtó túlnyomó rezsimpárti részében meg soha nem jelenik. Ez bevett szokás, de ma már szinte azt sem mondhatjuk, hogy az egész alávaló cirkusz a gombáknak szól, hiszen ők rég túlvannak már ezeken (is), és legfőképpen azzal foglalatoskodnak, hogy életben maradjanak a nekik hazudott Kánaánban.
A bolti akciókat nézik, és nem kegyelmes urunk közösségi oldalát olvasgatják. Így nagy valószínűséggel, ahogyan ma már az sem jut el a tudatukig, hogy Orbán Viktor békegalamb jelmezben szarik a sakktábla közepére, így azzal sem foglalkoznak, hogy az ukránok csípőből cáfolják mindazt, amit Orbán és decens csapata róluk és a nevükben elmondott. Pedig éppen ez történt. „Ukrajna nem is mondhatott nemet a magyar javaslatra, ami karácsonyi tűzszünetet kezdeményezett, ugyanis egyáltalán nem kaptak ilyen javaslatot.” – Így az ukrán reakció.
Mindemellett a mimagyarok a magyar kormány kommunikációjából azt sem tudhatták meg, holott talán fontos lehetne, hogy amikor a mi békegalambunk Putyin cimborájával diskurált telefonon, ott az hangzott el, hogy a Kreml „továbbra is kizárja a konfliktus békés rendezésének lehetőségét”. Ezek után talán érdekesnek mondható, hogy az ebben a kontextusban fölbugyogó összes szart az ukránokra igyekszik kenni doktorminiszter urunk, és bár annyiszor föltettük már a kérdést ennek kapcsán válasz nélkül, miért, most megint meg kell tennünk.
Több aspektusból is. Mert és ugyanis az oroszok kihasználva Orbán bődületes hazugságát, az ő nyomán két kézzel mutogatnak az ukránokra: „Zelenszkijnek a közösségi médiában megjelent reakciójából, valamint környezetéből ítélve az ukrán fél elutasította Orbán minden javaslatát” – mondta Peszkov, Kreml szóvivő, amiben az is érdekes, hogy diplomáciában nem nagyon szoktak a Facebookra hivatkozni, mert ott sok minden megjelenhet, aminek köze sincs a valósághoz. Mint ahogyan a sánta kutya most is elszaladt, miniszterelnökünk pedig itt maradt.
Vizsgálandó lehetne Orbán és az oroszok fura szimbiózisa önös érdekből már csak azért is, mert ez az országnak sem a múltat nézegetve, sem a jelent vizsgálva, a jövőre pedig szinte gondolni sem merve egyáltalán nem jó, mi több, csak kára származhat belőle. Mint ahogyan már most is, de a jelek szerint ez sem doktorminiszter urunkat, sem a Fideszt nem érdekli, az okok azonban mindaddig ismeretlenek maradnak, amíg a Kreml nem borítja ki a gusztustalan tartalmú bilit. Amíg azonban Orbán olyan jó fiú, mint most is, ilyen nem történik meg.
Addig is az szűrhető le, hogy ez megint egy újabb alávaló színház, amelyben Orbán és Putyin, a Karmelita és a Kreml élő egyenes adásban fogtak össze, hogy belerúgjanak Ukrajnába, illetve velük együtt a világ azon (jobbik) felébe, amelynek már elege van ebből az egészből. Mindezt pedig az EU soros elnökség örve alatt, ami még visszataszítóbbá teszi az egész mocskos előadást. Vannak azonban kiegészítő elemek is a szeánszban, és ezek legalább olyan fontosak a végeredmény szempontjából, mint az eddigiek.
Orbán bizonytalan állagú személyiségéről volna szó, a narcisztikus, megalomán, hatalommániás, zűrzavarról, amely jelen stádiumában Magyarországon túllépve világpolitikai tényezőként határozná és mutatná meg önmagát, ami ebben a formában a nevetségesbe hajlik. Csak nem tudunk rajta jó szívvel mosolyogni. Ám az elborzadás és megvetés mellett megteszik ezt helyettünk azok, akik korábban kávézni küldték a folyosóra, amiből hősünk nem tanul, igaz, olyan nagyon szándékában sem áll. Feredőzik a trutyiban.
