Hírek

Újra Szárszó: a csíkos inges Orbán nélkül

Tíz évig azért nem volt szárszói találkozó, mert ebből nyolc éven át a szocialisták és a liberálisok kormányoztak. Farkasházy Tivadar kertjében most újra összegyűlnek a gondolkodók. Tíz éven át valószínűleg azért nem volt szárszói találkozó, mert ebből a tíz évből nyolcban szocialista-liberális kormányzás volt – mondta Kéri László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A politológus szerint azért van most Szárszó megint, mert a nehezen kialakuló ellenzéki trendnek felületes az értelmiségi háttere. Kéri szerint a balliberális értelmiség szétesett, és nehezen találnak kapaszkodókat. A politológus arról is beszélt, hogy sok ember megváltásként várja a szombaton induló találkozót. Sokszorosan indokolt, hogy legyen egy ilyen esemény – tette hozzá. Fontos a találkozó összetétele, ahol nemcsak politikusok, hanem művészek, újságírók és üzletemberek is részt vesznek.

... Orbán csíkos ingje

A találkozót Farkasházy Tivadar humorista és lapszerkesztő hívta életre 1993-ban. Az első találkozóra elment és felszólalt Orbán Viktor és Kerényi Imre is (a kormányfő ugyanabban a csíkos ingben volt, mint amiben tavaly egy Videoton-meccsen szurkolt). Az értelmiségi találkozókat 2003-ig tartották, azután hosszú szünet következett. Az idei szárszói találkozóról, mely tegnap kezdődött, az MTI eddig még nem adott ki hírt.

Teljes cikk: http://nol.hu/belfold/ujra_szarszo__a_csikos_inges_orban_nelkul

Speech by Ferenc Kállai in Szárszó - 1993 / OSA / Fekete Doboz

 

 

 

Szárszói találkozó

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

  • Tóta W.: Lelkesedni rest
    Nem azért utáljuk Orbán falanszterét, hogy felálljunk egy másik falanxba. Gondoljátok meg, proletárok: aki ellenetek van, az lehetne veletek is. ... Csak akkor lesz képes a rendszer önkorrekcióra, ha nem követeli meg a szolgálatot, hanem kilát a saját seggéből. Ha Mesterházy felhívása eredményes, a kormányváltás célját veszíti. Akkor az van, hogy itt szabadság nem virul, mert ebben az országban nem maradt erő, amely elviselné és megértené, ha röhögnek rajta. Kádár János elviselte. Horn Gyula is elviselte. Gondoljátok meg, proletárok.
  • Szárszói találkozó: a kormányváltás és az összefogás volt a téma
    Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég - írók, színészek, politikusok, elemzők - részvételével rendezték meg.
  • Egy mikrofont kapott Mesterházy és Bajnai Szárszón
    Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról beszéltek a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményen, amelynek Farkasházy Tivadar volt a házigazdája, beszédet mondott Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is. Egy színpadon álltak, és egy mikrofont kaptak.
  • Biciklista lett Bajnai és Mesterházy
    Szárszón, Farkasházy Tivadarnál dzsemborizik a ballib. - Két BMX kerékpárt osztott ki Farkasházy Tivadar Szárszón. Egy zöldet kapott Bajnai Gordon, rajta táblán kövér B, egy pirosat pedig Mesterházy Attila, rajta M. Aztán előkerült egy X tábla is. A poén megfejtését tanult olvasóinkra bízzuk, meglesz, nyugi, a két politikus is rögtön vágta.
  • Egy színpadon Bajnai és Mesterházy
    ... A szombati könnyed bevezetőest után ma, vasárnap délelőtt 10 óta 5-10 perces beszédeket mondanak politikusok, filozófusok, írók. Nem nehéz kitalálni, mi a téma: a kormányváltás. Gyakorlatilag mindenki arról beszélt, hogy valaki most már adja be a derekát, hogy valaki más most már mint közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt induljon neki a választásnak. Hogy ki legyen az az ember, azt sem olyan nehéz kitalálni: Bajnai Gordon. Nem lennék most Mesterházy Attila helyében...

  • Az igazi tündérmese: Orbán 19 éves csíkos ingje
    Mindenki öltözzön piros-kékbe! - adta ki a parancsot a Videoton Trabzonspor elleni visszavágója előtt a miniszterelnök, s láthattuk a dísztribünön, hogy ezt mennyire komolyan is vette. Csak most szembesülünk vele, hogy abban az ingben ment szurkolni, amelyet 1993-ban a Szárszói Találkozón viselt.