Bugsy a gáton
- Részletek
-
Készült: 2024. szeptember 17. kedd, 10:27
-
Találatok: 1829
Mint emlékezhetünk, 2022 májusában a magyar külügy – itthoni átfogó gyűjtések után – ötszáz liter misebort küldött a háború sújtotta Ukrajnába. Ezen a jóérzésű magyarok már akkor is kiköpve röhögtek, mert nagyon közel volt még Zelenszkij kijelentése az orosz invázió kezdetéről, mikor is azt mondta az őt menekíteni kívánó nyugatnak: „lőszerre van szükségem, nem fuvarra”. Ez jelezte a fontossági sorrendeket, és ehhez képest értékelendő a cirka tíz akó bor, hogy mi mennyire gondoljuk komolyan ezt a segítősdit.
Semennyire. Pedig akkor még igazán ki sem jegecesedett a mi békegalamb szerepünk, Szijjártó még nem röpködött hetente Lavrovhoz, és ebben az időben még nem is vétózgatott a kormány az EU-ban Ukrajna kapcsán, csak sejteni lehetett, hogy ezt fogja csinálni. És most, hogy elmeséltem a két évvel ezelőtti életünket, azzal is egészítsük ki a tablót, hogy az ukránok nem álltak neki hőbörögni a misebor miatt, nem üzenték Orbánnak, hogy borítsa a saját fejére, hanem elfogadták, és nagy valószínűséggel el is szopogatták azóta.
Azóta, amióta rengeteg víz folyt le a Dunán, most meg épp mennyi sok folyik, ugye, s mindeközben a magyar-ukrán viszonyok a végletekig kiéleződtek nem utolsó sorban azért, mert kies hazánk (a Fidesz és tagjai) Putyin seggéből lóg ki. Emiatt a fél világ rühell minket, a másik fele pedig csak utál, nem lenne meglepő tehát, ha most, amikor készül minket elmosni a víz, kárörvendve röhögnének, hogy dögöljünk meg magunknak. Van, ahol azonban még létezik a szolidaritás és az emberség elszenesedett csonkja.
Mindemelett sem akarnánk azonban az ukránokat mint nemzetet a miénk fölé emelni, mert akkor elveszítenénk amúgy is kétes magyarságunkat. Éppen ezért csak csendben jegyezzük meg, most, amikor a hömbölgő víz miatt elég nagy szarban van az ország, az ukránok nem tömjént és szentelt olajat akarnak küldeni nekünk, hogy akkor ezt kenjétek magatokra magyarok, hanem konkrét segítséget ajánlottak. „Ukrajna szolidaritást vállal a szomszédaival, akik pusztító áradásoktól szenvednek” – jelentette be Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter.
Zelenszkij ukrán elnök utasítására több országnak is segítséget kínáltak fel, így Moldova, Lengyelország, Románia, Szlovákia, a Cseh Köztársaság mellett Magyarországnak is, az ukrán Állami Sürgősségi Szolgálat egységei segítenének többek között hazánkban. Ez a magyar katasztrófavédelmi szolgálatnak megfelelő, speciális mentőszolgálatot jelenti. Ez a felajánlás gondot sehol nem jelentett a felsorolt országok közül, csupán egyben, és nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy tudjuk, mi vagyunk azok. (Illetve a Fidesz.)
Érdemes ezt hangsúlyozni, hiszen még ezekben a vészterhes időkben sem árt élesen elkülönülni attól, amit ők képviselnek, s ami ebben a konkrét esetben nem egyéb, mint kőkemény, hamisítatlan, ős(fidesz)magyar bunkóság. A kormány, a Miniszterelnöki Kabinetiroda jó szokásához híven nem válaszolt a sajtó azon érdeklődésére, hogy elfogadják-e a felkínált segítséget, de, hogy mi lenne az a válasz, azt a lakájmédia reakciói mutatják, amely egyszerre és egy hangon kezdett el hörögni a köszönet helyett.
Úgy tálalják a szolidaritást hangsúlyozó eredeti felajánlást, hogy az ukránok bezzeg a „gáz- és olajcsapokat elzárnák hazánk felé, a gazdaságunkat leállítanák, de az árvízre érzékenyek”. Nem mellesleg megjegyzendő, hogy a két dolognak amúgy semmi köze nincsen egymáshoz, csak azt látjuk megint újra, hogy alkalom nyílt – bár igazán ehhez ok sem kell – a fogak csattogtatására. De nem is ez az érdekes igazán, hanem a tempó. „Az ország tehát romokban, az oroszok az összeomlás szélére juttatták az országot, de marketingre azért van idő és pénz.”
Ez utóbbi mondat volt a vezérfonal a fentebb emlegetett propagandalapokban, és ebben az egy mondatban minden benne van. Fölösleges elemezgetni és tanulságokat levonogatni belőle, ez voltaképp a magyarok történelme és tragédiája, a dölyfös kivagyiság. Mert abba gondoljunk bele, micsoda öntelt senkiházi az, aki szemétkedésre, kioktatásra használ egy együttérző gesztust. Bud Spencer és Terence Hill méltán híres Bugsyja, viszont az egész ország ilyen külvárosi késdobáló nívójú. Még szerencse, hogy Szijjártó eddig nem szólalt meg.