Csak minket is magával ránt a mélybe, az a baj. Meg még természetesen sok egyéb is, hogy napestig lehetne sorolni. Összefoglalva mégis, ez az egész azt mutatja, hogy miután Orbán az egész országot a saját kis homokozójává tette, kirabolta, lebutította és romba döntötte, most már semmi egyéb nem érdekli, mint a saját zavaros és visszataszító ambíciói. Tizenöt keserves év után eljutottunk ide, hogy az ukránok kapcsán kijelentette „mi megtettük, amit lehetett”. Akkor az kérdenénk, most már vége is lesz az egésznek? Költői érdeklődés volt.
A lelkes Orbán Viktor szerint „fantasztikus év áll előttünk 2025-ben” / 2024.12.13. „Erős hetünk volt” – összegezte a történéseket Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli interjúban a Kossuth rádióban. Az ukrajnai háborús konfliktustól gazdasági kérdéseken át a szíriai helyzetig és Till Tamás ügyéig sok minden szóba került, de a miniszterelnök mondandójának lényege az volt, hogy Donald Trump hivatalba lépése mindent megváltoztat Magyarországon is. Ezért 2025-re már békeköltségvetéssel készülnek, és “érezhető, hogy púposodik a szőnyeg, fog ez repülni” …
Kapcsolódó cikkeink:
Pók a falon / Készült: 2024.12.12 Mindenkit megdöbbentett Orbán, amikor Magyarország átvette az EU soros elnökségét, s ő ebbéli minőségében békegalambosat játszott. Röpködött egyik diktátortól a másikig, jó eséllyel azért, hogy rá figyeljen a világ, mert az akció akkor erről szólt, ahogyan a mi kedves vezetőnk farigcsálta a maga furcsa szobrát. Erre az időre volt tehető, hogy bár az ország, amelynek szerencsétlenségünkre az első számú embere ő, ezer sebből vérzik, de az ezzel való foglalkozás már nem ütötte át az ingerküszöbét. Minket manapság Nagy Márton vált meg.
Békegalamb 2.0 / Készült: 2024.08.07 A belpolitika, jelesül a SZUH és Lánczi et. nem elterelte a figyelmünket, csak épp fontosabbnak tűnt róla morfondírozni tegnap, mint Iránról, Izraelről és Szijjártóról, de mára eljött ennek is az ideje. Ez az érdekes, hogy a futsalos mennyire gyakran kerül címlapra minálunk, amit viszont nem az indokol, hogy milyen hasznosan, kies hazánk javára sürög-forog, hanem az, mennyi kifogásolni valót találunk működésében. Nem széles jókedvünkben énekeljük meg tehát olyan gyakran, hanem országunk (s benne magunk) miatt való aggódásunk okán.
Fostos kis békegalambjaink / Készült: 2023.05.26 Kovács Zoltán, mindannyiunk kedvelt állami levelezője megfejtette a titkot, miért nem kapja meg a főnöke (OV) az Unió pénzét. Sok mindennel magyarázták eddig már a fasiszta fiúk (és lányok), számtalan okot soroltak arra, mért nem érkezik a biztos kézzel ellopható suska, ilyenek voltak a kisfiúk levágástól megvédett fütyijei, hogy kormányunk nem engedi a migráncsoknak széttoszni özvegyeinket, illetve, hogy a hanyatló nyugat nem nézi jó szemmel – mi több, megveszik az irigységtől – nemzeti kormányunk világra szóló sikereit sikereitől, ilyenek. Nem gondoltuk volna, hogy lehet ezt fokozni, de sikerült.
Orbán békegalamb bekavar / Készült: 2023.04.01 Mint emlékezhetünk, pár napja Polt főügyész bevallotta, hogy a Vodafone-üzlet szabálytalanul köttetett meg, ugyanakkor széttárta karjait, hogy ő ennek ellenére semmit nem lép. A főügyész áldását adta a törvénytelenségre, innentől fogva érdektelen a hivatala, hiszen nem azt teszi, ami a feladata, nem üldözi a bűnt. Nem véletlen, hogy ezzel párhuzamosan negyed órán át sorolták neki a parlamentben azt a tengernyi ügyet, amiben hasonlóan járt el – illetve és jobban mondva – nem járt el egyáltalán, mert a fideszes cimborái voltak az érintettek, de ez már olyan alapigazság a NER-ben, mint a kétszer kettő józansága.