Majd fog. Mindemellett belső forrásokból is van hasonló sztorink, ugyanis Magyar Péter Orbánt kérdezte, hogy miért csak civilek vannak a gátakon, a soknevű hadügyminiszter viszont leordította a fejét: „Ami sok, az sok, elég a kisstílű hazudozásból! Magyar Péter becsmérli a Magyar Honvédség képességeit, ezáltal azokat a katonákat, akik a gáton állják a sarat”. Mindez szép, csak ezt nekünk eddig senki nem mondta, sőt, olybá tűnt, doktorminiszter urunk egyedül fog megküzdeni a habokkal. Ezt mutatta a kommunikáció.
És itt is felhívnánk a becses figyelmet arra, olybá tűnik, hogy a mostani vészben csak a Fidesz és csak a tagjai azok, akik valamit is csinálnak, s itt is az van, ahelyett, hogy megköszönnék mindenkinek – civilek, pártok, pártvezérek -, hogy személyesen és a befolyásukkal segítenek, ehelyett ők is kapnak a képükbe. Mint a nagy márciusi havazáskor, amikor az osztrákok ajánlották, jönnek a hókotróikkal kiszabadítani bennünket, de az sem kellett, hanem az utasításoknak megfelelően ültünk a másik autóban, és vártuk az olvadást.
origo.hu
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Elég a kisstílű hazudozásból! / 2024.09.16.
Magyar Péter becsmérli a Magyar Honvédség képességeit, ezáltal azokat a katonákat, akik a gáton állják a sarat - jelentette ki a közösségi oldalán a honvédelmi miniszter. - "Szégyenletes, hogy amikor egy egész ország összekapaszkodik és helytáll a gátakon, az ellenzék Facebook-vitéze a Magyar Honvédség ellen hergel. Több száz katona, számtalan eszközzel, az ország több településén dolgozik azért, hogy elkerüljük a bajt, és minden magyar biztonságban hajthassa álomra a fejét" - állt ki a katonák mellett Szalay-Bobrovniczky Kristóf …
444.hu
Pócs János először a Tiszánál kereste az árvizet / 2024.09.16.
Sok másik fideszes képviselőhöz hasonlóan Pócs János is legyártotta a saját árvízi videóját, és ebben az sem akadályozta meg, hogy a választókerületén egyáltalán nem folyik át a Duna.
Kapcsolódó cikkeink:
A tetőzés a feje fölött várható / Készült: 2024.09.16
Muszáj folytatni a vizet, mert az jön. Tegnap, amikor miniszterelnök urunkon élcelődtünk az árvíz – és egyéb dolgok kapcsán -, még nem kezdett el kibontakozni teljes valójában a műsor, még ma sem, de haladunk. Emlegettük a 2013-as nagy vizet, az ott előadottakat a följövő vízről, hogy meddig, eddig talán, amikor a szereplők mintegy fölülről szemlélték az eseményeket a gumicsizmájukban, akárcsak most. Később majd lesznek időtényezők is.
De mi lesz a lejtőviharokkal? / Készült: 2024.09.15
Még pénteken „tekintette” meg a töltéseket Orbán Viktor, mert mocskosul esik, és jön föl a víz. Akárha maga Pelikán gátőr, aki az ürgékre is felhívta a figyelmet, amikor szállt be a nagy, fekete autóba, ám a mi őrzőangyalunknak nem ez volt az első jelenése árvízvédelmileg. Hiszen, mint emlékezhetünk, 2013-ban is kihasználta az időjárás adta lehetőséget a propagandára, nem akkor vette fel a mindenkiről gondoskodik az atyuska gúnyát, de a szerep ekkor kezdett elhatalmasodni rajta. Ahogyan a téboly is, ami most kulminálódik.
Bugsy / Készült: 2024.05.26
Valami zavar támadt az erőben. Valami rosszul lett megszervezve Hódmezővásárhelyen, mert a nagyságos és érinthetetlen Orbán Viktornak nem volt tökéletes a buborékja, és belekerült valahogyan Márki-Zay polgármester, akinek pedig ott semmi keresnivalója nem lehetett volna. Át akart adni valamit, egy dokumentumot arról, hogy városa nem háborúpárti, ami amúgy önmagában értelmetlen cselekedet, mert Orbán Balázstól tudjuk, hogy ki háborúpárti vagy ki nem, azt ők mondják meg. A tények érdektelenek.
Szaros csizma az asztalon / Készült: 2020.12.11
Már a belépő is olyan volt, ahogyan partra szállott a manneken pis tócsájában, ellenfeleit semlegesítve mind, és valamennyi összes egy barátját maga köré gyűjtve, kezében hatlapos ultival, hogy a kanok is értsék, indulva alámerülni a farkasverembe, mint valami ótvar mese, amit egy félrészeg falusi párttitkár ad elő az italboltban, amelyhez biciklik vannak támasztva. Ez a partra szállás, hatlapos ulti meg a farkasverem ez Orbán dumája volt a tegnap történt gyalázatok előtt, amiből is kitetszik, hogy ez egy tajparaszt, hímsoviniszta, hóttbunkó organizmus, aki ilyen körülmények között megint győzött.